Mi történik egy múzeummal, ha eltűnnek belőle a kutatók? A természettudományi múzeumok esetében nem csupán tudományos teljesítmények vesznek el: sérül a gyűjtemények gondozása, a kiállítások hitelessége és az a tudás, amely a társadalom számára értelmezhetővé teszi a természeti világot. A tanulmány a kutatás szerepét és a kutatói utánpótlás válságának következményeit vizsgálja.
Bevezetés
A természettudományi múzeumok a tudomány és a kultúra határterületén működő közintézmények, feladatuk az évszázadokon át folytatott kutató- és gyűjtőmunka révén létrejött tudás és a felhalmozott értékek megőrzése, gyarapítása és átadása. Ennek megfelelően a muzeológusok munkája a múzeumok hármas feladatához – kutatás, kiállítás és közművelés – kapcsolódik. A muzeológusok – miközben próbálnak igazodni a változó társadalmi és fenntartói igényekhez – komplex feladatokat látnak el. A gyűjteményi és az ezekhez kapcsolódó kiállítási és közművelési munka állandó feladat, míg a megváltozott trendek következtében a múzeumi kutatások létjogosultsága nemzetközi szinten is megkérdőjeleződött (Sigfúsdóttir, 2019). A folyamat negatív hatásai különösen hosszú távon fogják érzékenyen érinteni a múzeumokat, mivel a személyi állomány átalakulásával komoly akadály gördülhet a múzeumok alapvető feladatainak végrehajtásaés a stratégiájukban megfogalmazott céljaik elérése elé.
A természettudományos múzeumok óriási leltározott gyűjteményi állományuk ellenére alulreprezentáltak a hazai múzeumi szférában, különösen a fenntartó intézetek és döntéshozó szakmai bizottságok összetételében. Így specifikus igényeik és a többi − elsősorban emberi alkotásokat gyűjtő, feldolgozó és bemutató − múzeumtól gyökeresen eltérő kutatási és gyűjtési módszerük, tárolási és gyűjteménykezelési igényeik talán kevésbé hangsúlyozottak. Jelen munkánkban a természettudományos múzeumi kutatás szerepét, a kutatók feladatainak szerteágazó aspektusait, és a kutatás hiteles információátadásban játszott szerepét járjuk körbe.
Mi a kutatás?
Hazánkban a múzeumok szakmai működését korszerű módon leíró új alapdokumentum, az ún. Múzeumi Spektrum szerint: „A muzeális intézményekben végzett gyűjteménygyarapítási, nyilvántartási, megőrzési feladatok, valamint a kulturális örökség bemutatásával kapcsolatos minden múzeumi folyamat alapfeltétele a tudományos kutatás, melyet a muzeális intézmény szakirányú végzettségű alkalmazottai végeznek, az adott szakterület tudományos közösségének tagjaként. A tudományos kutatás eredményei egyrészt a muzeális intézmény különböző munkafolyamataiban hasznosulnak, másrészt különböző formában − mint például tudományos és ismeretterjesztő publikációk, előadások, tudományos rendezvények − válnak hozzáférhetővé.”
A tudományos kutatás a múzeumi stratégia alapvető eleme, eredményei a belső működési környezet mind a kilenc egységéhez szükségesek, tehát tudományos kutatás nélkül egy országos múzeum működésképtelenné válik. Ezt az alábbi ábra jól szemlélteti:
A múzeumok belső működési környezete
Forrás: muzeumispektrum.hu
A kutatásszerepe az arculatépítésben
A múzeum szó hallatán először valószínűleg a kiállítások jutnak eszünkbe. A kiállítások és az online térben megjelenő tartalmak a múzeumi arculatépítés legfontosabb eszközei, ezért ezek magas szakmai színvonalára különös hangsúlyt kell fektetni (Chang, 2015). Egy kiállítás akkor jó, akkor lesz népszerű, ha sokak érdeklődését felkeltő, kurrens témát színvonalasan, látványosan és tartalmasan jelenít meg. Egy ilyen kiállítás megalkotásához koncepció, szakértelem és komoly anyagi forrás kell. Az anyagi támogatás és a hozzáértés hiánya a kiállítások színvonalának visszaesésével, a látogatószám csökkenésével, hosszú távon pedig a múzeum társadalmi megítélésének romlásával, arculatának eróziójával jár.
Egy színvonalas kiállítás látogatottságát, arculatépítő erejét nem pótolja az ingyenes családi napok által mesterségesen indukált évi néhány alkalommal elért pontszerű látogatószám-emelés. A szakmai színvonal nem pótolható sem a megjelenések gyakoriságának fokozásával, sem látványelemek halmozásával. Egy muzeális intézmény súlyát elsősorban a gyűjtemények és az azokkal foglalkozó szakemberek adják. Elmondható, hogy a tudományos eredmények köré csoportosítható kiállítási és közművelési munka adja az intézmény arculatát, tehát a magas tudományos színvonal, mint érték az arculatteremtés alapja.
Egy kiállítás megszületése az ötlettől a szakmai forgatókönyvön át a kivitelezésig hosszú, akár többéves, de biztosan több hónapos folyamat. Ideális esetben a folyamat minden fázisában aktívan résztvesznek az intézmény kutatói az ötlettől a kiállítás megnyitásáig, a katalógus összeállításáig. A kutatók ismerik tudományterületük izgalmas, a nagyközönség számára is érdekes témáit, ezért olyan kiállítási ötleteket, megjelenítési módokat javasolhatnak, amelyek alkalmasak széles társadalmi rétegek, vagy speciális közönségcsoportok célzott megszólítására. Az interneten korlátlanul terjedő áltudományos nézetek kiszűrése, a forgatókönyvek színvonala és a kiállítás hitelessége is a kutatók szakmaiságán alapul.
Az ismeretanyagot tartalmazó forgatókönyv szakmai tartalmának elkészítése szintén csak kutatói feladat lehet, a kiállítás tudományos felügyelete nem projektmenedzseri, hanem szakértői feladat. Minél nagyobb „vonzásterű” az intézmény akár földrajzi értelemben, akár az online térben, annál látványosabb, kínosabb és nagyobb negatív visszhangot kiváltó lehet egy szakmai hiba, legyen az tudományos vagy kiállítástechnikai.
A kiállítások vizuális hitelessége, a közönség számára készült állat- és növénypreparátumokat felvonultató kompozíciók élethűsége is olyan értékmérő, ami egy múzeum rajongótáborának megtartásához, növeléséhez, vagy esetleg elvesztéséhez vezethet. Ideális esetben a múzeumi növény- és állatpreparátorok rendelkeznek a legkifinomultabb preparátori ismeretekkel: csak művészi színvonalon dolgozó, az alapos anatómiai ismeretekkel felvértezett és szobrászi vénával megáldott preparátorok voltak képesek a múzeumok nagy diorámáit élethű preparátumokkal benépesíteni, és akár egy hazai tájat vagy egy távoli kontinens élővilágát újrateremteni a múzeum falai között. A nagyközönség tudományos jellegű kérdéseire (klímaváltozás, jelenkori kihalások stb.) reagáló, gyorsan változó időszaki kiállítások mellett ezek képviselhetik az állandóságot, és ezekhez az akár évtizedekig is vonzó állandó tárlatokhoz a múzeumpedagógia eszköztárát bevetve új ismeretek is könnyűszerrel társíthatók.
A természettudományi múzeumok kiállításaiban bemutatott tárgyak túlnyomó többsége a múzeumi gyűjteményekből származik. Milyenek ezek a természettudományos gyűjtemények?
Gyűjtemények és kurátorok: a múzeumi tudás alapjai
Ha felidézzük magunkban egy természettudományi múzeum képét, akkor valószínűleg a múzeumban elhelyezett, rendszerezett tárgyak jutnak eszünkbe. A legfontosabb múzeumi „objektumok” tehát tárgyak, melyek gyűjteményekbe rendezettek. A gyűjtemények kezelői a kurátorok, akik azonban a gyűjteményi munka mellett más – közművelési és kutatási – feladatokat is ellátnak, összhangban a múzeumok korábban említett hármas feladatával. A kutatás háttérbe szorulása miatt a kurátori munka az elmúlt évtized alatt megváltozott (Sigfúsdóttir, 2021), ennek hatása a gyűjteményekkel kapcsolatban már érezhető.
Mikor „jó” egy gyűjtemény? Röviden: ha rendezett, célzottan fejlesztett és kutatott. Emellett ma már elvárás, hogy minél magasabb fokon digitalizált, a világ bármely pontjáról hozzáférhető, kereshető legyen. Egy gyűjtemény akkor jó tehát, ha célzott gyűjteményfejlesztés, a tudományos rendezettség növelése és a gyűjteményismeret maximalizálása a cél, így a gyűjtemények és az intézmény szempontjából az az ideális, ha a kurátorok kutatók is egyben. A gyűjteményi tárgyak rendezgetéséhez, leltározásához valóban nem kell kutatási tapasztalat, bőven elég a precizitás: ez a gyűjteménykezelői munka. Célzott gyűjteményfejlesztést azonban csak szakember tud végrehajtani: követni kell a tudományos „trendeket” (új leletek, faunamozgások, DNS-vizsgálatok stb.), és a legújabb eredmények alapján, valamint az intézményi igényeknek megfelelően kell fejleszteni egy gyűjteményt célirányos gyűjtéssel, vagy a források megléte esetén tétel- vagy gyűjteményvásárlással.
A jó kurátor minden esetben növeli a gyűjtemény rendezettségét. Az entrópia befagy abban a pillanatban, amikor az utolsó kutató elhagyta a gyűjteményt: megmaradnak az érvénytelen taxonnevek, a tudományos igényű gyűjteményrevízió leáll, még akkor is, ha rendszeresen külföldi kutatók dolgoznak a gyűjteményen. Csak a kutató kurátor képes a gyűjteményismeret maximalizálására, hiszen nemcsak a leltárkönyvben szereplő neveket ismeri, hanem az anyagot is: tudja, hogy mi az érdekes, mit kell megmutatni és honnan kell elővenni. A múzeumi kiállítások tárgyi alapjának nagy részét is saját gyűjteményi anyagok adják, melyek optimális esetben nem lehetnek korszerűtlenül adatolva, legyen szó akár saját kiállításról, akár tárgyak kölcsönadásáról.
A jó gyűjtemény kialakításához a kutató kurátor mellett az emberi erőforrás optimalizálása is szükséges további gyűjteményi munkatársak alkalmazásával. Kívánatos lenne, ha minden gyűjteményi feladatkörhöz más és más szakértelmet képviselő dolgozó is tartozna: kutató kurátor, preparátor, adatrögzítő, adminisztrátor.
A kutatók szerepe a múzeumok hitelességének kialakításában
A természettudományi múzeumok igényes nemzetközi utazó kiállításaiból leszűrhető az a trend, hogy a nagyközönség igényei alapján a múzeumok kiállítási, ismeretátadási tevékenysége eltolódott a tudományos kutatások eredményeinek közérthető formában (PUR: „Promotion of Public Understanding of Research”) történő bemutatása irányába (Chang, 2015). Ez az információátadás azonban akkor lesz igazán hiteles, ha primer forrása maga a témával foglalkozó kutató.
Nyilvánvalóan nem lehet minden intézményben minden témával foglalkozni, sőt, még a nagyobb múzeumok sem lehetnek mindig elsődleges információforrások. Lássunk egy példát: nagyon népszerűek a nagyközönség körében a dinoszauruszok, ám a hatalmas, kréta kori ragadozók leletei is bizonyos földtani képződményekhez és földrajzi helyekhez köthetőek. Bár Európából nem ismertek ilyen leletek, kontinensünkön is vannak olyan múzeumi kutatók, akik magas színvonalú dinoszaurusz-kutatásokban vesznek részt. A témához kapcsolódó információk és tudás általuk történő közvetítése hiteles forrás nemcsak a nagyközönség, hanem a tágabb szakmai közeg számára is. A dinoszauruszokkal foglakozó kiállítások biztos kasszasikert jelentenek, amennyiben az igényes megjelenés és a tudományos nóvum összekapcsolásával a közönség új információk birtokába juthat, szórakoztató, látványos, különböző korcsoportokra fókuszáló interaktív elemeket felvonultató tárlatokon.
Példaként lássunk egy olyan rendkívüli sikert elért nemzetközi időszaki kiállítást, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) látogatói is megtekinthettek 2004-ben. A tudományos újdonság és színvonal, a már fennálló közönségérdeklődés – gondoljunk a híres Jurassic Park filmekre – és a profi kivitelezés egysége vitte sikerre a londoni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum, NHM) „Dinobirds” kiállítását, amit az MTM az új kiállítási épületegység megnyitása alkalmából mutatott be a hazai nagyközönségnek.
A kiállítás gerincét azok a kínai Liaoning tartományban talált leletek alkották, amelyek felfedezése 1996-ban kezdődött. A felfedezés jelentőségét felismerve a londoni NHM nagyon gyorsan, a leletek tudományos leírásától három éven belül, 2002. július 19-én megnyitotta a „Dinobirds” kiállítást, ami tíz hónapos hazai nyitvatartását követően Európa számos országában bemutatott tizenhárom eredeti leletet és a hozzájuk kapcsolódó új ismeretanyagot. A nyugati múzeumokban természetes, hogy a megtekintett kiállítás iránt érdeklődő látogatók számára a témát különböző mélységben tárgyaló anyagokat kínálnak. Az elmélyülni kívánó érdeklődők számára az NHM 1976-óta a dinoszauruszokkal foglalkozó kutatója, Angela C. Milner írta meg a „Dino-Birds: From Dinosaurs to Birds" című könyvet, mely a múzeum saját kiadványaként jelent meg. Mind a kiállítás, mind a könyv hatalmas siker lett.
Egy muzeális intézmény hitelességét a magas szakmai színvonal biztosítja, melyet azok a kutató múzeumi szakemberek, jó esetben kurátorok képviselnek, akik az adott téma elismert hazai és nemzetközi szakértői. Ők emellett az intézmény arculatának formálásában is aktívan közreműködnek, ha az intézmény kommunikációjában egy-egy téma kapcsán ők jelennek meg online, illetve a múzeum közönségeseményein, előadásain, vitafórumain szerepelnek (Dance, 2017).
A hiteles múzeum, mint üzenet
A múzeumok üzenete a színvonalas és időszerű tudásátadásra irányul, mely a gyűjteményi anyagokon alapuló tudományos eredmények és a kapcsolódó területek tudományos újdonságainak szintetizálásával leggyakrabban kiállítások és online tartalmak formájában valósul meg. Röviden: szakmaiság, színvonal, hozzáértés = hitelesség.
Fontos kiemelni, hogy egy múzeum üzenete a publikációiban és a kiállításaiban közreadott tudományos tartalom. Ezt egészítik ki a formai hátteret alkotó összetevők: a fizikai megjelenés (például a közösségi terek, a múzeum előtti vagy a belső parkok állapota), az online megjelenések kivitelezése, a múzeumi személyzet megjelenése, viselkedése, az intézményi példamutatás (szelektív gyűjtők kihelyezése, napelemek felszerelése), illetve a nagyközönségi rétegigények – szoptatóhelyiség kialakítása, kutyabarát múzeum – kielégítése.
A múzeumok üzeneteként megjelenő tudományos tartalom legyen időszerű, de a zsinórmérték legyen a hitelesség: azaz valóban tudományos és magas szakmai színvonalú. Egy hiteles múzeum esetében a kiállítások tartalma, szakmaisága illeszkedik a múzeum eszmeiségéhez, ezzel jelentős mértékben formálja a közgondolkodást (Faherty, 2019). Értelemszerűen egy természettudományos múzeumi intézmény nem léphet a nagyközönség elé vállalhatatlan kiállítási témával, mint például a neokreacionizmus vagy a laposföld elmélet. Az sem szerencsés, ha a profiljába nem illeszkedő kiállítással próbál látogatókat vonzani a múzeumba – az ilyen jellegű közönségcsalogatás kontraproduktívvá válhat, és jelentősen ronthatja az intézmény hitelességébe vetett bizalmat, a megítélését és a PR-ját.
A kutatás szerepe a természettudományi múzeumok környezeti nevelési lehetőségeiben
Mivel a kiállítások tartalma, szakmaisága egy hiteles múzeum esetében jelentős mértékben formálja a közgondolkodást, így alkalmas lehet természettudományos ismeretek átadására és a bonyolult folyamatok közérthető tárgyalására és bemutatására. Korunk társadalmát fenyegető jelenségek tudományos alapjainak megismertetésére, az egyes témákkal (a bioszféra diverzitásának eltűnése, fajok kipusztulása, klímaváltozás, invazív idegenhonos fajok megjelenése, urbanizáció, pandémiák) kapcsolatos ismeretterjesztésre is lehetősége van egy múzeumnak. A célcsoport, a megszólítható közönség nagysága természetesen változó, akár a helyi, akár az országos múzeumok esetében, de a témától is erősen függ. A közgondolkodás múzeum által történő formálása már kicsi gyermekkorban elkezdődhet és egészen a nyugdíjas korig folytatódhat a különböző kiscsoportos foglalkozásokon át a nyugdíjasklubokig, a nyári táboroktól az egynapos szakmai műhelyprogramokig. A vándorkiállítások is kiváló lehetőséget adnak a tudományos gondolkodás és világnézet minél szélesebb körben való terjesztéséhez. Kívánatos lenne, hogy már az eredeti kiállítási koncepcióban is szerepeljen a vándorkiállítássá alakítás lehetősége.
Az elmúlt húsz évben változott a közönségigény, a passzív befogadóból aktív résztvevővé válás egyre inkább előtérbe került a múzeumi kutatásokkal kapcsolatban is (Chang, 2015). A „Citizen Science” kezdeményezés egy kiváló példa az aktív múzeum koncepcióra. Itt a nagyközönséget a kutatás során bevonják az adatgyűjtésbe, és így részt vehetnek akár természetes (például erdei) vagy mesterséges (például városi) környezet változását vizsgáló biomonitoring tevékenységekben. A hazai faunára új fajok megjelenését, az invazív fajok terjedését vizsgáló kutatásokat is támogathatja a nagyközönség a megfigyeléseivel. Számos észak-európai országban (Dánia, Svédország, Norvégia) a madarak kutatásában kiemelkedő fontosságú és széles társadalmi bevonással megvalósuló gyűrűzés koordinálását, a madárgyűrűzőktől érkező adatok feldolgozását és kiértékelését a természettudományi múzeumok madárgyűjteményeiben működő gyűrűzőközpontok végzik.
Kutatók és utánpótlásképzés
Hazánkban a természettudományos múzeumok gyakorlatilag megszűntek kutatóhelyként funkcionálni (Kocsis, 2021), a kutatási infrastruktúra a legtöbb természettudományi múzeumban vagy hiányzik, vagy reménytelenül elavult, mind a tárgyi eszközöket, mind a szakirodalmi hozzáférést tekintve. Így nemcsak a kutatóintézetekkel, hanem még a hazai egyetemekkel sem vehetik fel a múzeumok a versenyt, nem is beszélve a külföldi intézményekről. Akinek kutatói vénája van, ma már eszébe sem jut, hogy egy múzeumban helyezkedjen el, és innentől elindul egy spirális folyamat. A múzeumokban egyre kevesebb a kutató, közülük egyre kevesebben vesznek részt az egyetemi oktatásban, így a múzeumok toborzó ereje még tovább romlik. Ennek okai intézményenként eltérőek lehetnek, de végeredményben az oktató és hallgatói között kialakuló közös munka (szakdolgozat, PhD) hiánya csökkenti a gyűjteményi szakszemélyzet utánpótlásának esélyét. A csökkenő kutató létszám további negatív következménye, hogy a szellemileg inspiráló közeg, a kutatóműhelyek hiánya nem készteti múzeumi anyagok feldolgozásán alapuló témák választására a hallgatókat.
Tovább ront a helyzeten, hogy a hazai természettudományos múzeumok szakszemélyzetének anyagi megbecsültsége olyan alacsony, hogy a pályakezdő kutatók fizetése nem haladja meg egy gyorsétteremben foglalkoztatott munkaerőét, a húszéves tapasztalattal, doktori fokozattal rendelkezők bére pedig egy áruházlánc eladójáét sem éri el. A legtöbb múzeumban folytatott szakmai munka és kutatás már most is úri passzió, a jelenlegi múzeumi fizetések mellett otthonteremtésre vagy családalapításra nincs reális esélye egy pályakezdőnek (Kocsis, 2021). Az alulfizetettség káros hatásait tovább rontják az olyan vezetői döntések, egyensúlyvesztések, amelyek a múzeumi tevékenységek és részlegek közti fontossági sorrendet megfordítják. Ne legyenek kétségeink, komoly kutatási, publikálási és pályázati tevékenységet végző elismert kutató az ilyen intézményt igyekszik elkerülni, és a pályakezdők sem szeretnék ilyen közegben kezdeni leendő karrierjüket.
Az utánpótlás képzése ideális esetben kétlépcsős folyamat: a tudományos ismeretek átadhatóak oktatási intézményekben, azonban a muzeológiai szaktudás kizárólag az adott intézményben, alegység-specifikus módon hagyományozódhat. Egy képzett múzeumi kutató tudása az egyetemi diploma után gyakorta 3-5 évi gyűjteményi tevékenységgel jöhet csak létre.
Muzeális intézményekben kiemelt figyelmet kellene fordítani a szakszemélyzet intézményben maradásának hosszú távú biztosítására, stabil múzeumi életpálya és bizalmi légkör kialakítására. A múzeumi tudás integritása csak így őrizhető meg. Ezért kívánatos lenne, ha a kiválasztás nem fentről vezérelt lenne, hanem az adott középvezetők választhatnák ki leendő kollégáikat, ideális esetben már ismert jelentkezők (volt önkéntesek, PhD hallgatók stb.) közül. Az igazán elszántan muzeológusnak készülő kollégák gyakran évekig várnak egy áhított pozíció megüresedésére. A fiataloknak az adott múzeumi egységbe (tudományos tárak, műhelyek stb.) kellene kerülniük, hogy mielőbb kiderüljön, hogy emberileg és szakmailag illeszkednek-e az egység elvárásaihoz. Nem minden jelölt alkalmas például a szerteágazó tudást igénylő, ám gyakran repetitív, monoton munka (pl. leltározás, revízió) elviselésére. Legalább ilyen fontos, hogy az új munkaerőképes-e beilleszkedni az adott közösségbe. Mindezek összegzéseként elmondható, hogy a szakszemélyzet legfelső szinten történő kiválasztása és az utánpótlás képzésének felülről vezérelt kizárólagossága probléma.
Fontos a muzeológusok közötti differenciálás, készségek és igények alapján. Az alábbi analízis segítségével szemléltethető a régi és az intézményekbe újonnan érkező kollégák, vagyis az utánpótlás eltérő stratégiai helyzete, melyen jól látszik, hogy a senior múzeumi szakszemélyzet, legfőképpen a kutatók (kurátorok/muzeológusok) nem helyettesíthetőek azonnal újonnan belépő kollégákkal még akkor sem, ha ez utóbbiak felsőfokú szakképzést kaptak.
A tapasztalt kollégák erősségei ellensúlyozzák a junior belépők gyengeségeit, és lehetőséget adnak az új belépők hatékony integrálására. A gyűjteményismereti és -kezelési, a kiállítási, az oktatási, közművelési és pályázati tevékenységeket hátrányosan fogja érinteni a régi kollégák távozása, mivel új belépőknek nincsenek sem kellő intézményi és szakmai ismeretei, sem pedig kiterjedt szakmai kapcsolatai. Ezek mindegyikének kiépítése hosszú évek munkája és egyik sem pótolható fiatalos lendülettel és lelkesedéssel.
A hazai és külföldi kapcsolatok hiánya a pályázati lehetőségek szempontjából is komoly hátrány. Sikeresen pályázni az tud, akinek megvan a megfelelő tudományos fokozata – ez minimum PhD, de komolyabb pályázatok esetén MTA doktori fokozat nélkül pályázni sem érdemes −, valamint hazai és külföldi tudományos beágyazottsága és kapcsolatrendszere. Ismerni kell a nemzetközi és hazai trendeket, tudni kell, hogy milyen témában érdemes pályázni. A szakmai előmenetel szempontjából különösen fontos a publikációk színvonala és mennyisége: a pályázatokhoz mellékelni kell a vezető- és résztvevő kutatók tudománymetriai adatait is. A publikáláshoz azonban megfelelő tartalom mellett rutin is kell, melyet hosszú évek és sok cikk megírása után szerez csak meg a kutatók többsége.
HR-stratégia és intézményi szocializáció
Egy muzeális vagy közgyűjteményi intézményben általában más lelkületű emberek helyezkednek el, mint a versenyszférában. Ennek megfelelően jó néhány, a versenyszférában bevált HR-eszköz és -támogatás alkalmazhatósága erősen vitatható a múzeumi közegben. Egy kutató muzeológusnak az élete a kutatás, a terepi munka, a gyűjtés. Ezek a tevékenységek felfoghatók mentálhigiénés vagy stresszkezelési technikákként, csapatépítésként is, ezért nem csak az intézményi tudás- és gyűjteménygyarapításhoz szükségesek, hanem az egyéni életminőség javításának is elengedhetetlen eszközei/feltételei.
A régi és új kollégák eltérő stratégiai helyzete jól szemlélteti, hogy miért kell kiemelt figyelmet fordítani az intézményi kutató- és preparátorgárda megtartására, a régi és új kollégák közti, az új kollégák integrálását célzó intézményi szocializációra. A legfontosabb HR célok az „egy intézményhez tartozás”, az intézmény szellemiségéhez való lojalitás, az együttműködés, összetartás, csapatszellem és a bizalmi légkör kialakítása kellene, hogy legyenek. Kardinális a bérfeszültség feloldása az intézményen belül, hiszen morálisan romboló a régi kollégák számára, ha a múzeumi tapasztalat nélküli friss belépők bére magasabb, mint az intézményben évtizedeket eltöltött kollégáké.
Annak ellenére, hogy a múzeumi és közgyűjteményi dolgozók kikerültek a közalkalmazotti státusz jogállásából, és a versenyszféra dolgozóival együtt a Munka Törvénykönyve alá tartoznak 2020 novembere óta, fontos leszögezni, hogy a természettudományi múzeumok sem képesek önálló gazdasági szervezetként működni, hiszen ez nem feladatuk. A fenntartói forráshiánya nagyközönség felé leginkább a színvonalas kiállítások hiányában mutatkozik meg, melynek katasztrofális hatásai lesznek nemcsak az intézmény, hanem a múzeumi szféra egészére, és hosszú távon magára a társadalomra nézve is.
Sajnálatos módon ebben a kulturális szegmensben a közalkalmazotti jogviszony megszűnéséhez semmilyen bérrendezés nem társult (ez a szakképzésben és az egészségügyben örvendetes módon nem így zajlott, de ez a múzeumi dolgozók évtizedes anyagi lemaradását tovább konzerválta), így sokan a múzeumi pálya elhagyása mellett döntöttek. A dolgozók elvándorlásával megszűnik az intézményi folytonosság. A mai bérviszonyok mellett szinte megoldhatatlan az olyan munkakörök betöltése, ahol akár a versenyszféra, akár a külföldi munkalehetőségek elszívó hatást gyakorolnak a képzett szakemberekre.
A kiállítási diorámákat kiváló, élethű preparátumokkal benépesítő gerinces preparátorok eddig az idősebb, a szakmában elismert kollégák mellett tudták elsajátítani a speciális múzeumi preparátori feladatokat. A mentor mellett eltöltött több éves múzeumi jelenlét alatt alakult ki az anyaghasználatra, tartósítási eljárásokra kiterjedő szakmai képzettség, és a hatalmas kézügyességet igénylő kvalitás, amit a jelenlegi szakképzés nem tud biztosítani. A múzeumi preparátorok kiesése a gyűjteményekből így egyrészt az utánpótlás biztosítását ellehetetleníti, másrészt a tudományos gyűjtemények állagmegóvását illetve a kiállítási anyagok karbantartását és restaurálását is kérdésessé teszi.
Epilógus
Írásunkban vázolt folyamatok megállítása és a problémák mielőbbi megoldása nemcsak a múzeumi szféra, hanem a nagyközönség érdeke is, mivel a természettudományi múzeumok által közvetített ismeretanyag jelentős mértékben hozzájárul a felelős gondolkodás és döntéshozatal kialakításához. Mindez nemcsak a jövendő generációk problémája, hanem saját életünk minőségére is komoly hatással lesz.
A muzeológiai feladatok ellátása mellett a múzeumi kutatások támogatása, a kutatók intézményen belüli megtartása nemcsak a természettudományos múzeumok, hanem az egész társadalom érdeke. A kutatók elvándorlása és a kutatási színvonal csökkenése már rövid távon is rombolja a múzeumi arculatot és a nagyközönség felé képviselt üzenet hitelességét is. A hitelesség elvesztése jelentősen csökkenti minden muzeológiai feladatot ellátó intézmény társadalmi beágyazottságát, elfogadottságát.
Közgyűjteményi intézmények esetében a megfelelő, a mainál jóval magasabb mértékű központi fenntartás szükségessége nem megkérdőjelezhető, a természettudományi múzeumok esetében a múzeumi szakemberek elvándorlásának megállítása, anyagi- és társadalmi megbecsültségük növelése, biztos múzeumi életpálya kialakítása és a múzeumi kutatások támogatása kulcsfontosságú.
Jelen írás a 38. Természettudományos Muzeológus Találkozón (2021) elhangzott előadás alapján készült, mely publikált formában rajtunk kívülálló okok miatt eddig nem jelenhetett meg.
Köszönetnyilvánítás
Köszönjük a Magyar Természettudományi Múzeumban dolgozó kedves kollégáinknak, hogy konstruktív javaslataikkal és javításaikkal a kézirat tartalmi színvonalát emelték. Külön köszönet illeti Matskási Istvánt és Vásárhelyi Tamást, akik a kézirat egy korábbi változatát véleményezték.
Felhasznált irodalom
Dance, A. 2017. Museums: Collate, curate and animate. NATURE, 552: 279-280.
Faherty, A. 2019. Communicating the value of museums
Kocsis K. (2021). Tudományos színtér-e még a múzeum? A Pulszky Társaság Múzeum és tudomány című beszélgetése
Milner, A. C. 2002. Dino-Birds: From Dinosaurs to Birds. Natural History Museum, London.
Sigfúsdóttir, Ó. G. 2019. Blind spots: museology on museum research. MUSEUM MANAGEMENT AND CURATORSHIP
Sigfúsdóttir, Ó. G. 2021. Curatorial Research as Boundary Work. THE MUSEUM JOURNAL 64(3): 1–18, DOI: 10.1111/cura.12417
Wan-Chen Chang, 2015. Museums, Current Research and Public Communication –Representations of Current Scientific Research Through Museum Exhibitions and Activities. Museum 2015 Conference, 1-13.
Szerzők
Szives Ottilia. Geológus, paleontológus. 2001 és 2023 között a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának kutatója, kurátora és főmuzeológusa volt. Az ELTE Földtudományi Doktori Iskolában szerezte PhD fokozatát 2002-ben, tanulmányai alatt Oxfordban és spanyol egyetemeken ösztöndíjasként tanult. A Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdasági szakokleveles mérnök diplomát szerzett, majd 2000 és 2001 közt az IBM Oktatási Osztályának munkatársa volt. Innen érkezett a múzeumi szférába.
Gyűjteményi Osztály, Földtani Szolgálat, Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), 1123 Budapest, Alkotás utca 50.; otilia.katalin.szives@sztfh.hu
Fuisz Tibor. Biológus, angol szakfordító. 1991 és 2025 között a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának kutatója volt. 1990-ben szerezte diplomáját az ELTE-n, majd 1990-1991-ben egy évig az Oxfordi Egyetem vendéghallgatójaként folytatta tanulmányait. 2003-ban az ELTE Doktori Iskolájában biológia tudományok tudományágban etológia szakterületen PhD minősítést kapott.1991-ben az Ökológiai Kutatócsoportban kezdte meg munkáját, 2004-től két évig a Kiállítási Osztály külföldi kapcsolatokért felelős szakreferenese, 2007-től a Madárgyűjtemény dolgozója, majd 2021. április-júniusban a Közművelődési Osztály megbízott vezetője volt.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara, Dékáni Hivatal, Nemzetközi Osztály, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.; tibor.i.fuisz@gmail.com
Borítókép forrása: hu.wikipedia.org
