Minden hónapban a zalaegerszegi Göcseji Múzeum közösségi oldalán megjelenítünk egy olyan műtárgyat, ami jellemzi az adott időszakot. Októberben a nyári forróságot szelíd napsugarak váltják fel, a fények és a színek napról napra változnak. Hajdanán, mielőtt azonban beköszöntött volna a rossz idő, a határban sok munka várt a földművelésből élőkre: sokféle gyümölcs leszedése, a kukorica betakarítása, az őszi búza vetése, a kukoricafosztás és a várva várt szüret. A nagy munkákat faluhelyen - így Göcsejben is - egymásnak segítve végezték.
A szüret a közösségi együttlét alkalma volt, ahol megannyi mese, történet hangzott el, persze sok tréfával fűszerezve. A munkát pedig sok helyen bál követte, megnyitva ezzel az őszi mulatságok sorát, ahonnan nem hiányozhatott a must és a bor.
Éppen ezért esett a választásunk a Göcseji Múzeum gyűjteményéből erre a Csótár Géza által készített boroskancsóra. Korongolt, mázas, plasztikus díszítésű népművészeti tárgyat ismertettünk meg a közönséggel, de arra még mi sem gondoltunk, hogy további információkat kapunk a tárgy keletkezésével kapcsolatban. A közösségi oldalon a dédunokák jelentkeztek, akik szinte megkönnyezték, hogy dédszüleik munkáját ilyen nagy becsben tartjuk, ugyanis megtudtuk, hogy amíg a kancsót Csótár Géza alkotta, addig az irókázást a feleség, Emma készítette. Az is tudomásunkra jutott, hogy a pár az esküvőjét 1934 nyarán tartotta, s ez a kancsó lehetett az első közös munkájuk egyike.
A kancsó felületén bordalok olvashatóak, középső részét díszítmény borítja: leveles szőlőfürtön madár áll zöld, barna és sárga színezésben. A kancsó talpán karcolt olvasható: „Csótár Géza fazekas Szentgyörgyvölgy, 1934. IX. 24.” A mázas boroskancsón az alábbi bordalok olvashatóak:
„Borozunk mindig, ugye pajtás.
Nem élhetünk búval mink már!”
„Szép a rózsám, nincs hibája.”
„Iszik a betyár a csapon.
Sír a kedves Kisangyalom.
Ne sír[j] kedves Kisangyalom.
Nem ütik a betyárt agyon.”
„Jó bor, jó egészség, szép as[s]zon[y] feleség.
Emlékül Szentgyörgyvölgyről, 1934. IX. 30.”
