rég elfeledett
ölelések közt csenddé
bomlik az elme
/Sz. Pál-Kutas Orsolya: Demencia/
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2014-ben csatlakozott egy olyan Erasmus+ programhoz, amiben öt szabadtéri múzeum és három egyetem dolgozott együtt azért, hogy demenciával élő személyek számára fejlesszenek ki speciális múzeumi foglalkozásokat.
A szabadtéri múzeumok olyan különleges adottságokkal rendelkeznek – természeti környezet, épületek és azok berendezése, bútorzata, az ott lévő tárgyak -, amelyek lehetővé teszik a demenciával élő résztvevők számára, hogy minden érzékszervet megmozgatva emlékeket idézzenek elő. A Skanzen céljául tűzte ki, hogy a társadalom figyelmét felhívja erre a betegségre, valamint a tapasztalataikat és módszereiket másokkal is megosszák.
2020-ban 2 díjat is kapott a programért a múzeum: Nekem szól! Egészségértés Díj és Múzeumpedagógiai Nívódíj. Idén pedig jelölték a Demencia Programjukat a SozialMarie innovációs társadalmi díjra, ahol harmadik helyezett lett.
A program egyik kidolgozója és szakmai felelőse, Bokonics-Kramlik Márta mesélt a program létrejöttéről, működéséről, jövőbeli terveikről.
Mi volt a múzeum motivációja a Demencia Program létrehozásakor?
A Skanzen szolidáris társadalmi múzeumként definiálja önmagát és ez az öndefiníció már sokat elmond a motivációról is, mert folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amikor kapcsolódni tudunk a közösségeinkkel és esetenként akár segíteni is tudjuk őket. Ennek az egyik formája az, hogy a demenciával élő időseket segítjük a gyűjteményünkkel és azzal a módszertannal, amit az említett Erasmus projektben kidolgoztunk. Tehát a motiváció a társadalmi felelősségvállalás és segítségnyújtás. A demenciával élő idősek életminőségének javítása a központi cél. Ezt több vonalon próbáljuk elérni.
Az egyik a Demencia Program, amikor akár a múzeumban, akár a múzeumon kívül múltidéző programokat valósítunk meg az idősek számára. A másik irány, hogy gondozóknak (lehet akár családtag, múzeumi szakember, egészségügyi szociális gondozó) tanácsadást és képzéseket, tréningeket tartunk. A harmadik mód, hogy a szélesebb társadalom figyelmét ráirányítjuk a demenciára és a demenciával élő emberekre. Minden évben csatlakozunk az Alzheimer Világhónaphoz, így szeptemberben a Skanzenben is vanegy kiemelt nap, ami kifejezetten az Alzheimerről és a demenciáról szól.
Milyen tevékenységeket kínál a program a demenciával élők számára?
Minden egyes programot a lehető legszemélyesebbre alakítunk, hiszen így tud a leghatékonyabban működni. Van egy óravázlat, ami mindegyiknél ugyanaz és mindegyiknél ismétlődik, de ezeken a kardinális pontokon belül megpróbáljuk személyessé tenni. Körülbelül másfél órás egy alkalom, de rugalmasan kezeljük ezt az időtartamot, a résztvevők aktivitásától, fáradtsági fokától is függ, hogy mennyi ideig tart egy program. Mindig hétfőnként tartjuk, amikor a múzeum zárva tart. Ezáltal a lehető lenyugodtabb környezetet tudjuk biztosítani, nincsen nyüzsgés, szabadon tudunk bánni az időbeosztásunkkal, a helyszín használatával és így tényleg csak rájuk fókuszál ez a program. Fontos, hogy mindez teljesen ingyenes, nemcsak az idősek számára, hanem a kísérőik számára is.
A résztvevőknél kialakult emlékezetzavarnál alapvetően a rövidtávú emlékek sérültek, de a hosszútávú emlékek jól előhívhatók, tehát a gyermekkoruk és a fiatalkoruk még könnyebben felidézhető. Az emlékek azonban minden embernél máshogy rögzülnek, van, aki inkább a vizuális emlékekre támaszkodik, van, aki inkább az illatok által rögzült emlékekre, van, akinél a hangok, az ízek, vagy a tapintás az, ami jobban elő tudja idézni a hosszú távú emlékeket. Éppen ezért próbálunk minden érzékszervet megmozgatni ezalatt a másfél óra alatt. Az óravázlat felépítése szerint a résztvevők megérkezése után közösen bemutatkozunk (akkor is, ha visszajárórésztvevőkről van szó). Ez fontos nekik is az önazonosság szempontjából és azért, hogy biztonságot adjon, hogy érezze, nem baj, ha elfelejtette a nevünket, nem baj, ha nem emlékszik arra, hogy hová érkezett.
Miután megismerkedtünk egymással, megkínáljuk őket valamilyen itallal. Ez mindig függ az évszaktól – így lehet szörp, csipkebogyó vagy kamilla tea vagy csak egy szóda. Már ez a pici dolog rengeteg érzékszervre egyszerre hat, mert van egy látványelem, mondjuk a pöttyös bögrék és a zománcos teáskanna a látványa. Van egy illatélmény, mert gőzölög, illatozik a csipkebogyó tea. Van egy hangélmény és egy mozdulatsoron keresztül történő emlékidézés, amikor kitölti a kannából a teát, és végül egy ízélmény, amikor megkóstolja azt. A résztvevőket körülvevő enteriőr természetes módon elindít egy beszélgetést a jelenlévők között, hiszen otthonos, ismerős környezetben vannak. A foglalkozásvezetők is mindig a kornak megfelelő ruhát viselnek, ez is a múltidézést segíti.
Minden programnak része a zene. Ez lehet, hogy csak egy közös éneklés, de lehet az is, hogy zenét hallgatunk, akár táncolunk is. Megint csak attól függ, hogy kik milyen állapotban vesznek részt, meg hogy szeretnek-e egyáltalán énekelni, vagy táncolni. Általában slágerekkel, vagy népdalokkal készülünk. Előre kinyomtatjuk jó nagy betűmérettel a dalszövegeket, így akkor senkinek nem okoz gondot az, hogy „Ó, nem jut eszembe, csak a refrén. Hogy is kezdődött az eleje?” Ez által is csökkentjük a mindennapi életben jelenlévő frusztrációt.
Az egész enteriőr, szobaberendezés minden része használható, itt minden kézbevehető, megfogható. Fontos, hogy a helyiség ne legyen túlzsúfolt, ezért aktuálisan mindig azokat a tárgyakat vesszük elő, ami a leginkább kapcsolódik a beszélgetéshez. Ha nincs olyan tárgy, ami szóba kerül, akkor fényképpel tudjuk ezt pótolni. A Fortepanról használunk fotó minőségben kinyomtatott képeket, amelyek egy része fotóalbumba rendezve, más része bonbonos dobozból kerül elő, épp úgy, mint otthon.
A Demencia Programból nem hiányozhat a kézműves tevékenység sem. Az adott témához, időszakhoz kapcsolódó programban mindig van gasztronómia, amely során közösen készítünk el valamilyen ételt (pl. zsíroskenyér kenése, zöldségek felszeletelése, sütemény sütése), majd azt közösen fogyasztjuk el. Ez nagyon hálás tevékenység, hiszen mindenkinek van kedvenc étele, mindenki eszik napi szinten, ezért biztosan tud hozzá kapcsolódni valamilyen történettel. A résztvevőktől függően használjuk a Demencia Programnak helyet adó épület környezetét – együtt gondozzuk az udvarban lévő veteményest és virágos kertet, átmegyünk a közeli fodrászatba vagy kovácsműhelybe, felkeressük a kápolnát vagy sétálunk egyet a „falu” utcáján.
A fentiek együttese, vagy a Demencia Programban a kulturális örökség elemeinek alkalmazása képes arra, hogy lassítsa a betegség lefolyását és javítsa az életminőséget.
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Esedékes egy csere az enteriőrben. Most az 50-60-as éveket idézi az erre a célra kialakított lakóház, de szeretnénk ellépni majd a 60-70-es évek felé. Az idén elérhetővé tesszük a kölcsönözhető tárgykészleteket is. Sajnos nem tud mindenki eljönni a Skanzenbe és mi sem tudunk mindenkihez elmenni, ennek az áthidalására állítunk össze kölcsönözhető tematikus tárgycsoportokat, melyekhez rövid útmutató is tartozik (milyen beszélgetéseket lehet elindítani egy-egy tárgy mentén, milyen tevékenységeket lehet hozzá kapcsolni, hogyan alakítsák ki a környezetet). Reméljük, hogy ez által a jövőben még több demenciával élő embernek tudunk segíteni a mindennapi életben.
A szerző a Múzeumpedagógiai szaktanácsadó Szakirányú továbbképzés (ELTE PPK) hallgatójaként készítette a cikket.
Hasonló cikkek itt érhetők el!!!
Képek forrása: Szabadtéri Néprajzi Múzeum
