A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Most a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban időzünk, ahol már körbesétáltuk a tájegységeket, bemutattunk egy napokban frissen megjelent adatbázist és egy tervezett kiállítást, az intézmény közelmúltra fókuszáló kutatóprogramját, a készülő Erdély tájegységet, most pedig az intézmény társadalmi felelősságvállalása kerül fókuszba.
Az elmúlt néhány évtized alatt nemzetközi szinten is sokat változott a múzeumok társadalmi szerepe és felelősségvállalása. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum is építészeti múzeumból fokozatosan alakult át életmód-, társadalmi és szolidáris múzeummá. Küldetésünk, hogy olyan hely legyünk, amelyben a jövőről és múltról szóló kritikai dialógus folyik, reflektálunk a társadalom különböző rétegeinek igényeire, a jelenkor változásaira, a társadalmi szerepvállalásunkat minél több módon erősítjük. Ezt a célt szolgáljuk kiállításainkkal, kutatásainkkal és ismeretátadási programjainkkal.
Menedékház Alapítvány csoportja a Skanzenben
Bőröndmúzeum
A kultúrához való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását tűztük ki célul, amikor 2014-ben elindítottuk utazó múzeumpedagógiai programunkat. Bár az év során rengeteg csoportot fogadunk a múzeumban, mégis azt tapasztaltuk, hogy vannak olyan iskolák, amelyek hátrányos vagy halmozottan hátrányos régiók településein működnek és számukra nehézséget jelent a tanulók utaztatása, a múzeumi belépők kifizetése. Ráadásul múzeumunk néprajzi gyűjtőpontjai éppen ezek a marginalizált települések voltak. A kutatások azonban sok esetben már több évtizeddel korábban folytak, a fiatalok mára nincsenek tisztában a múzeum és az adott település közti egykori kapcsolattal. A Múzeumpedagógiai Nívódíjjal elismert Bőröndmúzeum programmal ezeket az elvékonyodott szálakat ismét szorosabbra tudjuk fűzni a Skanzen és a közösségek között. Tesszük ezt nem csak hazánkban, hanem határainkon túl is. A környező országok magyar szórványaiban a foglalkozások hozzájárulnak a magyar anyanyelvhasználat és az identitás erősítéséhez is.
Maga a Bőröndmúzeum elnevezés igen beszédes, egyrészt mi múzeumpedagógusok is egy-egy bőröndnyi személyes holmival indulunk el, hiszen annak érdekében, hogy minél több iskolához eljussunk, általában három-négy napon keresztül folyamatosan úton vagyunk, másrészt a foglalkozások kellékeit, eszközeit is egy-egy bőrönd rejti. A program során három tematikát kínálunk az osztályoknak, a legkisebbek az ünnepek és hétköznapok egyensúlyáról, a 3-4. osztályosok az egészséges táplálkozásról, a felsősök pedig a családi munkamegosztás fontosságáról tanulnak. Tanulnak, de nem a megszokott iskolai oktatási rendszerben, hanem mozaik módszerrel, interaktívan, elsődlegesen a saját tapasztalataikra építve.
Hajléktalan program
2017-ben vettük fel a kapcsolatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Azóta közösen azon dolgozunk, hogy olyan programlehetőségeket teremtsünk a hajléktalan múzeumlátogatóknak, amelyek társadalmi reintegrációjukat szolgálják. Egyre több magyar múzeum (pl. Ludwig Múzeum, Hadtörténeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Természettudományi Múzeum) vesz részt hasonló kultúr-szociális programok biztosításában. Azonban a mi esetünkben, a múzeumlátogatás mellett a programoknak célja az is, hogy a csoport tagjai a kulturális élmény mellett olyan tudásra is szert tegyenek, ami a későbbiekben is hasznossá válhat a résztvevők számára, akár a mindennapok során, akár a munka világába való visszataláláskor.
A legtöbbet talán magától a csoporttól jött visszajelzés mondja el a programról: „Köszönjük, nagyon jó volt! A tapasztalat az, hogy még bőven tudtunk volna időt tölteni a Múzeumban, akár szervezetten felfedezni más tájegységeket, akár még kézműveskedni, szerintem mindenre lett volna még nyitottság az emberekben. Mindenki nagyon élvezte a látogatást, tök jó volt, hogy mindenki a képességeihez, fizikai állapotához képest annyit tudott kivenni belőle, amennyire épp aznap futotta - de így is az volt a megélésem, hogy hiába a különbségek, mindenki kimaxolhatta a látogatást, akár pihent, akár bejárt a területen amit csak tudott! […] a nosztalgiától kezdve csomó kellemes emlék és élmény került elő, mindenkinek élmény volt találkozni a távoli - és néhányuknak nem is olyan távoli múlttal. Volt, aki annyira otthon érezte magát a Skanzen miliőjében, hogy nem is vágyott visszatérni a 21. századba, szívesebben élt volna az ott megismert, 200 évvel ezelőtti korban.”
Demencia Program
Az egyik leggyorsabban növekvő társadalmi csoport az idősek csoportja. Ha a statisztikákat böngésszük, azt láthatjuk, hogy egyre több idős ember van, ugyanakkor egyre kevesebben élnek egy háztartásban fiatalabb családtagjaikkal, és a kitolódott élettartam sincs egyenes arányban az egészséges évek számával. Éppen e tényezők miatt egyre nagyobb felelősség hárul a különböző intézményekre, így a múzeumokra is az idősekkel való felelősségvállalás területén.
Napjainkra a demencia világbetegségnek tekinthető, hazánkban is több százezer embert érint közvetlenül. A számos demencia típus közül az Alzheimer-kór a leggyakrabban diagnosztizált fajta, amely egyik legjellemzőbb tünete a rövidtávú memória romlása. Ezzel szemben a hosszútávú memóriához kapcsolt emlékek jobban rögzülnek, könnyebben előhívhatók. Mit is jelent ez? Tulajdonképpen azt, hogy a demenciával élő ember számára a jelen dolgai és történései zavarosak és értelmezhetetlenek lesznek, ugyanakkor a gyermekkor és a fiatalkor miliőjére könnyebben/jobban emlékeznek, ezáltal abban sokkal inkább otthonosan és magabiztosan tudnak mozogni. A múzeumi Demenica Programok során a tárgyi és természeti környezet, a különböző tevékenységek mind az idősek fiatalkorát hivatottak visszaidézni. Az 1960-as évekre berendezett enteriőrben olyan gyári tárgyak kaptak helyet, amelyek minden korabeli háztartásnak részei voltak, olyan slágereket éneklünk közösen, amelyek dallamát mindenki kívülről fújja, olyan ételeket készítünk, amelyek ízei a boldog gyerekkorba repítik vissza a résztvevőket. Minden érzékszervre hatunk, hiszen minden embernél más és más módon lehetséges a memória stimulálása. Nagyon fontos, hogy ezeken az alkalmakon nyugodt környezetet teremtsünk és teljesen a résztvevőknek szenteljük a figyelmünket. Éppen ezért egy-egy alkalommal csak kis létszámú csoportot fogadunk.
A demenciával élő idős emberek mellett múzeumi- egészségügyi- és szociális szférában dolgozó szakembereknek, valamint hozzátartozóknak is lehetőséget biztosítunk arra, hogy a múzeumi program során alkalmazott ún. reminiszcencia módszertant megismerhessék, majd saját intézményükben, lakhelyükön alkalmazhassák. Mivel Magyarországon a Skanzen az egyetlen múzeum, ahol ilyen típusú speciális foglalkozásokat tartunk, és tudjuk, hogy sajnos nem mindenki tud a múzeumba kilátogatni, ezért fontosnak tartjuk a családtagok és szakemberek képzését. Célunk, hogy ez az életminőség javítását szolgáló program minél több emberhez eljuthasson, ezért a közeljövőben kölcsönözhető memória-dobozok kialakítását tervezzük, amelyek különböző tematikák mentén összeállított tárgycsoportokat és a beszélgetések, tevékenységek alapját jelentő javaslatokat tartalmaznak majd.
Fogyatékossággal élők
Évtizedek óta tartó jó együttműködésünk van több olyan speciális iskolával, intézettel, ahonnan különböző fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek jönnek hozzánk a múzeumba egy-egy múzeumpedagógiai foglalkozásra. Bár egyre gyakrabban találkozunk olyan iskolás csoporttal, ahol integrált oktatás keretében SNI-s gyermekek is vannak, a legtöbbször mégis az ép tanulóktól külön, speciális csoportokként érkeznek a fogyatékossággal élők. Mivel arra törekszünk, hogy a két réteg közti különbségeket redukáljuk, és mindenki számára egyenlően biztosítsuk a kultúrához való hozzáférést, ezért ahelyett, hogy külön foglalkozásokat kínálnánk fogyatékossággal élőknek, inkább ugyanazokat az ismeretátadási programokat tesszük elérhetővé számukra is, mint bárki más számára.
Természetesen a fizikai és az információs akadálymentesítés más, speciális módszereket követel meg bizonyos esetekben. Annak érdekében, hogy erre kellően felkészültek legyünk, múzeumpedagógusaink folyamatosan képzik magukat, gyógypedagógusokkal és rehabilitációs szakemberekkel egyeztetnek. Szeretnénk, hogy a múzeum közös találkozási pont legyen a fogyatékossággal élő és az ép fiatalok számára, ahol lehetőségük nyílik arra, hogy egymást jobban megismerjék, miközben közösen fedezik fel a Skanzent. Tanítási szünetben, nyaranta hirdetjük meg a Múzeumpedagógiai Nívódíjjal elismert Integrált tábort, ahol a résztvevők fele halmozottan sérült fiatal, fele pedig iskolai közösségi szolgálatot teljesítő gimnazista vagy önkéntes középiskolás.
Társadalmi, történeti traumák
Szintén fontos küldetése a múzeumnak a társadalmi és történelmi kataklizmák mélyebb megismerése és változatos múzeumi eszközökkel történő feldolgozása és reprezentációja. Kiállításainkban és múzeumpedagógiai foglalkozásaink során is törekszünk arra, hogy lehetőséget adjunk a ki-nem-beszélt történetek feldolgozására. Annál az embernél, akiknek a családja maga is érintett volt az egyes eseményeknél, sokszor generációkon áthúzódó frusztráltságot okoz, ha magába kell fojtania a traumákat. A feldolgozás egyik módja, ha szabadon beszélhetünk a történtekről. Másoknak pedig épp úgy szüksége van ezek megismerésére ahhoz, hogy értelmezni tudja a múltat és annak jelenre, jövőre tett hatásait.
Hiteles, személyes történeteken keresztül osztjuk meg a látogatókkal és csoportokkal a múlt történeteit. A történelem sodrában kiállításban a második világháborút követő lakosságcserét több nézőpontból is megismerhetjük, a diákokkal pedig az ehhez kapcsolódó Maria és Julis címet viselő foglalkozáson dolgozzuk fel a témát. A kommunista diktatúra a paraszti életforma felbomlásában jelentős szerepet játszott, a Búcsú a parasztságtól kiállítás és az azonos címet viselő ismeretátadási program ennek a folyamatnak a megértését tűzi ki célul. A Csak egy kis munka – falusiak Málenkij roboton rendhagyó kiállításunk a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak történetét mutatja be. A Múzeumpedagógiai Nívódíjas Ráhel, János, Jákob és a színésznő foglalkozásunk során az asszimiláció vagy hagyományőrzés, az elfogadás vagy előítélet konfliktusaival foglalkozunk.
Az első világháborút követő időszakot hozza hozzánk közelebb az élő történelem módszerrel megjelenített hadirokkant, a pártában maradt nő és a háborút elkerülő postás alakja. Ugyanígy a kádártai lakóházban tartott Munkák a házban foglalkozás, ahol a gyermekek átélhetik, hogyan változott meg a családi munkamegosztás annak következtében, ha az édesapa mozgássérültként tért haza a háborúból. Szintén az első világháború következménye, a hadiárvák, a szegények és a nekik nyújtott segítség az alapja az új, Hogyan segíthetek? ismeretátadási programnak, amelyen keresztül azt vizsgáljuk a diákokkal közösen, vajon kinek és milyen segítséget lehet nyújtani a jelenben, akár egyénileg, akár társadalmi segítségnyújtás keretei között.
Társadalmi traumák - Stoll Mária a málenkij robot után, 1948.11.12.
Ebben a cikkben a múzeumi társadalmi felelősségvállalásnak csak egy kis szeletét lehetett bemutatni, azonban még számos olyan kiállításunk és programunk van, ami miatt érdemes a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot felkeresni. Kövessenek bennünket figyelemmel online felületeinken is, böngésszék honlapunkat, olvassanak érdekes cikkeket a Skanzen Blogon, barangoljanak a múzeumban a virtuális térben Instagramon, figyeljék a legfrissebb híreket Facebook oldalunkon.
