EN facebook

Zalai Múzeum 24. tanulmány-kötet

KIADVÁNY

2020-05-10 15:00

Még márciusban, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt mutatta be a zalaegerszegi Göcseji Múzeum a Zalai Múzeum kiadványsorozat huszonnegyedik számát. A múzeumi kiadványsorozat célja az, hogy a Zala megyével kapcsolatos kutatások tudományos publikációk formájában is megjelenjenek.

 

A kötetben harminchárom szerző huszonhét izgalmas tanulmánya olvasható. A Göcseji Múzeum szerkesztői azonban nemcsak a saját munkatársaiknak, hanem a társintézményekben dolgozó kollégáknak is mindig teret engednek. Így többek között a Zala Megyei Levéltár, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum, a Helikon Kastélymúzeum, a nagykanizsai Thúry György Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, és a bajai Türr István Múzeum kutatói is jelentkeztek tanulmányaikkal.

 

 

A legutóbbi könyv 2017-ben látott napvilágot, s azóta ugyan a múzeum épülete felújítás miatt zárva tart, de a most megjelent tanulmányok is jelzik, hogy a kutatómunka nem állt meg.Az írások között régészeti, történelemtudományi, néprajzi, művészettörténeti és helytörténeti tanulmányok is vannak. A művek érintik a késő neolitikus kort, oknyomozó írás olvasható egy ókeresztény mécsesről, majd egy 18. századi köznemesi magánkönyvtár története villan fel előttünk. 1863 májusában a kor legnépszerűbb politikusát, Deák Ferencet kirabolták fegyveres csavargók, aki mit sem törődve a veszéllyel, tárgyalni kezdett a haramiákkal. Ezt a történetet levéltári források tükrében ismerhetik meg az érdeklődők. De hogy tovább fokozzam az adrenalinszintet, betekintést kaphatunk a régi keszthelyi nyarak hangulatába, s azt is megtudhatjuk, hogyan került krokodilus a Balatonba.

 

 

A kötet Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum irodaházában megvásárolható, de a jelenlegi helyzetben postán is elküldik az érdeklődőknek.

 

A koronavírus járvány idején a muzeológusok homeoffice-ban dolgoznak tovább, s ez az időszak számukra tökéletes arra, hogy tovább kutassanak, és írják meg a nekik tetsző izgalmas témákat. Így nem árulok el nagy titkot, a Zalai Múzeum kötet következő, 25. száma már előkészületben van, s ősszel a kulturális szakemberek nagyszerű témákkal és kutatási eredményekkel jelentkeznek a közönségnél.

építészet, képzőművészet, örökségvédelem, régészet, tárgy, történelem
2020-05-06 17:00
felhívás, muzeológia, #muzeumozzaszobadbol, műhely, természet, virtuális
2020-04-02 20:00
építészet, örökségvédelem, tárgy
2020-02-28 16:00