A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 2023. május 8-án és 9-én rendezte a jubileumi X. Országos és VI. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferenciát Miskolcon Múzeumi tükröződés: Társadalom és környezet címmel. A szakmai program megvalósító partnere volt az EPALE Magyarország Támogató Szolgálat is, A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja projekt megvalósítója.
Az Egyesülettel közös idei munka folytatásaként a felnőttkori tanulás kortárs múzeumi lehetőségeit esettanulmányok, interjúk, jó gyakorlatok révén vizsgálták a múzeumandragógiai szakemberek, többféle témakörben. A közösségi múzeumi működés, a digitális tanulási környezet, a fenntarthatóság, a különböző korosztályok múzeumi megszólítása és az ő ismeretszerzési esélyeiket támogató marketing területén rövid szakmai tanulmányok, konkrét eseteket és példákat bemutató módszertani ajánlások születtek közel egy tucatnyi szerző tollából. A Magyar Múzeumok Online folyóiratban indított tematikus sorozatunkban ezekből az írásokból közlünk válogatott tanulmányokat.
A pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) múzeumpedagógiai osztálya 2022–23-ban egy attitűdváltó folyamatot indított el programjai szervezése és fejlesztése során. Az attitűdváltást az indokolta, hogy a 2020-as évekre az internetkultúra minden korosztály számára elérhető, az olvasási, művelődési, kommunikációs szokásokat átjárta és átírta. A jövő látogatója megváltozott figyelem-koncentrációs képességgel él, egyre intenzívebben növekvő számban vannak közöttük tanulási nehézséggel élő fiatalok. Emellett a felnőtt lakosság számára is átalakul a tanulás hagyományos formája: a számítógép forradalmasította az információk átadását és átvételét, olyannyira, hogy az internet magával hozta az önálló ismeretszerzés lehetőségét a források széleskörű kínálatának felhasználásával. Valamint egyre szélesebb az a korosztályi spektrum, akiknél tapasztalható, hogy kialakul egy állandó ingerkeresés, aminek a hátterében az állandó örömkeresés húzódik.
A változást ezen kívül támogatta, hogy 2022-ban megszületett az ICOM új múzeum definíciója, melyben teret kapott, hogy a múzeum „a nyilvánosság számára nyitott, hozzáférhető és befogadó, elősegíti a sokszínűséget és a fenntarthatóságot. A közösségek részvételével működik és kommunikál, változatos tapasztalatot nyújtva az oktatás, a szórakozás, a reflektív gondolkodás és a tudásmegosztás terén.” Ezért a múzeumpedagógiai koncepciónknak fiatalokra, felnőttekre és idős látogatókra egyaránt vonatkozó új fókuszai születtek meg.
A programjainkban törekedünk az újszerű ismeretátadásra, a befogadásra és a hozzáférhetőségre, értve ezalatt a fizikai és a szellemi hozzáférést egyaránt. Fejlesztéseink során arra keressük a választ, hogy a 21. századi gyermek- és felnőttkori tanítás és tanulás miként támogatható a múzeumi tartalmakkal? Hogy az EREDETIVEL és IGAZIVAL való találkozás, a múlt és a jelen egy pillanatban való sűrítettsége hogyan támogathatja a figyelmet, a memorizálást, a kreativitást?
Eszközeinket a drámapedagógia, a kooperatív- és konstruktív pedagógia tárából vettük. Intenzíven visszatérő eszközünk volt a szerepjáték. A szerepajánlat és szerepelfogadás módszer felhasználása a múzeumi befogadásban még újszerű eszköz. Arra épít, hogy – tapasztalataink alapján – a látogató saját személyében nem is, de egy szerepben igent mond a közös munkára.
Jelen cikkben egy három alkalmas folyamatot mutatok be, melynek végére új ismeretátadási műfajt fejlesztettünk. Ezeket a programokat főként felnőtt korú látogatóinknak szerveztünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a tapasztalati- és a reflektív tanulás, a konstruálás hogyan használható fel csoportos ismeretátadásra, s mindez miként valósítható meg múzeumi térben?
Azt kerestük, hogy létrehozható-e olyan foglalkozásszerkezet és olyan foglalkozáselemekből álló mátrix, amely kellően rugalmas ahhoz, hogy a mindenkor betérő látogatócsoport számára vonzó és figyelmet fenntartó foglalkozást teremtsen, ugyanakkor kellően keretet adó ahhoz, hogy az adott kiállítás értékei ne tűnjenek el a foglalkozás élményének sokaságában?
Egy kis Montmartre Pécsett, fotó: Füzi István, JPM
Tárlatvezetés improvizációs színházzal
A programot két alkalommal hirdettük meg, Csontváryval szabadon, majd Montmartre világa litográfiákon és élőben címekkel. Mindkét alkalmunkat az ún. R–J–R modellben szerveztük (Ráhangolás – Jelentésteremtés – Reflektálás).
Az első alkalom (Csontváryval szabadon, 2022. 10. 01.) Ráhangolás fázisában a jelenlévő látogatók arra kérdésre válaszoltak, hogy vannak most, majd megszólalásaik után a jelenlévő Pécsi Playback Színház[1] tagjai lejátszották az elmesélt érzéseket, állapotokat, történeteket. Ezzel megteremtettük azt a belépési pontot – a kapcsolódást önmagunkhoz –, amely alkalmassá tette a látogatókat gondjaik és hétköznapjaik elengedésére és a műalkotásokkal való találkozásra.
A Jelentésteremtés fázisában Vadvári Katalin múzeumpedagógus vezetésével elindult a kiállítás megtekintése. A tárlatvezetés adott pontjain azonban – mind a négy teremben egy-egy alkalommal – megállt a kognitív ismeretátadás, és a playback játékmester arra hívta a jelenlévőket, hogy osszák meg a bennük lévő érzéseket, gondolatokat, a találkozásokat Csontváry képei és önmaguk között. A nézők közül mindig akadt több bátor vállalkozó, aki vállalta a megosztást, melyet aztán viszontláthatott az improvizatív lejátszásban. A belső élmények megosztása egyre mélyebbé tette a festményekre és az önmagunkra irányuló figyelmet.
Végül a program végén, a Reflektálás fázisban szabadon megfogalmazhatták a résztvevők, miként hatott rájuk ez az új típusú múzeumi program, mely egyesítette a tárlatvezetést és az improvizációs színházat. A reflexiók egyaránt vonatkoztak a látottakra, hallottakra, és az új műfajra, annak erősségeire és fejlesztendő elemeire, esetleges akadályaira.
Melyek ennek a programnak az erősségei? A személyes élmények és történetek valódi bizalmat szültek a véletlenszerűen összegyűlt látogatók között. Nemcsak társai voltak egymásnak a festmények nézése, szemlélése közben, hanem észrevétlenül olyan közösséggé is formálódtak, akik egymásra bízzák megszülető gondolataikat és érzéseiket.
Improvizáció – találkozás, fotó: Füzi István JPM
A program miként támogatja az ismeretszerzést, a tanulást felnőtt korban? Az ismeret Csontváry Kosztka Tivadar életművét, művészetét, alkotói fázisait jelentette, a tanulás pedig szenzomotoros tapasztalatokkal összekötött tanulás volt. Mivel felnőttkorban is jelentős időt töltünk számítógépek és okos eszközök előtt, ezzel megnövekedett a kétdimenziós tanulással töltött idő. A valódi tanulás, azaz az információ felvétel–értelmezés–memorizálás azonban hatékonyabb, ha mozgással összekötött. Ezen felül a színházi technika biztonságos közeget teremtett, s ebben a közegben érzelmeket szólított meg a látogatókban.
Az érzelem bekapcsolása hogyan hat a tanulásra? „A pozitív érzelmi állapot hatására a személyiség egyes készségei összhangba kerülnek, a pozitív érzelmi élmény egyfajta húzóerőként aktivizál további készségeket. Kitágítja a figyelem fókuszát és a kognitív kapacitást, s ezzel gondolatok és cselekvésimpulzusok szélesebb köréhez járul hozzá. Az emberek pozitív érzelmi állapotban képessé válnak gondolatok, ötletek közötti kapcsolat, kreatív megoldás találására, bővül a cselekvési repertoár, az egyén szokatlanabb viselkedésmódokat valósít meg."
Fredrickson „építs-bővíts” elmélete alapján a pozitív érzelmi állapot képessé tesz bennünket arra, hogy kapcsolódjunk a környezetünkhöz, új információkat integráljunk, tanuljunk, alkotó módon legyünk jelen.[2]
Látogatói élmény visszajátszása, fotó: Füzi István JPM
A Montmartre világa litográfiákon és élőben – Improvizáció Toulouse-Lautrec műveire (2023. 05. 09.) címmel a tárlatvezetés improvizációs színházzal programunk másodszor is megrendezésre került, de már az első alkalom tapasztalataival, valamint újabb ötletekkel tovább fejlesztve.
A program meghirdetésére létrehozott Facebook-eseménynél kértük a látogatókat, hogy hozzanak magukkal olyan személyes tárgyakat, amelyek reflektálnak a festőművész, grafikus alkotó műveire. A látogatók a legkülönfélébb tárgyakkal érkeztek: volt, aki a nagymamája századfordulós réklijét hozta, volt, aki parókát, volt, aki Toulouse-Lautrec szakácskönyvet. Az első alkalom forgatókönyvét azzal gazdagítottuk, hogy playback színház színészei a tárlatvezetés előtt egy-két ruhadarabbal idézték meg Toulouse-Lautrec korát, a századfordulót.
A Ráhangolás fázisát ekkor élőzene hallgatása és a kosztümös színészek bevonulása jelentette. A Jelentésteremtés fázisban a tárlatvezetést az otthonról hozott tárgyak képekkel való asszociatív kapcsolata és a látogatókban megszületett érzelmek, gondolatok playback visszajátszása gazdagította ismét. A program végén a reflexiók már inkább szóltak a látott képekről, a megidézett világról, a litográfiákról, jelezve ezzel, hogy az első alkalom műfaji újszerűsége, esetleges idegensége után a második alkalommal már otthonosabban mozogtak a látogatók ebben az ismeretátadási formában. Ennek a második alkalomnak a gyümölcse lett, hogy a szakácskönyvet hozó férfi együttműködést ajánlott fel a pécsi Cafepartisan vendéglátóhely részéről.
Látogatók játékba merülve, fotó: Füzi István JPM
Így született meg a Montmartre Pécsen című esemény (2023. 06. 24-én a Múzeumok Éjszakáján), ahol felidéztük a fülledt Montmartre-i mulatók hangulatát. Az eseményhez kapcsolódott egy civil szervezet, A Keret Alkotó Csoport, egy vendéglátóipari egység, a Cafepartisan és a Pécsi Playback Színház, valamint az általuk toborzott 20 fő önkéntes. Ők a Janus Pannonius Múzeum korabeli viseletmásolatait öltötték magukra. Felkészülésüket egy a századforduló kultúráját bemutató filmmel támogattuk meg, ezzel, valamint saját kutatásaikkal a korban, kultúrában elmélyedtek, majd az adott napon 18–24 óra között szerepbe bújva igazi mulatói világot teremtettek. Ezen az estén párhuzamos programként ebből a mulatóból indult el több klasszikus tárlatvezetés is.
A szerepjátékhoz kötött tanulás az egyik legintenzívebb tanulási folyamat. Miért? Játék közben a szerepben lévő:
A fenti tevékenységek egy organikus folyamatban egyszerre működnek, így hozva létre komplex tanulási helyzetet.
Múzeumban közösségben, fotó: Füzi István JPM
Miként támogatta ez a fiktív világ a játékot néző tanulását? A Mulató terében szabadon dönthetett mindenki arról, hogy szemlélő, néző, vagy a játékosokhoz kapcsolódó, velük párbeszédet folytató akar lenni. A téralakításnál ügyeltünk arra, hogy bár korabeli bútorokkal rendeztük be a termet, de minden asztalon olyan játékokat helyeztünk el, ami a ma emberének is ismerős (kártyajátékokat, dominót, kockát stb.). Így ez lett a belépési pont és a közös cselekvési lehetőség a szerepbe öltözöttekkel. Emellett pedig folyamatosan szólt a korhű zene, amely mindkét világban (a fiktívben és a valóságban is) ugyanúgy értelmezhető.
Miként támogatta meg ez a program a benne résztvevők tanulását? Minden résztvevő egy alkotó folyamatba lépett be, megélhette a közösség (együvé tartozás és védelemérzet) erejét a múzeumban, a szokatlan helyzet kíváncsiságot ébresztett, (explorer szemlélet), a kíváncsiság tudásszerzésre sarkallta (a tárlatvezetésen közben nagyon intenzívvé vált az érdeklődés). Az önkéntesek a program után kérték a rendszeres múzeumi, szerepbelépős találkozás lehetőségét. Ezzel ajtót nyitva egy állandó önkéntes közösségnek, amellyel a pécsi múzeumban is megteremtődne az Élő Múzeum működtetése.
A fenti eszköztár és események ismeretében a tanulást értelmezve a következőképp alakult a programunk. A programban a tanulás Kolb[3] modellje állomásai jelentek meg: érzékelés – megfigyelés – gondolkodás – tapasztalatgyűjtés. A hagyományos tanulási folyamat, mely egy kiállítás megtekintése során aktiválódik, most a tárlatvezetéssel, improvizációs színházzal, élő múzeumi jelenléttel gazdagítva lehetővé tette minden tanulási stílusú látogató bevonódását.
Ez a teljes körű bevonás biztosította egyszerre az élményszerűséget, és az edukálást, tartotta fenn hosszú távon a figyelmet, tette jelenlévőket kíváncsivá az adott témára és épített a jelenlévőkből közösséget. Ez a három alkalmas folyamat 2022. október 1. és 2023. június 24. között az egymásra épülő alkalmakkal, a tapasztalatokra épülő fejlesztésekkel egy teljesen új múzeumi műfajt teremtett meg. Organikusan alakult, a benne résztvevők motivációjára épült. Az első alkalom 30, a második 40 főt vonzott, míg a harmadik alkalom hat órája alatt több száz látogató fordult meg a korabeli Mulatóban és a Kiállításban.
Önkéntesek modellt nyújtanak, fotó: Füzi István JPM
A felnőtt korosztálynak szóló múzeumi ismeretátadás egy intenzív átalakulás előtt áll. 5-10 év múlva felnőttként lesz jelen az a korosztály, ahol ma már mérhető a gyengülő mozgás mobilitás, a beszédészlelés zavara, az egyre rövidülő figyelem.
A végrehajtó funkciók közül változik a kontrollfunkció (gátlás, késleltetésnek való ellenállás, eltérő ingerek kizárása, figyelem); a munkamemória: információk szem előtt tartása, információk felhasználása a problémák megoldásánál. Változik a kognitív rugalmasságuk: a szabályokhoz és a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás.
A múzeumi szakemberek számára egy folyamatos fejlődést és fejlesztést igénylő korszak következik. Kívánom magunknak a sikeres útkeresést, és annak az örömét, hogy miközben keressük az új, hatékony ismeretátadási módszereket, közben mi magunk is tanuláson, változáson fejlődésen megyünk keresztül.
Szerepfelvétel közben, fotó: Füzi István, JPM
Jegyzetek
[1] A playback színház spontán, rögtönzött színház, amelyben a közönség tagjai mondják el saját életükből vett történeteiket, és a társulat tagjai ezeket jelenítik meg a színpadon, egy játékmester vezetésével. A műfaj a színház ősi elemeiből építkezik. Modernkori alapjait J. L. Moreno, a pszichodráma atyja teremtette meg barátaival Bécsben. 1921-ben alakították meg a bécsi Stegreiftheatert, az ott születő jeleneteket a közönség tagjai játszották el rögtönözve. A playback mozgalom elindítása Jonathan Fox, amerikai pszichodramatista és színházi szakember nevéhez fűződik. A playback színházak ma már megtalálhatóak szerte a világban Kanadától Új-Zélandig.
[2] FEHÉR Ágota – FODOR Szilvia 2020, 265–281.
[3] David A. Kolb amerikai szociálpszichológus a tapasztalati tanulás elméletében a 20. század meghatározó jelentőségű tanuláselméleti irányzatait (John Dewey, Kurt Lewin, Jean Piaget, William James, Carl Jung, Paulo Freire, Carl Rogers stb.) ötvözi. A tanulás folyamat-jellegét hangsúlyozta, mely folyamat nemcsak új ismeretek elsajátításából áll, hanem mindig újratanulás is; a tanuló meglévő tudását, előzetes tapasztalatait előhívva dolgozza fel az új ismereteket, átalakítja, integrálja azt. A fentiek alapján a tanulási folyamat négy, ciklikusan ismétlődő szakaszra osztható: A konkrét tapasztalat felől indulunk el a reflektív megfigyelés felé, onnan az absztrakció, vagyis az élmények átalakulása felé mozdulunk, majd következik az ismeretek új helyzetben való alkalmazása.
Irodalom
FEHÉR Ágota – FODOR Szilvia: Pozitív érzelmek a tanulás szolgálatában. In: NÉMETH A. – ORSOVICS Y. – CSEHIOVÁ A. – TÓTH-BAKOS A. (szerk.): A Selye János Egyetem 12. nemzetközi konferenciája. Pedagógiai Szekciók. Konferenciakötet. Komárno, 2020. 265–281.
ABSTRACT
EXPERIENCE-BASED LEARNING FOR ADULTS IN THE MUSEUM
The museum education department of the Janus Pannonius Museum of Pécs has started a new process in the years 2022–2023 with the intent of changing attitudes related to the organization and development of museum programmes. This process seeks to answer how the contents of the museum can support the education and learning processes of children and adults in the 21st century.
It also raises the question whether encountering the ORIGINAL and the AUTHENTIC, the crystallization of the past and the present in a single moment can foster better attention, memorization and creativity.
The article presents three processes that were deemed suitable for overcoming the aforementioned challenges and also contributed to the development of a brand new genre of knowledge transfer. These programmes were organized for adult visitors. The goal was to determine how experience-based and reflective learning could be used for group knowledge transfer as well as its implementation within a museum space.
The aim of the department was to establish an occupational structure and a matrix consisting of occupational elements that is flexible enough to provide attractive and attention-grabbing occasions for visitor groups within an appropriate framework so that the values presented by the exhibition do not get lost in the multitude of experiences offered by museum education activities.
A cikk a Pulszky Társaság és az EPALE Magyarország projekt koordinátora, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal együttműködése révén született.
A szerző múzeumpedagógus, drámapedagógus, osztályvezető a pécsi Janus Pannonius Múzeumban.
