Múzeumcsinálók címmel futó sorozatunkban olyan meghatározó múzeumi személyiségeket mutatunk be, akik alapvetően hozzájárultak egy-egy vagy akár több múzeum felvirágoztatásához, szerteágazó tevékenységükkel pedig örökre beírták magukat a múzeumtörténelem nagykönyvébe.
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
Mi pedig hosszabb életrajzokkal szemezgessünk együtt a nagy elődök között!
Nagy Czirok László néprajzi tevékenységének rövid összegzését a Magyar Életrajzi Lexikonban és a Magyar Néprajzi Lexikonban is olvashatjuk. Az utóbbiban Kósa László így ír 1980-ban: „Nagy Czirok László (Kiskunhalas, 1883 – Kiskunhalas, 1970) etnográfus. Nyugdíjazásáig (1949) különböző vidéki városokban és községekben köztisztviselőként működött. 1951-53 között a kiskunhalasi Thorma János Múzeum vezetője, később belső munkatársa. Kora ifjúságától foglalkozott szülővárosa és annak környéke, a Kiskunság népéletével. Kutatómunkája rendkívül szerteágazó volt. Hatalmas kéziratos gyűjteményét a kiskunhalasi múzeum és a budapesti Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára őrzi. Fő művei: Régi népdalok Kiskunhalasról (Vargyas Lajossal, Bp., 1952); Pásztorélet a Kiskunságon (Bp., 1959); Száraz és szélmolnárok élete a Kiskunságon (Bp., 1959); Budártüzek mellett. Kiskunsági anekdoták és alakok (Bp., 1963); Betyárélet a Kiskunságon (Bp., 1965).”
Nagy Czirok László életműve a magyar néprajztudomány egészét tekintve jelentős, de Kiskunhalas története és néprajza szempontjából megkerülhetetlen és pótolhatatlan. Mostani méltatásakor először emlékezzünk életútjáról, majd tekintsük át tudományos tevékenységét.
Gyermekkor: egy „vézna gyerek” lehetőségei
Nagy Czirok László Kiskunhalason – a várostól északra fekvő Kalapár pusztán – született édesapja tanyáján 1883. augusztus 4-én. Szülei az ugyanezt a nevet viselő, kisbirtokos Nagy Czirok László (1846-1904) és Gózon Mária (+1932). A felnőttkort megért testvérei: Mária, Julianna, Sára, László, Lajos.
„A Laci gyerek” a család városi házából járt az elemi iskola négy osztályába, de a gimnázium nyolc osztályát már a szülők tanyájáról bejárva végezte el. Gimnazista éveiben a gimnáziumi énekkar, majd a nagy kántus (református kórus) tagja. A református egyháznál templomi számrakó és temetődiák volt. Nagy hatást tett rá az a többszáz temetés, amelyeknél közreműködött. Sok időt töltött a templom körül és a toronyban.
Diákévei alatt, amikor csak tehette, kilátogatott Gózon István parasztköltő nagyapja nyárfás tanyájára. A hetvenes éveiben járó idős ember igen olvasott és kitűnő elbeszélő volt. Nagy Czirok László szerette hallgatni a malmokban lebzselő, mesélgető öregeket. A kézírásos gúnyverseket, történeteket élvezettel olvasgatta, s ha lehetett, megszerezte. Tanárai közül Korda Imre irodalom tanárt kedvelte a legjobban. 1901 júniusában érettségizett a Kiskunhalasi Református Főgimnáziumban. Osztályának érettségi tablója ma is látható a gimnázium folyosóján.
A szülők mellett beletanult a paraszti életbe, de a vézna gyereket hivatalnoknak szánták. Hatodik, hetedik gimnazista korában a vakáció ideje alatt a helyi járásbíróságon díjtalan gyakornok volt.
Az érettségi után gyenge testalkata, tüdőbajra való hajlamossága miatt levegőváltozást ajánlottak neki.
Hivatalnok élet, háború
Mivel szülei nem adhatták felsőbb iskolába, ezért 1901-1918 között különböző helységekben vállalt hivatalt: Dunapataj (1901.9.24.-1901.12.24. jegyzőbojtár, jegyzőgyakornok), Tázlár (1902.1.15.-1902.8.2. jegyzőbojtár), Rózsaszentmárton (1902.9.15.-1902.12.1. jegyzőbojtár), Ecséd (1902.12.1.-1903.8.15. jegyzőbojtár), Debrecen (1903.11.1.-1904.7.1. jegyzői, közigazgatási tanfolyam), Máriagyűd (1904.9.1.-1907.8.26. segédjegyző), Dömsöd (1907.8.26.-1909.10.6. adójegyző), Kecskemét (1909.10.6.-1909.12.10. katona), Kalotaszentkirály (1910.3.8.-1918.12.20. körjegyző).
Közben 1916 szeptemberétől 1918 közepéig katona volt: tisztiiskola, Karintia, Doberdó, román front. 1918 végén a forradalom és a román megszállás miatt visszajött Halasra. 1919-1941 között Kiskunhalas városánál hivatalnokoskodott. 1919. február 1-től alszámvevő, városi díjnok, majd adótiszt, számtiszt, anyakönyvvezető. 1924 közepétől az anyakönyvi hivatal vezetője volt.
Múzeumi előadást tart, 1965
Családalapítás 40 évesen
Nagy Czirok László 40 éves korában 1924-ben nősült. Feleségül vette az elvált, egy gyerekes Baki Máriát (1900-1987). Négy gyermekük született: László (1925-1996), Anna (1929), Csaba (1930). Békével, jól éltek egymással. A négy gyermeket tisztességgel felnevelték, taníttatták.
Az első kiállítástól a hagyományőrzésig
Az 1920-as évek közepén hadikiállítást szervezett és elkezdte az első világháború halasi hősihalottainakezer fős betűrendes névsorának összeállítását.
Az 1920-as években bálokat, színházi előadásokat rendezett. Néha maga is szerepelt. Az 1930-as években halasi tánccsoportot alakított, megszervezte a gyöngyösbokréta mozgalom helyi csoportját.
1933-1937-ben a Kiskunhalasi Bokréta és Nagy Czirok László – mint a csoport vezetője – nagyszabású Bokréta népünnepélyeket, néptánc- és néprajzi bemutatókat szervezett:
1933. január 22. „Halasi csipke” címmel helyszíni rádióközvetítés;
1933. június 18. és október 1. Népünnepély;
1933. december 9. „Kukoricafosztás Halason” címmel rádióközvetítés;
1934. április 17. Népművészeti bemutató;
1935. június 23. Csipkeház avató;
1935. augusztus 29. Pásztor ünnep;
1935. október 27. Cigánylakodalom;
1936. február 8. „Disznótor Halason” címmel rádióközvetítés;
1936. augusztus 18-20. Szereplés Budapesten a Városi Színházban;
1936. szeptember 6. Halas 500 éves ünnepség;
1936. szeptember 27. Bokréta ünnep;
1937.szeptember 19. Bokréta népünnepély.
Rövid epizód Erdélyben
Nagy Czirok Lászlót 1941-ben a belügyminiszter – saját kérésére – a korábbi erdélyi szolgálati idejére való tekintettel Kolozsgyulára nevezte ki. Családja is követte ide. Három és fél évig (1941.3.4.-1944.10.20.) Kolozsgyula körjegyzője. A körjegyzőségbe Kolozsgyula mellett Csomafája és Hosszúmacskás tartozott.
1944 október végén a front közeledtével a Nagy Czirok család ismét Halasrakerült. Meghányták vetették, hogy ha a családfő tisztségviselősséghez nem jut, akkor gazdálkodni fognak. A sors könyvébe azonban más volt megírva. Nagy Czirok László szülővárosában már az első napon állást kapott. 1944.10.26. és 1949 vége között dolgozott még a városnál. Egy évig szegénygondozó, kórházfelügyelő, népkonyhavezető, s már 1944 novemberétől nyugdíjazásáig anyakönyvvezető volt. Távozásakor búcsúszavaira a képviselőtestület megéljenezte. 1945-1949 között még a helyi Parasztpárt és a Polgári Olvasókör elnöki tisztségét is viselte.
Ezután elkövetkező nyugdíjas éveit – pontosan 20 évet – teljesen a néprajznak és a múzeumnak szentelte.
Nagy Czirok László néprajzi gyűjtésen Molnár K. Ferenc tanyáján. Kiskunhalas-Bodoglár, 1955 körül
Hogyan fektette le megkerülhetetlen életműve alapjait?
Nagy Czirok László visszaemlékezései szerint 14 éves korától, 1896-tól kezdett – eleinte kevesebb, pár év múlva alaposabb – feljegyzéseket készíteni Gózon István nagyapja érdekes elbeszéléseiről. Életpályája során vidékre és más tájakra kerülve állandóan figyelte, kérdezgette az öregebbeket, s jegyzeteket is készített ezekről. Azonban mind a két világháború végén történt menekülései miatt a régi családi és más iratai, fényképei mind elvesztek.
Az érettségizést követő évben, 1902 nyarán – tázlári jegyzőbojtár korában – Szalay Lászlóvolt diáktársával (a későbbi Zalai Szalay László író) Bugacot járták két hétig. A pásztoréletet tanulmányozták. Sokat jegyzeteltek, rajzoltak, fényképeztek. 1903 őszén az előbbi barátjával gyalog mentek Debrecenbe. Jól szétnéztek Bugac és Hortobágy neves pusztavilágában.
1904-1907 folyamán – máriagyűdi segédjegyzőként – az Ormánságban tájszavakat és egyes halasi családok onnan való származását kutatta. (Ezért is vállalt Gyűdön hivatalt.) Saját bevallása szerint az igazán komoly gyűjtő munkássága 1920-ban kezdődött. A gyűjtött anyagot 1932-ben valamennyire rendszerezte és mutatózta.
Az 1930-as években Fekete Imre polgármester a pénteki napokra szabadnapot engedélyezett Nagy Czirok Lászlónak, hogy a néprajztudományt szolgálhassa, mivel ez a tevékenység nagyon jól beleillett a polgármester népművelési, idegenforgalmi programjába.
Nagy Czirok Lászlót a múlt érdekességei iránti kíváncsiság késztette a néprajzi adatok összeszedésére. Bár művei címében többször utal a Kiskunságra, ezalatt az Alsó-Kiskunság egy részét kell értenünk. Vizsgálódásának fő területe a nagy határú történeti Kiskunhalas és közvetlen környéke, pl. Szank, Móricgát.
Hogyan dolgozott?
Néprajzi gyűjtőmódszerének lényege a leírás. Az általában idős adatközlők elbeszéléseinek lejegyzése, a kikérdezés, esetleg a megfigyelés, a saját élményeire való visszaemlékezés volt a forrása hatalmas adatgyűjtésének. A kiskunhalasi levéltárban és a gimnáziumi régiségtárban is kutatott néprajzi, helytörténeti adatok után. Az elbeszélések lejegyzéséből következett szinte egyedi módszere a paraszti visszaemlékezések, önéletírások megíratása arra alkalmas személyekkel. Ez úgy történt, hogy egy füzetet, vagy üreslapokból álló bekötött könyvet adott adatközlőjének. Arra kérte, hogy esténként, ráérő idejében írja le gyerekkora, élete, munkája emlékeit.
Legendás adatközlők
Az 1920-as és 1930-as években sorra kereste fel a jó emlékezetű halasi parasztokat, mestereket, atyafiakat. A közös gyökerek hamar meghozták a kölcsönös bizalmat. Ezután lehetett kiválasztani a legokosabb, legtöbbet tudó elbeszélőket. Legkitűnőbb adatközlője a kilencven éves, „labahajas” Mészáros István nagygazda, apja testvérsógora.
Olyan nagybecsű népi kifejezéseket használt, amilyeneket másoktól már ritkán, vagy sohasem lehetett hallani. Buchin Mihály volt az utolsó halasi szabadpásztor. Sokmindent elmagyarázott 1929-ben bekövetkezett haláláig. 1926-tól igen fontos és régi adatokat hallott Bíró Sándor öreg pásztorfitól. Az 1920-as évek közepén ismerkedett össze Cseri Gáborral, az utolsó céhbeli iparossal, aki rendkívül elmés és mindentudó ember volt. Id. Modok Sándor kurtagulyás, kisparaszt 15 éven át egyik legjobb elbeszélője. Az ő felesége a lányok, asszonyok szokásairól tudott sokat. Orbán Ferenc, Orbán Sándor kisgazdáktól és Darányi István pásztorfitól több kötetre való anyagot gyűjtött. Nagy Czirok Lászlóra elbeszélői közül a legnagyobb hatású Gyenizse Lajos sógor, a bodoglári tudós nagygazda volt. Az 1920-as évektől, 1940-ben bekövetkezett haláláig sokat beszélgettek, leveleztek, s több könyvet teleírt visszaemlékezéseivel. Az 1930-as években Józsa Gábor igen élénk észjárású, tűrhető írású kocsmáros, lókupec is segítette a néprajzi adatgyűjtést.
Nagy Czirok László (jobb szélen) férfiakkal beszélget egy szőlőben. Kiskunhalas, 1938
1928-tól kezdve gyűjtései alapján a népéletről szóló cikkeket jelentetett meg a helyi lapokban.
Nagy Czirok László 1925-ben felújította diákkori ismeretségét Zalai Szalay László íróval, akivel egyformán szerelmesei voltak a régi világnak. Gyakran vezette több jeles öregemberhez a pusztákon, miközben mindketten jegyzeteltek.
Mentorok, munkatársak, támogatók, partnerek
A néprajzi szakemberek közül többen is segítették munkáját. Elsőként Tálasi István egyetemi tanárt kell említeni, akivel már az 1920-as, 1930-as években halasi gyűjtőútjai alkalmával együtt lehetett. A vele való ismeretség ösztönző hatással volt rá. Többször járták együtt a halasi és szomszédos határokat a város által rendelkezésükre bocsátott kocsin. S miközben Nagy Czirok sok jó adatot szolgáltatott Tálasinak, sokat tanulhatott is tőle.1935 augusztusában a budapesti Egyetemi Néprajzi Intézet megbízásából Tálasi István a Kiskunság régi állattartása kutatására városunkban végzett adatgyűjtést Nagy Czirok László kalauzolásával.Tálasinak a következő évben jelent meg a Kiskunság népi állattartását összefoglaló könyve.
1933 és 1939 között csaknem évenként ellátogattak Halasra Györffy István és Gönyey Sándor néprajztudósok. Ilyenkor mindig további munkára serkentették, tanították. Az 1930-as években találkozott Halason Nagy Czirok Lászlóval ill. néprajzi gyűjtést folytatott Szomjas-Schiffert György, Vargyas Lajos, Vargha László.
Az 1930-as évek közepén sok olyan esemény történt Halason, amelyek Nagy Czirok László néprajzi érdeklődése nélkül nem valósultak volna meg. 1935. február 5-én Mallássz Gitta iparművésznőt (a csipkeház későbbi tervezőjét) kalauzolta Halason Nagy Czirok László. 1935 júniusban néprajzi gyűjtés során összeírták a halasi pásztorokat. Az ő szakértésével készült oktatófilm a halasi szélmalmokról 1936 augusztusában. A Csipkeházban 1938-ban megnyílt népművészeti kiállításon látható tárgyakat Nagy Czirok László gyűjtötte.1939 júliusában a Budapesti Egyetemi Néprajzi Intézet megszervezte a Kiskunsági táj- és népkutató tábort. Győrffy István, Tálasi István, K.Kovács László vezetésével érkeztek a jórészt fiatal kutatók Kiskunhalasra. Természetesen Nagy Czirok László volt a helyi segítőjük. Győrffy István őszi halála miatt a kutatási eredmények kevéssé épültek be a magyar néprajzba. Papp László két akkoriban megjelent kiskunhalasi munkáján és Tálasi István, Vargyas Lajos későbbi írásain kívül a tábor kutatási eredményei a Néprajzi Múzeum kéziratai között találhatók meg (18 szerzőtől 1600 oldal).
Nagy Czirok 1941-1944 között – kolozsgyulai körjegyzősége idején – elég gyakran találkozott Pestről és máshonnan érkező néprajzi gyűjtőkkel. Így az erdélyi gyűjtőúton járó Gönyey Sándor néprajzkutatóval, akit két hétig vendégül látott, K.Kovács Lászlóval, régi ismerősével, aki akkoriban a kolozsvári egyetemen tanított, és a fiatal Szabó T. Attila nyelvésszel, a későbbi egyetemi tanárral.
A második világháború végén hazatérve újult erővel folytatta a néprajzi gyűjtést. Mivel régi feljegyzéseiből kevés maradt meg, a későbbi dolgozatai kimunkálásánál gyakran támaszkodott emlékezetére. Az 1945 utáni két évtizedben is kapott segítséget a néprajzi szakma jeles képviselőitől. Ezek közül meg kell említeni Ortutay Gyula, Gunda Béla, Bálint Sándor, K. Kovács László, Sándor István, Vargyas Lajos, Morvay Péter nevét. Találkozásaik alkalmával, levelezésük során a gyűjtött anyag alapos feldolgozására és kiadásának előkészítésére buzdították, az idevágó tudnivalókkal ellátták, és segítették a könyvek megjelenését.
Legfontosabb témák: betyároktól a hiedelmekig
A hét évtizedes gyűjtőmunka során kezdetben a régi pásztor, betyár, pandúr élet emlékeinek összegyűjtésével foglalkozott az öregek elbeszélése alapján. Később más témák is érdeklődési körébe kerültek: település, építkezés, házberendezés (népi építkezés, Szank és Móricgát településtörténete, vásárok rendje), a nyersanyag megszerzése a növény és állatvilágból (vadvizek és nádasok körüli élet, méhészet, állattartás, lóvezetők és hajcsárok élete, földművelés, kukorica termesztés), díszítőművészet, mesterségek (régi jó céhbeliek és mesterek,hajdani száraz- és szélmolnárok, halasi magyar szűcsmesterség, kéreghasogatók), nyelv (halasi tájszavak, határelnevezések), népköltészet (halasi népdalok, dalos füzetek, szólások, kortesversek, anekdoták és vidám esetek, halasi vonatkozású példabeszédek eredete, paraszti kéziratok, halasi parasztköltők, a 48-as szabadságharc halasi emlékei), népszokások (halasi népszokások, vőfélykönyvek, temetők néprajza), népi hiedelemvilág (halasi hiedelmek, kuruzslás, jövendőmondás). A fenti témák felsorolásából jól látszik, hogy szinte mindennel foglalkozott, ami kiskunhalasi. Néprajzi feljegyzéseinek terjedelme mintegy 15 ezer oldalra tehető.
Kiteljesedő pálya nyugdíj után
Ortutay Gyula felfigyelt néprajzos gyűjtőmunkájára. 1951-től az ő közbenjárására nevezték ki a kiskunhalasi múzeum vezetőjének. Nagy Czirok László 1949 végi nyugdíjazása után tudott teljesen a múzeum ügyeivel foglalkozni.
1950-ben Sütő József gimnáziumi tanár volt a múzeum vezetője, de ő a tanítással járó lekötöttsége miatt maga mellé vette segítségül Nagy Czirok Lászlót. Az ő érdeme, hogy megszerzett és visszaszerzett sok múzeumba való tárgyat. Jelentős helytörténeti és néprajzi tárgyszerző, adatgyűjtő munkája közben a múzeum költözéseinek sorozatát is megszervezte. 1951. augusztus 21. és 1953. szeptember 22. között két év alatt négy költözésre került sor. A méltó és megfelelő elhelyezésre a múzeum megkapta az 1887-ben épült Kolozsváry-féle kúriát, a város legnagyobb eklektikus stílusú polgárházát. Papp Ádám tanácselnök 1953 júliusában döntött a múzeum épületéről, ebben bizonyára nagy szerepe volt Nagy Czirok Lászlónak is.
Néprajzi és helytörténeti tárgyak gyűjtésével is foglalkozott. A helyi múzeum gyűjteményéhez 1950-től több ezer tárgy megszerzésével járult hozzá. 18 év alatt (1945-1963) 2065 néprajzi tárgyat gyűjtött.
1953. október 15-én Janó Ákos néprajzkutató, muzeológus vette át a múzeum vezetését. Az ekkor már 70 éves Nagy Czirok László 1954-től 1970-ig félfizetéses, félállásos muzeológusa volt a halasi múzeumnak.
1950 körül Molnár K. Ferenc kisgazda volt forrása sok néprajzi tárgynak, adatnak. Buchin Mihály bogárzói pásztorunoka, kiváló földművelő, nagyszerű ember volt. Napokat lehetett nála eltölteni adatgyűjtéssel. Szombati József borbélymester az 1950-es évek elejétől 1962-ig írogatott le emlékeiből.Csonka Mihály középbirtokos, ezermester az 1950-es évek elejétől 1963-ig mintegy 2000 oldal visszaemlékezést írt le az ajánlott témakörökről. Romsics Ignác történész, akadémikus ezekből válogatta és szerkesztette a Csonka Mihály élete és világképe című kötetet 2009-ben.
Tálasi István professzor mondta róla egyszer szűk baráti körben: „Akkoriban mindenkire égető szükség volt, aki szerette népét, volt benne tehetség és önzetlen segítőkészség. Hirtelen tanfolyamokon próbáltuk eligazítani az önkéntes néprajzi gyűjtőket. A túlnyomóan fiatal jelentkezők között a hatvanéves Nagy Czirok László sokszorosan veteránnak számított. Mindnyájunkban ámulatot, feltétlen tiszteletet és osztatlan elismerést keltett, ahogy mindent megtanult és méginkább az, amit közben mi magunk megtanulhattunk tőle.”
Nagy Czirok László előrelátóan gondoskodott néprajzi gyűjtései sorsáról. Kezdetben a Budapesti Egyetemi Néprajzi Intézetbe (1939) és a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárába helyezett el munkáiból, mivel nem volt Halason néprajzzal foglalkozó múzeum. Miután ezt 1950-ben létrehozta, attól kezdve a Thorma János Múzeumba és a Néprajzi Múzeumba is kerültek munkái.
Nagy Czirok László néprajzi munkásságának nagyon fontos eredményei könyvei és terjedelmes publikációi: Régi népdalok Kiskunhalasról (Vargyas Lajossal, Bp., 1954; 80 oldal), Pásztorélet a Kiskunságon (Bp., 1959, 382 oldal 2200 példány),Száraz és szélmolnárok élete a Kiskunságon (Bp., 1959, 80 oldal 300 példány), Budártüzek mellett. Kiskunsági anekdoták és alakok (Bp., 1963, 300 oldal, 2500 példány), Betyárélet a Kiskunságon (Bp., 1965, 336 oldal, 4000 példány), A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon (Néprajzi Közlemények 1965. 131-289.).A Janó Ákos által szerkesztett és 1965-ben megjelent Kiskunhalas – Helytörténeti monográfia I. című kötetben Nagy Czirok László a verbuválás, a vásár, és a nagyjaink fejezeteknek volt szerzője, társszerzője. Műveinek bibliográfiája 1983-ban jelent meg Vorák Józsefnek és Fekete Dezsőnek köszönhetően. Nagy Czirok László érezte, hogy szerencsésnek mondhatja hosszúra nyúlt néprajzkutatói pályafutását, mert élete végén 6 év alatt 4 könyve jelent meg.
1966-ban a Magyar Néprajzi Társaság, az akkor alapított, s néprajzi és nyelvjárási gyűjtők elismerésére szolgáló Sebestyén Gyula emlékérmet Nagy Czirok Lászlónak adományozta munkásságáért, a Kiskunság népélete és néphagyománya megismertetéséért, a szülőföld és a haza szeretetének erősítéséért.
Nagy Czirok László érdemes, példamutató életének 87. évében 1970. április 6-án hunyt el. Sírjához Kiskunhalas népének osztatlan szeretete kísérte. A Néprajzi Múzeum nevében dr. K.Kovács László, a Magyar Néprajzi Társaság nevében dr. Tálasi István búcsúztatta. A kiskunhalasi református öregtemetőben nyugszik.
Utóélete
Manapság az életében megjelent könyvei beszerezhetetlenek. 1974-ben Vorák József publikált róla egy tanulmányt a Cumaniában. 1983-ban, születése 100. évfordulóján megemlékezésül emléktáblát avattak lakóházán és elkészült az említett bibliográfiája.
1999-ben napvilágot látott Tóth Károlytól az Emlékeim Nagy Czirok Lászlóról című írás a Halasi Múzeum tanulmánykötetben. Ebben az évben örökösei további kéziratos hagyatékát adományozták a Thorma János Múzeumnak. Ez majd 200 tétel, ami több ezer oldal terjedelmű eredeti kézirat és gépirat.
2002-ben elkészült Nagy Czirok László Kiskunhalasi krónika című könyve. Aminek az alcíme: Töredékek Kiskunhalas múltjából. A város néprajza, története, anekdotái a szájhagyomány és régi írások alapján.
2003. augusztus 19-én Nagy Czirok László születésének 120. évfordulója alkalmából öt előadás hangzott el a múzeumban és ünnepi műsor volt a filmszínházban. Felavatásra került domborműve a múzeum udvari homlokzatán.
[2015-ben önálló kötetben is megjelent a Lótartás a Kiskunságon 168 oldal terjedelemben, 112 képpel illusztrálva.]
Barth Károly szobrász Nagy Czirok László domborműve a Thorma János Múzeum falán, 2003
Összegzés
Nagy Czirok László kisparaszti családból származott. Egészsége nem engedte, hogy gazdálkodjon. A család anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy érettségi után továbbtanuljon. Kishivatalnok lett, hogy megéljen. Sok szervező feladatot elvállalt, mert kereste a helyét, s nem tudta elviselni a tétlenséget, közönyt. Végül azzá vált, akivé mindig is szeretett volna válni: „népköltő Gózon István nagyapa ősökre emlékező unokája”.
A hatalmas halasi határ múltjának őrzője és megörökítője lett. Sokáig egymaga végezte ezt a feladatot, s közben párhuzamosan tanulta a népi tudást és a néprajzkutatás módszerét. Az 1920-30-as években egyedül küzdött, szövetségeseket keresett, talált. Az 1930-40-es években szakmai körökben megismerték, elismerték. Az 1950-60-as években országos hírnévre tett szert a megjelent könyvek által. Ekkor már sokak számára hozzáférhető a rendszerezett halasi néprajzi anyag.
Néprajzi gyűjtései és publikációi a magyar néprajztudomány és Kiskunhalas múltjának óriási kincsei. A Thorma János Múzeum a magyar muzeológia és Kiskunhalas fontos kulturális intézménye lett. Ezek a legfontosabb eredményei Nagy Czirok László munkásságának.
Nagyon jelentős munkáját és szolgálatát alázattal, szerénységgel, türelemmel, kitartással, szorgalommal, becsülettel végezte. Figyelemre méltó írói teljesítményeiből sugárzik a szülőfölddel való teljes azonosság. Tiszteletre méltó, nagyszerű ember volt. Emlékét őrzi a magyar néprajztudomány, maradandó művei, hátrahagyott írásai, olvasói, barátai, rokonai, városa és múzeuma, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum.
1964-ben írt önéletírása így zárul: „Amit könyvvé tudtam formálni írásaimból, azt ki is adták. Nem panaszkodhatom. Sokan voltak, akik értékelték munkámat, voltak olyanok is, akik nem, mert úgy vélték, hogy családomtól rabolom el a végtelen sok időt, s fillért se hoz a házhoz. De aztán jöttek a könyvek. Városom polgársága általában elismeréssel adózott. Vannak, akik azt állítják, hogy manapság városomban nekem köszönnek a legtöbben.”
Nagy Czirok László főműve a Pásztorélet a Kiskunságon. Erről írja Gunda Béla professzor a szerzőnek a megjelenéskor: „Büszke lehet a könyvre Bátyám: ez a legrészletesebb pásztorkodási monográfia”. Ennek a könyvnek az előszavában olvashatók Bacsó László halasi népköltő sorai:
„Aki többet tud, hát többet adjon elő
Nagyobb fejű koncból veretik több velő”
Az itt megjelent írások mellett további kutatásokhoz, keresésekhez ajánljuk a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület és a Tarsoly Kiadó által 2002-ben kiadott Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című életrajzi lexikont. Nemrégiben az elhunyt múzeumi szakemberek portréit tartalmazó, ikonikus mű második kötete is online elérhetővé vált!
Borítókép: Nagy Czirok a múzeumi íróasztalánál, 1954
