Az élménybeszámoló első része itt érhető el. Most pedig következzen a folytatás!
Isztambul felé közeledve az első, amit a magasból megpillantottunk esti repülőutunk alkalmával, a vörösre kivilágított Boszporusz-híd volt. Lenyűgöző látvány volt, ahogy már messziről mutatta az irányt a sokáig a világ első kontinenseket összekötő hidja. Mindig izgatott, milyen érzés átkelni az acélpilléres függőhídon, most Európából valóban Kis-Ázsiába vezetett az utunk.
Első megállónk Izmitben volt, a Márvány-tenger legkeletibb partján található városban (nem keverendő az Égei-tenger partján lévő Izmirrel). Meglepetésünkre a településen gondosan őrzik Thököly Imre és Zrínyi Ilona emlékét, a Seka park ölelésében Thököly Emlékházat pillantottunk meg. A magyar főnemes és hadvezér ifjúkorától fogva ellenséges érzelmeket táplált a Habsburgokkal szemben, de a tehetséges hadvezér néhány sikertelen harca után, életének utolsó öt évét török emigrációban élte le.
Az emlékházban - ami egy bezárt papírgyári épületben kapott helyet - a Magyar Nemzeti Múzeum egyik modern, letisztult kiállítását (lásd a borítóképen - a szerk.) tekintettünk meg, ahol fotókon, grafikákon és családi ereklyéken keresztül mesélte el a hadvezér történetét és mutatta be a korszak legfontosabb történelmi eseményit. Vendéglátóinktól megtudtuk, Thököly a várostól valamivel távolabb a hegyekben élt Karatepe nevű faluban, és felajánlották, elvisznek minket a helyszínre, ugyanis ott is látható egy emlékhely, ahol Thököly Imre és Zrínyi Ilona arcképe is megtekinthető.
Izmitben egy valódi csodát is láttunk! A Régészeti Múzeum mérete amilyen emberléptékű, olyan óriási kincseket rejt. A közgyűjtemény az egykori vasútállomás épületében kapott helyet. A műtárgyak és a régészeti leletek a belső térben és a körülötte lévő parkban egyaránt megtalálhatók.
Izmitben a Régészeti és Néprajzi Múzeum az egykori vasútállomás épületében kapott helyet, a látogatót a három hóra fogadja: a nyár, a tél és az ősz/tavasz istennői
A termekben őskori, hellén, római, bizánci és oszmán korból származó tárgyakat tekinthet meg az érdeklődő. Számomra külön érdekesség volt végig kísérni a folyamatot, hogyan kutatják a múlt emlékeit a tengeri régészek, ezt szemléletesen be is mutatták az egyik teremben. Számos lelet ugyanis a tenger mélyéről került a felszínre, és az ilyen kutatásnak is pontos szabályai vannak.
Egy szörnyű természeti katasztrófa, az 1999-es izmiti földrengés utáni romok eltakarítása közben bukkantak rá az ókori város maradványaira, többek között egy 256 cm magas Herkules-szoborra, ami a második legnagyobb a világon, és jelenleg a bejárattal szemben fogadja a látogatót.
A munkálatok során előkerült egy Pallasz Athéné-szobor és egy ókori színház is, aminek a frízei olyan kitűnő állapotban fennmaradtak, hogy még a festékréteg is jól kivehető a domborműveken. Így bizonyítva láttuk, amit csak ritkán tapasztalunk a saját szemünkkel, hogy az ókori szobrok bizony színesek voltak, sőt, akkor tartották az adott épületet befejezettnek, amikor a szobrai és domborművei végső festést kaptak.
Következő állomásunk már egy másik város, Yalova volt. Atatürk elnök is gyakran járt ide, ugyanis nagyon emlékeztette szülővárosára,Thesszalonikire. Egy nyaralót tartott fenn itt, ahová többször eljárt kicsit pihenni, és a maga ültette fa árnyékában olvasni. De másvalakiről is híres e település. Egy olyan magyar származású férfit tartanak nagy becsben szerte az országban, aki óriási szolgálatot tett a török kultúrának. A kolozsvári diák neve Ibrahim Müteferrika, ami valljuk be, nem hangzik túlságosan magyarosan. Az eredeti neve elkopott az évszázadok során, sehol sincs nyoma, ellenben a mohamedán hitre áttért fiatalember csodálatos élethistóriáját még egy filmben is feldolgozták (Rákóczi tolmácsa - Ibrahim Müteferrika, magyar dokumentumfilm, 2011).
Ibrahim pasa származását legendák övezik, a legvalószínűbb az, hogy református teológusból török rabszolga, majd udvari hivatalnok lett, ezután a bujdosó II. Rákóczi Ferenc mellett tolmácsként és titkárkéntélt Rodostóban és intézte a hivatalos ügyeket Isztambulban. Még III. Ahmed szultán is bizalmába fogadta a több nyelven beszélő magyart, követe lett, és legtöbbször a kényes diplomáciai helyzetek megoldását bízta rá. A helyiek nemes egyszerűséggel a „török Gutenbergnek” nevezik, ugyanis ő a török könyvnyomtatás megteremtője, az Oszmán Birodalom első nyomdáját ő alapította Isztambulban. Nyomtatványai képzett, sokoldalú nyomdásznak mutatják, elképzelhető, hogy a szakma alapjait még Magyarországon sajátította el. 17 művet nyomtatott ki, első és utolsó munkája is szótár volt. Készített arab és latin betűs dokumentumokat, fametszet-illusztrációkat és térképeket. Eredeti tárgyait Yalovában, a kulturális központban berendezett Papírmúzeumban lehet megtekinteni, ahol még a papírmerítés fortélyait is ki lehet próbálni workshop keretében.
Különös egybeesés, hogy a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár munkatársai és az ankarai Elnöki Nemzeti Könyvtár kutatói éppen ottjártunkkor tartottak közös szimpóziumot a török fővárosban, aminek a fókuszában az erdélyi származású nyomdaalapító diplomata életműve volt. Az Aki összeköt: Ibrahim Müteferrika című konferencián a szakemberek megállapodtak abban, hogy a jövőben közösen kívánják kutatni életének további részleteit, hiszen az még mindig tartogat meglepetéseket és feltárni valókat.
Elgondolkodtató, hogy a vesztes forradalmak és szabadságharcok miatt menekülni kényszerülő nagyjaink és kíséreteik sokszor Törökországban kaptak menedéket. Thököly Imre és Zrínyi Ilona Izmit környékén, II. Rákóczi Ferenc Rodostóban, Kossuth Lajos pedig kis időre Kütahyaban. Erre folytattuk utunkat.
Hamarosan folytatjuk.
Borítókép:
