A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger és Nyíregyháza után most az ország egyik legnagyobb múltra visszatekintő közintézményébe látogatunk. Miután elég gyakran adunk hírt a Magyar Nemzeti Múzeum programjairól, aktuális ügyeiről, úgy döntöttünk, hogy az intézmény története után sorra látogatjuk azokat a tárakat, amelyek a 3 milliós gyűjteményt gondozzák, és a hozzájuk kapcsolódó kutatásokat elvégzik. Elsőként a nagymúltú Régészeti Tárban, majd az Éremtárban, utána Központi Adattár és Digitális Képarchívumban és a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtárában néztünk körül. Ma a Történelmi Képcsarnok mutatkozik be!
A Nemzeti Múzeum gyűjteményi egységei közül az 1884-ben alapított Történelmi Képcsarnok őrzi és gyűjti a magyar történeti ikonográfia emlékeit, azaz a magyar történelem képes forrásaiul szolgáló alkotásokat. Képes forrásoknak azokat a képzőművészeti ábrázolásokat (festményeket, rajzokat, metszeteket) nevezzük, amelyek elsősorban az ábrázolt történeti téma miatt, tartalmi szempontból fontosak. Ide tartoznak a magyar történelem szereplőinek képmásai, eseményeinek képei és a helyszíneinek látképei mellett azok az ábrázolások is, melyek a magyar kultúrtörténet egy-egy jellemző részletét a valóságnak megfelelően mutatják be. A gyűjtés döntő szempontja a történeti hitelesség, de eszmetörténeti és historiográfiai fontosságuk miatt helyet kapnak a gyűjteményben az egyes korok – sokszor a valóságtól eltérő – történelemszemléletét tükröző alkotások is. Gyűjtőkörünkbe a magyar mesterek művei mellett külföldi művészek magyar vonatkozású alkotásai is beletartoznak. A 19. századi anyagban képviselve vannak a magyar nemzeti festészet egymást felváltó irányzatai, de a Magyarországon megfordult vagy magyar megrendelők számára dolgozó külföldiek sem hiányoznak.
Széchenyi István, Barabás Miklós olajfestménye, 1848. (MNM TKCs)
A Történelmi Képcsarnok a 20. század első felében kialakuló történeti ikonográfiai kutatás legfőbb hazai közgyűjteményévé és műhelyévé vált. A muzeológusok szakmai munkájába beletartozik a gyűjtemény anyagának feldolgozása, publikálása, a gyűjteménygyarapítás, mely elsősorban a magyar vonatkozású hungarica ábrázolások gyűjtésére összpontosít, az érdeklődő kutatók kiszolgálása, valamint a gyűjtemény kiállításokon való bemutatása. Egy másik fontos területe a Képcsarnok munkájának – mellyel legtöbbször találkozhat a nagyközönség – a történeti munkák illusztrálása. Az elmúlt 120 évben alig akadt olyan magyar kiadású, illusztrált, történelmi vonatkozású kiadvány (Domanovszky Sándor öt kötetes Magyar Művelődéstörténetétől a Magyar Kódexen át az Akadémiai Nagylexikonig), amelyben ne szerepelne a Történelmi Képcsarnok egynéhány műtárgyának reprodukciója.
Buda ostroma 1686-ban, Romeyen de Hooghe rézkarca, 1686. (MNM TKCs)
A Nemzeti Múzeum kezdeteinél is felmerült "nemzeti pantheon" gondolat a 19. század során többször előtérbe került, s igény mutatkozott egy arcképcsarnokra, mely a magyarság nagyjait mutatja be. Ezt fejezte ki 1872-es jelentésében a közgyűjtemények vizsgálatára kiküldött első országos bizottság nevében P. Szathmáry Károly, s Pulszky Ferenc múzeumigazgató is utalt egy 1878-ban megjelent cikkében arra, hogy a képtárban egy majdani arcképcsarnok kezdetei mutatkoznak. Más irányból a specializálódó tudományos megközelítés igényelte a történeti és a művészeti ismeretek elkülönítését, és a pozitivista történelemszemlélet a múlt hitelességre törekvő rekonstruálásánál is segítségül hívta a képzőművészeti ábrázolásokat. Eötvös József, a későbbi kultuszminiszter egy 1862-ben Székely Bertalanhoz írt levelében egy történeti képekből álló gyűjtemény gondolatát fogalmazta meg, mely a versailles-i francia történeti múzeum mintájára a magyar történelmet mutatná be. A társadalmi igény végül a Magyar Írók és Művészek Társasága 1882 nyarán tartott értekezletén fogalmazódott meg, ahol felkérték Barabás Miklós festőt, Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselőt és a népszerű írót és történészt, P. Szathmáry Károlyt, hogy készítsenek egy "emlékiratot egy magyar történeti arczképcsarnok ügyében." A nyomtatásban is megjelent műben hangsúlyozták a történetírás életszerűségének elősegítését, a festők és színházi rendezők hiteles mintákkal való ellátását, de mindenekelőtt a hazafias szellem ápolására hivatkoztak: "Csodálatos [furcsa], hogy ami a történelmi hagyományokat illetőleg az emberi szívre és szellemre nézve leghatásosabb lehet, egy nemzeti arcképcsrnok eszméje alig csírájában létezik." A műtárgyak válogatásánál a Nemzeti Múzeum Képtárára, a Széchényi Könyvtár metszeteire, és a közintézményekben lévő festményekre – mint a pénzügyminisztériumi tárnokmester portrékra – gondoltak az alábbi kritériumok elbírálásával: "1. bír-e az ábrázolt történelmi fontossággal, 2. van-e a képnek művészi értéke, 3. bír-e az viselettörténeti értékkel... Ha ezek közül akármelyik szempontnak megfelel a kép, úgy az elfogadandó, ha kettőnek, vagy mind a háromnak, annál inkább." Az elképzelésben ötvöződött a tudományos és a nemzeti jelleg, de az utóbbi hangsúlyosabb volt, még a történelem nagyjairól készült modern képmások is belefértek szemléltetésül.
Táncoló magyarok, Georg Emanuel Opiz vízfestménye, 1830-as évek. (MNM TKCs)
A koncepcióval Pulszky Károly szállt vitába, aki szakmai oldalról elvetette a pantheon-gondolatot, és egy modern felfogású, tisztán történeti forrásértékkel bíró, a hitelesség elvét előtérbe helyező gyűjtemény kialakítását tartotta célravezetőnek. Pulszky szerint nem mindegy, "hogy a nemzeti viselet történetének emlékeit, történetünk nagy alakjainak hiteles képmásait akarjuk látni, vagy pedig az eredeti vonások modern képzelet elferdítette alakzatait." Elképzelése szerint egy történeti képcsarnok kialakítására leginkább a Nemzeti Múzeum hivatott, akinek gyűjteményeiben már megvan erre a lehetőség, és az intézmény hivatása, hogy "a magyar műveltség minden jelentős művészi értékének kincsesháza legyen." Az elképzelések parlamenti vitája után végül ő kapott felkérést az új intézmény előterjesztésének kidolgozására, melyben megfogalmazta alapelveit: "A Történelmi Képcsarnoknak oly intézetnek kell lenni, mely a magyar cultúrfejlődésnek egyfelől hiteles forrását képezze, másfelől pedig oktatólag, nevelőleg hasson a magyar közönségre; szóval egy tisztán nemzeti intézet, egy idővel nagyramenendő musée historique eszméje lebeg előttem." Végül 1884. május 13-án Ferenc József jóváhagyja Trefort Ágoston felhatalmazását a Történelmi Képcsarnok létrehozására.
A fehér ló mondája, Isaac Maior rézkarca, 1620-as évek. (MNM TKCs)
A Pulszky Károly igazgatása alatt, az Országos Képtár szervezetében megalakuló Képcsarnok anyagát a Nemzeti Múzeum képtárából (403 festmény és szobor) és a Széchényi Könyvtár metszettárából (15301 grafika) válogatták ki, az Egyetemi Könyvtár metszeteit azonban nem sikerült megszerezniük. Első kiállítása 1886-ban az Ybl Miklós tervezte Várkert Bazár helységeiben nyílt, melyről ugyan katalógus nem készült, de a híradásokból rekonstruálható a termenként kronologikusan, a magyar történelem korszakainak megfelelően elrendezett tárlat. Nem sokáig maradhatott itt az anyag, mert a falak vizesedése miatt hamar átköltöztették a gyűjteményt a Városligetbe, az 1885-ös országos kiállítás műcsarnokába és királypavilonjába, ahol 1894-ben nyílt meg a Pulszky Károly és Peregriny János által újrarendezett tárlat, és elkészült az első nyomtatott katalógus is.
Mária Terézia a koronázási díszruhában, ismeretlen mester olajfestménye, 1740-es évek. (MNM TKCs)
1896-ban a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét gyarapító festményvásárlások elszámolásai miatt meghurcolták, és állásából elmozdították Pulszkyt, aki idegileg tönkremenve elhagyta az országot. Helyébe Kammerer Ernő lépett, s a Képcsarnok igazgatását Peregriny vette át. A Szépművészeti Múzeum felépülte után, mivel az Országos Képtár festményeit elszállították, az Akadémia megürült képtári termeibe költözött a gyűjtemény, ahol 1907-ben nyílt meg Felvinci Takács Zoltán rendezésében az új, harmadik állandó kiállítása. Itt a festményeken kívül a tárlókban válogatást mutattak be a Szépművészetiben raktározott grafikai anyagból is, amit az első világháború alatti szünet után csak 1922-ban tudtak folytatni. A festmények első, teljességre törekvő leíró állagjegyzéke az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum gyűjteményeit bemutató sorozatban jelent meg 1915-ben.
A Nemzeti Múzeum nagy képtári terme 1880 körül. (MNM Adattár)
Az újabb nagy változás az 1934. évi VII. tc. hatályba lépésével létrejövő nagy múzeumi reform keretében valósult meg, mely az összes közgyűjteményt központosította a Nemzeti Múzeum égisze alatt. Ekkor a Képcsarnok átkerült Szépművészeti Múzeum igazgatásából a Nemzeti Múzeum Történeti Múzeuma alá, melynek egyik főosztálya lett. Az átköltözést és az új elrendezést, mely csak 1939-re fejeződött be, már Vayer Lajos művészettörténész vezényelte le, aki 1950-ig volt a képcsarnok osztályvezetője. Ő a műtárgyak addigi osztályozását, mely a grafikákat két nagy csoportba, a "Magyar érdekű tárgyakra," és a "Magyar érdekű személyekre " osztotta, a modern ikonográfia igényeinek megfelelően, új, differenciált rendszerbe sorolta be. Az arcképeket és a látképeket alfabetikus, az eseményábrázolásokat és a viseletképeket pedig kronologikus rendbe osztályozta. Létrehozott egy új egységet a Vegyes tárgyú grafikák vagy Varia néven, melybe tematikusan sorolta be az állatfajták, allegóriák, árucímkék, castrum dolorisok címerek, címlapok, családfák, csodajelek, diadalkapuk, emléklapok, ereklyék, fegyverek, illusztrációk kalendáriumlapok, kegyképek, képzőművészeti tárgyak, oklevelek, pecsétek, reklámlapok, síremlékek, szentképek, szobrok, tézislapok, térképek és tervrajzok ábrázolásait. Ez a jól kereshető, ikonográfiai szempontú beosztás alakította ki a mai napig meglévő raktári és nyilvántartási rendet.
Pulszky Károly festményt vizsgál, 1880-as évek. (MNM TF)
A második világháború után, melynek pusztítása viszonylag kevés kárt okozott a gyűjteményben, a Képcsarnok műtárgyállománya jelentősen gyarapodott. Ennek egyik oka az egykori Parlamenti Múzeum és az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum anyagának átvétele volt, másik pedig a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága által, Fügedi Erik vezetésével összegyűjtött műtárgyegyüttes közgyűjteménybe kerülése. Ez utóbbinak jelentős szerepe volt a háborúban szétszóródott és gazdátlanná vált műkincsek megmentésében. 1950-től Fejős Imre, a Parlamenti Múzeum volt igazgatója lett az osztályvezető, aki fotótörténész lévén nagy hangsúlyt fektetett az addig is meglévő fényképgyűjtemény szisztematikus bővítésére, melynek során megtízszereződött az állomány. Ezt a majd 50 000 darabos gyűjteményrészleget a Művelődésügyi Minisztérium – szakmailag megkérdőjelezhető módon – profiltisztítás címén 1964-ben a Munkásmozgalmi Múzeumhoz csatolta, így a különféle technikájú ábrázolásokat összefogó egységes történeti ikonográfiai gyűjtőkört egy technikai műfaj szerint osztotta meg. A később a Legújabbkori Történeti Múzeumban amúgy magas szakmai színvonalon kezelt és gyarapított fényképgyűjtemény végül 1995-ben újra a Nemzeti Múzeumhoz került, és Történeti Fényképtárként lett annak legifjabb főosztályává.
Horthy Miklós megtekinti a Történelmi Képcsarnok kiállítását az Akadémián, 1922. (MNM TF)
A Képcsarnok elhelyezése a Nemzeti Múzeum rekonstrukciója utáni költözéssel nyerte el mai formáját. A raktárak bővítését indokolta, hogy 1995-ben a Képcsarnokba került a Legújabbkori Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye, mely főleg 20. századi műtárgyakkal egészítette ki a meglévő anyagot. A Nemzeti Múzeum bicentenáriumán, 2002-ben vette birtokba a Képcsarnok a harmadik emeleten kialakított új irodákat, és a közvetlen mellettük lévő raktárakat. A festménygyűjtemény majd 2800 darabja helytakarékos, kihúzható rácsfalakra lett függesztve, míg a közel 50 000 darabot számláló grafikai gyűjtemény műtárgyai a több mint 100 éves tároló dobozokból (portefeuille) kihúzható fiókos fémszekrényekbe kerültek.
A Történelmi Képcsarnok festményraktára a rekonstrukció után
A 125 éves Történelmi Képcsarnok azon kevés magyar közgyűjteményi egység közé tartozik, mely az alapításától fogva változatlanul tartja a kezdetekor kialakított gyűjteményi profilját. Az alapítók elképzelése szerint ma is a magyar történeti ikonográfia emlékeit őrzi és gyarapítja, s így a hazai történeti kutatás legfontosabb képes forrásgyűjteményé vált.
A Történelmi Képcsarnok grafikai raktára a rekonstrukció után
