„A műszaki muzeológia elismertsége magasabb szintre lépett” - beszélgetés Merczi Miklóssal, az MMKM muzeológiai főosztályvezetőjével

INTERJÚ

Antal József
2021-09-07 18:00

Merczi Miklóst, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum muzeológiai főosztályvezetőjét kérdeztük a múltról, pályája során elért eredményeiről, az Új Közlekedési Múzeumról és a műszaki muzeológia jövőjéről. A nemrég Móra Ferenc-díjjal kitüntetett közlekedéstörténész kezdetben járműtervezéssel foglalkozott, majd a Közlekedési Múzeum városi közlekedési gyűjteményének sorsát egyengette. Olyan elévülhetetlen eredmények is köthetők nevéhez, mint a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum átalakítása vagy a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum létrehozása. Jelenleg a megújuló Közlekedési Múzeum kialakításán, leendő állandó kiállításán dolgozik.

 

Pár napja Móra Ferenc-díjban részesült, melyhez ezúton is szívből gratulálok. Mit jelent ez a díj az Önnek? Számított rá?

 

Az ember nem azért dolgozik, hogy díjat kapjon. A muzeológusi pálya nem egy verseny, aminek a végén, jó teljesítmény esetén valamilyen elismerésben részesül az ember. Bár úgy vélem, aki lelkiismeretesen, szakszerűen dolgozik, az titkon reméli, hogy pályája vége felé olyan megtiszteltetésben lehet része, mint ami nekem most megadatott.

 

A Móra Ferenc-díj átadó ünnepségén a Vigadóban 2021. auguztus 27-én; fotó: Berényi Marianna

 

Több, mint három évtizede dolgozik a műszaki muzeológusként. Milyen indíttatásból választotta ezt a pályát?

 

Felsőfokú iskolám, a mai Széchenyi István Egyetem jogelődje megismertetett a vasúttal, mondhatom, hogy a „mozdony füstje megcsapott”. Közlekedésgépész mérnöknek tanultam.


Gyerekkoromban Budafokon olyan helyen laktunk, ahol az ablakunk alatt ment el az akkor még közlekedő 43-as villamos. Nem kis hanggal ott kezdte az emelkedőt a 3-as viszonylaton az Ikarus 60-as típusú autóbusz. A nagykanizsai vonalon a 424-es dübörgött a Balaton felé húzva a hosszú és zajos szerelvényeket, na meg az akkor még sokkal gyakrabban közlekedő teherszerelvényeket. És nem utolsó sorban – mivel a házunk szinte a Duna-parton volt – szemben volt a Szabadkikötő bejárata. Tehát a közlekedés, és főleg annak környezeti hatása 12 éves koromig meghatározta mindennapjaimat.


Nos, pályakezdő vasúttervező mérnökből kisebb kitérőkkel 1987-ben városi közlekedési muzeológus lettem. Szakmai elődeimnek, Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébetnek és néhai Kovácsyné dr. Medveczki Ágnesnek köszönhető, hogy ez a pálya kezdetektől fogva szerethető volt számomra.

 

Rögtön adta magát a szituáció, hogy a Közlekedési Múzeumban helyezkedjen el? Mi volt az első munkahelye?

 

1976-ban a Ganz-MÁVAG mozdonytervezésében sikerült elhelyezkednem. Ez akkor tényleg siker volt, mert abban az évben a csúcsán lévő nagyvállalathoz vasúti fékeket tervező mérnöknek egyedül engem vettek fel. Tervező tevékenységem során a Tunéziának szállított Csörgő (MÁV M41, Ganz-MÁVAG DHM7) típusváltozatának voltam a tervezői típusfelelőse.

 

A múzeumban mely gyűjteménnyel foglalkozott először, milyen kiállítások megvalósításában vett részt?

 

Vasúti előképzettségemből adódóan 1987-ben az akkor éppen megüresedő városi közlekedési gyűjteményt vettem át a korábban említett néhai Kovácsyné dr. Medveczki Ágnestől. Szó szerint átvettem, mert szerencsére megadatott, hogy tételes revízió után kerültek az aláírások a teljes gyűjtemény (mintegy 1300 db) átadás–átvételi dokumentumaira. (Ez ma nehezen képzelhető el, mert az átadó és az átvevő muzeológusok esetében nagyon ritkán van egyidejű jelenlét. Ezt, mint vezető nagyon nehezen tudom elfogadni, mert az utánpótlás kinevelése, mely a muzeológiai területen igen hasznos dolog, megszűnni látszik.)


Vallom, hogy kezdő muzeológusnak minimum 5-8 év tanulásra van szüksége, hogy önálló kiállítást tudjon rendezni.

 

Azon túl, hogy a kezdeti időkben sok időszaki kiállítás megépítésében vettem részt, az első komoly önálló rendezésem a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum korszerűsítésekor - a Millenniumi Földalatti Vasút 100. évfordulóján - 1996. május 2-án megnyílt bemutató volt. Az addig 1975-től működő kiállításra építve, annak koncepcióját korszerűsítve, egy XX. század végi, mai napig népszerű kiállítást sikerült megvalósítani. A „kisföldalatti” egy felhagyott eredeti helyszínén a látogató visszakerül a XIX. század végi hangulatba. Átélheti azt a mondhatni hősi munkát, aminek eredményeként, Balázs Mór kezdeményezése és irányítása révén az európai kontinens első földalatti vasútja alig 21 hónap alatt elkészült. Nos, erre a kiállításra mindig is büszke leszek.


Mely eredményeire a legbüszkébb?

 

A Közlekedési Múzeumban eltöltött 34 év során sok mindent megéltem és mondhatom, hogy van közte nagyon sok sikerélmény is. Körülbelül húsz azon közlekedési modellkiállításoknak a száma, melyeken a hazai modellépítőknek és gyűjtőknek teret adtunk a bemutatkozásra. Ahhoz, hogy mindezeket kellő szakmaisággal tudjuk megrendezni, a Közlekedési Múzeum ezres nagyságrendű modellgyűjteménye, köztük a világhírű M=1:5 méretarányú vasúti modellkollekció, adott alapot.


Talán legnagyobb eredményemnek a Felemelő XIX. Század programsorozat keretében megrendezett „Szabad a pálya” című nagyszabású kiállítást tekintem, mely a dualizmus kori ipar- és közlekedés történetet mesélte el. 2012 tavaszától a Múzeum 2015. április 15-ei zárásáig több mint 300 000 látogatót vonzott.


De ide sorolhatom a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumot is.

 

A Porva-Csesznek helytörténeti kiállítás megnyitóján 2017. április 29-én

 

Apponyi hintó avatása a Fiumei úti sírkertben 2017. június 24-én


Meg kell említenem, hogy a volt MÁV Északi Járműjavító Dízelcsarnokában és környékén létrehozandó Új Közlekedési Múzeum tartalomfejlesztési és restaurátorműhely kompetencia központ tervezési munkái új muzeológusi kihívások elé állítottak, és nemcsak engem. A Múzeum életében 2016-tól új időszámítás indult azzal, hogy lehetőségünk nyílt új helyszínen egy minden bizonnyal „sikerre ítélt” XXI. századi Közlekedési Múzeumot megépíteni. Mind a tervpályázat, mind a tervezés olyan részsikereket hozott számomra, melyek a pályám vége felé egy különleges szakmai megújulást eredményeztek. Büszke vagyok arra, hogy ebben a munkában részt vehetek!

 

A Közlekedési Múzeum és a BKV együttműködése, valamint civil kezdeményezések vezettek el odáig, hogy 1992-ben a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum létrejöhessen. Hogy alakul ma az ottani gyűjtemény sorsa?

 

Büszke vagyok arra is, hogy 1992-ben részt vehettem a Városi Tömegközlekedési Múzeum megnyitásában, illetve annak előkészítésében. Annak idején mintegy 20 eredeti járművel nyílt meg az első, villamos tematikájú bemutató, melyhez a Közlekedési Múzeum 3 villamost, a miskolci szerelvényt, a Haraszti nevű BHÉV gőzmozdonyt és az egyik első PI típusú hév kocsit adta. A kiállított járművek száma napjainkban kb. 60, amiből a Közlekedési Múzeum nyilvántartásában 10 db szerepel. Utóbbiak benne vannak az Új Közlekedési Múzeum koncepciójában is.

 

A Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum 2009-es integrációja mennyiben befolyásolta munkáját, mióta tölti be a muzeológiai főosztályvezető pozíciót?

 

Szinte unalmas, de az integrációt előkészítő bizottság munkájában is részt vettem, a Közlekedési Múzeum muzeológiai osztályvezetőjeként. Az integráció lényege – legalábbis számomra – az volt, hogy a műszaki muzeológia területén működő, fenntartó hiányában forráshiányos múzeumok, kiállítóhelyek jövője biztosítva legyen. Ez a cél minimumprogramként megvalósult. A szakmai integráció – itt például a párhuzamos tematikájú gyűjtemények összevonásáról beszélek – csak kis részben történt meg. Ez a hatalmas feladat még előttünk áll.


2011-ben módosult a Múzeum Szervezeti és Működési Szabályzata, ami egy főosztályba sorolta a közlekedési- és a műszaki muzeológiai területeket, valamint az intézményi szintű restaurálási tevékenységet. Ennek a muzeológiai főosztálynak akkor én lettem a vezetője.

 

Az egyik utolsó tégla a Közlekedési Múzeum városligeti épületéből, 2016. november

 

A Vasúttörténeti Parkban 2017. június 29-én

 

Milyen szerepet játszott a Közlekedési Múzeum legújabb, Volt egyszer egy Északi...a történet folytatódik című időszaki kiállításának létrehozásában? Hányan dolgoztak együtt a kiállításon, milyen volt a csapatmunka?

 

Amikor 2015-ben bezárt a Közlekedési Múzeum, rögtön felvetődött a gondolat, hogy az újranyitásig valamilyen formában, nagyobb szabású időszaki kiállítással a Múzeumnak jelen kell lenni a „kulturális piacon”. Szó volt a Bálnáról, de nem tudott pl. személyautó méretű, vagy annál nagyobb járművet befogadni. Amikor 2017 decemberében a Kormány döntött, hogy a volt MÁV Északi Járműjavító helyén fog megvalósulni az Új Közlekedési Múzeum, azonnal felvetődött bennünk a gondolat: még mielőtt a Dízelcsarnokban megindulna a tényleges építési/felújítási munka, meg kellene mutatni a közönségnek, hogy a XX. században, milyen körülmények között folyt a vasúti vontatójárművek felújítása. Mivel kritikus, felhagyott „barnamezős” épületről van szó, temérdek tervezői, engedélyezési folyamat után a „Volt egyszer egy Északi – A történet folytatódik” című kiállítás megnyitásának most, 2021. július 15-én jött el az ideje.

 

A tervezés során milyen főbb irányvonalak mentén válogatták össze a kiállított tárgyakat?

 

Több szempont vezérelt minket a kiállításra szánt műtárgyakkal kapcsolatban.

 

Be akartuk mutatni:

 

- az Északi történetét;
- Kőbányát, mint a vasúti járműgyártás valaha volt legjelentősebb hazai bázisát;
- a Népligetet, mely autó- és motorkerékpár versenyeknek, illetve vasúti próbapályának adott helyszínt;
- a terület tömegközlekedését;
- illetve nem utolsó sorban azt, hogy itt fog megnyílni az Új Közlekedési Múzeum.

 

Tehát a kiállított műtárgyak is ezt a koncepciót tükrözik. Ezért van itt a 424.001-es gőzmozdony. Ezt és a típuscsaládot annak idején a szomszédos Eiffel-féle gőzös csarnokban (ma Eiffel Opera Műhelyház) javították. Az Árpád sínbusznak is itt a helye, melyet a Dízelcsarnokban tartottak karban, és így tovább. A versenyautó, a motorkerékpárok és biciklik a szomszédos népligeti versenypálya hangulatát idézik. És itt láthatók a nyertes tervpályázati anyagok is, ma is ezek alapján folyik a Múzeum tervezése. Az időszaki kiállítás október 31-éig látogatható, de a terveink közt szerepel, hogy jövőre, egy kis tartalmi frissítés után újra megnyitjuk.

 

Az időszaki tárlat rendkívül sikeres a a látogatószámok szerint, vajon minek köszönhető ez a hatalmas érdeklődés?

 

Mint már említettem, a Közlekedési Múzeum 2015. április 15-én bezárt. Azóta nem volt ilyen nagyszabású, 2500 m² alapterületű közlekedéstörténeti megjelenésünk. A városligeti Múzeumba rendszeresen visszatértek - főleg vidékről - az iskolások tanulmányi kirándulás keretében, vagy szüleikkel, családjukkal. Aki a még nyitva tartó múzeumot első általános iskolásként látta, lassan gimnazista lesz. Mire újra nyitunk, ki fog maradni a látogatói körből egy teljes közoktatási generáció. Ezzel azt akarom jelezni, hogy óriási az igény a közlekedési múzeum iránt. Most, 6 év után érzékeljük, hogy nagyon hiányzik a kulturális palettáról a közlekedés tematikájú, sok régi közlekedési eszközt felvonultató bemutató. Ennek köszönhető, hogy óriási az érdeklődés a kiállításunk iránt.

 

Mit gondol, mennyiben kell másnak, korszerűbbnek lennie egy közlekedési kiállításnak, mint 10, vagy akár 20 évvel ezelőtt?

 

Szeretnék egy példával élni: annak idején, amikor mi voltunk 18-20 évesek (40-50 éve), akkor arra törekedtünk, hogy minél előbb jogosítványt szerezzünk. Egy mai fiatal pedig inkább azt szeretné, hogy a tömegközlekedési eszközön az USB-jét üzemeltetni tudja. Nagyjából a közlekedési kiállítások interpretációja is ebbe az irányba fejlődött. Az érdeklődés a közvetett használat irányába mozdult el, azaz a járművekbe be szeretnének menni a látogatók, hogy azokat lehetőség szerint használják is. Olyan igény jelent meg, hogy eredeti járműveinkkel az utcán, a síneken is láthatóak legyünk. Ezért kezdtük el kialakítani például az autóbusz nosztalgia flottánkat is. OT-s vizsgával, azaz oldtimer minősítéssel rendelkezik az Ikarus 66.62-os, az Ikarus 311-es és az Ikarus 211-es típusú autóbuszunk. De OT-s vizsgája van egy Ford T és egy Dacia autónknak is. A történeti hűséget szem előtt tartva dinamikusabb kiállításra van manapság igény.

 

Mit jelent Önnek, hogy egy olyan nagyléptékű projekten dolgozhat, mint a Közlekedési Múzeum új állandó kiállításának megalkotása?

 

Korábban említettem, hogy nagy örömmel és lelkesedéssel veszek részt az Új Közlekedési Múzeum tervezési munkáiban. Immár 2 éve folyik a tartalomfejlesztési munka. Jelenleg ott tartunk, hogy kialakult a tartalmi koncepció, ehhez hozzárendeltük a nagyjárműveket és azokat az épületben virtuálisan elhelyeztük. Hozzáteszem, a tartalomfejlesztési megbeszéléseken késhegyre menő vitafolyik minden egyes jármű kapcsán. Vallom, ezek a viták továbbfejlesztik a muzeológusi gondolkodásunkat, ezáltal egy tudományosan, történetileg és szakmailag megalapozott, látogatóbarát kiállítással tudunk majd megjelenni a Múzeum nyitásakor.

 

Mindez párhuzamosan zajlik a múzeum új otthonának, a kőbányai Északi Járműjavítónak átalakításával, rehabilitációjával. Milyen az együttműködés a tervpályázaton nyertes amerikai építészcéggel, mennyire összeegyeztethetőek a gyűjtemény elhelyezésének és az építészek koncepciójának szempontjai?

 

Azon túl, hogy városi közlekedési muzeológusként a majdani állandó kiállítás tartalomfejlesztésében veszek részt, fő feladatom a Restaurátorműhely Kompetencia Központ és a Nagyjármű Felújítási Közösségi Műhely szakmai előkészítésének vezetése. Egy minden tekintetben XXI. századi műszaki restaurátorműhely együttest szándékozunk létrehozni. Műtárgyvédelmi szempontból minden kritériumot teljesítő, a korabeli, a jelenkori és a közeljövő technológiáját is tudó, országos igényeket lefedő műszaki restaurátorbázist szándékozunk megalkotni. A tervek jól haladnak, a kezdeti nehézségek után ma már konstruktív az együttműködés az építészekkel és a szakági tervezőkkel.


Előrehaladott tervek vannak már egy külön épületben létrejövő közösségi felújító műhely kapcsán is. Ide minden érdeklődő civilt és profit azért várunk majd, hogy szakmai vezetésünk mellett vegyenek részt egy-egy nagyjármű - legyen vaskerekes, vagy busz – kiállításra történő felkészítési munkáiban. Ezáltal szeretnénk a vasút-, villamos- és buszbarátokat, diákokat, aktív dolgozókat, vagy nyugdíjasokat magunk köré gyűjteni. A munka során a tapasztalatok kicserélődnek, a korabeli történetek gazdát cserélhetnek.


2021. május 30-ai határozatával a kormány elfogadta és támogatta a Közlekedési Múzeum gyűjteményfejlesztési tervét, melynek első látványos eredményét, egy restaurált Faros Ikarust az elmúlt napokban mutattak be. Ez a gyűjteményfejlesztési stratégia lendületet adhat a műszaki muzeológiának, mi várható még?

 

2016-ig a Múzeum gyűjteményében egy Ikarus 556 típusú autóbusz volt. Azért csak az, mert nem volt helyünk több jármű befogadására. És azért is, mert a korábbi gyakorlat szerint a közlekedési társaságok maguk őrizték meg a jövő számára a forgalomból kivont járműveket. Pl. a BKV-nál külön vezérigazgatói utasítás szabályozta ezt a tevékenységet.

 

A kor meghaladta ezt a szemléletet és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak intézményesíteni kellett ezt a kérdést. Abban a tudatban, hogy nagyobb területen lesz lehetőségünk a járművek bemutatására, stratégiai tervet alkottunk a gyűjteménybővítésre. Megállapodásokat kötöttünk a közlekedési társaságokkal (Volán, BKV, MÁV) annak érdekében, hogy a forgalomból kivont járműveikről tájékoztassanak minket. Így már volt lehetőségünk, hogy gyűjteménybővítési stratégiánkat megvalósítva pl. autóbuszokat vásárolhassunk. Ezáltal nyilvántartásunkba került pl. egy-egy IK260-as, IK266-os, IK256-os típus. Csuklósból megszereztük az ipari formatervezési díjat nyert E94G-t, valamint a külön történettel rendelkező, egyetlen példányban gyártott IK438-ast. (Az alacsonypadlós karosszériába a korábbi 200-as család hajtáslánca lett beépítve.) Két buszt hoztunk vissza Erdélyből, Angliából megszereztük az egyik utolsóként gyártott Ikarus autóbuszt, a Polarist.

 

Mindezeket megelőzte a 2016. december 1-én megvásárolt IK66-os, melyet azóta már restauráltunk is. Ugyanilyen intenzitással kezdtük meg az első sorban kortárs vaskerekes járművek beszerzését. Pl. van már UV típusú villamosunk a hozzátartozó pótkocsival. A kérdésben említett kormányhatározat lehetőséget ad nekünk arra, hogy a már gyűjteményünkben szereplő járműveket, műtárgyakat restaurálhassuk, felújíthassuk, akár vas- vagy gumikerekű, és továbbiakat szerezhessünk be. Ezek mind az állandó kiállításban, illetve a látogatható raktárakban lesznek látogathatók. Ez egy soha nem volt lehetőség a hazai járműrestaurálási szakma számára. És nemcsak a Múzeumnak, hanem a piaci szereplőknek is, hiszen most 100-as nagyságrendű felújításra/restaurálásra váró járműről beszéltünk. A munkát elkezdtük és az IK66-os autóbuszunk restaurálási tapasztalataira alapozva, a múzeumszakmai szempontjainak szem előtt tartásával, teljes intenzitással folytatjuk.

 

Az IK66 (Faros Ikarusz) autóbusz restaurálás előtt 2016. december 1-jén

 

...és utána

 

A műszaki muzeológiában párbeszédre, a jó példák megosztására teremt lehetőséget a rendszeresen megrendezésre kerülő Országos Műszaki Muzeológus Találkozó. Mikor indult útjára ez a hagyomány? Idén is lesz?

 

Néhai Dr. Vámos Éva, az Országos Műszaki Múzeum főigazgatója kezdeményezte, hogy a történész-muzeológus találkozók mintájára a műszaki muzeológia képviselői is évente találkozzanak és eredményeikről kutatásaikról, egyáltalán a műszaki muzeológia kérdéseiről beszélgessenek, így 1997-ben került sor a találkozóra. Évente váltakozva a fővárosban, illetve vidéki múzeumokban volt a konferencia. A 17. találkozót 2018-ban rendeztük meg, amikor az MMKM Elektrotechnikai Gyűjteményében üléseztünk, illetve már meg tudtuk mutatni jövendő helyszínünket, az Északi Járműjavítót. A 2009-es integráció óta a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a főrendező, de a közelmúltban nagyon sikeres és eredményes találkozónak volt házigazdája például a soproni Központi Bányászati Múzeum, vagy a kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény (ma Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum). Ezekre a találkozókra nemcsak az intézmények kaptak meghívást, de részt vehettek a magángyűjtők is, akik ezáltal mintegy szakmai „védőhálót” kaphattak. (Az adatbázisunkban kb. 60 intézményi- és magáncím van!)

 

Tavaly télen elkezdtük egy kiskőrösi találkozó előkészítését – az utas-út/hídépítő szakma maximális együttműködésével -, mely a 18. lett volna a sorban. Sajnos, a COVID közbeszólt. A pandémia lecsengése után, várhatóan 2022 tavaszán folytatjuk a sorozatot.

 

Ikarus-találkozón az Aeroparkban 2020. október 3-án

 

Milyen lehetőségeket lát a műszaki muzeológia számára az elkövetkezendő időszakra?

 

Meglátásom szerint a műszaki muzeológia elismertsége az elmúlt időszakban magasabb szintre lépett. Abban hogy ez megtörtént, biztosan szerepe van annak, hogy egy világméretekben is jelentős új múzeumot tervezünk, építünk, ehhez mérten gyűjteményezünk, restaurálunk. Komoly a felelősségünk abban, hogy a jövő, még meg sem született generációi is láthassák azokat a műszaki-közlekedési csodákat, amiket elődeink alkottak meg.

 

Köszönöm a beszélgetést.

 

 

Borítóképen:

Ikarus-nap az Északi Járműjavítóban 2021. augusztus 28-án