Múzeumcsinálók címmel futó sorozatunkban olyan meghatározó múzeumi személyiségeket mutatunk be, akik alapvetően hozzájárultak egy-egy vagy akár több múzeum felvirágoztatásához, szerteágazó tevékenységükkel pedig örökre beírták magukat a múzeumtörténelem nagykönyvébe.
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
Mi pedig hosszabb életrajzokkal szemezgessünk együtt a nagy elődök között!
A magyar múzeumügy jeles személyisége, Bakó Ferenc 1917. augusztus 28-án született Nagyváradon. Kalaposmester édesapja 1920-ban költözött Egerbe családjával. A ciszter gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, ahol 1942-ben kapott történelem-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet. Az egyetemen hallgatta Györffy István néprajzi előadásait, és korán bekapcsolódott a Táj- és Népkutató Intézet terepmunkáiba. Közben 1941-ben „önkéntes, díjtalan, próbaszolgálatos gyakornok” lett a Néprajzi Múzeumban, és amely után – ahogy önéletrajzában írta – „múzeumi munkára képesítő végbizonyítványt” kapott.
A katonai szolgálat és amerikai hadifogság után 1947-ben tért haza. Először a Magyar Nemzeti Múzeum elnökségi irodáján teljesített szolgálatot, majd a Néprajzi Múzeum Magyar Osztályán alkalmazták. Így már kellő múzeumi gyakorlattal rendelkezett, amikor a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja 1950. július 1-én megbízta Bakó Ferencet a sárospataki múzeum megszervezésével. Az intézmény életében a következő két év az „egyszemélyes múzeum” korszaka, amikor a „múzeumi segédgondnoki” kifejezés is jól tükrözi, hogy minden tennivaló a fiatal muzeológusra hárult. 45 évvel később „Múzeumépítés kisipari módszerekkel” című tanulmányában nagyon szemléletesen írta le a megalakulás körülményeit, sokrétű feladatait.
A létrejött Rákóczi Múzeumban elsőként a műemlék-együttes helyreállítása kezdődött el a Vörös-torony, a Perényi szárny és a várfalak rendbetételével. A lakótorony berendezésével az első állandó kiállítás a vár 17. századi életét mutatta be. Bakó Ferenc rakta le a gyűjtemények alapjait is. Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága révén a múzeumba kerültek a felsővadászi Rákóczi-kastély ingóságai, a boldogkőváraljai Péchy-Zichy-kastély könyvszekrényei, a piarista könyvtár könyvei, a vajai Vay-család, a füzérradványi Károlyi-család és a tolcsvai Waldbott-család bútorai. Bakónak figyelme volt arra is, hogy az Iparművészeti Múzeum szakemberével a bútorok restaurálását és konzerválását is elvégeztesse.
Jelentős néprajzi tárgygyűjtést végzett a múzeum gyűjtőterületének 33 falujában. Ő leltározta be szakszerűen az egykori Kovácsvágási Falumúzeum Patakra került anyagát. Jómaga 700 néprajzi tárggyal gyarapította a múzeumot, amelyből kiemelkedik a sárospataki kerámia dokumentálása. Gyűjtött kádárszerszámokat Tolcsváról, a szőlőművelés eszközeit Hegyaljáról, fatörzsből faragott méhbodont és gabonatároló kadobot Makkoshotykáról, pásztorfelszereléseket (szaru sótartót, borotvatokot, karikást) a Bodrogközből és a népi háztartás, gazdálkodás tárgyait, bútorokat, a kendermunka eszközeit a környék falvaiból, illetve a karácsonyi csillagozás kellékeit Patakról.
1951-ben Keszi-Kovács Lászlóval filmet forgatott Kishután a sarlós aratásról. Gyűjtőútjai során mintegy ezer fényképfelvételt készített, és az adattárat is gyarapította feljegyzéseivel. A fényképezés szeretetét professzora, Györffy István oltotta belé, akitől még egyetemistaként kapott egy Bettina fényképezőgépet. A tárgygyűjtés mellett Bakó Ferenc fontosnak tartotta, hogy a terepen megfigyelt néprajzi jellegzetességeket leírja, s ezekkel vetette meg a múzeumi adattár alapjait.
Bakó Ferenc tudományos munkássága is pataki évei alatt vette kezdetét. Itt született meg az erdőhorváti perecsütés tradícióit feldolgozó publikációja 1952-ben. A korszak tudománypolitikai irányelveinek megfelelően a múzeumi kutatóknak is dokumentálni kellett az akkori rendszerváltás sikereit, eredményességét. Ezt Bakó a Sárospatak határában lévő Györgytarló uradalmi tanya helyén létrejött szocialista falu kialakulásának leírásával, az egykori cselédek életmódjának rögzítésével oldotta meg. Az új falu létrejöttének dokumentálása mellett a szerző precíz megfigyelései eredményeként kitért a parasztházak cselédlakásoktól eltérő alaprajzára, berendezési tárgyaira, térhasználatára, de érzékelteti a különböző vidékekről érkezett cselédek folklórhagyományainak sajátosságait, sokszínűségét is. Pataki évei alatt önkéntesek segítségével felgyűjtette a néprajzi Alapkérdőívet, amely jó bázist jelentett a további munkához, és ennek segítségével képet kaphattak a táj népművészeti hagyományairól.
Bakó Ferenc, Eger város díszpolgára, 1991
Bakó Ferenc 1952 decemberében tért vissza Egerbe, ahol a Buttler-házban működő Dobó István Múzeum igazgatójaként jól kamatoztathatta pataki tapasztalatait. Elődei éppen csak elkezdhették a múzeumi munkát, az igazi intézmény szervezése azonban Bakó Ferencre hárult. Jogosan állapította meg Balassa Iván 1987-ben, hogy „ami csaknem három évtizeden át Egerben és Heves megyében a múzeumok fejlesztése terén történt, az valamilyen formában mind az ő nevéhez kapcsolódik.”
Az egri múzeum állandó kiállítása Eger és Heves megye történetét mutatta be. A hősies egri várvédelem 400. évfordulójára 1952-ben rendezett ünnepségek felkeltették az érdeklődést a vár iránt, amely ekkor a honvédség kezelésében laktanya volt, illetve raktári célokat szolgált. A múzeumfejlesztés számára 1957-ben nyílt meg az igazi lehetőség, amikor a honvédség kivonult a várból. Egyesek zöldségraktárakat képzeltek a hűvös kazamatákba, mások lakásokat láttak volna szívesen a területen. Hála Bakó Ferenc elszántságának, kapcsolatainak, sikerült meggyőznie a helyi és országos döntéshozókat, hogy a történelmi falak között múzeumnak kell működni. Neki köszönhető, hogy 1957-58-ban az Országos Műemléki Felügyelőség segítségével megkezdődött a gótikus püspöki palota helyreállítása, amelyet később más vári objektumok rekonstrukciója követett. A várba költözéssel kapta a múzeum a ma is használatos Dobó István Vármúzeum nevet.
Első feladat volt alkalmassá tenni a laktanya épületeket a múzeum céljára. Az egyik épületben – a mai igazgatóságiban - a múzeumi dolgozók számára lakásokat alakítottak ki, és ide kerültek az irodák is. A múzeum műhelyében fából elkészítették a raktárak polcrendszerét a természettudományi, a néprajzi és a könyvtári gyűjtemény számára. Ezzel együtt a régészeti, iparművészeti, a helytörténeti és képzőművészeti raktárak régi polcait és szekrényeit is helyreállították. A II. számú épületben a raktárak kiépítésével párhuzamosan 1958 tavaszán megkezdődött az állandó kiállítások rendezése. Az első, az Egri Képtár az emelet hét, egymásba nyíló helyiségét foglalta el. A földszintre tervezett népművészeti és természettudományi állandó kiállítás szervező munkáival és a népművészeti rész tudományos rendezésével Bakó Ferencet bízták meg. A tárlat két részből állt: Heves megye tradicionális népművészete mellett reprezentálta az akkori alkotók munkásságát is.
Bakó Ferenc néprajzkutató muzeológusi tevékenységének jelentős egri produktuma ez az állandó kiállítás, amelyben a népművészet általános jellemzőinek bemutatása után az első három teremben a látogatók megismerhették a paraszti fonás, szövés, népi kerámia, bútorművesség, a megye tájaira jellemző népviseletek és hímzések, valamint a pásztorok egyszerűbb és díszesebb tárgyait. Két kiállító teremben mutatták be a főként szövetkezetekben dolgozó népi iparművészek alkotásait. A természettudományi kiállítás két terme egri gyűjtők őslénytani anyagát és lepkegyűjteményét mutatta be. A várbeli látnivalók sorát gyarapította a földalatti erődítményrendszer, a kazamaták felújítása, 1962-ben az újra rendezett Gárdonyi Géza Emlékmúzeum, majd 1965-ben az egri vár történetét bemutató kiállítás a gótikus palotában és a Hősök terme Dobó István síremlékének fedőlapjával.
Mindeközben természetesen folyt a gyűjtemények gyarapítása, a különböző szakmai egységek kiépítése. Bakó Ferenc hosszú ideig a megye egyedüli néprajzkutatójaként a tárgygyűjtés, leltározás munkáját is maga végezte. 1953 és 1983 között 1955 tárgyat gyűjtött és leltározott, amelyek a kismesterségektől a népi kerámián, bútorokon, a konyha, a kendermunka, a szőlészet-borászat eszközein, a kádármesterség szerszámain keresztül a népviseletekig, pásztorfaragásokig terjednek. A begyűjtött tárgyakat a rá jellemző alapossággal leltározta.
Egri Viktor rajza a pataki muzeológusról, 1952
Bakó Ferenc tevékenysége során jöttek létre a szak-adattárak és az egyes kutatási projektekhez kapcsolódóan a Visonta és a Palóc Adattár. Az Egri Múzeum Néprajzi Adattárában 751 tétellel, a Palóc Adattárban pedig 74 tétellel szerepel. Témagyűjtései jól tükrözik kutatói érdeklődését, hiszen több százra tehető a népi építkezési, a műemléki lakóházak felmérését, leírását, a barlanglakásokat és pincekutatásait tartalmazó adattári anyag. Ugyancsak jelentősek a népszokásokat, különösen a lakodalmat feldolgozó gyűjtései. Ő alapozta meg a múzeumi fotótárat, és saját bevallása szerint egri tevékenysége során mintegy 12 000 fényképet és diát készített ma már megismételhetetlen eseményekről és már nem létező épületekről. Hatalmas kézirat gyűjteménye volt, amely halála után a múzeumba került, és Bakó Adattár néven önálló egységként szerepel a Néprajzi Gyűjteményben.
1962-ben alakult meg a megyei tanács fenntartásában működő Heves Megyei Múzeumi Szervezet, amely igazgatójává szintén Bakó Ferencet nevezték ki. Még 1955-1957 között az ő szakmai irányítása és Nagy Gyula aktív részvétele mellett szervezték meg a gyöngyösi Mátra Múzeumot az Orczy kastélyban. A korábban tervezett természettudományi profillal szemben Bakó azt javasolta, hogy az intézmény több muzeológiai szakágat (régészet, helytörténet, néprajz, képzőművészet, természettudomány) magában foglaló tájmúzeum legyen. Az állandó kiállítás koncepciótervét külső szakemberek bevonásával Bakó Ferenc dolgozta ki, és ő rendezte annak néprajzi részeit. A megye harmadik múzeuma 1969-ben Hatvanban jött létre, és 1974-ben vette fel Hatvany Lajos nevét. Bakó Ferenc támogatásával egy magángyűjtemény anyagából alakult meg a Hevesi kiállítóhely, az egri múzeum keménycserép gyűjteményét bemutató Bélapátfalvi kiállítóhely, Dormándon pedig a Remenyik Zsigmond Emlékkiállítás.
Bakó Ferenc múzeumszervező és muzeológusi tevékenységének kiemelkedő vonulata a tájházak létesítése. A népi építészet kutatójaként nagy ismeretanyag birtokában választhatta ki azokat a tipikus népi műemlék épületeket, amelyek helyben megőrzendők az utókor számára. Fontosnak tartotta a tájházaknak a lokális, táji hagyományok ápolásában, a helyi identitástudat fenntartásában betöltött szerepét. Országosan is példa értékű ütemben nyíltak meg a helyi anyaggal berendezett tájházak, amelyek a különböző társadalmi rétegek lakóházait, gazdasági épületeit és lakáskultúráját reprezentálják.1963-ban a parádi Palóc-ház, 1964-ben a Verpeléti Kovácsműhely, 1971-ben Mikófalván a Göböly-ház és Kisnánán a vár mellett a Szlovák parasztház, 1977-ben a noszvaji Gazdaház, 1978-ban az átányi Kakas-ház vált látogathatóvá. Ő vásárolta meg tájháznak, illetve kiállítóhelynek a 80-as évek elején megnyitott nagyrédei, abasári és szilvásváradi épületeket is. Segítette a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet Recski tájházának berendezését 1965-ben és a szilvásváradi erdei bemutatóhely létrehozását a Szalajka-völgyben. A Tájak – Korok – Múzeumok Kiskönyvtára sorozatban füzete jelent meg a Heves megyei tájházakról, a parádi, a recski és a szilvásváradi épületekről.
1979-ig volt az egri és a Heves megyei múzeumok igazgatója, és ezekben az évtizedekben számos nagy sikerű időszaki kiállítást, közművelődési programot szervezett az intézmény. Ezek eredményeként a látogatók százezrei keresték fel a vármúzeumot. A néprajzi gyűjteményekből Bakó által rendezett népművészeti kiállítást Hollandiában és Kanada több városában is bemutatták.
Bakó Ferenc az 1960-as évektől megfelelő szakemberekkel vette körül magát. Sok kiváló etnográfus, történész dolgozott a „keze alatt”, akik később múzeum, levéltár, akadémiai intézet, egyetemi tanszék vezetői, szakterületük kiváló művelői lettek. Bakó egy-egy nagyszabású kiállítás előkészítésébe, tudományos kutatási programokba rendszeresen vont be külső munkatársakat. A tudományos kutatási eredmények közzétételére 1963-ban indította meg az Egri Múzeum Évkönyvét, amely 1981-től Agria névvel jelenik meg. Ő alapította 1957-ben az Eger Vára Barátainak Köre Egyesületet, amelynek két évtizeden át elnöke volt.
A muzeológiai munka és az igazgatás mellett Bakó Ferenc mindig fontosnak tartotta a tudományos kutatást, amelyet a sokoldalú forráshasználat, a történeti és társadalmi szempontok érvényesítése és a regionális szemlélet jellemez.
Tudósi életműve négy nagy témakört ölel fel:
1) A településformák, településtörténet és népi építészet kutatása során az egri borospincék és a bükki barlanglakások önálló feldolgozása mellett kiemelkedő teljesítmény a Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén című monográfia (1987). Behatóan kutatta Heves megye nép- és társadalomtörténetét. Nagy jelentőséget tulajdonított a lakosság társadalmi tagozódásának és kontinuitásának a településformák alakulásában. Élete utolsó évtizedeiben meghatározó kutatási témája volt a felföldi borospincék történeti hagyományainak, regionális jellemzőinek vizsgálata.
2) Ifjúkora óta vissza-visszatérően vizsgálta az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó rítusok, népszokások világát. A palócföldi lakodalom című monográfiája (1987) mindmáig egyedülálló hazai teljesítmény. Emlékezetesek a felsőtárkányi lakodalomról, a májusfaállítás Heves megyei hagyományairól, a palóc temetkezési szokásokról szóló dolgozatok is.
3) A háziiparok és a kézműves kisiparok tematikájában a Bükk-hegység paraszti mészégetéséről megjelent úttörő tanulmányainak sorozata a legismertebb, de legalább ilyen fontos a tiszaigari cigányok kézművességéről írt dolgozata. Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszaigar, 1949-1950) címen megjelent könyve (1992) egyszerre tematikus és lokális monográfia, látlelet az alföldi falvak iparosainak gazdasági és társadalmi helyzetéről, a helyi társadalomban elfoglalt pozíciójáról.
4) Az etnikus kultúra, az etnicitás témakörben a Kanadai magyarok (1988) és az egri öntudat kialakulását bemutató Egriség (1990) című munkáján túl Bakó Ferenc nevéhez fűződik a magyar néprajztudomány egyik nagy vállalkozása, a palóckutatás megszervezése. A több mint két évtizedig tartó helyszíni gyűjtések fontos hozadéka a Dobó István Vármúzeum Palóc Adattára, amely 700 kitöltött kérdőívet, 60 000 oldalnyi kéziratot, több ezer fényképet, rajzot, dokumentációt őriz, és ezek hozzáférhetők a további vizsgálatok számára. Az 1989-ben 33 szerző 37 tanulmányával megjelent négy kötetes Palócok című könyvet, - amelynek szerkesztője és öt tanulmány írója Bakó volt – a legjelentősebb népcsoport monográfiának, a regionális kutatások csúcsteljesítményének tartanak.
Bakó Ferenc 1998. november 14-én bekövetkezett halálával befejezett életművet hagyott maga után, amelynek számszerű eredményeit, könyveinek és dolgozatainak jegyzékét a 80. születésnapjára megjelent tanulmánykötetben találhatjuk. A vármúzeum 2017-ben, születésének centenáriumán kiállítással, konferenciával emlékezett a tudós muzeológusra, amelynek anyaga az Agria LI. számában (2018) olvasható.
Tudományos teljesítménye alapján 1974-ben megszerezte a történelem (néprajz) tudomány kandidátusa, 1988-ban pedig a doktora tudományos fokozatot. Muzeológiai munkásságát 1979-ben a Móra Ferenc Emlékéremmel ismerték el, néprajzi kutatásaiért megkapta a Györffy István (1984) és az Ortutay Gyula-emlékérmet (1987). A palóckutatás befejezésekor, 1989-ben tüntették ki a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, 1997-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel. Eger városa 1991-ben díszpolgárává választotta, 1996-ban pedig a Heves megyéért kitüntetéssel ismerték el több évtizedes múzeumszervező és tudományos tevékenységét.
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
