A John Cage koncepciója alapján rendezett kiállítást az Ipari Múzeum Chemnitzben 39 környékbeli múzeum részvételével. A Cage-féle koncepció az ún. „Museum Circle” harmadik alkalommal valósul meg, ezúttal az Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként.
John Cage (1912-1992) a 20. század egyik meghatározó művésze, zeneszerző, zenész, előadó- és képzőművész, a neodadaizmus és a nemzetközi Fluxus mozgalom egyik alapítója volt. Egy 1962-es japán utazás hatására a Zen és a „véletlen elve” erősen befolyásolta munkáját. 1991-ben Cage kidolgozta a „Museum Circle” kiállítási koncepcióját, melyben a véletlen veszi át a kurátor szerepét. A koncepció lényege, hogy egy adott város valamely múzeumában olyan kiállítási tárgyakat állítanak ki, amelyeket véletlenszerűen választanak ki a város többi múzeumából. Valamennyi résztvevő múzeum azonos számú tárgyat küld a kiállítás számára egymástól teljesen függetlenül. Ezután minden tárgynak véletlenszerűen kijelölnek egy helyet a kiállítótérben. Ennek következtében teljesen új referenciák és addig elképzelhetetlen képi világok jönnek létre.
A fluxus mozgalom egyik üzenete az volt, hogy bárki lehet művész. A „Museum Circle” ha úgy tetszik azt állítja, bárki lehet kurátor: csak véletlenül ki kell választanunk és egy térbe véletlenszerűen el kell helyeznünk tárgyakat. A koncepció eddig 2012-ben a spanyol Río Piedras Történeti, Antropológiai és Művészeti Múzeumában és 2022-ben a frankfurti Modern Művészeti Múzeumban valósult meg. A chemnitzi kiállítás a harmadik a sorban.
A chemnitzi kiállítás kurátora (ha lehet ezt mondani) Alexander Ochs némileg újra gondolta a múzeumok körét. Az egyetlen város helyett Chemnitz és 38 település múzeumai vesznek részt a projektben, tehát az egész érchegységi régió, mely idén Európa Kulturális Fővárosa címet viseli. A tárlaton a régióból 53 múzeum és kiállítótér összesen 101 kiállítási tárgya szerepel.
A látogató első benyomása az, hogy nem egy kiállításra érkezett, hanem egy káosz közepébe. A tárgyaknál sehol nem látunk feliratokat, csak egy számot és egy QR-kódot. Vagy a telefonunk vagy pedig a helyben elérhető füzet segítségével tudunk a látottakról tájékozódni. A dizájn nyilvánvalóan nem volt szempont. Viszont szinte minden tárgy valamilyen módon meglepetést okoz, bárhonnan is jöjjünk. Ehhez jön még némi tanácstalanság is. A 30-as évekből származó zománcozott három részes ételhordó Schwarzenbergből és az egyetem professzorainak portréi a Technische Universität gyűjteményéből, valamint a kesztyűvarrógép (Hohenstein-Ernstthal), mely a kötött anyagból készült kesztyűk varrásához alkalmas, valahogy nem állnak össze egyetlen narratívává… Igaz, már nem is számítunk ilyesmire, de mégis bekapcsol fejünkben az értelmet kereső gépezet.
Hogyan is lehet egy kiállítást értelmezni, amely a véletlen elvén jött létre? Van-e helye egyáltalán az interpretációnak, amikor a szervezők mindenféle szándékos koncepcióról vagy üzenetről lemondtak? Mi az, amit látunk ezen a kiállításon, miért nézzük meg egyáltalán? Ehhez hasonló kérdések cikáznak a látogató fejében.
A véletlen, mint kiállítást szervező koncepció egyik hozadéka az, hogy felszámolja a hierarchiákat: sem települések, sem múzeumok, sem pedig tárgyak, korszakok, technikák közt nincs hierarchia, a természet alkotta képződmények és emberi alkotások, művészet, ipar, hétköznapok és ünnepek találkoznak egymással. A kronológiát is hiába keressük.
Másrészt 39 település múzeumai reprezentálják magukat a kiállításon, ami igen figyelemre méltó. Valószínűleg semmilyen más módon nem valósulna meg egyetlen kiállítás sem mindezen intézmények részvételével. A Német Játékmúzeumból (Chemnitz) származó NSZK-ban népszerű játékok és az Orvostudományi Múzeum (Chemnitz) által kölcsönzött lélegeztetőgép valószínűleg soha nem találkozott volna másképp egymással.
Bizonyos értelemben azonban mégiscsak értelmet nyer a zűrzavar feltéve, ha sikerült túltenni magunkat az első megrázkódtatáson. Egy kulturálisan szoros egységet képező régió, a szászországi Érchegység települései mutatják be azokat a tárgyaikat, melyeket valamikor valamilyen oknál fogva megőrzésre érdemesnek tartottak. A kiválasztás elve semmilyen módon nem lehetne demokratikusabb.
Ha véletlenszerűen is, de a kiállítás a régió sokszínű hagyományaiból és múltjából merít. Véletlenül tudjuk meg egy esztergagép modellje kapcsán (Ipari Múzeum, Chemnitz), hogy Johann Zimmermann (1820–1901) fiatal fémmunkásként érkezett Magyarországról Chemnitzbe. Ő volt az, akinek 1848-ban alapított gyára Németországban elsőként foglalkozott kizárólag szerszámgépek gyártásával, ezért őt tartják a német szerszámgépgyártás atyjának. Zimmermann ezzel megalapozta Chemnitz hírnevét a szerszámgépgyártás központjaként.
Véletlenül belefutunk egy P 610-es Trabant modellbe is a zwickaui August Horch Autómúzeumból, valamint a zschopaui Motorkerékpár Múzeumból származó 1968-as MZ terepmotorkerékpárba is. Az autógyártás és a motorkerékpár gyártás meghatározó központjait mutatkoznak itt be. A véletlen találkozásokból egy olyan kép áll össze, ami hűen tükrözi a régió ipari múltját és örökségét. Habár (kisebb számban) találunk olyan tárgyakat is, melyek máshonnan származnak, de mégis az itt élő emberek innováció iránti érdeklődéséről tanúskodnak.
A kiállítás a régió egy másik arcát is megmutatja. Az oelsnitzi Kőszénbányászati Múzeumból származó csille az érchegység évszázadokra visszatekintő bányászati hagyományairól mesél. A véletlen választotta ki azt a Suhl típusú pneumatikus kalapácsot (Aue-Bad Schlema Uránbányászati Múzeum), mellyel uránt bányásztak a német-szovjet Wismut AG bányáiban 1946-tól 1960 végéig. Arról a Wismutról van szó, amely a Szovjetunióba szállított fegyvergyártáshoz alkalmas uránt.
A különböző színes és nemesfémeken kívül különlegesebb ásványok és kőzetek lelőhelye is volt az Érchegység. Láthatunk itt például egy a zöblitzi Serpentin Múezumból származó serpentinitből készült melegítő követ, mellyel az ágyat melegítették elő. A szerpentinitnek, mely lelőhelyét már 1323-ban is ismerték, nagyon jó hőtároló képessége van, ezért vált kedveltté. Érdekesség, hogy már csak két pár szerpentinből készült papucs maradt a világon, amely egykoron melegen tartotta a lábat.
Minden egyes kiállítási darab elmeséli saját történetét, valamint egy olyan régióét is, mely több száz éves bányászati hagyományokkal rendelkezik, és amely büszke kultúrájára, iparára és innovációs erejére. (A tárgyak teljes listája megtalálható a múzeum honlapján.) Mivel a tárgyak kiválasztása a véletlen műve volt, tekinthetjük ezt úgy is, mint egy szúrópróba szerű mintavételt, mely ezáltal reprezentatívnak minősül. Itt nem a saját korunk nézőpontja és értékei dominálnak, hiszen maguk a gyűjtemények is hosszú folyamat során alakultak ki, és a gyűjtés során több korszak értékítélete is visszatükröződik bennük.
A véletlen kiküszöbölt minden önkényességet vagy egyoldalú ítéletet. Ezáltal a régió úgy mutatkozik be, hogy közben nem interpretálja, hanem egy bátor kísérlettel megmutatja magát. Európa idei kulturális fővárosa felvállalja ennek minden következményét.
