Az élménybeszámoló első része itt érhető el. A második rész ezen linken olvasható. Most pedig következzen a folytatás, az utolsó rész!
Kütahya. Az Égei-tengeri régió központja, szénbányász és egyetemi város, híres a különleges mintázatú porcelánjáról és a kerámiagyárról, tele van csodás látnivalóval. E jellemzést olvasva nem meglepő, hogy Pécs testvérvárosa is.
Központi terén kerámiából készült „táncoló” dervis szobor látható, azonban az idegenvezetőnk elárulta, igazából egy meditáló alakot látunk, akiimái mormolása közben sajátos mozdulatsort végez. Így ábrázolják a kultúrájukban a világ javairól lemondó, aszkéta típusú szerzeteseket. De van egy épület, ami miatt különösen fontos számunkra ez a település. Itt áll a Kossuth Lajos Emlékmúzeum.
Igaz, Kossuth alig másfél éven át lakta a ház első szintjét, ami ma az emlékét őrzi. Kertjét szépen gondozott rózsabokrok, dús növények díszítik, és meglepetésünkre egy nagyméretű Kossuth szobor is, Sait Rüstem szobrászművész alkotása.
Ottlétünk nagy érdeklődést váltott ki, és igazából el sem tudtuk dönteni, hogy ez annak köszönhető, hogy csak ritkán járnak magyarok ezen a vidéken, vagy egészen egyszerűen a személyünk varázsa váltotta ki, de pillanatok alatt iskolás gyerekek és tanáraik gyűrűjében találtuk magunkat, akik tágra nyílt szemekkel tették fel nekünk a kérdéseiket. Valószínűleg ennél szemléletesebb tanórát sem tartott még a pedagógus, aki lelkesen közölte a diákjaival, hogy a Kossuth szobor talapzatánál igazi magyarok állnak. Közösen léptünk hát be az emlékmúzeum falai közé.
Kossuth Lajos a szabadságharc leverése után osztrák bérgyilkos csoportok elől menekülve kis időre itt Kütahyabanhúzta meg magát. A 18. századi hagyományos török faépület hét szobájában korabeli bútorok, használati tárgyak és Kossuth-relikviák láthatók. A modern kiállításokhoz igazodva információs táblák és érintőképernyők gazdagítják a belső teret, köszönhetően a berendezést megálmodó Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak. Az egyik teremben az enteriőr bemutatja Kossuth dolgozószobáját, egy másik az 1848-49-es szabadságharc eseményeit dolgozza fel, egy következő betekintést nyújt a 19. század közepi magyar polgári és paraszti életmód mindennapjaiba.
Az emeleti szobából ismert dallam szűrődött ki: Fel, fel vitézek a csatára… Az emlékházat büszkeséggel jártuk be, egy szépen karbantartott kiállítással és Kossuth Lajos emlékét méltóan őrző emberekkel találkoztunk. Boldogan mutatták nekünk azokat a prospektusokat, amelyeket az ide látogatóknak nyújtanak át az év nagyobbik részében, ugyanis a ház csak kora tavasztól késő őszig látogatható.
Kütahyaból negyven kilométerre és bő egy órányi autóútra egy fantasztikus településre kalandoztunk el, az ókori hely neve Aizanoi. A falu szélén magasodik Zeusz temploma, aminek látványától elkerekedik az ember szeme, főleg, ha közelebb lépünk. Azonnal beugrik az athéni Akropolisz épületegyüttesének a látványa, amit ma már a rengeteg turista miatt egyre jobban elkerítenek az embertömegektől, és korlátozzák napi szinten a belépést. Itt azonban Zeusz templománál rajtunk kívül egy teremtett lélek nem járt, az ókori csodánál órákat időztünk el, megérintve egy-egy oszloptörzs kannelúráját vagy a földön fekvő korinthoszi oszlopfő mintázatát.
A templom alagsorában - amihez egy meredek, csúszós fémlépcső vezetett - egy kiállítás tekinthető meg, ami furcsa mód teljesen nyitott. Egy galambpár él odalent, izgatott szárnyalásaik pedig azt éreztették, nem gyakori vendég náluk az ember. Kicsit bizarr volt belegondolni, hogy ez a helyszín az áldozatok terme volt, szűz lányok, állatok, termények és más istennek felajánlott ajándékok gyűjtőhelye. A tárlaton most kőszobrok és síremlékek láthatók, egy tehetős házaspár domborműve, egy gladiátor alakja, számos ion és korinthoszi oszlopfő, valamint kőbe vésett feliratok.
Meddig élt a gladiátor, nem tudjuk, de egészen biztosan harcolt a stadionban
Néhány perces sétára onnan egy romos állapotú fürdőhöz vezetett az utunk, amelyet az ókorban Hygeia, az egészség és a tisztaság görög istennőjének ajánlottak. De szemünket már húzta a következő látvány, a görög színház és - meglepő módon közvetlenül vele egy tengelyre építve nagy komplexumként - a stadion, ahol az a gladiátor is megküzdhetett, akinek az alakját korábban a templom alagsorában megcsodáltuk. Mai ismereteink szerint az ókori világ egyetlen olyan fennmaradt példánya ez, ahol a két objektum egy színpadépületet (szkénét) használt, egyik alkalommal a színházat, másik alkalommal ellentétes irányba a stadiont szolgálta ki különböző kellékekkel.
Az ókori görög színház nézőterét a gyakori földrengések tovább rongálják
Sétánkat az agóránál, a piactéren fejeztük be. Elképzeltük, ahogy az akkor élt emberek itt gyülekeztek, termékeket vásároltak, megvitatták életük nagy dolgait. Egy tábla előtt gyermeki érdeklődéssel olvasgattuk, mi mennyibe került annak idején a piacon, mit lehetett haza vinni, mit lehetett csereberélni. Tojásért és fügéért 4 dénárt, fél liter borért 24 dénárt, fél kiló bárányhúsért 12 dénárt, egy élő oroszlánért 125.000 dénárt fizettek. A legdrágább áru a selyem volt. De nem csak terményekhez és állatokhoz lehetett itt hozzájutni! Egy takarító napidíja 25 dénár volt, egy tanár ára diákonként 50 dénárba került, ennek dupláját kérhette azonban az építészetet oktató. Egy palotaőrnek évente 5.500 dénárt kellett adnia a munkaadónak, egy ügyes szobrász pedig a napi munkájáért 175 dénárt kérhetett. Elgondolkodtató adatok és értékrend.
Aizanoi ókori maradványait az UNESCO a világörökség részévé tette, ami nem csoda, hiszen még így romos állapotában is lenyűgöző a látvány, érezni a központ hangsúlyos szerepét és az akkor élt civilizáció jelentőségét. E felemelő és óriási kulturális értékkel bíró helyszínnel búcsúztunk a török emlékhelyektől, bízva abban, hogy ebbe az országba még visszatérünk.
A gasztronómia, a kulturális emlékek, a történelmi helyek tapintható közelsége egészen elvarázsoltak minket. Egyszer mindenkinek el kell utaznia ebbe az országba, hiszen annyira más az élet ott, mint mifelénk, szóval a mókuskerékből való kiszakadás és a gondolatok elterelése garantált. Ha valakinek éppen erre lenne szüksége…
