Múzeumcsinálók címmel futó sorozatunkban olyan meghatározó múzeumi személyiségeket mutatunk be, akik alapvetően hozzájárultak egy-egy vagy akár több múzeum felvirágoztatásához, szerteágazó tevékenységükkel pedig örökre beírták magukat a múzeumtörténelem nagykönyvébe.
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
Mi pedig hosszabb életrajzokkal szemezgessünk együtt a nagy elődök között!
Pesovár Ferenc Herenden született 1930. április 23-án. Édesapja Pesovár János, a községben jegyzőként dolgozott. A középiskolát Veszprémben, a Piarista Gimnáziumban végezte. Tanára, Helyes László buzdítására és bátyja, Pesovár Ernő (1926–2008) példáját látva határozta el, hogy elvégzi a néprajz szakot és néptánccal akar foglalkozni. Nagy hatással volt rá ebben az időben Molnár István néptánckutató, tánckoreográfus is.
Felvételije nem sikerült azonnal az érettségi után, ám hogy érdeklődésének megfelelően töltse az időt, felvételét kérte a Néphadsereg Művészegyüttesébe, ahol tánctudását profi táncosként gyarapította. 1950–1955-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetemre járt, és néprajz–muzeológia szakos diplomát szerzett. Barátja, pályatársa, Andrásfalvy Bertalan így emlékezett vissza az együtt töltött egyetemi időkre: 1950-ben megkezdhette tanulmányait és ez év szeptemberében láttam meg először néprajzi előadásokon. Még egyenruhát viselt ekkor, pár hét eltelt, míg elbocsátották a hadsereg kötelékeiből. Szerény, segítőkész, mindig nyílt és őszinte magatartásával mindnyájunk barátja lett az évfolyamon. Volt valami megmagyarázhatatlan vonzóereje kissé nyers, csöppet sem simulékony, de mégsem kihívó, inkább félszeg, visszahúzódó, szótlan egyéniségének. Szokatlanul egyenes volt, egy pillanatig sem tudta „megjátszani magát”, sem udvariasságból, sem azért, hogy magát megkedveltesse. Mindig csak tiszta önmagát adta, és ezért a nyíltságáért nagyon keserű adót fizetett életében nem is egyszer. Nem sikerekre, munkára készült az egyetemen. Egyik igen szellemesen előadó tanárunk az óra végén egyszer mindnyájunknak föltette a kérdést, hogy miért választottuk a muzeológiai tanulmányokat. A kérdésre sorra válaszolgattunk: ki nagy felfedező, tudós akart lenni és ennek megfelelően képzelte el magát a katedrán, tudományos intézet élén, világrengető kérdések szakembereként. Amikor Ferire került a sor, így válaszolt: „Én azt hiszem, egy vidéki múzeumban fogok dolgozni és gyűjteni.” Hosszú csend következett.
Diplomamunkáját a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Tyukod táncéletéből írta. Az elsők között volt, aki felfigyelt a néptánc területén az egyéniségkutatás fontosságára. A tyukodi híres táncosról, Szuromi Péterről írt tanulmánya igen korán, 1955-ben jelent meg a Táncművészet című folyóiratban. Az egyetem befejezése után a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban kezdte pályafutását gyakornokként, majd múzeumvezetőként 1957 májusáig. 1957 elején letartóztatták. Ennek pontos indokáról hivatalos adataink nincsenek. Egy szabadulása utáni levélben a rendőrség által lefoglalt személyes tárgyai között lévő röplapokat említ.
Gyűjtés közben a perkátai cigányoknál. Gelencsér Ferenc felvétele, 1966
A székesfehérvári István Király Múzeumban 1957 májusától 1983-ban bekövetkezett haláláig, 26 éven át dolgozott néprajzos muzeológusként, a néprajzi osztály vezetőjeként. A tárgyak tisztelete és szeretete jellemezte múzeumi munkáját. Így vallott erről Takács Imre költőbarátjával folytatott egyik beszélgetésben: „… nekem a tárgyakhoz is kapcsolódik valami. Szinte minden egyes tárgyról most is, ha ránézek, tudom, hogy honnan származik, hol találtam, minek nevezték, ki volt az az ember, aki odaadta és egy-egy emlékem, beszélgetésem fűződik hozzá.”
Pesovár Ferenc Bocsor József enyingi pusztagazdát kérdezi. Pesovár Ernő felvétele, 1960
Munkája nyomán a múzeum néprajzi gyűjteményének tárgyi anyaga több mint háromszorosára, kb. tízezer darabra nőtt. Muzeológusként fontos, nagyjelentőségű kiállításokat rendezett a csákvári fazekasságról, a késes mesterségről, a dunántúli pásztorművészetről. Az ő érdeme a sukorói Néprajzi Ház 1967-ben történt megnyitása. Fejér megye néprajzának számos területével foglalkozott, például a Velencei-tó halászatával és a nádvágással, Székesfehérvár–Felsőváros és Palotaváros népszokásaival, a rácvárosi szerb búcsúval, a pázmándisibálással. Ő hívta fel először a figyelmet a mohai tikverőzésre az 1960-as évek elején. Szakmai tanácsaival, rendszeres jelenlétével kulcsszerepe volt abban, hogy a szokás máig fennmaradt Mohán.
A késes mesterséget bemutató, általa rendezett kiállítás megnyitóján a Csók István Képtárban. A megnyitót Csohány Kálmán festőművész, Pesovár barátja tartotta. Mellette Fitz Jenő múzeumigazgató. Gelencsér Ferenc felvétele, 1966
Pesovár Ferenc mindenekelőtt néptánc– és népzene kutató volt, az ő nevéhez fűződik Fejér megye népzene és néptánc kincsének feltárása. Kutatásaival bebizonyította, hogy e vidék népzene és néptánc kultúrája sokkal gazdagabb, mint addig vélték, az itt élő parasztság és cselédség sok értékes zenei és táncanyagot őrzött meg. Így beszélt erről: „Mi még meg tudtuk fogni azt a generációt, amely a múlt század végén élte legénykorát, vagy a férfikor elejét. Tehát még a paraszti kultúra jobbágyfelszabadítás utáni felvirágzásának képviselőivel találkoztunk, akik még a paraszti közösségek hagyományos táncalkalmain is részt tudtak venni.”
Fejér megyében végzett népzene és néptánc gyűjtéséből nyújt válogatást két könyvében, melyek a Fejér Megye Néprajza sorozat első két köteteként láttak napvilágot. (Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene. Székesfehérvár, 1982., A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. Székesfehérvár, 1983.) Az 1950-es évek végére elkészítette Alap község néptánc monográfiáját. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Néprajzi Lexikon néptánccal kapcsolatos közel száz szócikkének megírása, valamint a magyar nép táncéletének első összefoglalása (A magyar nép táncélete. Tánctanulás, táncalkalmak, táncrendezés.Oktatási segédanyag, Néptáncpedagógusok kiskönyvtára, Budapest, 1978.).Pesovár Ferenc munkássága országos jelentőségű kutatásokhoz is kapcsolódott. Már az 1950-es években kollégáival, barátaival (Martin György, Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán, Borbély Jolán, Maácz László, Pesovár Ernő és mások) elkezdték a magyar nyelvterület tánckultúrájának feltárását. Fejér megyén kívül többek között Szatmár, Somogy, Kalotaszeg, Székelyföld, Mezőség felé vezettek gyűjtőútjai. A néptánc gyűjtésével kapcsolatos tudományos munka mellett az ő nevéhez is fűződik az 1970-es évek elején a magyarországi táncházmozgalom elindítása. Így vallott erről egy beszélgetésben: „…Életrekeltés, életrekeltés. Mert ez itt eléggé sikerült. Itt Fehérváron. A legutóbbi táncház is bizonyítja. Itt még megvan a talaja. Hogy meddig? Hogy ez csak a hetvenes éveknek volt-e a divatja? De mindenesetre akkor is megvolt a szerepe és jelentősége. Ha nem is tudjuk, hogy mi lesz ezután.”
Rendkívül sok időt töltött terepen tárgygyűjtéssel és kutatással. Kutatásait több ezer fénykép, filmtekercsek, népzenei felvételek, jegyzetek őrzik. Pesovár Ferenc hosszú éveken át a Fejér Megyei Népi Együttes szaktanácsadója is volt. Személye, szaktudása hiteles hátteret biztosított az együttes színpadra vitt repertoárjának. 1983. február 27-én, 53 éves korában érte a halál. Emlékét, munkásságát őrzi a barátai, munkatársai által 1988-ban létrehozott Pesovár Ferenc Alapítvány, amely fiatal néptáncosoknak, népzenészeknek, népművészeknek, néprajzosoknak a Pesovár Ferenc-díjat adományozza. Országos népdaléneklési versenyt, alapfokú néptáncművészeti iskolát neveztek el róla. 2015-ben a múzeum Országzászló téri épületének falán emléktáblát avattak tiszteletére. 2021 őszén „Egy élet e tánc, melyben lélek a dal” – Pesovár Ferenc (1930–1983) emlékezete címmel rendeztek munkásságát bemutató nagyszabású kiállítást a Szent István Király Múzeumban.
Pesovár Ferenc életét és munkásságát bemutató kiállítás megnyitója 2021. november 13-án a Szent István Király Múzeumban. Felföldi László néprajzkutató nyitóbeszédét tartja.
Pesovár Ferenc életművének jelentőségét és értékét barátja és legközelebbi munkatársa, Martin György így foglalta össze nekrológjában:„Maradandó emlékét írásai, néprajzi adattárainkban lévő tárgy–, film–, fotó–, hang– és kéziratgyűjtemények őrzik, s a kutatás további eredményei fogják ezek jelentőségét még inkább növelni. Munkájának hatása tovább él mindaddig, amíg hazánkban és határainkon túl magyarul fognak táncolni és zenélni.”
Emléktáblája a múzeum Országzászló téri épületének falán. Lukács László felvétele, 2015
Irodalom
Andrásfalvy Bertalan: Pesovár Ferenc (1930–1983) emlékezete. (bibliográfiával) Ethnographia, XLV (1984). 322–328.
Lukács László: Pesovár Ferenc emlékdomborműve a Múzeumi Panteonban. Alba Regia, A Szent István Király Múzeum Közleményei, C sorozat, 44. szám, Székesfehérvár, 2016. 509–515.
Martin György: Pesovár Ferenc (1930–1983). Táncszók: közös dolgainkról.Megjelent a Népművelési Intézet Tánc és Zenei Osztályának gondozásában, Budapest, 1983. május, 4 p.
Takács Imre: Beszélgetés Pesovár Ferenccel. Fejér Megyei Szemle, 1983/I. 105–123.
Borítókép: Néprajzi gyűjtőúton Rácegrespusztán. Kresz Mária felvétele, 1967
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
