Verőfényes szombat délután - amikor a belvárosban éppen fesztiválhangulatban dübörgött a ritmus és csilingelt a gyerekkacaj -, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem színpadán felcsendült a versenyzongorán egy Schumann-adaptáció, és abban a pillanatban a közönség valami andalító képzeletbeli tájon találta magát.
Zalaegerszegen megnyílt a Tájak-Fények-Színek című képzőművészeti kiállítás, ahol 65 válogatott tájképet mutatnak be Urbán Ágnes és dr. Kostyál László művészettörténészek kurátori munkájának köszönhetően. A tárlat a magyar festészet nagyjainak tájképeiből nyújt egy kitűnő válogatást, ahol a 19. századi festőművészektől egészen a kortárs alkotókig megtekinthetők a legimpozánsabb művek.
Az augusztus végéig látogatható gyűjteményt dr. Székely Zoltán művészettörténész, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Sorra vette a tájkép fejlődését az évszázadok sodrában, felidézte a tanulmányaink által ismert őskori barlangrajzokat, ahol még nem találunk a tájra való utalást, ahogyan a további idők során, még az antik korban sem. Egészen a középkorig kell utaznunk képzeletben, ahol először a föld mint megművelendő terület, a folyó mint élelmet adó forrás vagy legyőzni, átkelni való akadály jelenik meg.
Később aztán felbukkannak az önálló tájképi ábrázolások, vagy azok a jelenetek, ahol háttérként teszik érdekessé az ábrázolt személyt. Kitűnő példa erre Leonardo Mona Lisa festménye, ami a mai napig éberen tartja a világ érdeklődését, és napjainkban találtak rá arra a konkrét tájra, amit a reneszánsz mester fatáblára vitt. Majd megjelentek a tengeri ábrázolások, a városi látképek, és lassacskán eljutunk a barbizoni iskola elévülhetetlen érdemeihez, ahol a művészek a plein air festésmóddal utat nyitottak az impresszionizmus és a realizmus felé. A festők számára a táj azóta is kifogyhatatlan témát jelent, ahogy a természet, úgy a műfaj is képes mindig megújulni.
Egry József Borús ég című festménye Győrből érkezett Zalaegerszegre
A tárlat anyagát több dunántúli múzeum kölcsönözte, emiatt az összefogás miatt is rendkívüli ez a kiállítás, és a megnyitón az is elhangzott, hogy igazi örömmunka volt az előkészítése. Érkeztek alkotások a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumból, Veszprémből a Laczkó Dezső Múzeumból, Keszthelyről a Balatoni Múzeumból, Siófokról a Kálmán Imre Emlékházból és természetesen a zalaegerszegi Göcseji Múzeumból. A művészek között hat zalai kötődésű festő is helyet kapott, legyen múlt századi vagy kortárs alkotó. Így az idelátogatók egyebek mellett Csiszár Elek, Egry József, Göbel Árpád, Novák Kata, Szényi Zoltán, valamint Szobotka Imre tájfestészetével is megismerkedhetnek.
A tárlaton olyan festményeket is láthatnak az érdeklődők, amelyeket ritkán vagy még soha nem mutattak be a nyilvánosságnak. Ilyen például Barabás Miklós A vásárra induló bérci oláhok című alkotása (lásd a borítóképen - a szerk.), amelyet a Göcseji Múzeum őriz, és amely a Hertelendy-gyűjteményből került Zalaegerszegre. Persze a múzeumokban gyakran megfordulók most egyből rávágják, hiszen az a festmény a Magyar Nemzeti Galériában látható, de azt korabeli forrásokból tudjuk, hogy ebből az alkotásból többet is festett a mester - jelenlegi ismereteink szerint négyet -, és a művész kutatója azt is biztosan állítja, ahol a rügyező vessző jelen van, azt biztosan Barabás készítette. A több szimbolikus részletet is tartalmazó képen egyszerre jelennek meg az égbe nyúló havasok és a dombos-lankás folyóparti táj, az apjával vásározni induló fiatalasszonynak párja egy ágat nyújt át, mellyel áldott állapotára utal.
Többen mosolyogtak a festmények tanulmányozása közben, ugyanis a táblácskák, amelyek a festők neveit és az alkotások címeit viselik, a szokásosnál lejjebb kerültek a falra, így aki el szerette volna olvasni a tartalmukat, bizony jó mélyre kellett hajolnia. Az egyik látogató odasúgta a párjának: „Lám, lám, mindannyian meghajolunk a képzőművészet nagysága előtt!”
Borítóképen:
