A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Most a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban időzünk, ahol már körbesétáltuk a tájegységeket, bemutattunk egy napokban frissen megjelent adatbázist és egy tervezett kiállítást, az intézmény közelmúltra fókuszáló kutatóprogramját, most pedig a készülő Erdély tájegységről olvashatunk.
A Skanzen életének meghatározó pontjait egy-egy új tájegység átadása jelenti. A megnyitók közötti időben sem tétlenkedünk, hanem a következő tájegységek létrehozásán dolgozunk. Jelenleg az Erdély épületegyüttes megvalósítása zajlik. Egy ilyen hatalmas és sokrétű terület bemutatása rendkívül komplex feladat. A kutatásaink során egy alapos, konkrét forrásokra, személyes történetekre épülő, objektív kép megalkotásán dolgozunk.
1967-ben a Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapítói az úgynevezett trianoni Magyarország területére vonatkozóan készítették el a tájegységeket reprezentáló telepítési koncepciót. 1998-ban került be a múzeum alapító okiratába a határon túli kutatások lehetősége. Mind a néprajzi szakma, mind a látogatóközönség visszatérő igénye, hogy a Skanzen mutassa be a határainkon túl élő magyarság hagyományos népi kultúráját is, így az intézmény számára fontossá vált ennek a célnak a megvalósítása. A Felvidéken élő gömöri kisnemességet reprezentáló lakóházunkat az Észak-magyarországi falu tájegységbe integráltuk. Erdély viszont mérete és sajátos kultúrája folytán különálló épületegyüttes keretein belül jeleníthető meg.
Homoródalmási szobarészlet. Vass Erika, 2007.
A tájegység előzetes telepítési tervét Buzás Miklós főépítésszel 2006-ban dolgoztuk ki, ami később még újabb falusi helyszínekkel és egy városi résszel bővült, ez utóbbi Németh Szandra muzeológus nevéhez fűződik. Az egységes koncepció kialakítását és a projekt megvalósítását Cseri Miklós végzi és irányítja. Sokévi előkészítő munka után 2019-ben vette kezdetét az építkezés a múzeum mellett elhaladó főút túloldalán megvásárolt területen.
Célunk az, hogy Erdély épített, tárgyi és szellemi kulturális örökségét, továbbá az ott élőknek a természeti környezettel való szoros kapcsolatát a szabadtéri muzeológia speciális eszközeivel közvetítsük a látogatóknak. A legjellegzetesebb kistáji egységeket (pl. Szilágyság, Mezőség, Sóvidék) harmincegy portába sűrítve, az eredeti helyükön lebontott és a múzeum területére áttelepített, illetve másolatként vagy rekonstrukcióként felépülő épületekkel kívánjuk megvalósítani.
Bár az egyszerűség kedvéért csak Erdély névvel illetjük a készülő együttest, abban két partiumi és egy moldvai ház is helyet kap. A tájegységgel kapcsolatos munkálatokban többek között 17 muzeológus, 4 építész, továbbá restaurátorok, nyilvántartási munkatársak, múzeumpedagógusok vesznek részt. A múzeumi bemutatás kidolgozása során nagy hangsúlyt fektetünk az ismeretátadásra és az élményközpontú közönségfogadásra is.
A szentendrei Skanzenba áttelepített lakóház eredeti helyén, Homoródalmáson. Vass Erika, 2007.
A gyűjteménygyarapítást 2007-ben szinte a semmiből kezdtük, a parttalanság elkerülése érdekében a telepítési koncepció épületeire koncentráltunk. Az elmúlt évek tárgyvásárlásainak és ajándékozásainak köszönhetően eddig több mint 25.000 darab erdélyi tárggyal gyarapodott a múzeum gyűjteménye. A szabadtéri muzeológia egyik fontos elve, hogy nem csupán a módosabb rétegek esztétikailag kimagasló tárgyait keressük, hanem a mindennapok eszközkészletére is nagy figyelmet fordítunk.
Az épületegyüttes alapkoncepciójának kidolgozása során a népi építészeti adottságokon túl figyelembe vettük a bemutatandó örökségelemeket is. Fontosnak tartottuk az Erdélyhez kötődő sztereotípiák újragondolását, hiteles kép nyújtását. A hagyományos enteriőrök mellett termes, interaktív kiállításokkal bővítettük az épületegyüttest. Az értékmentés és a hagyományos erdélyi társadalom életmódjának dokumentálása és közvetítése mellett a 20–21. század fordulóján zajló modernizációs folyamatok, társadalmi változások megismerésére és bemutatására is törekszünk.
A tájegység egyik központi témája a kisebbségi lét sokrétű ábrázolása. Ennek megtapasztalása érdekében a látogatók a főút alatt átvezető alagútnál egy határátkelőn keresztül jutnak az Erdély épületegyüttesbe. Itt átérezhetik az egykori határátlépés nehézségeit.
A kiemelt szakrális épületként másolatban fölépülő nyárádgálfalvi unitárius templom jelképezi, hogy Erdélyre a vallási türelem földjeként is tekintünk. A trianoni határok után a templomok menedékké váltak, ahol a hívek továbbra is anyanyelvüket használhatták. A nagykedei unitárius parókiában, a tordátfalvi iskolában és a kiskedei kultúrházban a kisebbségi sors nehézségeit, a közösségek megmaradását segítő tényezőket (pl. egyletek, falusi színjátszás, papok és tanítók munkája) emeljük ki.
A Hunyad megyei Lozsádról származó épületben az asszimiláció kerül középpontba. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a szórványmagyarság körében milyen összetevők erősíthetik vagy gyengíthetik a nemzeti identitás megtartását. A moldvai csángókat egy rekonstrukcióban felépülő forrófalvi ház képviseli majd. Itt a román politika által el nem ismert etnikai kisebbségként létező, az Európai Tanács szerint viszont veszélyeztetett népcsoportnak minősített, asszimilációra kényszerített moldvai csángóság speciális helyzetét mutatjuk be. Falvaikban hivatalosan nem engedélyezett az anyanyelvi vallásgyakorlás, csak a csíksomlyói búcsújárás során imádkozhatnak anyanyelvükön.
Gyapjúfonás Homoródalmáson. Bereczki Ibolya, 2008.
Nagy hangsúlyt fektetünk az Erdélyre jellemző etnikai és vallási sokszínűség, interetnikus kapcsolatok reprezentálására. A szász kultúrát egy szászújfalusi, a románt egy mezőerkedi, a cigányt pedig egy kelementelki házban mutatjuk be. Emellett az interetnikus kapcsolatok más házakban is megjelennek. Így például a négyfalusiaknál a szászokhoz és a románokhoz fűződő kapcsolatok (pl. viselet, borica tánc, vallás), a homoródalmási házban a szász hatás lesz látható (pl. építészeti jellegzetességek), a magyar – cigány együttélés a balavásári portán mutatkozik meg. A kézdivásárhelyi divatáru üzlet bérlői pedig a bemutatás idején örmény kereskedők voltak.
A történelmi folyamatok, társadalmi kataklizmák ábrázolása megkerülhetetlen Erdéllyel kapcsolatban is. A köröstárkányi házat 1919. április 19-re rendezzük be, amikor román félkatonai szervezetek etnikai alapú mészárlást rendeztek Köröstárkányban és a vele szomszédos Kisnyégerfalván, ezzel egy időben kiadták az engedélyt a háromnapos szabadrablásra. Az eseményeket a nekünk elmesélt családi történetek segítségével több szemszögből vizsgáljuk, és azt is megjelenítjük, ahogyan a várasfenesi románok segítették a bajba került magyarokat. Arra keressük a választ, hogyan lehet embernek maradni minden helyzetben (háború alatt egymásért kiállni, a háború után megbocsátani). Az eddig elfojtott dolgokról nyíltan beszélünk, ez segíti a közösség számára a feldolgozást, megértést.
Az 1940-1944 közötti „kicsi magyar világ” jelenik meg a zabolai házban, az iskolában és a csíkszentmihályi kocsmában. A háromszéki kúriában arról is szólunk, hogy 1949-ben a háromszéki földbirtokosokat tömegesen kitelepítették. Az 1960-as évek kollektivizálásáról a mezőpaniti házban nyújtunk árnyalt képet, kitérve a szövetkezetesítés életmódformáló szerepére is. Bemutatjuk azt is, hogy milyen külső és belső tényezők (pl. Ceauşescu idején a Német Szövetségi Köztársaság általi kivásárlás) idézték elő a szász közösségek szinte teljes eltűnését Erdélyből a 20. század második felében. Arra is kitérünk, hogyan élnek napjainkban Erdélyben és az onnan Németországba elszármazott szász emberek. Az inkatelki ház egykori tulajdonosának naplóin keresztül a 20. század második felének mikrotörténeti szemléltetése válik lehetővé, majd a család esetéből tágul ki a bemutatási horizont egész Erdélyre vonatkozóan.
Napjaink társadalmi folyamatai több helyszínen szóba kerülnek. Ilyen a külföldi munkavállalás, migráció kérdésköre is. Több millió romániai állampolgár dolgozik évek óta folyamatosan vagy évente néhány hónapot Dél- és Nyugat-Európában elsősorban mezőgazdasági idénymunkát, idősgondozást, gyári munkát végezve. Ezt a négyfalusiak 19. századi bukaresti munkavállalásával hasonlítjuk össze.
A házasságkötések mögött sokféle társadalmi norma húzódik. Ezzel kapcsolatban a szilágyerkedi portán a lányszöktetést jelenítjük meg. Ehhez kiindulópontot a házba 1954-ben hasonló módon került asszony története nyújt. Az egyik torockói portán pedig a nők társadalmi helyzetét sokrétűen ábrázoló kiállítást tervezünk.
A házak kiválasztása során a társadalom rétegzettségére is figyeltünk. Így például a „kúriák földje”-ként is emlegetett Háromszékről egy alsócsernátoni kúria, egy zabolai gazdaporta és egy kúriában szolgáló cseléd házát mutatjuk be. A kúriában többek között szó lesz az ünnepekről, az asztali etikettről és a lányok kiházasításáról is.
Gyimesi lakóház. Vass Erika, 2009.
A közösségi értékek, kölcsönös segítségnyújtás, társadalmi felelősségvállalás bemutatása is az üzeneteink közé tartozik. Erre példa a gyimesi házban megjelenésre kerülő keresztelő és az ezzel együttjáró komasági kapcsolatháló, melynek révén a gyimesiek mindig számíthatnak komáikra. A tájegységben másik példa a szászok szomszédsági rendszere (Nachbarschaft) vagy a különböző egyházak által összefogott egyletek működése.
A természeti értékek és a természetközeli élet, ökologikus szemlélet is kiemelt témaként jelenik meg. Ide tartoznak a különböző vízgépek (pl. fűrészmalom, posztóványoló), a székelyvarsági állattartó tanya és a juhtartás meghatározó helyszíne: a gyergyószentmiklósi esztena. A tanyán a látogatók az erdélyi háziállatokat ismerhetik meg, illetve egy sajtkészítő műhely is kialakításra kerül. A telek végén a témához kapcsolódó interaktív játszóhelyet is építünk.
Az ásványkincsekben gazdag Erdély egyik fontos nyersanyaga a vas volt. A 17. századi torockói ház pincéjében mutatjuk be a vasbányászat főbb jellemzőit. A sóbányászat pedig a felsősófalvi portán kerül előtérbe, ahol a só számtalan felhasználási módját, a különféle rítusokban betöltött szerepét mutatjuk be.
A létrejövő épületegyüttes az erdélyi népművészet társadalmi hasznosításának speciális formáját jelenti. A múzeum munkatársai által végzett értékmentés fontos részét jelenti az erdélyi tárgyi örökség gyűjtése és bemutatása. A paraszti környezetre is hatással volt a templomi művészet, amiről az unitárius templomban szólunk. A bútorfestőiről is híres Homoródalmás 1846-ból származó házát az 1890-es éveknek megfelelően rendezzük be, a csűrben pedig bútortörténeti kiállítás és foglalkoztató tér kerül kialakításra, ahol a látogatók az egykori mintakinccsel ismerkedhetnek. Célunk, hogy ezek az elemek egyfajta újrahasznosítás révén széles körben váljanak az élet szerves részévé akár mindennapi használati tárgyainkon is.
Mellény hímzése Inaktelkén. Deim Péter, 2009.
Erdély kapcsán az egyik sokak által emlegetett asszociáció a székelykapu. Egy különleges darab a csíkszentsimoni háznál fog rekonstrukcióban megelevenedni. Mellette virtuális térkép segítségével mutatjuk be, hogy a székelykapuk használata a 20. század folyamán túlnőtt a Székelyföld határain, és egykori társadalmi rangot jelölő elemből a nemzeti identitás, illetve az Erdélyhez kötődő valós vagy szimbolikus kötődés egyik kifejezőjévé vált. Az inaktelki házban egy olyan történeti ívet dolgozunk ki, ami Kalotaszeg 19. századi felfedezésétől napjainkig mutatja be a helyi ízlésvilág változását. Az erdélyi jellegzetes mesterségek közül a mezőpaniti háznál a mezőségi szalmakalap készítés kap helyet.
A széki portán az 1970-es évek elejét jelenítjük meg: e falu hagyományaira épülve vette kezdetét a táncházmozgalom. A házban Budapestről érkezett vendégek szállnak meg, akiknek Trabantjába azokat a tárgyakat tesszük be, melyek ebben az időszakban a vendégek által jutottak el a határon átcsempészve az erdélyi falvakba. A széki porta mellett felépül egy tánccsűr, ahol akár egy osztálynyi gyerek is tanulhat erdélyi néptáncot. A csűrnek rendezvényhelyszínként is fontos szerepe lesz a fesztiválokon.
Népszokások is több házban fognak megjelenni, most csak a csíkszentsimoni házat emelem ki. Ez lesz a „járó idő háza”, ahol a gazdag csíki népszokások megismerésén keresztül a látogató olyan mintákat kap, melyek alapján egyrészt más szemmel nézhet saját életére, felmenőitől hozott szokásaira, másrészt ezekből a példákból ötletet meríthet családja ünnepeinek színessé tételéhez.
A gasztronómiai témák között szerepel a puliszkafőzés, pálinkakészítés, kürtőskalács és kenyérsütés is. Az ételek és italok mögött gyakran kultúrtörténeti érdekességek rejtőznek. Így például az egykori örmény lakosoktól vették át a székelyek és a mezőségi magyarok az ételízesítő „hurut” készítését. Erről 2015-ben Deim Péter munkatársammal készítettünk filmet. A tervezés folyamán a vendéglátó egységekre is gondoltunk. Ezek közé tartozik a csíkszentmihályi kocsma, a Torockóról származó 19. századi ház, amely étteremnek fog helyet adni és a városi kávéház.
Mivel a falvak és városok lakóinak élete sokféle szállal kapcsolódott egymáshoz, a Skanzen a komplex bemutatás jegyében – a skandináv városi skanzenek mintájára – az új épületegyüttesben székelyföldi városi épületeket is felépít másolatban. Az épületekhez kapcsolódó család-, illetve üzlettörténetek jellemzően az 1910–1930-as években játszódnak. A bemutatás és ismeretátadás meghatározó formája az enteriőrök mellett az egyes szám első személyű élő interpretáció lesz, ahol a mestereket, eladókat, fontos karaktereket kosztümbe öltözött interpretátorok keltik életre.
A városi épületek egy kis tér köré szerveződnek. A marosvásárhelyi Korzó kávéház a városi közélet egyik fontos színtere volt. A kávéházban a 20. század elejének jellegzetes süteményeit lehet majd megkóstolni, az emeleten pedig a szabadkőművességről tájékozódhatnak a látogatók. A másik marosvásárhelyi épület Hirsch Mór nyomdája, könyv- és papírkereskedése. A földszinten a kereskedés elevenedik meg, az emeleten pedig a marosvásárhelyi „Székely Lapok” szerkesztőségét rendezzük be.
A székelykeresztúri gyógyszertárban a fennmaradt dokumentumoknak köszönhetően a látogatók kipróbálhatják az egykori patikus titkos cseppjeit, kenőcseit, kozmetikumait is. A székelyudvarhelyi postahivatal földszintjén élő múzeumi helyszínként üzemelő posta kerül kialakításra, az emeleten pedig a postahivatalnok és családja lakása lesz látható.
A kézdivásárhelyi divatkereskedés a városi társadalmi életének meghatározó helye, advent idején pedig a gyerekjátékok árusítának központja is volt egyben. Az udvarteres épület hátsó traktusában egy asztalosműhelyt, valamint a helyi asztalosok munkásságát is bemutatjuk.
Első világháborús katonaláda Csatószegen. Vass Erika, 2008.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Keresztes Károly ügyvéd házát Kós Károly tervezte 1913-ban. Az emeleten és a földszinten az ügyvéd irodájának és lakásának rekonstrukciója készül el. A vendégszobában Bartók Bélát és népdalgyűjtő tevékenységét bemutató kiállítás lesz, továbbá az épületben elhelyezésre kerül Kós Károly munkásságát bemutató kiállítási rész is.
A csíkszeredai sörgyári gabonacsíráztató torony épülete a tájegységen belül a korszerű nyugati ipari technológia megjelenésének jelképe a századfordulós Székelyföldön. Az épület az ipari épített örökség és a kissé megkésett székelyföldi iparosodás történetének bemutatását teszi lehetővé.
Bízunk benne, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeumon belül egyedülálló épület- és tárgyegyüttes jön létre, mely árnyalt képet nyújt a sokszínű Erdélyről. A tájegység fontos szerepet fog betölteni a kibeszéletlen traumák feldolgozásában, a magyarországiakban élő Erdély-kép formálásában, illetve a határon túli magyarság identitásának erősítésében is. A múzeumban a kutatásaink alapján olyan komplex adatbázis jön létre, amely egyedülálló forrásként áll a későbbi nemzedékek rendelkezésére. Nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a különböző korosztályoknak szóló ismeretátadási programjainkon a múlt elemein keresztül a jelenkor kérdéseiről is párbeszédet folytassunk a szabadtéri muzeológia speciális, innovatív módszertani eszközeinek segítségével. Célunk az is, hogy a Skanzenban minden diák megismerhesse az erdélyi kultúra sokszínűségét.
Leadkép: Útban a vasárnapi istentiszteletre Inaktelkén. Vass Erika, 2009.
