Stílszerű helyen, az eredetileg Bajorországból való, Nyugat-Dunántúlon a 17. század végén nemességet szerzett, majd a 19. század első harmadában már Pécsett is polgárságot nyert vaskereskedő Traiber-család egyik ágának Király utcai házában került sor 2022. szeptember 23-án a Befogadás és történelmi traumák; kollektív és egyéni sorsok. Mozaikok a magyarországi németség 300 évéből című múzeumandragógia műhelynapra.
A házigazda Janus Pannonius Múzeum vezetését is képviselő Gál Éva történész főmuzeológus, osztályvezető a pont 140 évvel ezelőtt Vasváry-ra magyarosított família példáján keresztül adott érdekfeszítő bevezetőt köszöntőjében, amelyhez in situ társul a gazdag és hiteles múzeumi szoba-enteriőrök sora, valamint a jelenleg az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának székházát is jelentő, egykori Vasváry-villa (Mecsek-oldal, 1884).[1]
Ezt követően Dr. Kriston-Vízi József, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület kebelében immár tíz esztendeje hivatalosan is működő, az igen színes és tagolt felnőtt társadalom s a muzeális közgyűjtemények különböző összefügéseit folyamatosan vizsgáló, feltáró és kérdéseit nyíltan felvető tagozatának jelenlegi vezetője szólt a történelmi-közösségi önismeret témakörében újabban szerzett múzeumi példákról s a mostani összejövetel céljáról.
„Néhány évtizeddel ezelőtt még csak kijelölt – főleg fővárosi-központi – múzeumok, intézetek és felkent kutatók privilégiuma volt bizonyos témákról és korszakokról szólni, miközben a vidéki múzeumokban a tárgyi és adattári anyagai történész, néprajzos és persze más szakterületek terepjáró szakemberei révén szintén gyarapodtak a kikerülhetetlen nemzet-alakító és formáló ismeretek tárházai. De vannak olyan történések még mostanában is, amelyről – valóban és képletesen is – csak pinceszeren, otthoni késő esti beszélgetéseken, ha esett vagy esik szó…”
Nincsenek társadalmi-történeti tabuk, amelyeket ne lehetne, még inkább: ne kellene a ma muzeológus kutatójának, az így nyert ismeretek különböző közvetítőinek közelebbről szemügyre venni,- ám mindehhez nagyfokú megértés, figyelem, felkészültség s ha szükséges, „a hallgatni tudás, az együtt megélendő csend ” elsajátítása nagyon fontos. Nem könnyű objektívnek, kívül állónak és egyszerre beavatottnak lenni az évszázadokon keresztül még oly sikeres, majd az elmúlt bő hét – nyolc évtized során csaknem ellenséggé ferdített, több száz ezres magyarországi/magyarrá vált német kis- és nagyközösségek életének vizsgálatával.
Erre figyelmeztetett nagyszerűen összefogott és kérdésfelvetésekkel is megmozgató előadásával a műhelynap szakmai vezetője, Walterné Müller Judit történész, főmuzeológus. A Pulszky Ferenc-díj 2021. évi kitüntetettjének segítségével felelevenítésre kerültek azok a fontos sarokkövek, történelmi állomások, amelyek a szervezett, elsősorban a mai Németország területéről több mint 300 éve megindult, s 400 000 német ajkú, gyűjtőnévvel illetve: „sváb” új honfoglalását jellemezte. Az emblematikus „Ulmer schachtelek” (ácsolt/épített fa gerendás dereglyék) segítségével az akkor hajózható Felső-Duna szakaszán összegyűlő és onnan dél-keletre induló s a történelmi Szatmárt, Bácska, Bánát, Baranya és Tolna vármegyéket, Budapest környékét, etc. benépesítő szabad gazdálkodók, iparosok, szőlőművelők, dolgos telepesek tömegéről van szó. Azokról, akiknek lélekszáma a török kiűzése, majd a Rákóczi szabadágharcot követően évszázadokon át fenntartotta sajátos kultúráját, - elsősorban a vidéki Magyarországon. Judit a Duna-menti migrációt tematizáló 2012-es ulmi évad (Baden-Württemberg) kiterjesztésének nyomán született nemzetközi tudományos összefogás eredményeire hívta fel a figyelmet. Most, amikor egy ideje - sajnos, leegyszerűsítve és jócskán pejoratív értelemben, bőven áthangszerelve politikai felhangokkal – más rezonálása lett a „migráció” fogalomnak, az Európán belüli gazdasági, családi-közösségi-nemzeti (és nemzetközi!) felvirágzást egyaránt hozó, alkotó és teremtő munka társulása a szabad akarattal,- nos erre mai napig kiváló példa az egykori magyar királyság elpusztult vidékeinek irányított betelepítése.[2]
A Nagyszentmiklóson született magyar zeneóriás neve és szellemi alapállása többször is előkerült a beszélgetés indító gondolatok között. Bartók Béla a magyar nyelvterület déli határvidékén született, egy románok, németek, szerbek és magyarok lakta nagyközségben. Szülőhelye mintha kicsiben ábrázolta volna a latin, germán és szláv többségű Európát s benne a magyarságot. Ereiben szláv és germán vér is folyt, amennyiben nyolc dédszülője közül három bunyevác volt, három német, és csak kettő magyar…
Az előadáshoz számos reflexió, kérdés, gondolat-cserére váró fölvetés érkezett s ez az őszinte oldottság hatotta át a műhelynap további óráit is. A bővebb hozzászólók között volt Gász Bernadett, a találkozónk léttejöttét támogató LÁGER-VAGON Alapítvány elnöke, akit egyébként több múzeumi és örökségvédelmi szakember a Pécsváradi „Vár”[3] gondos szakavatott vezetőjeként ismer. A személyes, családi örökségként is átélt sváb gyökereket, a kitelepített avagy „kissé hosszúra nyúlt” málenkij robotot szenvedett ezrek sorsának mementójaként hozták létre nemrég alapítványukat. Emlékezethely elnevezésű projektjük központját az egykori pécsváradi vasútállomás és az ott álló, a korábban országos vándorúton volt Lágerjárat utazó kiállítás vagonja jelenti. A német, magyar, szerb és zsidó lakosság által néhány évtizeddel ezelőtt még egykor közösen lakott település és környéke mai örökség-védői és számos fiatallal is kiegészülve pl. már az „Egy szatyorral” emléktúrát szervezik évről évre. A fejlesztés számos elemét is megosztotta a jelenlévőkkel Bernadett, hangsúlyozva a múzeumpedagógia és -andragógia módszertani szerepét és fontosságát, lehetőségeit e közösségi program, a be- és elfogadás állandó életben tartásának érdekében. Pedagógus, levéltáros és kultúraközvetítő kollégák hozzászólásai, lelkes vagy mértéktartó, de mindenképpen elismerő szavak és a további kapcsolódás lehetőségei fogalmazódtak meg az elhangzottak kapcsán.
Még ebéd előtt került sor Dr. Trippó Sándornak, a Budapesti Goethe Intézet nyelvi szakreferensének bevezető kiselőadására, amely a Vasváry-ház első frontjának nyugati és keleti szárnyában megrendezett „5 x Deutschland in aller Welt. Im Spiegel der Migration “(magyarul: „5 x Németország. Szerte a világon”) címen készült kiállításhoz kapcsolódott. Az egyébként Balmazújváros mellett maga is sváb családból származó, a Debreceni Egyetemen végzett és évekig ott oktató fiatalember személyében hitelesítette azokat a kortárs körülményeket, amelyek a nyelvi-kulturális megértés, a mindenkor jelen lévő – nem feltétlenül kényszeres – egymásra utaltság és korszerű kapcsolatépítés nagy tradíciókkal bíró fundusán nyugszanak. Ismeret- és gondolatgazdag, ötletes, jobbára társas alkotó és felfedeztető feladatok játékos alkalmazásával vezette be az összes résztvevőt az öt kiállítóhelyiségben elrendezett fotó kiállítás sugallta világokban. A szellemi kalandvágyat és aktivitást a közeli „fapados” hangulatú István Pince Étteremben elköltött ebéd sem csökkentette, - sőt!
A program vége felé Dr. Vass Erika, a szentendrei Skanzen muzeológusa szólt röviden a saját (először még Cikón végzett) téma-kutatásairól, amelyeket sikerült összefűzni később a Dél-Dunántúl és Kisalföld tájegységek német/” sváb” elemeivel. Az ehhez készült „Népek, nyelvek kultúrák”[4] és a „Történelem sodrában. Lakoságcsere a Dél-Dunántúlon az 1940-es években”[5] című kiadványok szintén újabb inspirációval szolgáltak mindenki számára. Elhangzott: a nemrég átadott Erdély tájegység mostani épületei között is átsüt a szász német életmód hangulata.
Mielőtt a tartalmas találkozó hivatalosan is véget ért volna, a jelenlévők 2023-ra a téma folytatását tűzték ki a következő helyszínekkel: Skanzen, Szentendre; Pécsvárad „Emlékezet helye”; Vasváry-ház, „Emlékezés folyosója”, Pécs.
Végezetül a még együtt levő érdeklődők kérésére W. Müller Judit kurátor röviden bemutatta az épület belső udvarából nyíló „Málenkij robot. Kényszermunka a szovjet lágerekben” című állandó kiállítást.
Rendezvényünk további kiemelt támogatója volt: a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre.
Fotók: Barteczka Mária és Kriston-Vízi József
A műhelynaphoz W. Müller Judit készített színes képekkel is illusztrált néhány lapos ismertetőt, amelyet igény esetén szívesen megküld; e-mailje: wmuller.judit@jpm.hu;
A német vándorkiállításhoz ismertetőt, valamint pedagógiai hasznosítás céljából anyagot Dr. Trippó Sándor küld meg szívesen; ő a sandor.tirppo@goethe.de levelezőt használja.
Rendezvényünk része volt a VI. Pécsi Tanuló Város Fesztivál 2022 program-sorozatának; gesztor: Nevelők Háza Egyesület, Pécs.
Lábjegyzet:
[1] Romváry Ferenc: A pécsi Vasváry- ház története. In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989), 239- 283. Pécs, 1990. és Ugyanő: A pécsi „Vasváry-Telep” története. Vasváry György műgyűjteménye. In: JPMÉ 32.,1987. 163—224. Pécs, 1988.
[2] Lásd: Vándor Andrea (szerk.): Migráció a Duna térségében. A németek betelepülése a 18. században. Többnyelvű katalógus. Pécs, 2013. illetve Ugyanő: Hét múzeum, egy kiállítás. In: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 53. 261-270 Pécs, 2015.
[3] A „vár” valójában egy erődített, eredendően Szent István király által 998-ban alapított, majd a hajdani Benedek rend számára átadott szerzetesi monostor mai felvirágoztatása; örökség- és turisztikai központ.
[4] Dr. Vass Erika – Molnár József: Népek, nyelvek, kultúrák. Skanzen Örökség Iskola, XII. Skanzen Füzetek. Szentendre, 2011. 30 p.
[5] Dr. Vass Erika: A történelem sodrában… Skanzen Füzetek. Szentendre, 2011. 47 p.
