A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Most a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban időzünk, ahol már körbesétáltuk a tájegységeket, bemutattunk egy napokban frissen megjelent adatbázist és egy tervezett kiállítást, az intézmény közelmúltra fókuszáló kutatóprogramját, a készülő Erdély tájegységet, az intézmény társadalmi felelősságvállalása után most az élő múzeum programja kerül fókuszba.
A kiállításokban, gyűjteményekben őrzött tárgyi anyag és a mögöttük rejlő szellemi tartalom olyan kulturális kincs, amelyet nemcsak megőrizni, de élményszerűen továbbadni is alapfeladata minden múzeumnak. De hogyan telik meg élettel egy áttelepített porta? Hogyan mesélnek a mára elfeledett használati tárgyak a mindennapokról, ha épp az egykori lakók hiányoznak a hitelesen berendezett enteriőrökből?
A szentendrei Skanzenben már a kezdetektől megszületett a statikus kiállítások élővé tételének igénye, a tárgyak „megszólaltatása”, közönséggel való megismertetése, értelmezése. 1976-ban, az akkor még egyetlen Felső-Tiszavidék tájegységben kezdődtek el a látogatók számára élményt jelentő élő demonstrációk. Köztük is elsőként a kenyérsütés, amelyhez a hitelesség megtartásának érdekében a múzeum munkatársai Szatmárból, Milotáról hívtak kenyérsütő asszonyokat. A bemutatókhoz az 1970-80-as évek végén társultak a jeles napok, ünnepek népszokásait, szokáscselekvéseit felelevenítő rendezvények is. Míg a kiállításokhoz kapcsolódó élő interpretáció középpontjában a házi és ház körüli munka és a kézműves tevékenységek álltak, addig a rendezvények lehetőséget nyújtottak a tárgyakkal nehezen megfogható szellemi örökségek bemutatására.
A Skanzen történetében az élővé tétel hosszú ideig alkalmi interpretációt jelentett. A 2000-es évektől vált általánossá az állandó „élő múzeumi” helyszínek kialakítása, ahol előbb csak hétvégente, később minden nap találkozhatott a látogató első szám harmadik személyű élő interpretációval. Az élő múzeumi helyszínek az enteriőrben megjelenő életmód egy-egy szegmensét mutatták és mutatják be azóta is élményszerű, a látogatói bevonást ösztönző formában. Csak néhány példa a Skanzen több mint 20 ilyen helyszíne közül: hagyományos kerek perecet sütünk erdőhorváti portánkon, a mosás rejtelmeibe pedig a Nyirádon működő Falusi mosó ad betekintést. A kiskertekben termő zöldségeket, gyümölcsöket, a múzeum területén gyűjthető gyógynövényeket a bagladi portánkon és a jelenleg a perkupai portán működő Boszorkánykonyhánkban dolgozzuk fel. A gyapjú, a kender, a fa megmunkálását, vagy a gyertyakészítést is kipróbálhatják a látogatók a Skanzenben. Élő múzeumi helyszíneinken olyan tevékenységet elevenítünk meg, amelyek az egykori mindennapok szerves része volt, de mára feledésbe merült munkafolyamatuk és eszközkészletük is. Helyszíneink célja, hogy a látogatók megismerjék és hazavigyék a hagyományos tudás ma is használható elemeit, amelyet könnyen adaptálhatnak saját környezetük, életmódjuk jobbá tételében. Alapelvünk a környezettudatos szemlélet és az egészséges életmódra nevelés, amelyhez a néprajzi hitelesség ad megalapozott hátteret. Az élő múzeumi helyszínek működtetésében felkészült, a bemutatott tevékenységet jól ismerő hagyományőr kollégáink vesznek részt.
Vannak kifejezetten gyermekeknek szóló helyszíneink („gyermek élménypontjaink”), ahol a legkisebbek önfeledten játszhatnak, játszva tanulhatnak. Ezen helyszíneink hatékonyan ötvözik a szórakoztatva tanulás, a szocioemocionális tanulás, a hands-on tapasztalás és az intergenerációs tanulás elemeit.
Az élő múzeum koncepcióban újabb mérföldkövet jelentett 2017, a Skanzen alapításának 50. évfordulója, amelynek alkalmából elindult „élő történelem” programunk. Az élő történelem egy olyan speciális interpretációs forma, amely rengeteg ismeretet (történeti, néprajzi, technikai stb.) tud élményszerű, könnyen befogadható formában, de szakmailag hiteles módon közvetíteni a látogatók felé. A játék során korhű viseletbe öltözött előadók úgy mesélnek mindennapjaikról egyes szám első személyben, mintha egy adott korból, például a múlt század fordulójáról léptek volna elő. Ruhájukkal, beszédükkel, modorukkal és történeteikkel egy olyan világot elevenítenek fel, amelyet a látogatók már csak könyvekből vagy filmekből ismerhetnek. A műfaj varázsa, hogy az élettelent megtölti élővel, közelebb hozza, átélhetővé teszi a történelmet, hiszen mikrotörténeti szemszögből, egyéni életsorsokon keresztül világít rá nagyobb történelmi eseményekre, összefüggésekre.
Segít abban is, hogy a látogatók elképzeljék hogyan éltek, milyen problémákkal szembesültek egykor az emberek. Az élő történelem a teljes szezon alatt, minden hétvégén garantált programként érhető el a látogatók számára két tájegységben. A Felföldi mezőváros tájegységben egy 1906-os, a Bakony, Balaton-felvidék tájegységben 1921-es történetet dolgoztunk ki a lakóházakhoz kapcsolt családtörténetek alapján.
A Felföldi mezőváros tájegységben 1906-ba utazunk vissza, ahol a kiállítási épületek egykori lakóit megidéző karakterek keltik életre a századfordulós Felföldi mezőváros hangulatát. A játékban 6 karakter szerepel (színésznő, özvegyasszony, szatócs, szatócssegéd, csizmadia, kapás), akik egymással és a látogatókkal is folyamatos interakcióban vannak. A történet középpontjában a híres színésznő áll, aki egy utazó társulattal érkezik a mezővárosba, és jelenléte teljesen felbolygatja a mezőváros mindennapjait. A szereplők monológjából kirajzolódik háttértörténetük, egymáshoz való viszonyuk, amin keresztül a látogatók szórakoztató formában jutnak hozzá a mezővárosi és a korabeli életmódról szóló ismeretanyaghoz. A színésznő nemcsak az esti előadásról, de a budapesti színházi életről, pálya- és vetélytársairól, a csizmadia méretvétel közben a készítés mikéntjéről és a vásározásról, a szatócs a korabeli árukészletről és a vásárlókról, a kapás pedig a szőlőtermesztésről is mesél.
2018-ban újabb élő történelem program indult a Bakony, Balaton-felvidék tájegységben. A történet szerint 1921-ben járunk, egy fiktív faluban, Kedmöcén. A Nagy Háború már véget ért, de a katonákat még mindig hazavárják. Rokkantan ugyan, de hazatért Kóródi Sándor, aki a Magyar Királyi Veszprémi 31. Honvéd Gyalogezred katonájaként megjárta az orosz és az olasz frontot is. A látogatóknak harctéri élményeiről, a háborús mindennapokról beszél. Lába megsérült, de él, rokkantsága miatt trafikjogot kapott, és újrakezdte életét. Nem járt ilyen szerencsével Hajagos Terézia testvére, aki már 1915-ben elesett az orosz fronton. Terka a háborúban nemcsak fivérét vesztette el, de jegyeséről, Ernőről sincs híre. Egyéni sorsát, mindennapjait a hátországi történések határozzák meg. A harmadik szereplő Parsa György, a fiatal postás. Gyenge tüdejére hivatkozva „untauglich”-nek minősítették, megúszta a háborút. Mivel ő hozza a táviratokat, leveleket, a háború mindennapjaival, tragédiájával mások sorsán keresztül találkozik. Karakterében megjelenik az itthon maradtak és a hazajöttek közti személyes feszültség.
Az élő történelemnek több alműfaja is van, ezek közül egyik a múzeumi színház. Ezt a módszert alkalmaztuk, mikor október 23-i rendezvényükön azt dolgoztuk fel, hogyan élték át a falusiak a forradalom napjait. Az „előadásokhoz” olyan ’56-os eseményeket választottunk, amelyek azokon a településeken történtek, ahonnan a lakóházak származnak. Így lett a határon történő szökéseket bemutató jelenetek helyszíne a Jánossomorjai lakóház portája (mivel Jánossomorja közel van az osztrák határhoz), az élelmiszergyűjtéseké a Faddi lakóház (mivel bizonyíthatóan Faddról is indítottak szállítmányokat), a mosonmagyaróvári atrocitásoké pedig az Ásványrárói lakóház (mivel a lövöldözésnek ásványrárói áldozata is volt).
Az élő történelem programunkkal a múzeumi porták és az egykor ott élők mindennapjai, ha kis időre is, de valóban életre kelnek. A karakterek történetein keresztül igyekszünk megmutatni, hogyan befolyásolták a nagy történelmi események az egyéni életsorsokat a különböző történelmi időkben. Az élő történelem koncepció kidolgozása, a tudományos háttér és az interpretáció irányainak kialakítása interdiszciplináris projektmunka eredménye volt, amelyben néprajzos, muzeológus, múzeumpedagógus, közművelődési és színházi szakemberek vettek részt. A karakterek és a történet hátterét a múzeum gyűjteményében őrzött családtörténeti dokumentumok, korabeli források adták.
