A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger és Nyíregyháza után most az ország egyik legnagyobb múltra visszatekintő közintézményébe látogatunk. Miután elég gyakran adunk hírt a Magyar Nemzeti Múzeum programjairól, aktuális ügyeiről, úgy döntöttünk, hogy az intézmény története után sorra látogatjuk azokat a tárakat, amelyek a 3 milliós gyűjteményt gondozzák, és a hozzájuk kapcsolódó kutatásokat elvégzik. Elsőként a nagymúltú Régészeti Tárban jártunk.
A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tára 2004-ben alakult meg a Régészeti és Középkori Főosztályok összevonásával, alapvető feladata a Magyarország területén előkerült régészeti leletanyag tudományos kutatása, feldolgozása és bemutatása. A tár több mint egymillió tárgyat számláló gyűjteménye őrzi – a 19. században és a 20. század első felében az ajándékozás, vétel útján bekerült tárgyak mellett – az első hazai régészeti feltárások anyagát. Az 1950-es évektől napjainkig a gyűjtemények gyarapításában az országosan kiemelkedő jelentőségű ásatások játszák a legfontosabb szerepet. A tárban kezelt 14 gyűjtemény évről évre több kiemelt műtárggyal, és sok ezer, a hétköznapi élethez kapcsolódó lelettel gyarapszik.
23 ezer éves recycling: obszidián eszköz újrahasznosítása, Mogyorósbánya
Az Őskőkori Gyűjteményben találjuk a legjelentősebb magyarországi paleolit leleteket. Alapját az 1953-ban az Őskori gyűjtemény, az Őslénytár és a Földtani Intézet anyagából kiemelt, a bükki Szeleta, az Istállóskői vagy a Subalyuk-barlangban, illetve a tatai és ságvári nyíltszíni lelőhelyeken előkerült kő- és csonteszközök képezték. A hatvanas években a legjelentősebb gyarapodást a 320 ezer éves vértesszőlősi leletek jelentették. Az évek során több száz négyzetméteren feltárt, 23 ezer éves mogyorósbányai lelőhely komplexumban és a cserháti középső paleolitikus lelőhelyeken gyűjtött gazdag és színes anyagok tudományos feldolgozása jelenleg is folyamatban van.
A Litotéka Gyűjtemény az őskori emberek által használt kőeszköz nyersanyagok lehetséges forrásaiból származó összehasonlító mintákat gyűjti, elsősorban Magyarországról és a Kárpát medence területéről. Ezek rendszeres anyagvizsgálatával segítjük a régészeti lelőhelyekről előkerült kőeszközök anyagának pontosabb azonosítását, származási helyük megállapítását. A gyűjtemény először a pattintott kőeszköz nyersanyagokra terjedt ki (kovakőzetek, obszidián), később fokozatosan kiterjesztettük az őskorban használt csiszolt kőszerszámok és más szerszám-kövek irányába is.
Az Őskori gyűjtemény a Régészeti Tár és egyben a Magyar Nemzeti Múzeum legnagyobb gyűjteménye: több mint 130 000 leltározott tételt tartalmaz, a darabszámát milliós nagyságrendűre becsüljük. A Kr.e. 7. évezredtől az 1. századig tartó újkőkori, rézkori, bronzkori és vaskori időszakokból számos tárgytípust gyűjtünk, az egyszerű cserepektől az emblematikus jelképekig, az egyedi ajándékoktól és kincsleletektől a rendszeres ásatásokon feltárt települések és temetők leletanyagáig. A gyűjtemény kiemelkedő részét képezi az megközelítőleg összesen 27 kilogramm tömegű arany és ezüst műtárgyállomány, melyek között megtalálhatjuk a Múzeum gyűjteményébe legkorábban bekerült rézkori aranykorong leleteket is.
Dunavecsei középső bronzkori aranykarpánt
A Római Gyűjtemény Magyarország legrégebbi és egyetlen olyan római kori műtárgyakat tartalmazó gyűjteménye, amely – Kárpát-medencei gyűjtőkörének köszönhetően – átfogó képet tud adni nemcsak a pannoniai, hanem a daciai tartományok történetéről és régészetéről. Leleteink elsősorban Pannonia jelentős katonai, városi és kulturális központjaiból – főleg Brigetio (Komárom-Szőny), Intercisa (Dunaújváros) és Aquincum (Budapest-Óbuda) földjéből – származnak. Itt őrzik a császárkori kocsisírok legjelentősebb gyűjteményét is, amely a közelmúltban három új sír mellékleteivel gyarapodott (Budakeszi, Budaörs, Sárisáp). Az egyetemes művészettörténet kiemelkedő alkotásai között számon tartott késő római, ún. Seuso-kincslelet ezüstedényeit állandó kiállításon mutatja be az MNM.
A Seuso-kincs
A Kárpát-medencei Barbaricumból előkerült, római császárkori időszakba tartozó, a Kr.u. 1–5. századig keltezhető régészeti leleteket Germán–szarmata gyűjtemény őrzi. A Régészeti Tár legfiatalabb önálló gyűjteményének gerincét a korábban más gyűjteményekbe beleltározott (Népvándorlás kori-, Árpád-kori Gyűjtemény) barbaricumi leletanyag képezi, melyet újabb ásatások, elsősorban nagyberuházások (M3 és M6 autópálya, Vásárhelyi-terv) megelőző feltárásainak leletanyaga egészít ki. A közeljövőben tervezzük a teljes Germán–Szarmata Gyűjtemény katalógusának megjelentetését.
A Népvándorlás kori gyűjtemény az MNM egyik első önálló egysége volt, amelyet 1927-ben a múzeum alapgyűjteményéből alakítottak ki és a hunok megjelenésétől kezdődően az avarok bukásáig terjedő időszak leleteit foglalja magában. A több mint 200.000 tárgy, melyből közel 1500 aranyból készült nemcsak mennyiségében hatalmas, de olyan kiemelkedő leleteket is tartalmaz, mint a csornai hun diadém, a szilágysomlyói kincs, több hun kori bronzüst, és a kunágotai, ozorai, bócsai előkelő avar sírok leletei. Ugyanakkor számos, tudományos szempontból is jelentős lelőhely, temetkezés emlékanyagát is őrzi: mint az avar kori germán Kölked, valamint több gepida, langobard és avar temető, melyek ásatásai a kezdetektől nagy hangsúlyt kaptak. A gyűjtemény az utóbbi évtizedekben a korszak településeinek leletanyagával bővült.
A bócsai avar lelet rajza a leltárkönyvben
A Honfoglalás kori gyűjtemény a múzeum egyik legnagyobb érdeklődés által övezett egysége. Ez a gyűjtemény ad otthont ugyanis a 10–11. század legjellegzetesebb és legismertebb leletei igen jelentős részének. Ide került be többek között annak a Ladánybenén napvilágot látott magányos temetkezésnek („Bene vitéz”) a leletanyaga, melyet a sírban talált pénzek alapján elsőként soroltak a magyar honfoglalás korába. Szintén itt tekinthetők meg az elsők között előkerült tarsolylemezek (Galgóc, Szolyva), a beregszászi süvegcsúcs, illetve számos, szebbnél szebb kivitelű honfoglalás kori ékszer, fegyver és viseleti elem is. Az itt őrzött tárgyak nagy múltjával ellentétben önálló gyűjteményként csak 1953 óta létezik, leletanyaga korábban az Érem- és Régiségtár, majd a Népvándorláskori gyűjtemény anyagát gazdagította.
Tarsolylemez Galgócról (Hlohovec, Szlovákia)
A Zalavár község határában 1951 óta napjainkig folyó ásatások 9–17. századi leletei alkotják a Zalavári gyűjteményt. A középkori központot Zalavár-Várszigeten falvak sűrű hálója vette körül. A leletanyag így jól tükrözi egy mikrorégió anyagi kultúrájának időrendi változásait. A településről főként használati kerámia és a hétköznapi élet eszközei kerültek a múzeumba. A környező temetőkből pedig viseleti tárgyak (9. századi sarkanytúk, függők, gombok és gyűrűk, 11–13. századi karikaékszerek, gyöngyök és pénzek). A gyűjteményben található Magyarország legnagyobb darabszámú, és legváltozatosabb összetételű 9. századi leletsorozata, ezek között a korszak legjelentősebb, Európában is különlegesnek számító magyarországi emlékei a glagolita feliratos cseréptöredékek, a festett üvegtöredékek és egy harang öntőformája.
A zalavári festett üvegleletek
A középkori Magyar Királyság legjelentősebb egyházi és világi tárgyi emlékeit, ötvöstárgyait a Középkori ötvösgyűjtemény őrzi. Felbecsülhetetlen történeti értéket képviselnek a középkori koronák: a bizánci, ún. Monomakhosz korona a 11. század közepéről, a székesfehérvári királyi pár (III. Béla és felesége) sírjának leletei, a margitszigeti korona, illetve a Zsigmond vagy felesége sírjából a 18. század közepén előkerült korona és országalma, amely az 1933-as velencei egyezmény értelmében jutott a múzeumba Bécsből. A gyűjtemény az Árpád-kor legjelentősebb magyarországi tárgyegyüttesét őrzi, de a későbbi korok is szép számmal képviseltetik magukat.
Margitszigeti korona
Az Árpád-kori gyűjteményben az 1950-es évektől a szisztematikusan végzett régészeti ásatás (Tiszalök-Rázom, Tiszaeszlár, Kardoskút) vált a gyűjteménygyarapítás legfontosabb eszközévé. A 10–13. századi falvak kutatásából származó tárgyi emlékek (háztartási eszközök, edények, mezőgazdasági eszközök) képezik a gyűjtemény gerincét. Kiemelt jelentőséggel bírnak a tatárjáráskor elrejtett kincsleletek, amelyek a korszak pénzei mellett a 13. századi ékszerekből nyújtanak széles válogatást. A templomok, templom körüli temetők leletanyaga a hitélethez és a viselethez kapcsolódó tárgyakkal (mellkeresztek, hajkarikák, gyöngyök) gazdagították a gyűjteményt, melyet a korai központok, ispánsági és magánföldesúri várak feltárásából származó leletanyag tesz teljessé.
Az 1301–1711 közötti régészeti leletanyag a Késő középkori gyűjteménybe tartozik. A gyűjtemény jelentőségét azok az ásatási leletegyüttesek – falu és kolostor feltárások – adják, melyek egyben az első, Méri István nevével fémjelzett, korszerű módszerekkel feltárt lelőhelyeket is jelentik (Túrkeve-Móric, Kesztölc-Klastrompuszta pálos kolostor). Kiemelt jelentőségű a sümeg-sarvalyi ásatás, amely a Dunántúl késő középkori apró falvainak életét mutatja be. Újabban a gyűjtemény a 17. századi végvári rendszer egyik várának, a szendrői Felső várnak leletanyagával gyarapodott hiánypótlóan.
15-16. századi korsók, poharak Sümeg-Sarvalyról
Kisebb, önálló gyűjteménybe tartoznak a középkori harangok, a kőfaragványok, az 1945 előtt bekerült középkori vas-, kerámia és vegyes-aprótárgyak (ún. Középkori Törzsgyűjtemény), valamint a magyarországi török hódoltság (1526–1699) korából származó régészeti tárgyak gyűjtésére szakosodott Török gyűjtemény, amely a 16–18. század során készült, török eredetű műtárgyak mellett nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő balkáni-török anyaggal büszkélkedhet.
A Régészeti állatcsont gyűjteményt, melyben több mint 400 lelőhelyről közel 87 000 darab állatcsont található, 1953-ban Bökönyi Sándor hozta létre. Ezek a csontmaradványok az elmúlt tizenkétezer év összes – Kárpát-medencében élt – nagy vademlős fajától származnak, köztük van például a rézkorban hazánk területén élő perzsa oroszlán is. A ritka kuriózumok mellett a gyűjtemény részét képezik azok az ásatásokból bekerült háziállat-csontleletek, amelyek az itt élő népek mindennapi életébe engednek betekintést. Itt őrzik például számos avar és honfoglalás kori lovas temetkezés ló maradványait és a zalavári Karoling-kori település állatcsont leleteit is, ahonnan az őstulok utolsó hazai előfordulásának bizonyítékai származnak.
Perzsa oroszlán (Panthera leo persica Meyer, 1826) Tiszalúc-Sarkad, és Gyöngyöshalász-Encspuszta.
A régészeti leleteken elvégzett anyagvizsgálatok segítenek a tárgyak korának, származási helyének, készítéstechnikájának pontosabb megismerésében. Az erre vonatkozó dokumentumokat és vizsgálati anyagot – preparátumok, összehasonlító minták – 2008 óta rendszeresen, az önálló Archeometriai gyűjteményben őrizzük meg.
A Régészeti Tár kutatói tudományos munkásságuk mellett az egyetemi képzésben, a tudományos élet megszervezésében és az ismeretterjesztésben is aktív szerepet vállalnak.
Leadkép: Szilágysomlyói kincs, részlet
