Kockaház és kávéfőző - A közelmúlt mint kutatási téma a Skanzenben

MúzeumTrip

Sári Zsolt
2020-04-08 20:00

MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Most a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban időzünk, ahol már körbesétáltuk a tájegységeket, bemutattunk egy napokban frissen megjelent adatbázist és egy tervezett kiállítást, ebben a cikkben pedig az derül ki, hogyan reagál az intézmény a közelmúlt és a jelen hagyatékára. 

 

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum új néprajzi, antropológiai kontextusban, a kortárs - nemzetközi - szabadtéri muzeológia módszertanát követve gyűjti a kulturális javakat. Ennek alapja a tárgyak mögött lévő személyes, vagy közösségi történetek és az a muzeológiai megközelítés, amely szerint a közgyűjteményeknek feladata reagálni a különböző gazdasági és társadalmi problémákra, kérdésekre is. A szabadtéri muzeológiában – így Szentendrén is – megjelent a tematikai, térbeli és időbeli bővítés szükségessége. Nálunk ez a parasztságon kívüli társadalmi csoportok bemutatását; az időkeretek tágítását, a térbeli szélesítés pedig a határontúli területek és a diaszpóra kutatását jelenti.

 

Az „eredeti, áttelepített és hitelesen újra felépített” épület a szabadtéri múzeumok alapja. Jelenti ez a történetiség, az anyag- és szerkezethűség hitelességét. Akkor is, ha különböző okok miatt – főleg az in situ védelem prioritása alapján – nem áttelepített, hanem rekonstrukcióban, másolatban felépített épületekről van szó. A hiteles és karakteres építmények adják a szabadtéri múzeumok keretét, hiteles kulisszáit. Ezt az elvet követjük az újabb épületegyüttesekhez kiválasztott épületek esetében is.

 

A kutatások tekintetében egyre erősebb lett az életmód különböző aspektusainak vizsgálata, a klasszikus parasztság néprajzi kutatása mellett a mezővárosi társadalom, az iparos rétegek, a marginalizált társadalmi csoportok kutatása. Nem elfogadható intézményünk számára, ha az országunkban, vagy lokális közösségünkben élők nagy számban semmilyen kapcsolatban nincsenek a Múzeummal. A célunk az, hogy mindenki, a különböző közösségek sajátjukként tekintsenek a Múzeumra. Ehhez pedig az szükséges, hogy a múzeum magába foglalja mindenki történelmének a nyomait, emlékeit. Ezzel relevánssá válik mindenki számára, és bármit is találjon az egyén érdekesnek a múzeumban, az hozzájárul az illető identitásának formálódásához. Ehhez rengeteg feladatot kell ezekkel a közösségekkel közösen elvégezni. Az egyik legfontosabb, hogy a kisebbségek is reprezentálva legyenek a Múzeum gyűjteményében, hogy ezáltal nálunk találkozhassanak saját múltjukkal, emlékeikkel, történeteikkel.

 

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum középtávú kutatási koncepciójának egyik legfontosabb területe a 20. század rurális változásainak alapkutatásokkal, épületfelmérésekkel történő dokumentálása, ennek segítségével a „20. századi falu épületegyüttes” telepítési tervének összeállítása. A kutatás módszertanilag felhasználta a néprajztudomány szinte valamennyi eszközét, az egyéni és csoportos kutatásokat (helyszíni, levéltári, szakirodalmi), a különböző interjúkésztési módszereket (életút-, fókuszcsoportos, tematikus- és mély interjúk), a dokumentálás változatos technikai eszközeit (fotó, film, épületfelmérés). A kérdőíves gyűjtés során az egyéni kérdőívek mellett az épületfelmérések esetében egységesen használtuk a dr. Bali János által szerkesztett (és számunkra is átadott) épület- és telekfelmérő kérdőívet, ezáltal egységes, hasonló kutatásokkal kompatibilis anyag került a Múzeum Adattárába.

 

A 20. századi falu építészetének fontos csoportját alkotják a típusterv alapján épült lakóházak. Ezek nemcsak építészeti szempontból, de a modernizáció és az életmód változása alapján is jelentősek, az újítások előfutáraiként mintaadók voltak, mint például a FAKSZ-, az ONCSA- vagy a FAGI- lakóházak. A kutatási program kapcsán megtörtént az első épületbontás is a tervezett épületegyüttesbe: 2016-ban felmértünk és lebontottunk egy ONCSA-házat Göd-Bócsán. A két világháború közötti típusterves építkezések legmeghatározóbb eleme az ONCSA mozgalom, nemcsak mennyiségi okok (több mint 10.000 lakóházat építettek föl), hanem előkészítettsége és szervezettsége miatt is. 

 

 

A göd-bócsai ONCSA-ház

 

Később, az 1960-as évektől rohamosan terjedt a falu utcaképét egyre inkább meghatározó új épülettípus, a kockaház, ami teljesen mellőzi a korábbi, hagyományos építészeti formákat. Az új épülettípusok, a modernizáció és a technikai fejlődés eredményeként új tárgyak, eszközök jelentek meg a tárgyi kultúrában. Mindezek az életmódra is hatással voltak: elég, ha itt csak a világításra, az elektromos gépekre, a vízvezetékre, a fűtéskorszerűsítésekre gondolunk. A hatvanas években a magángazdaságok megszűnésével párhuzamosan bontották le a kemencéket, az új lakóházak fűtésében a szenes-, és olajkályhák, a konyhában a sparheltek, majd a hetvenes években a gáztűzhelyek jelentek meg, és gyakran egymással párhuzamosan funkcionáltak. Ezek változásokat eredményeztek a lakáskultúrában, a táplálkozáskultúrában, de a szabadidő-felhasználásban is.

 

A kockaház nemcsak alaprajzi változást eredményezett, de a tetőszerkezetben (sátortető, manzárd tető), az alapanyagban (beton, tégla) is újításokkal járt. Az életmód megváltozását alapvetően befolyásolta többek között a mezőgazdaság szerkezetének átalakulása (szövetkezetesítés, háztáji), az iparosodás (kétlaki életmód elterjedése), a nők munkavállalása (a nemi szerepek megváltozása, új időbeosztás és munkarend) és a modernizáció, urbanizáció hatása. Mindezek hatást gyakoroltak a lakáshasználatra, az új építésű lakások stílusára, berendezésére is.

 

A hetvenes évektől a házépítés, a lakások minősége egyre inkább összefüggött a család vagyoni helyzetével, az új építésű házak további differenciálódást mutattak, a regionális különbségek halványultak, a vagyoni helyzet alapján jöttek létre típusok, a lakóházak újra státuszszimbólumokká váltak, a faluképtől teljesen idegen emeletes lakóépületek épültek. Tovább folytatódott a generációk szétválása, a fiatalok új lakásba költözése, az új házak építése új falurészeket hozott létre.

 

Kutatási eredményeinket megmutattuk a Típusbútor. Lakáskultúra a Kádárkorban , illetve a Hé 67! A világ, amikor a múzeum született című időszaki kiállításunkban. Ez utóbbi kapcsán együtt dolgoztunk Katharina Routers fotográfussal, a hazai kockaházak vizuális bemutatásának legjelentősebb művészével.

 

Kockaházak, Katharina Routers

 

A tudatos gyűjtés egyik feltétele a tematizálás. A 20. század elejétől tömegesen jelennek meg a gyáripari tárgyak egy átlagos paraszti háztartásban. Az egyedi tárgyak helyett a tömegcikkek válnak uralkodóvá. A tárgyak egyre gyakrabban nem egyedi darabként vannak jelen, hanem egy közösség, egy korszak szimbólumává válhatnak. Ugyanakkor minden tárgynak megvan a saját története, mely a szociális-kultúrtörténeti háttérrel együtt értelmezhető.

 

A Skanzen gyűjteményébe bekerültek teljes hagyatékok, és ún. kulcstárgyak is, ez utóbbiak egy korszak vagy társadalmi csoport jellegzetes tárgycsoportjai. E tárgyakat gyűjteményi egységekbe lehet sorolni: lakáskultúra, munka, szabadidő, mobilitás, öltözködés, ételkészítés és –fogyasztás felosztás szerint. Ezek a tárgyak a 20. század második felének egy-egy évtizedét is reprezentálják. Múzeumunkban a tárgyak kiválasztása során a „tipikust” és az „egyedit”, vagy másképpen a „személyest” igyekszünk összhangba hozni. A jelenkor tárgyai esetében ez könnyen megvalósítható a rendelkezésre álló információk alapján: a használatot a valóságában is dokumentálhatjuk. Ezért van nagy szükség a kortárs gyűjtésre.

 

A falusi iparosok tevékenységének kutatása régóta a néprajz egyik fontos területe, számos hagyományos mesterségről született már monografikus kötet, a folyamatban a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is fontos szerepet játszott (többek között a kovács, a tímár mesterség kutatásával és bemutatásával). A 20. század második felében az életforma átalakulása miatt egyes mesterségek szinte teljesen eltűntek, mások megerősödtek, és ezzel párhuzamosan újak is megjelentek. Az elmúlt években egy-egy fodrász- és szikvíz-üzem teljes anyagát is begyűjtöttük, csakúgy mint egy nyaraló teljes tárgyi világát.

 

A kutatómunka hátterét eddig két nyertes OTKA projekt tette lehetővé. A szerteágazó kutatási program mozaikszerű eredményei rajzolnak ki egy olyan néprajzi képet, amely hozzásegít a közelmúlt és a jelen gazdasági, kulturális történéseinek megértéséhez. A feltárt kutatási eredmények szolgáltatják az alapot a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 20. századi falut bemutató épületegyüttesének telepítési koncepciójához.

 

A program eredményeit azonban sokrétűen hasznosítja az intézmény. A gyűjteménygyarapítás mellett, az állandó kiállítás koncepciójának tudományos megalapozása, időszaki kiállítások megrendezése mellett a múzeum oktatási programjának kialakításában is szerepet játszanak a kutatási eredmények. További lehetőség az anyag hasznosítására az, ahogyan a helyi, vizsgált közösségek számára nyújt lehetőséget a fejlesztési tervek kidolgozásánál, a rendezési tervek elkészítésénél, a helyi monográfiák megírásánál, a lokális történelem helyi tanításában, valamint a vidékfejlesztési programok során egyaránt.

 

Tárgyválogatás

 

 

Fotel, lsz. 2017.39.3

Gyűjtő: Sári Zsolt

A gyűjtés helye: Sümegcsehi, Zala megye, Magyarország

Vásárlás (Sümegcsehi), 2015

A második világháború után a lakáskultúra is átalakulásnak indult. A komolyabb változások 1968 után történtek, amikor bizonyos mértékben decentralizálódott a gazdaság, a bútorgyárak is önállósodtak. A típusbútorok korszaka is elérkezett, szériában gyártott, nagypontosságú, konfekcionált bútorelemek jelentek meg a piacon, megszülettek a hetvenes-nyolcvanas évek sláger bútorai.

A fotel a "Tamara" fantázianevű bútor együttes ülőbútora. A fotel grabóna műbőr borítású. 1972. november 28-án Egerben, a Heves Megyei Bútoripari Vállalat gyárának gyártósoráról került a piacra. Cikkszáma: 4539-86.            

A bútoregyüttest 1973-ban vásárolta meg a Czilli család, 2015-ig használták Sümegcsehiben lévő otthonukban. A múzeumba a család két bútoregyüttese került 2015-ben.

 

 

 

Falvédő. SZNMK 15020. 0083

Gyűjtő: Szűcs Brigitta

A gyűjtés helye: Szék, Kolozs megye, Románia

Vásárlás az MNB Értéktár Program támogatásával – Szentendre-Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közalapítvány, 2015

A szőnyegszerű falvédők a mai napig rendkívül jellemző berendezési elemek az erdélyi lakóházakban és tömbházi lakásokban egyaránt. Ezt a darabot abból a széki lakóházból hoztuk el, amelyet 2015 októberében bontottunk le. A ház volt tulajdonosai sajátos módon magyarázták a falvédőn ábrázolt jelenetet, amelyet az Egri csillagok című Gárdonyi Géza regényhez kötöttek. Vélekedésük szerint éppen Éva, vagyis Vicus figyelemelterelés gyanánt táncol Konstantinápolyban, miközben Gergőt igyekeznek a Héttorony nevezetű börtönből kiszabadítani.

A falvédőt az eladó Juhos Sára testvére, Török Klára vásárolta az 1970-es évek végén a budapesti ecseri piacon. Visszaemlékezése szerint ezekben az években gyakorta járt Budapestre széki kézimunkákat árulni, főként díványpárnákat, fersingeket (szoknya), mellényeket adott el. Ezt a faliszőnyeget is egy budapesti eladás során megkeresett pénzből vásárolta.

 

 

 

Kávéfőző, 2012.54.35.1-5.

Gyűjtő: Sári Zsolt

A gyűjtés helye: Mohács, Baranya megye, Magyarország

Ajándékozás, 2012

Zártrendszerű Unipress típusú, elektromos kávéfőző. A kávéfőző víztartó részén gyári jelzet: 'FTM Unipress', az FTM (Fémlemezipari Művek Fémtömegcikk Gyáregysége, Budapest, X. Monori u. 1-3.)

Fémtömegcikk Művek terméke, Gyári száma: 671 2506

Dr. Csonka-Takács László családjának tulajdonában volt Mohácson. Ő ajándékozta a Múzeumnak 2012-ben.

A zárt rendszerű kávéfőzők lényege, hogy a gőz fejlesztése zárt térben történik, így a kávéőrleményt a keletkező kb. 1-1,5 bar nyomású vízgőz lúgozza ki. A kisnyomású kávéfőzőkben a nyomás és hőfok miatt lehet közepesen finom szemcseméretet használni. Mivel itt az őrleménnyel nemcsak a forró víz, de vízgőz is érintkezik, ez a cseranyagok erőteljesebb kioldódását eredményezi. Ugyanakkor az alkalmazott 100°C fölötti hőmérsékleten az aromaanyagok kioldódása kisebb, ill. azok egyből elbomlanak. A főzővíz hőmérséklete soha nem emelkedik 95-100°C fölé, így kevésbé kesernyés italt kapunk.

 

Kávé. Az egyik első szó, ami eszembe jut, ha a néprajzos munkáról van szó.  A „terepen” töltött idő szimbóluma. Hányszor hallottuk már ezt a mondatot: „Megkínálhatom egy kávéval?” Azt gondolom, nincs az a néprajzos muzeológus, aki ne hallotta volna ezt a mondatot, ha magyar nyelvterületen kutat. Számtalan interjú, tárgy-gyűjtés kísérője. Berta néni, az első, kenézlői beszélgetőtársam is kotyogón főzte a kávét, amikor megérkeztem, majd a „Zsolnayba” töltötte, és kínálta.  A kétezres évek elején a muraszemenyei plébános, akinél laktam, ottani gyűjtéseim idején literes bögrében tartotta kávét, amire egész nap „rájártunk”. Székelyvarságon műanyag flakonba hozta Vilma néni a beízesített=rendesen cukrozott kávét, és azzal kínált munka közben. Ittuk a mezőn termoszból, a konyhaasztal mellett „vendéglátós” üvegpohárból, sok tejjel findzsából, vagy éppen a szobában, dohányzóasztal mellett a vitrinből elővett porcelán csészéből.

 

Kávé. Csak nagyon lassan indult el a falusi kultúrában hódító útjára. A 19. század végén a lakodalmak menüjében volt jelen. Az elterjedés másik területe a reggeli kávézás volt. A köznapi reggeli kávé a parasztoknál mégis csak a két világháború között lett általánosabb. Babkávé vagy cikória. Tejes kávé vagy presszó kávé. A hatvanas évektől egyre több fogyott belőle. Az évtizedek alatt változott az eszköz is, amiben és ahogyan főzték. A múzeum gyűjteményében is számtalan típus megtalálható.

 

Leadkép: Konyhabelső, Muraszemenye, 2003

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00