A dunaharaszti Laffert-kúria felújított tetőterében 2025-ben nyílt meg a Baktay Ervin Indián-Cowboy kiállítás új tere, amely nemcsak a dunai indiánok által használt tárgyakat mutatja be, hanem lehetőséget ad a bekapcsolódásra is: a látogatók aktív résztvevőkké válnak. De hogyan működik mindez a gyakorlatban? Erről beszélgettünk az intézmény munkatársaival.
Baktay Ervin (1890-1963) Indiával foglalkozó kutatói és ismeretterjesztői, valamint művészettörténészi és muzeológusi munkássága széles körben ismert. Kevésbé köztudott azonban, hogy érdeklődése az észak-amerikai indiánok kultúrájára és a cowboyok vadnyugati világára is kiterjedt, amely köré nemcsak egy komolyan vett szerepjátékot, hanem egy összetartó közösséget is szervezett.
Az „indiánozás” egykor szoros közösséget, értékrendet és játékos tanulást jelentett. Generációk nőttek fel indiánregényeken, mára azonban ez a világ szinte eltűnt a mindennapokból. A technológia uralta korban éppen azok az értékek válnak újra fontossá, amelyeket az indián kultúra képvisel: a természet tisztelete, az erkölcsi tartás, a közösség és az egymás iránti bizalom.
A Baktay Ervin által hátrahagyott gazdag szellemi és tárgyi örökség ápolása szülővárosában, Dunaharasztiban ma is ezt a szemléletet követi, amely a megújult kiállításban is hangsúlyosan megjelenik.
Egy gyűjtemény története
A kiállítás alapját képező tárgyakat Lorencz József (indián nevén Sastoll) gyűjtötte össze azzal a céllal, hogy emléket állítson Baktay Ervinnek (indián nevén Heverő Bölény) és az általa létrehozott dunai indián közösségnek. A gyűjtemény az 1930-as években formálódott cowboy „Város” és indián „Törzs” kézzel készített emlékeit őrzi.
Az összegyűjtött anyagból 1998-ban Kisorosziban nyílt meg az első kiállítás, amelyet Lorencz József 2013-ban Dunaharasztinak ajándékozott. A gyűjtő – aki később maga is muzeológussá vált – 2016-ban a teljes anyagot a Néprajzi Múzeumnak adományozta. Halála után a gyűjtemény gondozását lánya, Lorencz Pálma (indián nevén Vidám Tücsök) vette át.
Út az új térig
A kiállítás anyagát korábban a dunaharaszti Városháza udvarán található Helytörténeti Emléktárban mutatták be, ám az épület felújítása és az Emléktárnak szánt más funkció miatt a tárlatot 2024-ben lebontották. A tárgyakat ezt követően a Néprajzi Múzeum munkatársai elszállították, majd átfogó tisztításnak és restaurálásnak vetették alá. Ez a munka nemcsak megőrizte, hanem új státuszba is emelte a gyűjteményt: a korábbi kiállítási darabok immár leltári számmal rendelkező műtárgyakká váltak.
Ez a változás szakmai szempontból is jelentős, hiszen a gyűjtemény bekerült a Néprajzi Múzeum nyilvántartásába, miközben a jó együttműködésnek köszönhetően továbbra is hozzáférhető és látható maradt. Mindez jól illeszkedik az intézmény kultúrstratégiai szerepéhez: nemcsak örzőként, hanem aktív szakmai partnerként is részt vett a kiállítás létrejöttében, értelmezésében és a helyi kezdeményezés támogatásában.
E szemlélet jegyében 2025. augusztus 31-én nyílt meg az új állandó tárlat, amely a Laffert-kúria padlásterében kapott helyet.
Új kiállítótér születik
Galó Anita intézményvezető elmondása szerint a Laffert-kúriára a kiváló adottságai miatt esett a választás.
A tetőtér kialakítása során kiemelt figyelmet kapott az állagmegóvás: az ablakokra erős UV-szűrő került, illetve a szabályozott hőmérséklet biztosítása is megoldott. A megtisztított műtárgyak egy tudatosan megtervezett térbe kerültek, amely Boros Viktória látványtervező elképzelései alapján született újjá. Fontos cél volt a tervezés során, hogy a tárlat minél jobban megőrizze Lorencz József és a dunai indiánok eredeti elképzeléseit, ugyanakkor megfeleljen a kortárs látogatói igényeknek is.
A tervezési folyamat workshopokkal kezdődött, amelyekbe a helyi Baktay Ervin Gimnázium diákjai is bekapcsolódtak, ezzel is erősítve a kiállítás közösségi szerepét.
Az új koncepció már a fentiekből is világosan kirajzolódik, az új térnek nem pusztán tárgybemutató szerepe van, hanem olyan közösségi térként működik, ahol a látogatók aktív résztvevőivé válhatnak a történeteknek.
Indulhat a kaland
Miután a falon elolvassuk az indián tízparancsolatot és törvényeket, a tetőtérbe vezető lépcsőkön az ezekből képzett, szófelhőre emlékeztető kifejezések segítik a ráhangolódást. Felérve a kiállítótérbe az első benyomás az otthonosság: tágas, világos tér fogad, amely szinte azonnal lelassítja a látogatót.
Ez a hangulat nem véletlen. Holló Panna tárlatvezető szerint: „A koncepció az volt, hogy egy nyitott közösségi tér jöjjön létre, ahol először egy kicsit mindenki elcsendesülhet. Ahol mindenki - korosztálytól függetlenül - megtalálja ebből az izgalmas, de kissé elfeledett cowboy-indián tematikából a szívéhez közel állót.”
A tér berendezése is ezt a hangulatot erősíti: a játékos elemek és interaktív felületek tovább fokozzák az otthonosság érzetét. A koncepció itt is tudatos. A játszósarokból kiindulva - amely Baktay Ervin fiatalkorára utaló elemeket tartalmaz - személyes tárgyain keresztül, fokozatosan bontakozik ki az életút: a korai évektől indiai utazásain át egészen felesége, Aditi és unokahúga, Amrita Sher-Gil történetéig.
A vadnyugati város és az indián tábor
A tetőtér másik oldalán két eltérő, mégis szorosan összetartozó installációval találkozunk. Az egyik egy, a westernfilmek világát megidéző enteriőr, a másik egy indián tábor. A két tér nem csupán kiállítói látványelem: Baktay Ervin szerepjátékának két alapvető helyszínét kelti életre.
Az előbbi a téli összejöveteleknek helyet adó „Város”, míg az utóbbi a nyári táborozások világát megidéző verőcei szigetvilág, ahol a „Törzs” élt és táborozott. A kiállított ruhadarabok és használati tárgyak ehhez a kettős játékhoz készültek.
Ezek a tárgyak rendkívüli precizitással és odaadással készültek, mindegyikük önálló történetet hordoz. Éppen ezért nemcsak bemutatásra szolgálnak, hanem erős tematikai alapot is adnak az itt tartott workshopokhoz és foglalkozásokhoz.
A tér kihasználása
A tárlat központi része a két kiállítási részt összekapcsoló, szabadon bejárható tér, amely a látogatói és egyben közösségi élmény egyik kulcspontja. Itt dől el, hogy az érdeklődő kívülálló marad, vagy bevonódik - a tematikus programok és workshopok is ehhez a térhez kapcsolódnak.
Holló Panna tárlatvezető szerint a tárlat különösen a gyerekeket szólítja meg: „Ez egy olyan téma, ami minden gyereket bizonyos korszakában, valamilyen módon elér. Azt látjuk, hogy a kiállítás szinte minden gyereket magával ragad.”
Ugyanakkor jól kirajzolódnak az életkori különbségek is. Míg a kisebbek könnyebben bevonódnak, addig a felsősök és a középiskolások nehezebben szólíthatók meg, a felnőttek és az idősebb generáció számára pedig inkább a nosztalgia jelenti a kapcsolódási pontot. Ahogy a tárlatvezető hangsúlyozza: „Mindenki meg tudja találni azt a karaktert, aki számára a legérdekesebb, vagy akihez a legjobban tud kapcsolódni.”
Éppen ezért a tárlat nem szűkíthető le kizárólag az indián-cowboy tematikára. Baktay Ervin életútja számos kapcsolódási lehetőséget kínál a látogatók számára, életkortól és érdeklődéstől függően.
Indiánozzunk! – Játékos tanulás
A megnyitás óta eltelt időszakban a látogatószám folyamatos növekedést mutat, ugyanakkor a tapasztalatok szerint még mindig az okozza a legnagyobb kihívást, hogy az érdeklődők bejöjjenek. A tárlatvezető szerint azonban aki belép, azt gyorsan magával ragadja a tematika és a tér: „A döbbenet az arcokon mindent elárul: ilyen van? Ez itt volt? Ez mind az országunk, városunk történetének része?”
A kiállítás vonzereje nemcsak a látványban, hanem Baktay Ervin kalandos életútjában is rejlik. Alakja különösen alkalmas arra, hogy a mai fiatalok számára is befogadható legyen. Ahogy a tárlatvezető fogalmaz: „Sokszor mondom a gyerekeknek, hogy ő a mi Indiana Jonesunk.”
A párhuzam nem véletlen: a cél, hogy a látottakat és hallottakat a diákok könnyen saját kontextusba tudják helyezni.
Szalay Orsolya programszervező szerint a szélesebb körben való elérés kulcsa az aktív kapcsolatépítés: „Nekünk kell felkeresnünk az intézményeket, szervezett programokat kínálva.” Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy „aki eljött az iskolával, sokszor visszatér a családjával is, vagy nálunk ünnepli a születésnapját.”
A kiállítás ehhez tudatosan kínál tematikus programokat – vannak kincsvadászatra épülő születésnapi foglalkozások, vagy tűzszertartások, melyek keretén belül indián nevet kapnak a résztvevők, vagy különféle kézműves foglalkozások. Ezek a programok mind az új tér közösségi, egyben pedagógiai koncepcióját is erősítik. Ahogy a tárlatvezető megjegyzi: „A programok végén mindig van egy elcsendesülés is, amit szintén ebben a térben tartunk.”
Jövőbeli tervek
A már említett tapasztalatok alapján a következő időszak egyik kulcskérdése a látogatószám növelése. A tárlatvezető szerint ehhez elengedhetetlenek a fizetett hirdetések és a színvonalas vizuális tartalmak készítésének lehetőségei, melyek segíthetik a kiállítás szélesebb körű elérését.
Hosszabb távon a cél a város turisztikai és kulturális projektjeivel való összekapcsolódás, ami új lendületet adhat a programoknak. Ennek megvalósítása már előkészítés alatt áll.
Az intézményvezető szerint már az új helyre költözés is jelentős előrelépést hozott. A másik épülettel ellentétben itt biztosított a szakmai tárlatvezetés a folyamatos nyitvatartás.
A kiállítás ugyanakkor még számos lehetőséget rejt magában. Mint fogalmaz: „A fokozatosság híve vagyok. Ha mindennel készen lennénk, kevésbé lenne a tárlat rugalmas”. A tárlat jövője éppen ebben a nyitottságban és változékonyságban rejlik, hiszen alkalmazkodik az igényekhez: „Folyamatosan felépítendő projektekre van szükség, nem pedig egy kész alaprajzra. Ezek elhúzódóbb folyamatok, de így, hogy több fejlődési lehetőséget hagyunk nyitva, a projekt élettartalma is hosszabb lesz.”
Befejezés
Ahogy lefele haladok a kiállításhoz vezető lépcsőn, a szófelhő kifejezései új értelmet kapnak: felfele még csak olvastam őket, visszafele már át is érzem – tisztelet, bátorság, légzés, csöndszeretet, Nap. Talán éppen ez a kiállítás legnagyobb ereje: nem csupán bemutat, hanem bevon, és közben észrevétlenül formálja a látogató nézőpontját. Az indián hagyományokhoz és Baktay Ervin örökségéhez kötődő szemlélet így személyes tapasztalattá válik.
Az új térben a látogatók nem pusztán információkat kapnak, hanem történetekhez, szerepekhez és karakterekhez kapcsolódnak. A tárlatvezetések, programok és workshopok is ezt erősítik: a kiállítás a kalandos tematikára építve szólítja meg a különböző korosztályokat, miközben közösségformáló szerepet is betölt a város kulturális életében.
Beszélgetőpartnerek:
Galó Anita, intézményvezető
Holló Panna, tárlatvezető
Szalay Orsolya, programszervező
Helyszín: Dunaharaszti, Laffert-kúria (2330 Dunaharaszti, Fő út 172.)
