A zalaiakon kívül nem sokan értik, hogy egy gyönyörű dombvidék lakói miért mondják azt, hogy hétvégén mennek a hegyükre a szőlőbe dolgozni, és a hegyük mindig mennyi munkát ad egész évben. Az itt élők a szőlőjüket, amin a földfelszín feletti pince áll, nemes egyszerűséggel hegynek nevezik. Ráadásul ezek általában nadrágszíj parcellák, vagyis a domb lejtőjén hosszan elnyúló, szűk telkek.
Gyanó Szilvia, a nagykanizsai Thúry György Múzeum néprajzkutatója a zalai szőlőhegyek rejtett világáról tartott előadást a Göcseji Múzeum legutóbbi Múzeumi esték című rendezvényén. Tudták, hogy a szőlő- és borkultúrának kelta gyökerei vannak? Ezt is elmesélte a közönségnek a néprajzos kolléganő, amit régészeti leletekkel és írásos feljegyzésekkel is bizonyított. Habár a római korban Domitianus császár elrendelte az Itálián kívüli tőkék kiirtását, szerencsére ezt az akkor élők nem hajtották végre. Pannóniában már akkor is fejlett volt az agrotechnika, jónéhány régészeti lelet is alátámasztja ezt: présalkatrészek, szőlőmetszőkések, kapák kerültek elő a föld alól. De még korabeli síremlékeken is megjelentek a szőlőábrázolások. A 4. században kisparcellás, paraszti művelés folyt Vas, Zala, Veszprém vármegyék és Somogy nyugati részén. A középkorban pedig rohamos fejlődésnek indult a borkészítés. A mindenkori király szolgálónépei között külön csoportot képeztek a szőlőművesek és a vincellérek, és ekkor alakultak ki a magyar történelmi borvidékek. Az is világossá vált, mely területen melyik szőlőfajta érzi jól magát. A szerzetesrendeknek is nagy szerep jutott a borkultúra fejlődésében, persze azt se felejtsük el, hogy a misebor is elengedhetetlen tartozéka volt az egyházi szertartásoknak. Összességében ekkorra már elmondható, hogy egész Európára jellemző volt a szőlő és a bor szeretete.
Gyanó Szilvia előadásában kitért a szőlőhegyek építészetére is: míg a Balaton északi vidékén a kő, addig Zala déli részén a fa volt a fő építőanyag. Azt is tisztáztuk, hogy a mi vidékünkön a pince nem a föld alatt van, mint az ország más területein, hanem a hajlék tulajdonképpen a szőlőhegy része a földfelszínen, ahol a bort tárolják. A pincék mindenkori szerves része pedig a prés, ami lehet gúzsos prés, középorsós kanca prés, bálványos prés, mindegyikre szép példákat láthatott a közönség. A történelmi Zala megyében régen és most is a fehérbor az uralkodó, amiből néhányat a közönség a rendezvény előtt meg is kóstolhatott.
Az előadás második részében a jelenkor családi borgazdálkodásairól esett szó, ami az előadó egyik kedves szakmai témája. Egy családi borászat nemcsak mezőgazdasági ágazat, hanem az idegenforgalmi termékkínálat része, a borturizmus egyik attrakciója, ami évről évre minőségi fejlődésen megy át. A látogatóknak ma extra élményt jelent egy birtok megtekintése, és ne feledjük: kóstolási, valamint vásárlási lehetőség is egyben, ami magával von egy minőségi garanciát. A környező települések is képesek hírverést generálni egy-egy borfesztivál vagy boros rendezvény életre hívásával, nem beszélve a borrendek, borút egyesületek és egyéb borral kapcsolatos civil szerveződések létrejöttéről.
Aki lemaradt az előadásról, ezen a felületen bármikor pótolhatja, szívből ajánljuk a megtekintését:
