Múzeumcsinálók címmel futó sorozatunkban olyan meghatározó múzeumi személyiségeket mutatunk be, akik alapvetően hozzájárultak egy-egy vagy akár több múzeum felvirágoztatásához, szerteágazó tevékenységükkel pedig örökre beírták magukat a múzeumtörténelem nagykönyvébe.
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
Mi pedig hosszabb életrajzokkal szemezgessünk együtt a nagy elődök között!
Fügedi Márta fiatalabb volt a második világháború utáni nagy múzeumcsináló nemzedéknél, de már jó két évtizede nincs közöttünk. Sokirányú munkássága megérdemli rövid bemutatását a fiatal nemzedék számára. Magam a mezőkövesdi és a miskolci múzeumban egyaránt utódjaként láthatom a nyomát tevékenységének, találkozhatok tudományos eredményeivel, különösen a hagyományos viseleti kultúra területén. Részese lehetek az 1982-ben alakult Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművészeti Egyesület tevékenységének, ami 2000 óta Fügedi Márta nevét viseli. De máshol is rendre tapasztalom hatását a tárgyalkotó – különösen a hímzőkultúra – mai kézműveseinek munkájában. Egykori egyetemi tanítványai közül ma többen kollégáink a különböző múzeumokban.
Fügedi Márta magát illette a „matyó jány” elnevezéssel, sokirányú érdeklődését egész életében végig kísérte a családi indítás. Szülei Mezőkövesdről származtak, s az „elszármazott matyó értelmiségi" gyökerei, mind a kövesdi nagyszülők, mind a kisváros tradíciója befolyásolta szakmai érdeklődését.
Fügedi Márta Egerben született 1949. december 21-én. 1973-ban magyar-német szakos tanári és etnográfus oklevelet szerzett Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Már ötödéves hallgató korában, 1973. február 15-én a Herman Ottó Múzeumba került dolgozni: előbb néprajzos muzeológus volt, majd 1979-1982 között a néprajzi osztály vezetője. 1982-1991 között igazgató-helyettesként, majd tudományos főmunkatársként, ill. a tudományos osztály vezetőjeként tevékenykedett. 1995. július 1-jétől másodállásban dolgozott a Herman Ottó Múzeumban: főállásban a Miskolci Egyetem Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszékének vezető docense volt 2000. január 30-án bekövetkezett haláláig. Majd két évtizeden át a múzeumi munkában is társa volt néprajzos-történész férje Dobrossy István (1946-2015), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár későbbi igazgatója.
Kezdetben folklór témával foglalkozott, az 1976-ban megvédett egyetemi doktori értekezése témáját a magyar néphit boszorkánya adta. Már múzeumi munkája kezdetén eljegyezte magát a textíliák és a viselet tárgyi gyűjteményével. Dobrossy Istvánnal több közös tanulmányban dolgozták fel a Herman Ottó Múzeum szövő-fonó eszköz gyűjteményét, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye szövő-fonó technikájának változását, és a vászonkészítés folyamatát. (Inspirálta ezt a munkát Szolnoky Lajos /1923-1994/ is, aki az 1970-es években a miskolci múzeum néprajzi szakfelügyelője volt.)
Az 1970-es évek derekától munkáiban Fügedi Márta igen sok területét bejárta a textíliák és a viselet históriájának, szinte mindent kutatott, ami e tárgykörhöz kapcsolódik. Vizsgálta a hímzés történetét, figyelmet szentelve mind a Bükkalja és a matyóság varrottasainak, mind a téma szociális vonatkozásainak: a varrók személyének és a varrni tanulás folyamatának. Kutatta az északkeleti térség úrihímzéseit csakúgy, mint a paraszti viselet kiegészítőit előállító kékfestők és fésűsök tevékenységét.
Párjával együtt szívesen foglalkozott a történeti források néprajzi értelmezésével is. Több közös közleményt és tanulmányt írtak egy Tokajban előkerült, 18. századi kéziratos gyógyítókönyv folklorisztikai vonatkozásairól (ráolvasások, babonás állatgyógyító eljárások stb.), de foglalkoztatta őket a 18-19. századi számadáskönyvek, vagyonösszeírások, céhlimitációk és vagyonleltárak viselettörténeti és a lakáskultúrával kapcsolatos tanulsága is. Együtt kutatták a termelőszövetkezetek történetének néprajzi vonatkozásait is, a témának külön kötetet és tanulmányt szántak.
Fügedi Márta egész életpályáját végigkísérte Mezőkövesd és a matyóság sokfelé bomló néprajzi problematikája. A gyermekek szocializációjával, a varrni tanulással éppen úgy foglalkozott, mint a matyók díszítőművészetének változásával. Avatottan ismerte a matyó népművészet felfedezésének kérdéskörét, a matyó viselet és népszokások látványossággá válásának folyamatát csakúgy, mint a kövesdi múzeumügy históriáját. Értelmezése azonban távlatos volt, nem lokális adatokhoz, hanem általánosabb összefüggésekhez igazodott. Azt vizsgálta, hogy a magyarság és az európai műveltség jegyei, összefüggésrendszere miként tükröződik a kultúrának ebben a regionális rendszerében.
Egyszerre tudta részleteiben megvilágítani a matyó népművészetet, és megmutatni azt az eszmerendszert, amiben a magyar népművészet felvirágzott, és a hagyományos műveltség sajátos változatát hordozó népcsoport önmaga identitását kifejezte. Ebben olyan kiváló elődök és kollégák személyes hatását is fel lehet ismerni, mint Fél Edit, Csilléry Klára, Hofer Tamás, Flórián Mária és mások. Könnyen teremtett szakmai és emberi kapcsolatot, az új tudományos eredményeket frissen hasznosította, s továbbfejlesztette a maga kutatási területén. Jó példája ennek a matyó népművészet felfedezése, látványossággá válása, a magyar díszítőművészet reprezentánsaként való megjelenése kapcsán végzett munkája. A problematika – Kósa László, Hofer Tamás, egy magyar-svéd közös konferencia és más tényezők révén – benne volt a szaktudomány levegőjében, és Fügedi Márta a matyóság vizsgálata kapcsántöbb tekintetben árnyalta és újra értelmezte az egész kérdéskört.
Külön kötetet szentelt a matyó gyermek néprajzi vizsgálatának (1989), amiben nagy figyelmet kapott a gyermekek szocializációja, a felnőtté válás társadalomnéprajza, de megjelent benne a helyi értékrend, a „matyóvá válás”, a „kirakat-élet” specifikus jellege is. A kötetben szép számban közölt családi fotók, viseletábrázolások is hangsúlyozzák a matyó problematika önálló vonulatát, s a szerző ezirányú elkötelezettségét. Összegzése ennek a témakörnek az 1997-ben megjelent, a laza tanulmányfüzér jellegével ismonográfiaként értékelhető Mítosz és valóság: a matyó népművészet című kötete. Ebben árnyalt összefüggésekben követi a folyamatot, melynek során a matyó népművészet egyes elemei önálló útra keltek, sajátos életet éltek, s megkülönböztetett szerephez jutottak a magyar népi kultúra szimbólumrendszerében. Bemutatta, hogy milyen történeti és kulturális folyamatok során vált az egykori mezőváros Mezőkövesd a magyar népi kultúra reprezentánsává, s hogy mindez miként hatott vissza a település népének társadalmi, kulturális állapotára. A kötet fejezeteiben sorra veszi a matyó népélet mítosszá vált elemeit, bemutatja a helyi társadalom egyes rétegeinek szerepét e mítosz születésében és terjedésében, és a 20. század végéig követve a problémát rámutat arra is, hogy miként sáfárkodik a város ezzel a kulturális örökséggel. Ez a gondolatkör, a matyó tradíció egészének értelmezése Fügedi Márta tudományos életművének alappillére.
Tevékenységében megkülönböztetett helyet foglalt el a népművészet különböző ábrázolásainak kérdésköre. A viseletdarabok és más – jobbára reprezentációs – tárgyak 18-20. századi díszítményeinek művelődéstörténeti hátterét vizsgálta, a díszítmények értelmezését adta. Több résztanulmánya után, az 1990-ben kandidátusi értekezésként is megvédett, 1993-ban könyv alakban megjelent munkájában egy motívumcsoport, az állatábrázolások körét tárta fel.
Egyaránt vizsgálta a motívumok (madár, sas, szarvas, kígyó, hal, bárány stb.) jelentéstörténetét, valamint annak társadalmi, gazdasági és kulturális hátterét. A motívumok műfaji differenciáltsága révén sok irányban kitekintve a művelődéstörténet, a vallástörténet és más diszciplínák eredményeire, azok mellett azonban a muzeális gyűjtemények jelentették a munka forrását.
Igen sokat tett Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészeti örökségének feltárásáért, ez a tevékenysége sok szálon összekapcsolódott az egyetemes magyar népművészet és a kortárs tárgyalkotó tevékenység problematikájával.
Jelentős szerepet vállalt a sokáig vajúdó megyei népművészeti monográfia megvalósításában. Mindez együtt élt napi munkájában a múzeumi textilgyűjtemény gyarapításával és kezelésével, kiállítások rendezésével, az oktatómunkával a debreceni és a miskolci egyetemtől a díszítőművészeti tanfolyamokig. Otthonosan mozgott a régi szőttes vagy varrottas minták díszeit újra álmodó asszonyok, fazekas és fafaragó népi iparművészek munkaasztalainál, továbbképzésein, kiállításain. Zsűrizte a népi iparművészek készítményeit, személyében teremtett hidat a tárgyalkotó kultúra generációi között.
A Herman Ottó Múzeum állandó kiállításai mellett, nagyon sok tárlatot rendezett önállóan és etnográfus munkatársaival is a megye tárgyi örökségéből. A kisebb vándorkiállításokkal a térség visszatérő népművészeti programjai mellett – például Szerencsen a Zempléni Kaláris – számos hazai múzeumban láthatták közreműködésével a népművészet remekeit. De megismerhették Borsod-Abaúj-Zemplén megye tárgyalkotó örökségének reprezentáns darabjait Berlinben, Prágában, Kassán, Szófiában, mutatóban – ma bőröndkiállításnak mondják – az Egyesült Államokban is. Jól ismerte a tárgyak történetét, és jó érzékkel formálta látvánnyá azok együttesét is.
Nyitott személyisége predesztinálta őt a közéleti tevékenységre: a magyar néprajz, Miskolc város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kulturális közéletének számos eredménye őrzi keze nyomát. Hosszú időn át tevékenykedett a Népi Iparművészeti Tanácsban, Népművészeti Egyesületben, az MTA Néprajzi Bizottságában, ill. Köztestületében, a MAB Néprajzi Munkabizottságában, tagja volt a Magyar Néprajzi Társaság választmányának. A Miskolci Egyetemen sem csupán a tanszék irányítását vállalta, hanem dékánhelyettesként is tevékenykedett. Rendkívül fiatalon veszítettük el, mára a megelőző nagy nemzedék jelesei között kapott helyet.
Válogatott bibliográfia
Önálló kötetek
Mezőkövesd és vidéke hímzései I. Szálánvarrott hímzések. Budapest, 1978.
Mezőkövesd és vidéke hímzései II. Szabadrajzú hímzések. Budapest, 1979.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye néprajzi irodalma III. (1968-1978). (Viga Gyulával) Miskolc, 1979.
Termelés és életmód. Tíz község termelőszövetkezete. (Dobrossy Istvánnal) Studia folkloristica et ethnographica 9. Debrecen, 1983.
A gyermek a matyó családban. Borsodi kismonográfiák 29. Miskolc, 1989.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete: válogatott bibliográfia. (Összeállította és szerkesztette) Miskolc, 1992.
Állatábrázolások a magyar népművészetben. Officina musei 1. Miskolc, 1993.
Mítosz és valóság: a matyó népművészet. Officina Musei 6. Miskolc, 1997.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete. (Szerkesztette) Miskolc, 1997.
Tárgyalkotó népművészet. (Szerkesztette: BelIon Tiborral és Szilágyi Miklóssal) Budapest, 1998.
Tanulmányok és közlemények
HOMÉvk. = A Herman Ottó Múzeum Évkönyve
HOMKözl. = A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei
1975
A mezőkövesdi kékfestő műhely. HOMÉvk. XIV. (1974-75) 455-474.
Ragyogóégetés Mezőkövesden 1925-ben. HOMKözl. 14. 83-89.
1976
Kéziratos gyógyítókönyv a 18. századból. HOMÉvk. XV. 189-207.
A Herman Ottó Múzeum pásztorbotjai. HOMKözl. 15. 96-104.
1977
Etnikai határok és nemzetiségi hatások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rostelőkészítés munkafolyamatában. (Dobrossy Istvánnal) HOMÉvk. XVI. 269-292.
A paraszti fonalkészítés eszközei és elterjedésük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. (Dobrossy Istvánnal) HOMKözl. 16. 93-110.
1978
A matyó hímzés fejlődésének története. Matyóföld, 1976-78. Mezőkövesd, 34-42.
18-19. századi számadáskönyvek, céhlimitációk és vagyonösszeírások viselettörténeti adatai. Borsodi Történelmi Évkönyv VI. 129-141.
Emberfeletti hatalommal felruházott lények Mátraderecske hiedelemanyagában. Bakó Ferenc (szerk.): Mátraderecske. Néprajzi tanulmányok. Palóc kutatás. Tematikus és lokális monográfiák III. Eger, 108-118.
1979
A paraszti kenderfeldolgozás előkészítő munkafázisai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. (Dobrossy Istvánnal) HOMÉvk. XVII-XVIII. 299-317.
Ráolvasások egy 18. századi gyógyítókönyvből. (Dobrossy Istvánnal) HOMÉvk. XVIII-XVIII. 245-261.
1980
A kenderfeldolgozás törő és rostpuhító eljárásainak munkaeszközei és terminológiái Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. (Dobrossy Istvánnal) HOMÉvk. XIX. 239-270.
A miskolci fésűs mesterség. HOMÉvk.XIX. 171-192.
1981
A kislányok varrni tanulása és a varró munkája Mezőkövesden. Ethnographia, XCII. 69-74.
Megjegyzések a termelőszövetkezetek történetének néprajzi szempontú feldolgozásához. (Dobrossy Istvánnal) Dankó Imre (szerk.): Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának 30. évfordulójára. Túrkeve, 215-255.
A kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás a zempléni hegyvidék falvaiban. (Dobrossy Istvánnal) Szabadfalvi József (szerk.): Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről. A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai X. Miskolc, 125-147.
1982
Emberfeletti hatalmú lények Mátraderecske faluközösségének hiedelmeiben. Folklór Archívum 14. Budapest, 158-247.
A Bükkalja női viselete. HOMÉvk.XXI. 241-259.
Múzeumalapítási törekvések Mezőkövesden a század első felében. HOMKözl.20. 122-127.
A kendermunkához kapcsolódó árucsere. Balassa Iván-Ujváry Zoltán (szerk.): Néprajzi tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. Debrecen, 395-407.
1984
Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás. Szabadfalvi József-Viga Gyula (szerk.): Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben. A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai XIII. Miskolc, 189-199.
Spracovanie konopi, vyroba a pouzitie plátna. Szabadfalvi József-Viga Gyula (szerk.): Répáshuta. A magyarországi szlovákok néprajza 5. Budapest, 229-240.
A felvidéki textil háziipar és vándorkereskedelem északkelet-magyarországi kapcsolatai. Kunt Ernő-Szabadfalvi József-Viga Gyula (szerk.): Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Miskolc, 231-237.
1986
Árucsere útján terjedő elemek az észak-magyarországi viseletben. Szabadfalvi József-Viga Gyula (szerk.): Árucsere és migráció. A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai XVI. Miskolc, 197-203.
1987
Györffy István viseletkutatásai. Bellon Tibor-Szabó László (szerk.): Györffy István az Alföld kutatója és életművének irodalma. Nagykunsági füzetek 6. Karcag-Szolnok, 65-71.
1988
Figurális ábrázolások Északkelet-Magyarország pásztorművészetében. HOMÉvk.XXV-XXVI. 655-667.
Die Schlange in der ungarischen Hirtenkunst. Ujváry Zoltán (szerk.): Ethnographica et folkloristica Carpathica 5-6. Debrecen, 150-166.
1989
A matyó lakodalom látványossággá válása. Ethnographia, C. 313-328.
Jelképes állatábrázolások a református templomok festett bútorzatán. HOMÉvk.XXVII. 155-166.
1990
A gyermekmunka a matyóságnál. HOMÉvk.XXVIII-XXIX. 483-496.
1991
A miskolci polgárok 18. századi lakáskultúrájához. HOMKözl. 27. 169-176.
A barkó rókaprémes mente viseletéhez. HOMKözl.27. 280-284.
A címer-motívum a magyar népművészetben. (Selmeczi Kovács Attilával) Halász Péter (szerk.): A Duna menti népek hagyományos műveltsége. Budapest, 135-140.
1992
Agnus dei in der ungarischen Volkskunst. Bartha Elek-Kotics József (szerk.): Ethnographica et folkloristica Carpathica 7-8. II. Debrecen, 415-424.
A magyar népművészet állatábrázolásairól. Mohay Tamás (szerk.): Közelítések. Néprajzi, történeti, antropológiai tanulmányok Hofer Tamás 60. születésnapjára. Debrecen, 133-140.
A Bükkalja népi hímzőkultúrája. Cs. Schwalm Edit (szerk.): Tanulmányok a Bükkalja néprajzáról. Eger, 57-71.
A bodrogkeresztúri református egyház térítői. Bencsik János (szerk.): Tokaj és Hegyalja VII. Miskolc, 98-111.
1993
Az avasi egyház műkincsei. Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas: monográfia a város jelképéről. Miskolc, 177-194.
1994
A gödöllői művésztelep és a matyó népművészet. HOMÉvk. 32. 417-428.
Déri Frigyes néprajzi grafikai gyűjteményének matyó képei. Ujváry Zoltán(szerk.): Történeti és néprajzi tanulmányok. Debrecen, 229-235.
A szőttesek figurális díszítményei. Flórián Mária (szerk.): A szőttesek tegnap és ma. Heves, 71-77.
A kender és len szerepe a XVII-XVIII. század népi gyógyító gyakorlatában. (Dobrossy Istvánnal) Studia Comitatensia 24. 407-414.
A bodrogszentesi sírkövek és díszítményeik. (Viga Gyulával) Ethnographia, CV. 129-144.
1995
A gyermek a matyó társadalomban. Bereczky Ibolya (szerk.): Gyermekvilág a régi magyar falun. Szolnok, 243-251.
1996
A matyó népművészet „felfedezése”, a matyó „image” kialakulása. Ethnographia, CV1I. 175-188.
Borsod megye népe a millenniumi kiállításon. HOMÉvk. XXXIII-XXXIV. 349-362.
1997
Szőttesek, hímzések. Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete. Miskolc, 315-349.
A viselet. Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete. Miskolc, 387-440.
Adatok a Felső-Bodrogköz hagyományos textilkultúrájához. Néprajzi Látóhatár, VI. 394-400.
1998
Előképek, jelképek és életképek. Adatok az állatábrázolások kultúrtörténetéhez. Füvessy Anikó (szerk.): Állatábrázolás a magyar néphagyományban. Debrecen, 7-16.
Manga János kutatásai a pásztorművészet területén. Manga János-emlékülés. Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1996-97) 165-169.
A néprajz helye a muzeológiai oktatás programjában a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetében. Karácsony Molnár Erika-Kraiciné Szokoly Márta (szerk.): Hon- és népismeret, néphagyomány az oktató-, nevelőmunkában. Budapesti Tanítóképző Főiskola Továbbképző Füzetei 5. Budapest, 175-178.
„Honfoglalásaink folytatódnak" (Önképünk a millecentenárium évében). Új Holnap 43. július, 100-105.
1999
Kóris Kálmán, a miskolci múzeum néprajzi gyűjteményének megalapítója. HOMÉvk. XXXVII-XXXVIII. 1315-1330.
A matyóság néprajzi kutatásának története. Kápolnai Iván – Szlovák Sándor (szerk.): Tanulmányok Mezőkövesd történetéhez. Mezőkövesd, 276-280.
A Matyó Múzeum története. Kápolnai Iván – Szlovák Sándor (szerk.): Tanulmányok Mezőkövesd történetéhez. Mezőkövesd, 309-317.
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
