Vadregényes Girgácia - a Göcseji Múzeum előadássorozatának újabb állomása

MŰHELY

Szényi Krisztina
2022-05-01 16:00

Nem, nem Meseországba invitáljuk Önöket, csak annak közelébe. A régi diáknyelvben a Girgácia egy olyan Isten háta mögötti területet jelentett, ami nehezen volt megközelíthető vagy ahová kevesen kívánkoztak. Göcsejt is nevezték tréfásan Girgáciának, különösen a falvaiban élő értelmiség.

 

A néphumor ezt a vidéket az elmaradottság komikus mintaképének állította, és hogy az ott lakók hiúságát mégis kellemesen érintse, adtak a szónak egyfajta latinosított nevet, csak a hangzás kedvéért. Más értelmezések szerint semmi másról nincs szó, mint a mesebeli Bergengócia szó egyik alakváltozatáról. Akármelyik is az igazság, hangzatos a címválasztás.


Bekő Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának munkatársa a göcseji embernek a természethez fűződő kapcsolatáról tartott bámulatos előadást a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban. A levéltári asszisztenst már gyermekkorában is lenyűgözte a természet, imádott erdő-mezőn csatangolni. Nem csoda, ha felnőttként faunisztikai kutatással is foglalkozik. Megfigyeli, fényképezi a növényeket és az állatokat, fotópályázatokra nyújtja be az alkotásait. A lepkékhez különös kapcsolat fűzi, amit ő csak nemes egyszerűséggel lepkeszerelemnek hív. Van is erre egy mondása: „Csak a kivételes emberek képesek felnőttként is gyermeki lelkesedéssel és szenvedéllyel élni a lepkeszerelem örök varázsának.”

 

Az előadás bevezetőjében egy 1882-ből származó írást osztott meg a hallgatósággal, hogyan is jellemezte akkoriban a Vadász-lap újságírója a Girgáciában élő embereket. „A göcseji nép ... életmódja különös: tavasszal madárfészkekből, nyáron gombával, ősszel gyümölccsel él, szüret után káposztára és sertéshúsra kerül, böjtben pedig tejjel, túróval és sajttal táplálkozik.”

 

Miután fotókon megismertük a göcseji emberek családmodelljét, ruházatát és lakóhelyét, egy kicsit távolabbra merészkedtünk a házaiktól és máris a természet lágy ölén éreztük magunkat. Hatalmas erdőségek, amelyek megélhetési források voltak; virágos rétek, amelyek a nappali lepkéknek kedves élőhelyük; folyók, patakok és kisebb tavak, amelyekben számos halfajta élt. Azt is megtudtuk, hogy ahajdan élt zalaiak mindent gyűjtöttek: falevelet, tobozt, makkot, szamócát, szedret, vadkörtét, gombát és gyógynövényeket, hiszen a régi időkben mindenki a saját maga orvosa is volt.

 

 

Az egy órás beszámoló alkalmával számos érdekességet megtudtunk Bekő Tamástól, például azt, hogy a göcseji embernek a varjú és a kánya ugyanaz a madár (pedig nem); a fácánok nem őshonos szárnyas vadak, ugyanis csak 1895 körül telepítette be Gróf Széchenyi Béla a madarakat Angliából; és hogy régen a zalai erdők farkasüvöltéstől is hangosak voltak. A populációt azonban szervezetten irtották, főispáni intézkedések értelmében minden egyes farkas fejére vérdíjat tűztek ki.

 

A történelmi-néprajzi ihletésű előadás fő témaköre a 19-20. századi falusi erdőélés, erdőgazdálkodás, a gyűjtögetés, madarászati és vadászati szokások ismertetése volt, amely elsősorban az MNL Zala Megyei Levéltárának forrás-dokumentumaira, illetve a Göcseji Múzeum archív fotóanyagára épült. Akinek az érdeklődését felkeltettük a téma iránt, annak szívből ajánljuk Bekő Tamás hangulatos beszámolójának megtekintését:

 

emlékezet, helytörténet, látogató, néprajz, programajánló, természet
2022-03-08 20:00
emlékezet, film, látogató, #muzeumozzaszobadbol, néprajz
2022-04-01 07:00
beruházás, design, látogató, téma
2021-09-19 19:00