Chemnitz várostörténeti múzeuma, az egykori bencés apátságban kialakított Schloßbergmuseum időszaki kiállítása Chemnitz egy jelentős korszakát mutatja be, amely mindössze néhány évtizedig tartott, de maradandó nyomott hagyott maga után különös tekintettel a városrendezésre és az építészetre. A kiállítás életre kelti az előre gyártott épületek, autópályák, az űrhajósok és a műanyagok világát, de nem riad vissza az ellentmondásoktól és a „valójában létező szocializmus” valóságától sem.
A második világháború utáni évtizedeket az újdonság iránti nyitottság, a technológiai víziók iránti lelkesedés jellemezte. A korszak több szempontból is új kezdetet jelentett a súlyosan lerombolt iparváros, Chemnitz számára is: 1949-ben megalakult az NDK; 1952-ben feloszlottak a tartományok, és egy új közigazgatási struktúra alakult ki. Tizenkét járás jött létre s Chemnitz járási székhely státuszt kapott. Nem sokkal később 1953-ban az uralkodó SED párt döntése alapján át is nevezték a várost Karl-Marx-Stadt-ra, ezzel akarva vagy akaratlanul is a "szocialista mintaváros" szerepét osztva rá. Ez rendkívüli hatással volt a lakosság tudatosságára és történelemhez való viszonyára is.
A Schloßbergmuseum kiállítása rávilágít arra, hogy ugyan a konkrét politikai körülmények kulcsszerepet játszottak, a város újjáépítése a nemzetközi háború utáni modernizmusnak is a részét képezte. A háború pusztítását mindenhol az építészet és a várostervezés új kezdetének, a régóta fennálló elképzelések és reformkoncepciók megvalósításának lehetőségeként tekintették.
Az új funkcionális építészet kezdetei a Weimari Köztársaság időszakára nyúlnak vissza. A Bauhaus akkor fiatal építészei voltak azok, akik a háború utáni újjáépítést felügyelték mind keleten, mind nyugaton. Példaként említhető a Roßlauból származó Richard Paulick, aki a Bauhaus alapítójának, Walter Gropiusnak az asszisztense, később pedig Halle-Neustadt szatellitvárosának főépítésze volt.
Döntő lendületet adott háború utáni modernizmusnak az 1957-es nyugat-berlini Interbau Nemzetközi Építőipari Kiállítás. A lebombázott Hansa-negyed újjáépítésére az építészet legkiválóbbjai gyűltek össze, hogy létrehozzák a kelet-berlini Stalin-Allee-n (1952-1957) felépült monumentális lakótelep ellenpárját. A negyed később az „új építészet” és városrendezés etalonjává vált nemcsak nyugaton, de keleten is.
Hansa-negyed, Berlin, Nemzetközi Építőipari Kiállítás 1957 (fotó: Horst Siegmann, Landesarchiv Berlin)
A Schloßbergmúzeum kiállítása rámutat a Hansa-negyed chemnitzi épületeken megfigyelhető hatására is. A berlini Oscar Niemeyer-ház V alakú oszlopai jelennek meg például a chemnitzi sporttoronyban (Theaterstraße 36). De felfedezhetők hasonlóságok az 1960/61-től épült új lakótömbök és a finn építész Alvar Aalto berlini épülete között is.
Oscar-Niemeyer-Ház, nyugati homlokzat 1958 (fotó: Atelier Eichhorn)
A kiállítás fő részében történelmi fényképek, tervrajzok, neonreklámok, valamint építészeti modellek és használati tárgyak láthatók a városközpont építésének éveiből. A belváros újjáépítése 1960-tól 1974-ig tartott (négy fázisban), és rövid idő alatt egy korábban nem létezett város épült fel.
1961 és 65 között a történelmi városközpont hűlt helyén kezdődtek meg a munkálatok, miután végérvényesen lemondtak a rekonstrukció lehetőségéről. Ekkor alakult ki a város tengelye a Nemzetek útja (Straße der Nationen) és a Rosenhof mentén. A széles felvonulási útvonalon fésűszerűen elhelyezkedő magas lakótömbök és az azokat merőlegesen összekötő üzlethelyiségek egyértelműen a rotterdami gyalogosövezet, a Lijnbaan hatását mutatják.
Chemnitz – Straße der Nationen 2025-ben (fotó: Juhos)
Egy későbbi fázisban 1969 és 1974 között épültek a város leginkább ikonikus épületei, kulturális és politikai helyszínei. A Brückenstraße egyik oldalán kapott helyet a város adminisztrációs és politikai központja a Karl-Marx monumentális fejével, a másik oldalon egy kulturális centrum a Stadthalle és a Kongresszusi hotel együttese emelkedik. A Hotel mai napig a város legmagasabb épülete.
Balra: Rudolf Weißer - Kongresszusi hotel 1969-74; jobbra: Lev Kerbel: Karl-Marx szobor 1971 (fotó: Juhos)
1974-től kezdve a szociális lakások kerültek a fókuszba: ekkor tették le a „Fritz Heckert” lakóövezet alapkövét a városon kívüli hatalmas zöld (!) területen. Természetesen ez sem volt egyedi jelenség, hiszen ilyen lakónegyedeket találunk nemcsak Kelet-Németországban, hanem az ország nyugati részén és más európai országokban is.
Fritz Heckert lakónegyed, Karl-Marx-Stadt (fotó: Gottfried Beygang, Kunstsammlungen Chemnitz/ Schloßbergmuseum, Fotosammlung)
Karl-Marx-Stadt újjáépítésén túlmenően a kiállítás arra is vállalkozott, hogy a világszerte elterjedt úgynevezett brutalista építészetről egy áttekintést nyújtson. Az egykori bencés apátság gótikus kerengőjében megcsodálhatjuk az 1960-as évektől a 80-as évekig dübörgő brutalista építészet jobban és kevésbé jól sikerült gyöngyszemeit a világ minden tájáról.
A brutalizmus szó ebben a kontextusban a leginkább jellemző építési anyag, a beton, francia kifejezéssel „béton brut” alkalmazására utal. A vasbeton 1867-es feltalálása óta az 1950-es években vált a beton úgymond látható felületté és kezdte dominálni az építészetet, főleg de nem kizárólag a lakásépítés terén. Először az 1980-as években érte kritika az előre gyártott elemekből épült betondzsungelek jelenségét gyakran egy korszak bukásának szimbólumát látva benne. Egyes épületeket mára a pusztulás fenyegeti, vagy már le is bontották őket, másokat műemléki védelem alá helyezték.
A brutalista építészet időközben átfogó kutatások tárgya is lett. A Schloßbergmuseum 2024 novemberében konferenciát rendezett a Chemnitzi Műszaki Egyetemmel együttműködve, mely Chemnitz 1945 utáni újjáépítésére összpontosított – mind nemzetközi kontextusban, mind a szocialista „testvérországokra” és a „vasfüggöny” mögötti területekre tekintettel. A konferencia a második világháború utáni építészetben mutatkozó különbségeket és hasonlóságokat, valamint a háború előtti évtizedek modern építészetében fellelhető referenciapontokat vizsgálata. Ez a rendezvény alapozta meg a jelenlegi kiállítás koncepcióját.
A kiállítás az életmódra és fogyasztói kultúrára is utal: nem maradhattak ki az egykori nagy áruházak és szórakozó helyek sem. A tárlat egyik kiemelt tárgya az egykori Kosmos táncklub homlokzatán található neon felirat. A Kosmos a Karl-Marx-Stadt újjáépítésének első fázisában épült és 1964-ben nyitott meg. A „kozmosz” az újonnan épült, modern kulturális és szabadidős létesítmények elnevezéseként nagyon kedvelt volt és tipikus jelenségnek számított az 1960-as években az egész NDK-ban.
A világűr téma a Szovjetunió űrversenyben aratott sikereivel, az első műholddal (Szputnyik 1959) és Gagarin űrrepülésével (1961) meghatározta az egész 60-as éveket. A kiállítás további darabjai, mint például egy Gagarin-mellszobor (mely az egykori kolostor épületében úgy hat, mint egy szerzetes) könyvek és filmek, az 1960-as évek „kozmikus korszakát” idézik fel.
Külön említést érdemel a kiállítás-dizájn, mely a korszak építészetét idézi fel ihletet merítve a tipikus függönyhomlokzatokból. A múzeumban csak két kisebb termet lehetett teljes mértékben az időszaki kiállítás rendelkezésére bocsátani. Itt kaptak helyet a legfontosabb tárgyak. A kurátorok a helyhiányt úgy oldották meg, hogy az időszaki kiállítást a teljes Schloßbergmuseumra kiterjesztették és a gótikus oltárok és szobrok között szigeteket alakítottak ki. Ez egy kísérlet arra, hogyan osztozhat ugyanazon termekben két párhuzamos kiállítás. A szükség néha új megoldásokat eredményez, de ez alighanem igaz volt a háború utáni városrendezésre is.
Részlet a kiállításból (fotó: Juhos)
Borítóképen: Neonreklámok a városközpontban, 1970-es évek közepe, Karl-Marx-Stadt (fotó: Archiv Gert Dachsel)
