1926. december 4-én adták át a dessaui Bauhaus épületet, mely önmaga is manifesztációja volt annak az építészeti és dizájn elképzeléseknek, melynek helyet adott. 100 éves évfordulót a Bauhaus Alapítvány egy építészeti anyagokra koncentráló kiállítássorozattal ünnepli. A több kiállítást magában foglaló projekt részeként a kiállítás az üveg, beton és fém történetére és a Bauhausban betöltött szerepére tekint vissza.
Walter Gropius, a Bauhaus vezetője és az épület tervezője úgy vélte, hogy a jövő építészetét három alapanyag – az acél, a beton és az üveg – fogja meghatározni. Ezek az anyagok nem csupán technológiai lehetőségeket rejtettek, hanem egy új világképet, új társadalmi rendet és modern életmódot is kifejeztek. A jubileumi kiállítás erre az örökségre reflektál, három tematikus egységben vizsgálva az anyagok múltját, jelenét és jövőjét. A Üveg / Beton / Fém című tárlat magát az épületet is a kiállítás tárgyává teszi – hiszen maga is e három anyag interakciójából született.
Az acél bűvöletében
Az alagsorban található fém szekció a bejáratnál a rövid bevezető mellett Breuer Marcel 1925-ben készült B9-es hokedlijével fogadja a látogatót. Ez volt Breuer első csővázas bútora, amelyet a Bauhaus ebédlőjébe tervezett. Ez a darab nemcsak kiindulási pontként, hanem visszatérő referenciapontként is szolgál az egész kiállításban.
A csővázas bútorok nemcsak az anyagszerűség és új funkcionalitás mintapéldái voltak, hanem technológiai kihívást is jelentettek. Mivel a Bauhaus fémműhelye erre nem volt alkalmas, a hajlított csővázas szék a repülőgépeket gyártó dessaui Junkers Művekben készült, ahol megvoltak a tudományos és technikai feltételei a gyártásnak. Itt készült az 1926 januárjában a dessaui Műcsarnokban bemutatott, később „Wassily”-nek is nevezett B3-as csővázas szék prototípusa is. Breuer ezzel olyan sikeres lett, hogy 1927-ben Lengyel Kálmánnal együtt Berlinben önálló céget alapított Standard Möbel néven. Később pedig a Thonet és a Tecta cégek vették át Breuer modelljeinek gyártását.
Breuer Marcel: Csővázas szék B9 Ha, 1926, gyártó: Tecta 2015 (Fotó: Juhos)
A Bevezető után belépünk a kiállítás fő terébe, ahol minden – az installációk, a feliratok, a vitrinek – fémből készült. A látvány szinte rideg, ipari, mégis lenyűgöző. Az első falon egy hosszú idővonal fut végig, mely szintén fémből van. Ez az olvashatóságnak ugyan nem tesz jót, de legalább színek különböztetik meg a Bauhaus fémműhelyének történetét és a 19. századi acélgyártás kezdeteitől a 30-as évek modernizmusáig átívelő ipartörténeti kontextust.
A kiállítás bemutatja, hogyan indult az acélgyártás az ipari forradalom Angliájában, és hogyan vált a 20. század elejére a modernitás médiumává. Az acél nemcsak tartós és sokoldalú anyagként, hanem kulturális szimbólumként is jelentős szerepet kapott – utópisztikus jövőképek, új közösségi terek és korszerű életkörülmények ígéretét hordozta. Az acél egy korszak kifejező médiumává vált, melyet jól illusztrálnak a kronológiával párhuzamosan kiállított, 1928 és 1936 között „Acél mindenütt” címmel megjelent folyóirat címlapjai.
Az Acél mindenütt című folyóirat címlapjai a kiállításban (Fotó: Juhos)
Az acél mellett az alumínium volt az a fém, amely a Bauhaus tevékenységében nagy szerepet játszott. Az alumínium tette lehetővé a léghajók és repülőgépek gyártását is, melyben az 1921-ben Hugo Junkers által alapított dessaui Junkers Művek is élen járt. Amikor politikai okokból 1925-ben a Bauhaus Dessauba települt át, egy új korszak kezdődött az iskola történetében. A Junkers Művek még eszközöket és szerszámokat is biztosított a fémműhely számára. A Bauhaus a frissen megszerzett infrastrukturális és technológiai hátterével az európai élvonalban találta magát.
Részletesen megismerjük a Bauhaus fémműhelyében folyó oktatást is, melynek kezdetei 1919-re a Weimarba nyúlnak vissza. Az első vezetők Naum Slutzky és Alfred Kopka alatt még leginkább hagyományos anyagokkal (nemesfémekkel) és eljárásokkal dolgoztak a tanítványok. Gyökeresen megváltozott az irány 1923 és 1928 között Moholy-Nagy László vezetése alatt, aki az acél, nikkel és króm felhasználását valamint háztartási eszközök és lámpák előállítását szorgalmazta. A kézi megmunkálás helyébe egyre inkább a szériagyártás lépett.
A 1923 augusztus 15-én a mintalakásként felépült weimari Haus am Horn-ban mutatták be a Bauhaus tanítványok munkáit, köztük Pap Gyula állólámpáját is. A ház és berendezései nem csupán esztétikai, hanem társadalmi innovációk is voltak: az új, modern munkamegosztás és a női tervezők megjelenése is ehhez az időszakhoz kötődik.
A Bauhaus fémműhelye a dessaui épület kivitelezésében is kulcsszerepet játszott: a lámpák, szerelvények, bútorok mind innen kerültek ki. Max Krajewski tervezte a Bauhaus ebédlőjének a mennyezeti lámpáit. Marianne Brandt, Hin Bredendieck és Hans Przyrembel pedig a lépcsőház, a műhely és oktatótermek lámpáit tervezték. A gyártásban a berlini Osram céggel működtek együtt.
A fémműhely 1926 után továbbra is élen járt a lámpák tervezésében. 1928-ban a Bauhaus kooperációs megállapodást kötött a berlini Schwintzer & Gräff céggel, amely 1930-ig 53 modell gyártását vette át. A Lipcse közeli Körting & Mathiesen céggel közösen 1932-ig több tízezer lámpát gyártottak és értékesítettek.
A kronológiából kitűnik, hogy a fémműhely tevékenységének másik súlypontját az új típusú lakóházak jelentették. 1927-ben elkészül az első acél ház a Dessau közeli Törtenben Georg Muche és Richard Paulick tervei alapján. 1927 július 23 és október 9 között Stuttgartban a Deutsche Werkbund megrendezte a „Die Wohnung” című kiállítást, amelyre 17 építész Mies van der Rohe vezetésével 33 modern házat építettek fel. Walter Gropius előregyártott elemekből épült acélszerkezetű házait mutatta be. A kiállítás itt nagyon jól érzékelteti, hogy a Bauhaus nem volt egyedül a törekvéseivel.
Részlet a kiállítás fém szekciójából (Fotó: Juhos)
A hosszú történeti áttekintés után találkozik a néző végre az eredeti alkotásokkal. Először az anyaggal való kezdeti kreatív kísérletezés termékeit láthatjuk, majd pedig a híressé vált bútorokat, háztartási eszközöket. Az összképhez viszont hozzátartozik más műhelyek tevékenysége is, akik szintén felfedezték maguknak a fémet. Ilyen volt Oskar Schlemmer által vezetett színpadi műhely, ahol maszkok, díszletek és kosztümök készültek fémből. Ebből is kapunk némi ízelítőt.
A beton diadala és dilemmái
A második kiállítási egység középpontjában a beton áll – az az anyag, amely valójában testet adott Gropius víziójának. Megismerjük, hogy mit jelentett egy ilyen teherhordó szerkezet megvalósítása a Bauhaus 1925/26-os építésekor. A kiállítás architektúrája és berendezése ötlik szembe először. Fa tartószerkezeteket látunk, ami nem véletlen: ezek a beton öntéshez nélkülözhetetlen zsaluzatra utalnak. A zsaluzat külön fejezetet is kap a kiállításban, hiszen külön szakértelmet igényelt.
Részlet a kiállítás beton szekciójából (Fotó: Juhos)
A kiállítás érdeme, hogy nemcsak azt mutatja be, hogy a vasbeton milyen új építészeti szabadságot tett lehetővé és mik voltak a technikai feltételei, hanem rávilágít a cementgyártással járó ökológiai terhelésre is. Az építkezés történetét és a beton karrierjét tehát a jelen korunk követelményein keresztül veszi szemügyre.
Ilyen szempont az újrahasznosítás is. Láthatunk korabeli fotókat az építkezésről, amely a betonöntés technikáját illusztrálják. A képeken jól látható az is, hogy mekkora mennyiségű fára volt szükség a zsaluzat elkészítéséhez. A zsaluzat eltávolítása után a faanyagot a következő szint építésénél újra felhasználták.
Megismerjük a munkakörülményeket is. Munkavédelmi szabályok és intézkedések a mai értelemben akkor még nem voltak, de a szakszervezetek már dolgoztak egységes balesetvédelmi szabályozáson. A munkásoknak hatnapos munkahét volt előírva. Fotókon nagyon jól dokumentált az építkezés folyamata, milyen eszközöket használtak, és vannak források a munkaszervezésről is.
A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint a város építési hatósága Gropus irodáját arra kötelezte, hogy lehetőség szerint helyi alvállalkozókkal dolgozzon. A Bauhaus épületen így három helyi vállalkozás kapott megbízást Gropiustól. Akit a Bauhaus épület technikai megoldásai érdekelnek, biztosan értékelni fogja a 2004-es felújítási munkálatokról készült fotókat is, mely rávilágít az épület technológiai megoldásaira is.
A betonról szóló kiállítási egység másik fontos súlypontja az előre gyártott elemekből való építkezés, melynek kezdetei a 19. század elejére nyúlnak vissza. Megtudhatjuk, hogy a legkorábbi betonpanel 1875-ben Franciaországban jelent meg. A panelt később Angliában és az Egyesült Államokban kezdték tömegesen használni, de a kontinensen még nem volt túl nagy sikere. Németországban először 1925-ben Frankfurt am Main egyik lakóépületén, 1926-ban pedig Berlinben használtak betonpaneleket.
A Bauhaus építésekor tehát nem volt ismeretlen az előre gyártott építészeti elem. Gropius maga is már az 1920-as években készíttetett előre gyártott betonelemeket azzal a céllal, hogy időt és munkát takarítson meg. A Bauhaus épületének északi szárnyán alkalmazott ilyen elemeket, majd pedig későbbi dessaui munkáinál is. 12 téglának megfelelő nagyságú építőelemekből építették a Dessau melletti Törten lakónegyedet 1926 és 1928 között, melyek helyben készültek és úgy tervezték őket, hogy egy munkás a helyére tudja emelni. A helyben készítés előnye volt, hogy a szállítási költséget megspórolták vele.
A Bauhausból indult számos építész, aki a panelházak 50-es években kezdődő tömeges építésének előfutárai voltak. A kezdeteknél nagyon fontos szerepe volt Richard Paulicknak és Carl Fiegernek, akik Gropius irodájában is együtt dolgoztak. Gropius maga 1963-től tervezett és kivitelezett panelépületeket, köztük a berlini később Gropiusstadtnak átnevezett lakótelepet.
A beton ökológiai mérlege napjainkban új kontextusba helyezi az egész témát: a tárlat külön kitér a cementgyártás környezeti terhelésére és az újrahasznosítási lehetőségekre. A beton tehát egyszerre a modernitás diadala és a kortárs építés egyik legnagyobb kihívása.
Üvegfalak mögött
A 20. század elején vált az üveg a modern építészet egyik legfontosabb építőanyagává és médiumává. Ennek a kiállítási résznek a belső építészeti elemei a témának megfelelően üvegből készültek. A kiállítás tárgyait is nagyrészt üvegből készült eszközök alkotják. Az épület üveg függönyfala pedig anyagtalanná varázsolja az egész teret. Természetes fénynek nem sok minden állja az útját.
Részlet a kiállítás üveg szekciójából (Fotó: Juhos)
Ennek az anyagnak is fontos kiemelni az esztétikai és szimbolikus dimenzióit legfőképpen Walter Gropius szavaival, aki azt írta az üvegépítészetről, hogy „a tér megváltozott felfogását mutatja be, tükrözve korunk mozgásának és forgalmának elvét az épületek térfogatának és tereinek fellazításával, a körülvevő fal tagadásával, és a belső tér és a tágabb világ közötti kapcsolat fenntartására törekedve.”
Természetesen megismerjük az üveg építészeti használatának történeti előzményeket. Az első üvegépületek közé tartozott Bruno Taut Üvegpavilonja, amelyet 1914-ben építettek a kölni Werkbund kiállításra. Az üvegipar pavilonjaként szolgáló épületet akkoriban kigúnyolták. Láthatunk el nem készült utópikus terveket is, mint pl. Mies van der Rohe 1922-ben bemutatott 30 emeletes magasház tervei, melyeket teljes mértékben üveg homlokzatokkal képzelt el.
Walter Gropius épületét híressé tevő üveg függönyfal alkalmazásának is megtaláljuk az előzményeit. Talán meglepő lehet, hogy nem az 1911-ben épült alfeldi Fagus Művek volt az első ilyen épület Németországban. Ugyanis a Faugus Műveket megelőzte az 1903-ban épült Steiff játékgyár keleti szárnya, mely ma is áll Giengen an der Brenz-ben Baden-Württembergben. Az épület tervezője viszont nem ismert.
Steiff játékgyár, 1911, Giengen an der Brenz (Fotó: Zacharias L)
Természetesen eljutunk a dessaui épület függönyfalához is. A Bauhaus alsó szintjének ablakaihoz használt síküveg fúvott üvegből készült, amely nem volt egyenletesen sima. A felső szintek már jóval drágább kristály tükörüvegből készületek. Ennek mindkét oldala csiszolt és sokkal egyenletesebb, mint az alsó szinteken volt. A lépcsőházból nyíló előcsarnok 4,15 x 3,15 méter nagyságú panoráma ablakai is kristály tükörüvegből készültek, hiszen 1926-ban ekkora méretet más eljárással nem tudtak előállítani. A tökéletes átlátszóság pedig Gropius számára alapkövetelmény volt.
Az üvegépítészet technikai kérdései mellett kiállítás másik része háztartási eszközöket és lámpákat mutat be. A fémről szóló kiállítási egységben már megismert Marianne Brandt által tervezett lámpák technológiai megoldásához itt jutunk el. Ezek a lámpák két fajta üvegből készült konstrukciók: alsó rész fehér opálüveg, a felső rész matt üveg, ami egy szórt és puha fényt eredményezett, s ezzel forradalmasította a belső terek megvilágítását.
A weimari köztársaság korában épült új típusú lakások teljesen új konyhai felszerelést igényeltek. De ezzel együtt a nők szerepe is átalakult. Az üvegből készült háztartási edények az új korszak szimbólumaivá váltak, mint például a Jénában a Glaswerk Schott & Genossen által kifejlesztett tálak. A Bauhaus tanítványok közül Gerhard Marcks működött együtt a jénai céggel.
A kiállítási egység záró gondolata az üveg és a laboratóriumi kutatás összekapcsolódása. A Bauhaus épület üveg függönyfala is mintegy laboratóriumi edényként szolgált: az üveg mögött születik az új tudás és ezáltal egy új jövő.
Az anyagok öröksége – a múltból a jelenbe
A kurátorok tudatosan kapcsolták össze a 20. század eleji forradalmi optimizmust a kortárs ökológiai gondolkodással: a Bauhaus nem múzeumi hagyaték, hanem élő örökség, amely a jövő fenntartható anyaghasználatáról is szól. Az acél, a beton és az üveg, melyek a modern építészet alapkövei voltak, ma már a túlfogyasztás és környezeti kihívások miatt új kérdéseket is felvetnek és új feladatokat adnak.
A három anyag története azt is mutatja, hogyan alakítja az építészet az emberi életformát, és hogyan válik az anyagválasztás kulturális állásfoglalássá. A fém a kísérletezés szabadságát, a beton a szerkezet logikáját, az üveg pedig a transzparencia és nyitottság eszményét hordozza – együtt pedig a modernitás egész szemléletét. A kiállítás arra emlékeztet, hogy minden technikai újítás egyben társadalmi kérdés is, amit minden korszak feltesz magának.
A kiállítás 2027. január 10-éig tekinthető meg.
Borítóképen: Walter Gropius dessaui Bauhaus épülete, 1926 (Fotó: Juhos)
