EN facebook

Megnyílt a felújított Balassa Múzeum Esztergomban

Esztergom vármegye régi székházában megnyílt a felújított Balassa Bálint Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézménye. A 400 millió forintért felújított épületben időszaki kiállítás látható, látványtár épült, múzeumpedagógiai foglalkoztató újult meg és irodák kaptak helyet. L. Simon László, a MNM főigazgatója az átadás előtt kiemelte, a múzeum felújítása egy Interreg-program keretében valósult meg, amelyben a szlovák együttműködő fél a zselízi Esterházy-kastély egy szárnyát hozta rendbe. T. Kocsis Anita intézményvezető elmondta, hogy az új látványtárban Esztergom korai történetétől kezdve a 2000-es évekig mutatják be, régészeti és történeti műtárgyak segítségével, a város történetét. Kotasz Norbert projektmenedzser tájékoztatása szerint a 2,1 millió eurós összköltségvetés 85 százalékát vissza nem térítendő támogatásként az Európai Unió biztosította. A felújítás során az épület teljes körű külső, belső és gépészeti rekonstrukción esett át. A barokk stílusú épület volt Esztergom vármegye régi székháza, a díszes épületet feltehetően még Keresztély Ágost esztergomi érsek emeltette középkori alapokra. Az ingatlan 1960 és 2010 között önkormányzati tulajdonban múzeumi feladatokat látott el, majd a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába került és állagromlás miatt nem volt látogatható. A Garam-menti Zselízen 1720-ban épült nyári otthonként a kis Esterházy-kastély, ahol egyidőben Franz Schubert zeneszerző oktatta a grófkisasszonyokat. A projekt keretében a kastély északkeleti részét újították fel. Az épület a jövőben kulturális, turisztikai központként, valamint rendezvényhelyszínként működik. Szobái, illetve terei esküvők, üzleti találkozók, reprezentatív események helyszíne, illetve rendhagyó tanóráknak, kézműves foglalkozásoknak, koncerteknek és egyéb zenei eseményeknek ad helyet. Fotó: L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Erős Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, Zselíz város képviselője és Hernádi Ádám polgármester átvágja a nemzeti színű szalagot a felújított MNM Balassa Bálint Múzeum ünnepélyes megnyitóján Esztergomban 2023. július 1-jén. MTI/Kovács Attila

További képgalériák

1 2 3 4 5
Lorem
Lorem.