Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Debreceni Református Kollégium tanárai és diákjai is aktívan részt vettek a történésekben: sokan közülük 1848 tavaszán nemzetőrnek álltak. 1849-ben Debrecen lett az ország fővárosa, az országgyűlés a Kollégium Oratóriumában ülésezett, és az épületben működött a pénznyomda is.
A Református Kollégium 2013 óta nemzeti emlékhely. Az intézményben 2025. március 14-én nyílt meg „Debrecen, a magyar szabadság őrvárosa” című időszaki kiállítás, amely a korszak helyi vonatkozásait mutatja be. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat az állandó kiállítások kínálatát is gazdagíthatja.
A kiállítás kurátorával, dr. Kész Barnabással beszélgettünk a koncepcióról, a tárgyakról és az időközben állandóvá vált kiállítás létrejöttének kulisszatitkairól az egyéves évforduló alkalmából. A kurátor Magyar Érdem Aranykereszt kitüntetettje, lelkes hagyományőrző, aki tudományos tevékenysége mellett fontosnak tartja, hogy a történelmi korok bemutatása átélhető módon kulcsszerepet játsszon az identitás formálásában.
Kárpátaljai tapasztalataira és hagyományőrző múltjára Debrecenben is tudott támaszkodni. Koncepcióját a polivokalitás és a kritikai szemléletmód is alakította, amikor a nemzeti múlt egyik mítoszát úgy mutatta be, hogy a felszerelési hiányosságok és a vidék szerepe is hangsúlyt kapjon.
Hogyan született meg az időszaki kiállítás témájának az ötlete? Hogyan illeszkedik ez az Ön korábbi tevékenységéhez? Szerzett-e már korábban kurátorként tapasztalatokat? Hogyan kapcsolódik a korábbi kurátori tapasztalataihoz, érdeklődési köréhez a kiállítás témájának az ötlete?
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (azóta már egyetem) Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének történészeként dolgoztam (illetve távoktatásban most is dolgozom), és a háború szülte kényszerből érkeztem Debrecenbe. A hagyományőrzés – ma már napjainkban szakszerűen történelmi rekonstrukció a hivatalosabb elnevezés – régóta az életem része.
A kezdetekhez képest nagy változások mentek végbe, hiszen napjainkban már komoly teljes korhűséget várnak el, és nem csak a szakmabeliek, hanem már a nézők is, azaz elsődleges szempont lett a hitelesség. Elmúltak azok az idők, amikor például függönyből is lehetett magunknak honfoglaláskori kaftánt szabni. A Református Kollégium Múzeumának raktárában szétnézve rengeteg fegyvert találtam, és ezek a tárgyak különösen kedvesek a szívemnek. Így jött az ötlet, hogy ne szokványos módon arra helyezzük a hangsúlyt az 1848/49-es forradalomból, ami az országos jelentőségű eseményeket veszi számba Debrecenben, hanem egy kevésbé közismert témát mutasson be a kiállítás, mivel lokális jellegzetességeket találhatunk ehhez kötődve, azaz a nemzetőrök és a honvédek ruházatát és felszerelését állíthattam a középpontba. A Kollégium tanárai és diákjai közül is sokan beálltak nemzetőrnek.
Ez a kiállítás az első, amit kurátorként önállóan jegyzek. Korábban a Koszorús Ferencről szóló időszaki kiállítás társkurátora voltam a Református Kollégium Múzeumában, valamint 2023-ban a százéves a Kárpátaljai Református Egyházkerület ünnepéhez kapcsolódóan részt vettem három református templomot bemutató kiállítás szervezésében.
Mit tekint a kiállítás legfőbb üzenetének?
A legfőbb cél az, hogy megkedveltessem az 1848/49-es forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó tárgyi világot. Láthatnak ebből a korból és erről a korról a történelem tankönyvekben képeket, nézhetnek filmadaptációkat, amelyekben az öltözet és a fegyverzet bemutatásában alkalomadtán hibák is előfordulnak, de ma az emberek ezeket önállóan nem képesek azonosítani. Itt viszont igazi, korhű, sőt működőképes fegyvereket vehetnek szemügyre, a másolatokat még kézbe is foghatják, valamint múzeumpedagógiai foglalkozáson a csákót is felölthetik, ezekkel fényképezkedhetnek.
Arra törekszem mindig, hogy élővé tegyük a történelmet, amelynek gyökere az élményszerűségben rejlik. Az általunk szervezett hagyományőrző táborokban Kárpátalján a gyerekek még a mobiltelefonjukról is elfelejtkeztek az első nap után, mert olyan impulzusok érték őket, hogy a figyelmük másra tudott áthelyeződni.
Szükség volt-e alaposabb kutatásra? Milyen mértékben ismerte ezt a résztémát, azaz Debrecen, illetve a Kollégium helytörténeti vonatkozásait a forradalom és szabadságharc kapcsán?
Alapvetően jól ismerem ezt a résztémát, és mivel nem az eseménytörténetre helyeztem a hangsúlyt – hiszen olyan kiállítások már korábban voltak itt –, hanem a nemzetőrök és honvédek fegyverzetére, felszerelésére, ezért a hagyományőrzés területén szerzett tapasztalataim ezt kellőképpen megalapozták. A raktárban található eredeti, működőképes fegyverek adták a kiindulópontot. Minden más kiállítási tárgyat – a festményeket, metszeteket is – úgy válogattam, hogy a koncepcióban ne kerekedjenek a központi téma fölé, azaz ne tolódjon el a fókusz a fegyverekről és a felszerelésről.
Mi a kiállítási útvonal eredeti terve? Milyen újszerű elemeket lehet kiemelni a kiállítás vizuális élményében?
Eredetileg az volt az elképzelés, hogy a főlépcső felől érkeznek a látogatók, és a nyitó tablón tájékozódhatnak a témáról, majd jobbra fordulnak, és egyenesen haladnak a folyosón az Oratórium előtti térig. Mivel az Oratórium nemzeti emlékhely, így nem is volt más alternatíva, hogy ezt a kiállítást itt rendezzük be, még ha nem is klasszikus kiállítótér. Viszont remek felkészítőtér, mielőtt a látogatók belépnek oda, ahol egykor az országgyűlés ülésezett. A látogatói útvonal azonban gyakran másként alakul, ha valaki az oldalfolyosóról érkezik, vagy először az Oratóriumba lép be.
Én hagyományos módon szerettem volna elrendezni a nemzetőrnek állt kollégiumi tanárok képeit egy falon, egy vonalban. Kollégám, Ősz Attila javaslatára viszont szabálytalan alakzatban kerültek fel a különböző méretű, eltérő keretezésű képek. Az időszalag is az ő ötlete volt: felül a debreceni, alul az országos események követhetők rajta, így párhuzamosan láthatók a történések. Nem akartam túlzsúfolni tablószövegekkel a kiállítást. A nyitótabló közepén a Kossuth-bankó látható, és az Oratórium bejárata fölött egy freskó a pénznyomtatást ábrázolja – tudatos volt, hogy a kiállítás tárgyai párbeszédbe lépjenek a meglévő képi világgal.
Önnek vannak kedvenc tárgyai a kiállításból?
A két huszárszablya.
Mit érdemes erről a fegyverről alapismeretként elmondani?
A huszárszablya kevésbé ívelt, míg például a jurátus szablya görbe. A hüvelyben is van eltérés: a huszárszablyáé vas, a jurátusoké fa. Sokszor félreértés övezi ezt a fegyvert, hogy túl nehéz, pedig ez nem igaz, mert a tiszti szablya 700–800 gramm, míg a legénységi körülbelül 1 kilogramm. Az extrém nagyságú szablyák – például Damjanich tábornoké – személyre szabott fegyverek voltak, amelyek a kimagasló testi erőhöz készültek. A legénységi szablya fokéle 18–20 centiméter. A szablya egyélű, alapvetően vágásra szolgál, de az egyenesebb példánnyal szúrni is lehet. A félkosár az ujjakat is jobban védi, mint a korábbi keskeny markolatkengyel. A pengevájatot a népnyelv vércsatornának nevezi, valójában azonban a fegyver rugalmasságát biztosítja.
Milyen volt a felszereltsége a honvédeknek és a nemzetőröknek?
Nem lehet eltagadni, hogy fegyverhiánnyal küzdöttek, ezért került a kiállításba ennek a megjelenítésére a kiegyenesített kasza, mert a nemzetőrök és a népfelkelők nagyobbik felének nem volt lőfegyvere. Sőt, a rendelkezésre álló kovás lőfegyverek is már elavultnak számítottak a korszakban, de öröm volt, ha jutott belőlük. A kémiai gyújtású (gyutacsos és kapszlis) lőfegyverek már 1820 után a modernséget képviselték. A falon látható első puska valójában vadászpuska, nem pedig katonai muskéta.
A debreceni jellegzetesség, a pörge kalap azért jelent meg a helyi nemzetőrök viseletében, mert nem tudtak számukra csákót biztosítani. Ezen lengett a verses pántlika. Egy külön könyv foglalja össze az angyalkúti csatában játszott szerepüket, amely az egyik tárlóban megtekinthető. Ez a Nagykönyvtár tulajdonában lévő kötet szolgál forrásként.
Hogyan fogadta annak a hírét, hogy az időszaki kiállítás állandó kiállítássá válhat a Debreceni Református Kollégium Múzeumának kínálatában?
Kettős az érzés. Egyrészt nagy boldogság, mert visszaigazolás, hogy vonzza a látogatókat, és a vezetőség úgy ítéli meg, hogy továbbra is érdeklődést vált ki. Ugyanakkor némi aggodalom is vegyül ebbe, mert ebben az állapotában a kiállítás egyes elemei nem maradhatnak. A tervezésnél pár hónapos időtávban gondolkodtam, hosszabb távon viszont a tárgyak védelme érdekében érdemes lenne bizonyos anyagokat erősebbekre cserélni.
Milyen kulisszatitkokat árulhat el a kiállítás létrejöttéről?
Amikor a tábori zsoldládát felhoztuk a raktárból a szakigazgató úrral, mindenütt rozsdát hullajtott maga után, jelezve az utunkat. A restaurátor – kérésemre – az autentikusságra törekedve járt el. Amikor megkérdezte, adjon-e neki új színt, azt kértem, hogy ne. A fekete alapszínt csak a rozsda elleni védőanyag adja. Ha kinyitjuk, belül barna, ami megőrizte az eredeti színt. A díszítőelemeknél is azt kértem, hogy a bronzból készült virágmotívumok ne legyenek túl fényesre polírozva, mert látszódnia kell, hogy a tárgynak kora van.
A folyosón látható zászló a trónfosztás utáni időszakot idézi, és nagyobb méretű, mint amit a nemzetőrök használtak. Kétméteres, és ezzel fedtük el a falon lévő II. világháborús emléktáblát, hogy ne legyen kirívó elem a kiállításban. A kiállításban látható két zászló szitanyomással készült másolat, dekorációs céllal, költséghatékonysági okokból. Az Oratóriumba benézve azonban egy eredeti, farkasfogas honvédzászló is megtekinthető.
A kiállítást tavasszal az Ön tárlatvezetésével a DRK Dóczy Gimnázium egyik osztályával tekintettem meg. Akkor a kollégái azt mondták, különleges alkalom, hogy a kurátor vezeti a csoportot. Azt is megtudtam, hogy a viseleteket ábrázoló rajzokat Ön készítette. Honnan ered ez a tevékenység?
Ezeket a rajzokat egy hétvége alatt készítettem. Kárpátaljai tanárként a hiányzó tankönyveket gyakran pótoltam saját készítésű rajzokkal, pontosabban kifestőkkel, hogy szemléletesebb legyen egy-egy történelmi téma bemutatása.
A múzeumpedagógiai foglalkozásokon a kolléganők ezekből a régebbi kifestőkből használnak néhányat ehhez a kiállításhoz kapcsolódva is. A falon látható rajzokon természetesen csak annyit lehet jelezni, hogy zsinórozás volt egy ruhán. Azt viszont nem tudom visszaadni, hogy a honvédeké teveszőrből készült, míg a tiszteké selyemből. Az ábrázolásban a díszítőelemek nem részletezettek, de felismerhetőek, így megfelelnek a célnak.
Van-e lehetőség idegen nyelvű tárlatvezetésre?
Igen. A kollégák angolul, németül és franciául mutatják be a kiállítást, én pedig szláv nyelveken vállalom igény esetén a látogatókkal a beszélgetést. Ehhez kapcsolódik az egyik kedves élményem is: a nyáron egy lengyel család nagy örömmel fedezte fel, hogy a kiállítás több pontján is találkoznak nemzeti hősükkel, Bem Józseffel, és valahányszor meglátták a nevét vagy az alakját, mindig hangosan kimondták a tábornok nevét.
Milyen módon ajánlják a kiállítást a látogatók figyelmébe? Készültek hozzá népszerűsítő kiadványok?
A kiállítás megnyitásakor a meghívó mellett készült egy-két blogbejegyzés. Külön a kiállítás tárgyairól egyelőre nem jelent meg bemutatás, csak az egyik zászló szerepelt híradásokban.
Most készül a kiállított fegyverekről egy katalógus a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködésben. Ők a saját múzeumi kiadványukban használják majd fel az anyagot. Mi is tervezzük, hogy egy kisebb füzetet kiadunk, de abba csak a fegyverek fotói kerülnek bele, mert a kiállítás többi darabja – nyomatok, olajképek, korabeli könyvek – nem férnek bele.
A múzeumpedagógus kolléganők az iskolákkal való személyes kapcsolatfelvétellel is sokat tesznek a népszerűsítésért. Ahogyan beszélnek róla, annak híre megy.
Hogyan fogadják a debreceniek ezt a kiállítást?
Az idegenvezetőktől záporoztak a kérdések. Például: elhangzott-e a trónfosztásnál konkrétan az uralkodó neve, vagy csak általánosságban fogalmaztak a dinasztia ellen? Megelőzte-e szavazás a trónfosztást? Ez is mutatja, hogy a kiállított tárgyak gondolatokat ébresztenek.
Csupa idegenvezetőből állt a csoport?
Igen. Mi hívtuk meg a debreceni idegenvezetőket egy kurátori tárlatvezetésre, hiszen a Debreceni Református Kollégium Múzeumába gyakran hoznak szervezetten kulturális turistákat. Az volt a célunk, hogy bemutassuk nekik az új kiállítást, és a figyelmükbe ajánljuk, hogy tudatosan építsék be a helyi kulturális turizmus programjába. Úgy tűnt, felkeltette az érdeklődésüket.
A kiállított tárgyak többsége fegyver, de egy Gyulán készült ágyúmakettet is láthatunk, amely a Gábor Áron-féle ágyúk mintájára készült. A főúri kastélyokban ezeknek a miniatűr ágyúknak fontos szerepük volt: ünnepeken, például születésnapokon valóban elsütötték őket, ezzel emelve az alkalom jelentőségét.
Az egyik kiállított ágyúgolyó már bevetésen is járt, hiszen csak a fele maradt meg – vagyis biztosan használatban volt.
Az egyik vitrinben a pisztolyok között Kossuth Lajos gyöngyhímzéses, virágmotívumos tárcája is látható, amely felesége, Kossuthné Meszlényi Terézia munkája. Ez az esztétikai szépséggel bíró személyes tárgy ellenpontja a harci eszközöknek, és arra emlékeztet, hogy mind a háborúhoz – jelen esetben a szabadságharchoz –, mind a kiállítások megvalósításához elengedhetetlen, ami Montecuccoli óta köztudott: a pénz, pénz, pénz.
A szerző a Debreceni Egyetem Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet hallgatójaként készítette a cikket.
