EN facebook

„Skanzen Pillanat”-ok a Göcseji Falumúzeumban

SOROZAT

2020-04-02 20:00

Különleges heteket (és az előzetes előrejelzések szerint hónapokat) élünk át mindannyian. Olyan történelmi időszaknak vagyunk részesei, amit korábban nem sejtettünk, hogy a mi életünk során ilyen még előfordulhat. Emlegetjük a több mint száz évvel ezelőtti világjárványt, a spanyolnátha rengeteg európai ember életét vette el. Kétségbeesve nézegetjük a korabeli fotográfiákat, s ugyanolyan maszkos nők és férfiak néznek szembe velünk, amihez hasonlót mi is felveszünk, amikor vásárolni megyünk a sarki közértbe. Ne legyenek kétségeink, utódaink száz év múlva is ezt fogják tenni, csak akkor a mi bejegyzéseinket, mémeinket, hiradásainkat, videó-bejelentkezéseinket veszik majd elő.

 

De sokan egy másik szemszögből tekintenek a jelenlegi helyzetre és azt mondják, jobb nem is történhetett volna az emberiséggel. Lelassul az idő, átgondoljuk az életünket, szelektálunk jó és rossz között, lakásunk magányában vagy éppen szeretteink körében megnyitjuk a szívünket és a lelkünket. A természet is megtisztul, és végre fellélegzik. Ámulva nézzük a fotókat a tiszta vizű velencei lagúnákról, a műholdas felvételeket az észak-olaszországi iparvidék felett kitisztult levegőről, az elcsendesedett nagyvárosokat birtokba vevő szarvasokról és vaddisznókról. A természet él és most él csak igazán, hogy mi emberek nem terheljük a levegőt, nem szennyezzük a vizeket. A természet most a leggyönyörűbb, hiszen tavasz van.

 

 

 

Elindult egy új sorozat a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum Facebook oldalán Skanzen Pillanat címmel. Olyan írásokat teszünk itt közzé, amelyek a természet szeretetéről, az apró mindennapi csodákról szólnak. Első szerzőnk Balaton László kollégánk, aki "tollat ragadott" és a skanzenben álló fehér nyárfáról írt szívhez szóló gondolatokat. De alkalmanként fotókkal, videófelvételekkel is jelentkezünk, bemutatva az éledező Göcseji Skanzen parkjának csodaszép pillanatait.

 

Közönségünket is megszólítjuk, hiszen tudjuk, a skanzen inspiráló helyszín. Ha valaki kedvet érez leírni a gondolatait, rácsodálkozva az újjáéledő természet csodáira, küldje el nekünk e-mail címünkre (muzeum@zmmi.hu), a legjobbakat megjelentetjük a Skanzen Pillanat című sorozatunkban.

muzeológia, múzeum, #muzeumozzaszobadbol
2020-04-01 13:30
digitalizáció, gyűjtemény, múzeum, #muzeumozzaszobadbol
2020-03-18 20:00