MúzeumTrip - Mi a Skanzen lényege?

Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Nagyné dr. Batári Zsuzsanna
2020-04-01 20:00

MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula és Debrecen után mától két hétig a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban időzünk!

 

Kisalföld tájegység

 

Mi a Skanzen lényege? Az intézmény komplexitásából adódóan a válasz is összetett. Feladatunk a népi építészet, lakáskultúra és életmód kutatása, tárgyi és szellemi emlékeinek gyűjtése a magyar nyelvterületen; ezen örökség őrzése, illetve a gyűjtemény anyagának sokoldalú közzététele, a széleskörű, részvételen is alapuló hozzáférés biztosítása. Mindezzel az intézmény részt vállal a vidéki Magyarország sokszínű (több nemzetiségű és vallású) kulturális örökségének megőrzésében, a települések társadalmi és kulturális fejlődésében. Kiállításaink, kiadványaink, digitális tartalmaink, ismeretátadási és szabadidős programjaink segítségével, a tárgyi emlékek, az életmód és a szokások bemutatásával, elméleti ismeretek és a mindennapi életben hasznosítható gyakorlati tudás közvetítésével a népi hagyományok jobb megértését és mai használhatóságát segítjük elő, hozzájárulva a magyar kultúra hazai és nemzetközi szintű népszerűsítéséhez, a múzeumi tudáson alapuló fenntartható életmód közvetítéséhez.

A Skanzen törzsgyűjteményének alapját az egész ország területéről származó, áttelepített, másolatban vagy rekonstrukcióban elkészülő épületek és az ezekben található, meghatározott kiállítási időt felidéző hiteles berendezések képezik. Az intézmény 1967-es alapítását követően először lassan, majd egyre gyorsabb ütemben épültek fel a tájegységbe (az adott régióra jellemző településformába) szervezett közösségi, lakó- és gazdasági épületek. Az eredeti koncepció megvalósításával párhuzamosan az idő és tér dimenzióinak kiterjesztésével új kiállítási koncepciókat is kidolgoztunk, így célunk a készülő Erdély épületegyüttes, a 20. századi falu, a középkori kiállítási egység, vagy a diaszpórában élő magyarság kultúrájának bemutatása.

Mielőtt ezekre cikksorozatunkban részletesen kitérnénk, ismerjék meg a Skanzenben álló múzeumi tájegységeket megvalósulásuk sorrendjében, egy-egy érdekes szempont felvillantásával!

 

 Felső-Tiszavidék tájegység 

 

Felső-Tiszavidék

Múzeumunk 1974-ben, elsőként megnyitott kiállítása a Felső-Tiszavidék épületcsoport. A tájegység a szatmári Erdőhát hagyományos paraszti világát idézi föl, egy falusi teret és az oda vezető utca egyik házsorát mutatja be.

A vidék kultúrájának alakulásában fontos szerepet játszott a 16. századtól teret hódító református vallás és a lakosság sajátos társadalmi összetétele, Szatmár megyében ugyanis kiemelkedően magas volt a falusi kisnemesség aránya. A hétszilvafásnak is nevezett kisnemesek életmódja alig különbözött a parasztokétól, befolyásuk azonban mégis jelentős volt, kultúraközvetítő szerepet töltöttek be a jobbágyság és az úri osztály között.

Az épületcsoport szakrális központja a 16. század végén épített református templom, az „istenháza”, amely a közösségi élet meghatározó színtere volt. A gazdagon díszített berendezés a magyar festett templomok egyik jellegzetes alkotása, amelyet Vasvári Ódor Gábor, a környék híres festőasztalosa készített 1787 és 1790 között.

 

Undi lakóház 

 

Kisalföld

Az egyik legösszetettebb tájegységünk utcasorának jobb és bal fele között feltűnő a különbség: míg az egyik oldalon cseréppel fedett téglaépületek állnak, addig vele szemben zsúp- és nádtetős, földfalú házak. Ezzel az elrendezéssel érzékeltetjük a tájegység nyugati és keleti része közti gazdasági és kulturális különbséget. Keleten sokáig fennmaradtak az életmód és az építészet régies elemei, ezzel szemben a nyugati vidék földrajzi adottságánál fogva mindig is fejlettebb volt. Kiállításaink tükrözik a tájegység nemzetiségi rétegzettségét is.

 

Az undi lakóház enteriőrje

 

A Kisalföld a 10-11. századtól a magyarság egyik legjelentősebb összefüggő települési területe volt, de a németség annyira meghatározóvá vált, hogy Moson megyében a 18-19. századra ők kerültek többségbe. Emellett a táj etnikai képét horvátok is gazdagítják, kultúrájukat az undi lakóház eleveníti fel. A Kisalföld a magyarországi evangélikusság egyik legfontosabb bázisa, erre is utalunk a harkai lakóház és az újkéri harangláb segítségével. Természetesen római katolikusok is nagy számban éltek itt, ahogyan azt a Szent Anna kápolna jelzi.

 

Háttérben a dusnoki szélmalom 

 

Alföldi mezőváros

A múzeumi tájegység az Alföld nagytájai, a Duna-Tisza köze, a Tiszántúl és a Bánság népi építészetét és életmódját mutatja be. Jelenleg egyik utcasora két lakóházzal, kékfestő műhellyel, tímárműhellyel és pékséggel, illetve külterületi építményei, a szélmalom és a tanya láthatók. A mezővárosi tér és a szabálytalan elrendezésű, falusias településrész megépítése folytatásra vár.

Az alföldi tanyavilágot az 1970-es évekre nagyrészt felszámolták, így a tanyákra jellemző épületeket Vargha László építész 1930-as évek végén készített felmérései, rajzai alapján rekonstruáltuk, az épületcsoport élő múzeumi helyszínkén működik, a hagyományos magyar háziállatok bemutatásával. A tanya a férfiak birodalma volt, egész évben ők lakták, gondozták az állatokat, és csak a vasárnapot töltötték a család többi tagjával a városi házban. A 20. század elején aztán egyre több család költözött ki véglegesen a városból a tanyára. A Nagykunságban sok helyütt a tanyai lóistálló és a konyha egy fedél alá épült, ezt nevezték pitarólnak, ezt az épülettípust mi is bemutatjuk a tájegységben.

 

Szalafői lakóház a Nyugat-Dunántúl tájegységben

 

Nyugat-Dunántúl

A lankás, dimbes-dombos Nyugat-Dunántúl az egymástól szétszórtan elhelyezkedő házaival, a középen álló haranglábbal sajátos hangulattal bír, amely hűen adja vissza az Őrség és Göcsej szeges-szeres településszerkezetét.

A dombtetőn magasodik a szalafői kerített ház, amely egy régmúlt világba enged betekintést. A 18-19. század fordulóján épült, három oldalról kerített ház 1860-ig füstösházként működött; vagyis egy nagyméretű helyiségben volt a szoba és a konyha, valamint a fűtésre, főzésre és sütésre alkalmas kemence, amelynek a füstje kémény híján az egész lakótérben elterült.

A Nyugat-Dunántúlon ilyen füstösház már a 19. században is csak mutatóban fordult elő, azonban sokáig fennmaradtak az ún. füstös-konyhás házak. Ezekben a szoba már füstmentes volt a konyhából fűthető kályhának köszönhetően, azonban a konyhában található kemencének még mindig nem volt kéménye, ezért ott továbbra is a füsté volt a főszerep.

A tájegységben jól nyomon követhető a tüzelőberendezések fejlődése a legrégibb típusú füstösháztól a füstös-konyhás és szabadkéményes konyhán át egészen a legmodernebb mászókéményes konyháig.  

 

 

Bakony, Balaton-felvidék

A történeti Veszprém és Zala vármegye falvait felidéző épületegyüttes 2000-ben nyílt meg. A tájegységbe vezető út túloldalán áll a nyírádi, a korábbi alapokra 1840 táján átépített, két kővel járatott vízimalom. Az egykori útisoros falvak településképét az 1836-ban, Szent Márton tiszteletére emelt óbudavári római katolikus templom uralja, benne húsvétkor ételszentelést tartunk, de a felszentelt épület keresztelők, esketések színhelye is.

A vidéket meghatározó építőanyag a 18. század óta a kő, s a kőfaragás helyi emlékeivel, jellegzetes darabjaival a mindszentkállai portán ismerkedhetünk meg. A mellette álló kádártai lakóház szobájában a Véget ért a Nagy háború című élő történelem programunk fut.

Az egykor királyi vadászok lakta kisnemesi faluból, Szentgálról áttelepített lakóházunk tornácáról kitekintve a tájegység fehérre meszelt és színes kőhomlokzatait, illetve a köveskáli mosót és a tűzoltószertárat csodálhatjuk meg. A tájegység útján sétálva a kálvária stációi tűnnek elénk, útközben pedig betérhetünk a temetőbe, ahol az első világháború távoli frontjain meghalt katonák emlékfái idézik fel a száz évvel ezelőtt történteket.

 


„Búcsú a parasztságtól” című kiállítás

 

Dél-Dunántúl

A Skanzen évek óta figyelmet fordít arra, hogy reagáljon különböző társadalmi folyamatokra, felvállalja nehéz, sokszor elhallgatott, traumatikus történelmi események feldolgozását. A Dél-Dunántúl tájegységben három olyan tematikus kiállítás is várja a látogatókat, amely tabu témákat feszeget.

A tájegységbe belépve, a drávacsehi lakóházban „Búcsú a parasztságtól” című kiállításunk a paraszti társadalom második világháború után felgyorsult felbomlását mutatja be egy-egy szimbolikus tárgyon keresztül.

A hidasi házunkban „A Történelem sodrában” című kiállítás az 1940-es években zajló lakosságcsere borzalmait tárja fel. A lakóház eredetileg egy sváb családé volt, akinek a kollektív bűnösség elve alapján el kellett hagynia otthonát, ahova később egy Bukovinából menekült székely család költözött.

A tájegység végén egy rendhagyó szabadtéri tárlat látható „Csak egy „kis munka” – falusiak a málenkij roboton” címmel, ahol a Szovjetunióba elhurcolt százezrek történetét lehet végigkísérni, szembesülve az emberi szenvedés, kiszolgáltatottság, elhagyatottság érzésével.

 

Mádi kereskedőház

 

Felföldi mezőváros

Az észak-magyarországi mezővárosok létrejöttében kulcsfontosságú tényező a helyi szőlő- és borkultúra. A Magyarország északi-középhegységi területein így kialakult mezővárosok kiváltságos helyzetükből fakadóan élesen elkülönültek a szomszédos falvak jobbágyaitól, kultúraközvetítő szerepet töltöttek be a falusiak és a szabad királyi városok nemesei és polgárai között.

A gazdag mezővárosi kultúrát bemutató tájegység nemcsak emiatt érdekes! Ha a látogató hétvégén a tájegységben jár, érdekes jelenetnek lehet a szemtanúja. A főtéren az Osztrák–Magyar Monarchia alatti „boldog békeidők” elevenednek meg élő karakterekkel és korhű jelmezekkel. A történetek a múlt egy-egy szeletének bemutatásával, a korabeli mindennapok felvillantásával segítik megérteni régmúlt embereinek gondolatvilágát, érzéseit és motivációit.

A szereplők segítségével betekintést nyerhetünk egy századvégi magyar mezőváros mindennapjaiba, beszédbe elegyedhetünk a szereplőkkel, akiktől kérdezhetünk, válaszokat kaphatunk, azaz valóban az „élő történelembe” csöppenhetünk.

 

 

Észak-magyarországi falu

A Múzeum legfiatalabb tájegysége egy patakmenti, völgyi útifalu, amelynek egyik oldalán ténylegesen ott csordogál a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén elterülő intézményt átszelő Sztaravoda patak. Több muzeológiai/módszertani újdonság is jellemzi a kiállítást, található a falu végén uradalmi épületegység egy 900 négyzetméteres, kiállítótérként funkcionáló magtárral és négyeskonyhás cselédházzal, a töltés alatt pedig barlanglakások sora húzódik meg. A kő-, borona- és favázas épületek között hamar szemet szúr a perkupai vakolatdíszes építmény vagy a felvidéki Nemesradnótról származó ház. A Múzeum történetében először történt meg, hogy határon túli épülettel egészíthettük ki a meglévő telepítési tervet.

Mindig is nagy érdeklődésre tartott számot a látogatók körében, hogyan kerülnek az épületek a Skanzenbe, mi alapján rendezzük be őket, hogyan dolgozunk a családtörténeti, néprajzi adatokkal, és hogyan válik egy tárgy műtárggyá. Ezt mutatja be az itt álló módszertani kiállításunk.

A változatos épületekhez változatos társadalmi rétegek kapcsolódnak, summás, teknővájó, cseléd, kisnemesi utód egyaránt megelevenedik az enteriőrökben. Ehhez pedig a Skanzen életében először változatos, termes kiállításokra jellemző, interaktív interpretációs eszközöket dolgoztunk ki, amelyek élménnyé teszik a látogatást minden érdeklődő számára.

 

A Szerző köszönetet mond a tájegységfelelős muzeológusoknak a cikk megírásához nyújtott segítségért.

 

 

MúzeumTrip, kiállítás
2020-02-15 20:00
MúzeumTrip, gyűjtemény, múzeumtörténet
2020-02-03 20:00
MúzeumTrip, helytörténet
2020-03-16 20:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00