Múzeumcsinálók címmel indul legújabb sorozatunk, melyben olyan meghatározó múzeumi személyiségeket mutatunk be, akik alapvetően hozzájárultak egy-egy vagy akár több múzeum felvirágoztatásához, szerteágazó tevékenységükkel pedig örökre beírták magukat a múzeumtörténelem nagykönyvébe.
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete online megjelenés alatt áll, elérhetőségéről beszámolunk majd!
Addig is szemezgessünk együtt a nagy elődök között!
A vidéki múzeumügy jeles személyisége, Bencsik János (1933-2021) egyike volt a háború után pályakezdő, első generációs vidéki értelmiségieknek, akik a fiatalon megélt paraszti környezet ismeretével választották élethivatásuknak a néprajzot, és egész életüket a múzeumügy szolgálatában töltötték.
Tiszacsegén született 1933. március 22-én, elei pásztorok és kisföldű parasztemberek voltak. 1945 őszén falusi tehetségmentő akció keretében a piarista gimnáziumba került Debrecenbe. A pesti egyetemre nem vették fel az áhított régész szakra, így a KLTE BTK történelem és magyar irodalom szakán szerzett diplomát (1957). Mellette hallgatta a Gunda Béla vezette néprajzi tanszék óráit, ahol otthonról hozott élményei, tapasztalatai formálódtak tudássá, és megalapozták társadalomkutatói attitűdjét. Végzése után nem jutott múzeumi álláshoz. Szülőfalujában tanított, majd 1959-től Polgáron közművelődési felügyelőként szervezte a járás kulturális életét. Csegén iskolai szakkört szervezett, és 1963-ban az ő munkája révén jött létre a Tiszacsegei Falumúzeum egy 1833-ban épült jobbágyházban. Ahhoz kapcsolódott első publikációja is (A tiszacsege ház és porta. Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961. 205-213. Debrecen, 1962). Kapcsolatot tartott a Déri Múzeum Baráti Körével, részt vett a néprajzi találkozókon és szakmai tanfolyamokon, főként Dömötör Sándor és Dankó Imre volt nagy hatással a múzeumi életpálya ébren tartásában.
1964-ben kezdhette meg múzeumi pályafutását a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeumban, ahol 1969-ben lett az intézmény igazgatója. Az intézmény a Hajdúkerületi Székház felújításával, régész és történész státussal bővülve, a fiatal igazgató vezetésével 1971-ben új állandó kiállítással nyitotta meg kapuját. A hajdúvárosok történetével foglalkozott, nagy hatással volt rá az erős történeti öntudattal rendelkező szabad paraszti hajdú társadalom mentalitása. A kutatások összegzésében a debreceni egyetem történészeivel működött együtt (Szendrey István szerk.: Hajdúböszörmény története. Hajdúböszörmény, 1973.; Rácz István szerk.: Hajdúnánás története. Hajdúnánás, 1973.; Bencsik János szerk.: Polgár története. Polgár, 1974). Rendszerezően vizsgálta a Hortobágy és környéke legeltető állattartását, és a juhászat témaköréből írt értekezésével szerzett egyetemi doktori címet Debrecenben (1968). (Pásztorkodás a Hortobágy északi területén a XVIII. század végétől. Közlemények a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetéből, 22. Debrecen, 1969.; Paraszti állattartás Hajdúböszörményben. Közlemények a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetéből, 24. – Tanulmányok Hajdúböszörmény néprajzához, I. Debrecen, 1971). Tanulmányok és kisebb közlemények sorát publikálta a Tisza mente településeinek társadalmáról valamint hagyományos létformáiról, és útjára indította A Hajdúsági Múzeum Évkönyve (1973-) és a Hajdúsági Közlemények (1974-) könyvsorozatát.
1976-ban Gyulán az Erkel Ferenc Múzeum igazgatója lett. Békés megye társadalmilag tagolt parasztsága és változatos etnikai arculata, a békési tanyavilág paraszt és zsellérnépe, uradalmi cselédsége éppen úgy foglalkoztatta, mint az egykori német, szlovák, román, szerb telepesek hagyományos műveltségének kutatása és múzeumi öröksége. Martyin Emíliával létrehozta a hazai románság archívumát (Román Gyűjtemény). Békés megyében kezdte kutatni a cigányság néprajzát, és Erdős Kamill örökségét is folytatva megszervezte a Cigány archívumot. (Lásd még: A teknővájó cigányok. Egy etnikai csoport ismeretéhez. Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai, 76. Gyula, 1984.) Battonyán helytörténeti gyűjteményt szervezett, részt vett a békési monografikus kutatásokban (Békéscsaba, Békés város, Szeghalom). Szerkesztette A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai patinás sorozatát (71-76. kötet), de kutatott a Sárréten is (Bencsik János szerk.: Szeghalom protestáns közössége a XVIII-XIX. század fordulóján. Sárréti Füzetek 7. Szeghalom, 1985.).
1984-ben Szabadfalvi József meghívására lett a Tokaji Múzeum igazgatója, ahol a társadalmilag differenciált hegyaljai mezővárosok történeti-néprajzi kutatásában és múzeumi reprezentációjában teljesedett ki kutatói és muzeológusi életpályája. A Tokaji Múzeum méltó elhelyezésének gondja három évtized után oldódott meg, amikor az intézmény műemléki felújítás után megkapta a városka főutcáján álló, „görög” borkereskedő Karácsony, majd Szaszaráth-család 18. századi háromszintes lakóházának épületét. 1985-ben Bencsik János irányításával Ezen Hegyaljának Tokaj a címere címmel valósult meg a múzeum első állandó kiállítása, ami a történeti borvidék, hangsúlyosan a névadó település históriáját, borászatának múltját, a mezővárosi társadalom egymást váltó generációinak hétköznapjait és ünnepeit tárta a látogató elé. A hegyaljai mezővárosok bonyolultan összetett társadalma, a történeti borvidéket ért sokféle gazdasági és kulturális hatás, önmagában a szőlő- és borkultúra változó technikája és termékei hálás kutatási témát jelentettek Bencsik János felkészültségének és módszerének, aminek révén egyként otthonosan mozgott a levéltárak forrásaiban és a néprajzi terepmunkában. (Pl. Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században. Történeti és néprajzi tanulmányok. Szerk.: Viga Gyula. Miskolci Herman Ottó Múzeum. Miskolc–Tokaj 1993.; Tokaj társadalma a tárgyak tükrében (1774-1849). Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Sátoraljaújhely, 1993).
Fokozatosan alakította ki Tokaj-Hegyalja kutatásának tudományos fórumait, 1984-től évente megszervezte a hegyaljai mezővárosok kutatásának új eredményeit közreadó konferenciákat, és azok anyagát új kiadványsorozat köteteibe rendezte (Tokaj és Hegyalja, I-XXIII. 1985-2002). Megszervezte Tokaj város történeti monográfiájának kutatását és kiadását (Szerk.: Tokaj. Várostörténeti tanulmányok, I-IV. Tokaj, 1995-2003. Az I-II. kötet társzerkesztője Orosz István volt.)
1996. augusztus 1-jén nyugdíjba vonult, de az azt követő másfél évtizedben is aktív szerepet vállalt Tokaj közéletében, egyik alapítója és alelnöke volt a Sátoraljaújhely székhelyű Kazinczy Ferenc Társaságnak (1985-). Tevékenységét a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozata (1997), a honismereti mozgalom Notitia Hungariae - Bél Mátyás-emlékplakettje (2003), a Hermann Antal-díj (1989) és a Kari Jag Egyesület díja (2005) a cigányság kutatásáért fémjelezte, de a kutatott települések közössége is megbecsülte őt elismerésével (Tiszacsege Nagyközségért, Pro Urbe Polgár, Pro Urbe Tarcal, Pro Urbe Tokaj).
Életének utolsó éveit Tarcalon majd Sátoraljaújhelyen töltötte, a tarcali temetőben helyezték örök nyugalomba 2021. július 5-én.
Válogatott bibliográfia (a szövegben nem említett munkákból)
Egy jobbágyközség gazdasági, társadalmi élete az úrbérrendezéstől a jobbágyfelszabadításig. Acta Universitatis Debreceniensis De Ludovico Kossuth Nominatae, Ser. Hist. X. 49-91. Debrecen, 1970.
Adatok a Hajdúságból a temetkezés szokásának és hiedelemanyagának kutatásához. Déri Múzeum Évkönyve 1969-70. 429-445. Debrecen, 1971.
A szarvasmarha paraszti tartása Hajdúnánáson a XVIII. század végétől. Hajdúsági Közlemények I. 64 p. Hajdúböszörmény, 1974.
Szarvasmarha és lótartás Tiszapolgáron. Gunda Béla (szerk.): Tanulmányok a Hortobágy néprajzához. Műveltség és Hagyomány XV-XVII. 31-45. Debrecen, 1974.
Adatok a népi építkezés ismeretéhez a Közép-Tisza vidékéről. Déri Múzeum Évkönyve 1974. 535-575. Debrecen, 1974.
- Gazdálkodás a Kecskés-pusztán, Kisújszállás külső legelőjén. Hajdúsági Múzeum Évkönyve II. 233-284. Hajdúböszörmény, 1975.
- Csege szabadmenetelű jobbágyfalu társadalomrajza a XVIII-XIX. század fordulóján. Hajdúsági Múzeum Évkönyve III. 63-149. Hajdúböszörmény, 1977.
- A középkori halászat emlékét őrző helynevek a Közép-Tisza vidékéről. Ethnographia LXXXIX. (1978) 272-285.
- Hagyományőrzés és az életmód kölcsönhatása egy battonyai szerb parasztcsaládban. Békési Élet 2. (1979) 211-220.
- Eszközváltás a XIX. század második felében a méhkeréki román parasztok gazdálkodásában. Békési Élet 3. (1980) 334-345.
- A cigányok változó jelenünkben. Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 73. 36 p. Gyula, 1982.
- Adatok a dél-borsodi falvakból a paraszti árutermelés és piacozás ismeretéhez. Balassa Iván – Ujváry Zoltán (szerk.): Néprajzi tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. 407-420. Debrecen, 1982.
- Sinzienele in obiceiurile romanesti si sirbesti (A tejoltó „galaj” a román és szerb Iván-napi szokásokban. Izvorul 1. (1983) 3-12.
A mindennapi élet a XVIII. század Nánás szálláskertjeiben. Ethnographia XCV. (1984) 545-557.
Vacile de lapte in gospodariile romanilor din tara noastra (A tejelő szarvasmarha a hazai román parasztok kezén) Mihaiescu György (szerk.): Din traditüle populare ale romanilor din Ungaria. 7-32. Budapest, 1984.
A folyók elválasztó, a révek összekötő szerepe a paraszti árucserében. Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk.): Árucsere és migráció. 143-153. Miskolc, 1986.
Fejezetek Tiszacsege történetéből. Folklór és Etnográfia 40. Debrecen, 1988.
Kunágota kertésztelep paraszti társadalma 1844-1871. Szabó Ferenc (szerk.): A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből. 195-245. Békéscsaba, 1988.
Mád társadalma (Rétegek, csoportok életmódbeli és tudati elkülönülése). Bencsik János – Viga Gyula (szerk.): Hegyaljai mezővárosok történeti néprajza. 94-114. Miskolc, 1988.
A híres tokaji piacok. Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve II. 175-187. Sátoraljaújhely, 1989.
A tokaji szőlőhegyek művelése, a szőlős ingatlanok becsértéke a XVIII. század közepétől. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXVIII-XXIX. 151-180. Miskolc, 1991.
A tokaji kisnemesség a XVIII. században. Tokaj és Hegyalja V. 42-58. Tokaj, 1991.
Erdőbénye a századfordulón. Egy volt hegyaljai mezőváros társadalmának jellemzése. Viga Gyula (szerk.): Kultúra és tradíció. Tanulmányok Ujváry Zoltán tiszteletére, II. 585-600. Miskolc, 1992.
Tokaj-Hegyalja gazdasága és társadalma egy XVIII. századi verses krónikában. János István (szerk.): „Zemplén vármegyének kincstartó tárháza” Két hegyaljai verses história a XVIII-XIX. századból. 90-110. Tokaj, 1993.
A paraszti állattartás. Grin Igor – Krupa András (szerk.): Békéscsaba néprajza. 253-334. Békéscsaba, 1993.
Rátka faluközössége a telepítés utáni évtizedekben. Szerencs és Dél-Zemplén történetéhez, I. 67-80. Szerencs, 1995.
Városi társadalom 1711-1848 között. Bencsik János – Orosz István (szerk.): Tokaj. Várostörténeti tanulmányok, I. 159-200. Tokaj, 1995.
Lengyel diaszpórák Hegyalján a 18. század elejétől. Katona Judit – Viga Gyula (szerk.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. 335-347. Miskolc, 1996.
A zsidók Tokajban 1869-ben. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXXIII-XXXIV. 321-338. Miskolc, 1996.
Háziipar. Fügedi Márta szerk.: Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete, 55-76. Herman Ottó Múzeum. Miskolc, 1997.
Hajdú Ráfis Jánossal: A lovas kocsi a mezőkövesdi parasztgazdák kezén. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXXVIII. 961-1011. Miskolc, 1999.
A cigányok a 18. században Zemplén vármegyében. Havasy Péter – Bencsik János (szerk.): Erdős Kamill és a hazai romológia. 85-98. Gyula, 2002.
Hagyományos határhasználat és paraszti állattartás. Veres László – Viga Gyula (szerk.): Halmaj monográfiája. 219-244. Halmaj, 2002.
Bencsik Jánosról
Orosz István köszöntője és Fehér József portrévázlata: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században. Történeti és néprajzi tanulmányok. 7-17.Szerk.: Viga Gyula. Miskolci Herman Ottó Múzeum. Miskolc–Tokaj 1993.
Bencsik János munkássága (Önéletrajz és bibliográfia). A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumok Munkatársainak Bibliográfiája 1. Miskolc, 1998.
További kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete online megjelenés alatt áll, elérhetőségéről beszámolunk majd!
