Perspektívák / Róka Enikő

2020-10-16 20:30

A Magyar Múzeumok OnLine oldalán tavasszal indult Perspektívák című interjúsorozatunk, amelyben a múzeumi és kulturális élet résztvevőit kérdezzük arról, hogyan élték meg a járványhelyzet okozta változásokat, milyen projektekkel tudtak aktívak maradni, mi jelentett számukra inspirációt, vagy éppen nehézséget és milyen tervekkel, elképzeléssel vágnak neki a jövőnek?

 

Róka Enikőt, a Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár vezetőjét Szakács Emese Bíborka kérdezte arról, hogyan élte meg személyesen az elmúlt időszakot, hogyan látta a Budapesti Történeti Múzeumot ebben a változásban, hogyan tudta vinni a projektjeit és mit gondol arról, hogy ez a krízis merre mozdíthatja el a kulturális intézményeket?

 

 A beszélgetés elérhető a Magyar Múzeumok OnLine Soundcloude csatornáján.

  

„A múzeum az egy csapat-műfaj.”

 

A MúzeumCafé elismerésére csoportos érdemként tekint, az elmúlt 5 év következetes kiállítási, gyűjteményi és kutatási munka eredményeként. Belső és külső részről is egyaránt fontos emberek vettek benne részt. A megváltozott munkamenetről a tavasz folyamán úgy fogalmazott, hogy

 

„Az egész koronavírus-helyzet egy globális problématérképet jelent számunkra ...”

 

A Budapesti Történeti Múzeum tagintézményei a jövőben is a megszokottól eltérő alternatív működési módra rendezkednek be. A vírushelyzet azt is megmutatta, hogy a sikerek mellett milyen akadályokkal küszködik az intézmény. A koronavírus első hulláma alatt érezhetővé vált, hogy a több mint negyvenezer darabot számláló gyűjtemény digitalizálásának milyen hiányosságai vannak.

 

„Ugyanakkor nagyon izgalmas volt az, hogy ebben a helyzetben, az egész csapat milyen kreatívan állt hozzá a munkához.”

 

A három hónap alatt kinyert adatokból több sorozatot, közösségi média kampányt indítottak el, a létrejövő tartalmak a zárvatartások ellenére is megoszthatóak lettek a közönséggel, így a távoktatási rend alatt a múzeum hozzá tudott járulni az oktatáshoz, tantárgyakhoz kötve az online tartalmakat. Ugyanakkor Róka Enikő fontosnak tartotta kihangsúlyozni azt is, hogy a jelenlegi időszakban

 

  

„…A hangsúlyok át fognak tevődni. Amíg a vírushelyzet nem múlik el addig nekünk folyamatosan, flexibilisen kell viszonyulnunk a helyzethez. Alternatív megoldásokon kell gondolkodnunk.”

 

 

Róka Enikő. Szilágyi Lenke felvétele

 

Bár a járványhelyzet némiképp módosította a Budapesti Történeti Múzeum éves programját, de Asztalos Zsolt kiállítása az Emlékre Emlékezni sem marad el, novemberben nyílik és az egyéni emlékezet témakörét feszegeti. Azonban a kiállítás nem csak a kortárs művészeti látásmódját alkalmazza, hanem a kognitív tudományok megközelítését is beemeli Ragó Anett közreműködésével.

 

„Egyáltalán nincs benne a köztudatban az, amit ma az emlékeinkről tudunk.”

„… A múzeumban nagyon is helye van az emlékezetről folyó diskurzusnak.”

 

Továbbá a 2020 február óta megkezdett, a Budapesti Történeti Múzeum összes tagintézményét összefogó múzeumi stratégia megújításáról is szó esett. 

 

„Nagyon fontos, hogy el tudjuk képzelni azt, mi az a konszenzusos vízió, ami mögé be tudnak állni a tagintézmények, kollégák. Amiket részben, egészben meg tudunk valósítani a következő három évben.”

 

 

 

Borítókép: Róka Enikő. Szilágyi Lenke felvétele 

A beszélgetés 2020 szeptember 01-jén került rögzítésre.

 

 

 

Az év kiállítása, Az év múzeuma, Múzeumok Őszi Fesztiválja, Perspektívák, Pulszky Társaság , konferencia, múzeumpedagógia
2020-10-09 08:00
#muzeumokajovoert, Perspektívák, bezárás, gyarapodás, múzeum, tárgy
2020-07-10 17:00
MúzeumTrip, Perspektívák, interjú
2020-09-15 07:45

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00