EN facebook

ZEGoly, a bagoly - múzeumpedagógiai kabalafigura Zalaegerszegen

TÉMA

2024-07-13 16:00

Névadási ceremóniát rendeztünk a Göcseji Múzeumban. Nem, nem új tevékenységi körbe kezdtünk, csupán az egy éve a múzeumpedagógiai foglalkozásokat kísérő kabalafigurának a gyerekek ötletei nyomán nevet adtunk.

 

Történt, hogy évekkel ezelőtt az intézményi felújítás során, amikor a palotaépület tetőszerkezetét renoválták, az építőmunkások egy bagolyfiókára lettek figyelmesek, aki rémülten, az egyik sarokba szorulva követte a változásokat. A madárvédők azonban segítettek neki, elszállították a telephelyükre, ahol tovább nevelték, hogy életerős madár váljék belőle. Annak idején beszámoltunk a közösségi felületeken a különös találkozásról, és az olvasók részéről csak úgy záporoztak az ötletek. Ki biztonsági őrként, ki a múzeum arcaként szerződtette volna tovább a kis jövevényt.

 

Mi a múzeumpedagógia kabalafigurájának tettük, miután Dömötör Andrea ügyeskezű gyűjteménykezelő kolléganőnk fonalból megalkotta. Tudtuk, a gyerekek sokkal jobban kötődnek majd az intézményhez és a foglakozásokhoz, ha egy kedves segítőtárs kíséri őket a nagy épületben, a megannyi műtárgy között. A fiatalok fantáziáját kérve rajzpályázatot hirdettünk, aminek az is része volt, hogy nevezzék el a bagolyfiókát. Nagyon sok javaslat érkezett: Fülöp, Boglya, Frici, Berti, Hugó, Bagu.

 

 

A zsűri mégis egy olyat választott, ami a város nevéhez is jobban kötődik. Zalaegerszeg - a szó tizenkét betűből áll, ezért a helyiek számtalan esetben (levélben, szóban, dokumentumokban) egy rövidítést használnak: Zeg. A Mikes utca óvodásai és szüleik ezt nagyon jól tudják, és ezt a mozaikszót tovább formálva eljutottak a ZEGoly névig. (Zalaegerszeg + bagoly) Ezt a játékosságot és ötletet értékelte a zsűri azon a rendezvényen, amit a nyár kezdetén tartottunk. Vendéget is hívtunk aznapra, Szolnok Ágnes bábszínészt, a Griff Bábszínház művészét. A program házigazdájaként a gyerekekkel együtt megkereste az óriási épületben a madárkát, s miután izgalmas kalandok után előkerült, kihirdették a nevét, majd nagy ünnepséget csaptak a tiszteletére.

 

Szolnok Ágnes bábszínész, aki Mókus bőrébe bújt, minden lehetséges helyszínt átkutatott a gyerekekkel, hogy megtalálják a bagolyfiókát

 

Közhírré tétetik, hogy a bagoly neve a mai naptól...

 

ZEGoly, a bagoly ezentúl minden gyerekfoglalkozáson velünk lesz, humorával és bájával segíteni fogja a kicsiket. A történet azonban mindig új színfolttal gazdagodik. Annyit elárulunk, hogy a bagolyfióka idővel felcseperedik, és új barátokat szerez. De erről majd egy későbbi epizódban számolunk be…

 

 

Borítóképen:

Ki látott ilyet, egész idő alatt a fáról nézte az eseményeket!
design, felhívás, múzeumpedagógia, műhely, pályázat, téma
2024-04-01 18:00
gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, látogató, művészettörténet, téma
2024-07-07 19:00
gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, látogató, művészettörténet, téma
2024-06-26 07:00