A koronavírus világjárvány második hullámának a végén, a múzeumok fokozatos újranyitása után indult el a Múzeumi munkatársak tevékenysége, munkakörülményei a világjárvány alatt című kérdőíves kutatás. A kérdőívet 2021. május 24. és július 30. között 389 fő töltötte ki. A válaszaik alapján készült jelentést folytatásokban közöljük.
„Csak 2020-ban lehettünk home office-ban, végre elég idő jutott a tudományos munkára, kétszeres erővel dolgoztam, hogy minél több mindennel végezzek, mert sejtettem, többet ilyen időszak nem lesz. Bárcsak minden évben itthon lehetne dolgozni 1-2 hónapot, a tudományos kutatásokkal is sokkal előrébb lennénk. Munka szempontjából életem legjobb időszaka volt” – fogalmazott az egyik vidéki területi múzeum, negyvenes muzeológusnője. Pozitív tapasztalataival nem volt egyedül. A válaszadók egy köre remekül be tudta osztani az idejét a home office alatt, örömmel töltötte el, hogy új dolgokat megtanulhat, tervezhető volt a munkája, több időt fordíthat kutatásaira, behozhatja az elmaradásait.
Annak ellenére, hogy a válaszadók jelentős részének minden feltétele megvolt az otthoni munkavégzéshez, mégis kevesen élték meg egyértelműen pozitívan ezt az időszakot. Többen a kezdeti lelkesedés, az újdonság varázsa után demotiváltak lettek, szerették volna visszakapni régi életüket, találkozni a látogatókkal. Mások tobzódtak az online konferenciák, workshopok világában, de egy ponton nagyon elfáradtak, vagy a bezártság, a mozgáshiány hatott rájuk negatívan: "amikor munka közben pici szünetet tartottam és kimentem az erkélyre, percekig tudtam nézni egy galambpár szappanoperáját, akkor tudtam, hogy több szabad levegőn történő sétára van szükségem, hogy ilyen ne fordulhasson elő többször."
131 adatközlő úgy érezte, hogy elmosódott az otthoni munkavégzés miatt a szabadidő és a munkaidő közötti különbség, csak 55-en mondták azt, hogy jól körvonalazott napszakban látták el a feladataikat. Magas volt azoknak a száma, akik arról is vallottak, hogy a házimunka, az otthontanuló gyerekek ellátása miatt nagyon nehéz volt az idejüket beosztani, sokan írtak arról, hogy a pandémia miatt szorongtak, elmagányosodtak, mentálisan megviselte őket az online meetingek végtelen sora, vagy a többszörös terhelés miatt a kiégés tüneteit érezték magukon. 145-en számoltak be arról, mennyire hiányzott nekik a munkahelyi közösség, miközben 109 fő annak is örült, hogy többet lehet a családjával.
Olyanok is akadtak, akik nem hiányolták a „fölösleges munkahelyi traccspartikat”, és az otthon csendjében jobban haladtak. Nemegy munkatársat bántotta, hogy kollegáik nem annyi időt töltöttek munkával odahaza, mint ő, ezért az ő feladatukat is neki kellett elvégezni. Szintén antidemokratikusnak érezték, hogy a járvány miatt – vélt vagy valós indokkal - egyeseknek nem kellett bejárniuk, ezért a kevésbé szorongós, fittebb, a fertőzésen már a korai időszakban átesett munkatársakra nagyobb teher nehezedett.
Többen említették, hogy nagyon sok időt spóroltak meg azzal, hogy nem kellett ingázniuk a munkahelyükre, ezáltal energiát nyertek, és ez segített a nagyobb terhelés elviselésében.
Arról is nagy számban tettek említést a múzeumi munkatársak, hogy új hobbikra tettek szert, többet sportoltak és jelentősen megnőtt az online tartalomfogyasztásuk az egyébként is az interneten végzett munkájuk mellett.
Nem utolsó sorban arról sem szabad elfeledkezni, hogyan hatott a múzeumi közösségekre az intézmény zárvatartása, a hibrid és az otthoni munkavégzés. Az adatközlők történetei arra utalnak, hogy ahol jól szervezett volt a munka, világosak a szabályok, a krízishelyzet összehozta a kollégákat. Természetesen a folyamat ellentéte is igaz, meglévő konfliktusok elmélyültek, a rossz munkahelyi légkörre nem volt megfelelő gyógyír a karantén.
Mindkét hangulatra egy-egy jellemző történet: „Felmondtam, mert a munkáltatóm a kulturálatlan, ostoba kegyence alá gyűrte be a város összes kulturális szervezetét, a szakemberek 80%-a távozott emiatt, a múzeumban egyetlen szakember maradt az ötből, a művházban egy sem."
És egy pozitív példa: „Az egyik meetingen kb. hatan vettünk részt. Mint az véletlenül kiderült, többünknek van macskája, ugyanis az állatok egyszerre bukkantak fel a kamerák előtt. Az összes résztvevő hátrahőkölt és felnevetett, amikor látta ezt a "hibát a Mátrixban". És egy kollégám szerint ez csak egy újabb bizonyíték volt, hogy a macskák aktívan kommunikálnak egymással, és végső céljuk, hogy világuralomra törjenek.”
Nyitókép: jelenet a Mátrix című filmből
