Kamasszal egy művésztelep zárónapján - Egy cserszegtomaji látogatás margójára

ÉLMÉNY

Szényi Krisztina
2021-08-08 16:00

Július végén nyílt a Keszthelyhez közeli Cserszegtomajon a XI. MŰSZAK (Művészek Szabad Alkotóközössége) zárókiállítása. A rendezvény egyben a művésztelep utolsó napja is, amit egy jó hangulatú közös beszélgetés, akciófestés, irodalmi délután is színesít. Kedvelem a hangulatát, a nyáresti programoknak amúgy is van egy olyan bája, amit máskor nem tud átélni az ember.

 

Úgy éreztem, itt az idő, hogy kamaszlányom is elkísérjen erre a rendezvényre. Képzőművészeti tagozatra jár, kaphat egy kis inspirációt, a művek nézegetése közben eldöntheti, mi tetszik neki és mi nem, megfogalmazhatja a véleményét. Ugyanis egy 14 éves kamasznak mindig van véleménye.


A pandémia persze még érezteti a hatását, a művésztelepre szinte csak magyar alkotók érkeztek, a külföldiek a saját hazájukban dolgoztak, és elküldték a műveiket a kiállításra. A közönség körében javarészt visszatérő látogatók voltak, de voltak olyanok is, akik első ízben utaztak a cserszegtomaji csodakertbe, a kíváncsiság csalta oda őket. Ahogy körbenéztem, láttam, hogy a tizenéves generáció teljesen hiányzott a jelenlévők köréből, egyedül nagylányom képviselte ezt a korosztályt. Mikor megtudta, hogy nem csak kiállítást nézünk, amit aztán egy anya-lánya fagyizás követ, hanem irodalmi délutánra is hivatalosak vagyunk, észrevétlenül odasúgta nekem: „Anya, csak nem gondolod, hogy itt maradok olyan sokáig?” De biztattam, várja ki a végét, jól fogja érezni magát. Persze titkon nagy volt bennem a drukk, mert akkor még kétesélyes volt a játszma: vagy türelmét elveszítve feláll és otthagy, vagy magával sodorja a hangulat éstalán a mosoly is megjelenik az arcán.


Akciófestéssel vette kezdetét a program, három képzőművésznő pillangót festett a hatalmas vászonra, és habár mindegyikük más-más stílust képviselt, a végeredmény mégis üde lett. A MŰSZAK alapítója, Takács Ferdinánd köszöntője és Cséby Géza költő megnyitó szavai után megtekintettük a képzőművészeti alkotásokat. Nagylányom rámutatott néhány neki is tetsző festményre, a választását meg is indokolta, de a legnagyobb elismerést egy üvegkockába zárt négy csigaház és az őket játékosan körülölelő rézdrót kapta.

 


Az idő észrevétlenül telt, beszélgettünk a művészekkel, gratuláltunk, ismerkedtünk. Majd mindenki elfoglalta a helyét a kerti padokon, és kezdetét vette az irodalmi délután. A testvérmúzsák találkozójának csak néhány éves múltja van, de olyan népszerűvé vált, hogy most már kihagyhatatlan a tábor életéből. Cséby Géza író, költő, műfordító és Horváth Péter író a motorja annak a társaságnak, akik időről időre összejönnek és bemutatják legfrissebb műveiket. A csoport nagyon befogadó, most is volt két olyan fiatal zalai költő, akik első ízben lettek tagjai a díszes társaságnak. Hogy tovább gyarapítsam gyermekem élményeit, a közönség soraiból én is elvállaltam egy monodráma felolvasását. Igaz, egy 17 éves lány bőrébe kellett bújnom, amire hát valljuk be, harminc év távlatából tekintek, mégis színesebb lett a paletta. Kritikai érzékkel megáldott nagylányom szerint érthető, hogy nem lettem színésznő. „Nem volt rossz, de azért kicsit túlzásba estél. Sok volt a dráma a hangodban. Egy tizenéves nem problémázik ennyit.”

 

 

Az irodalmi program központi témája - talán a világjárvány hatására - az elmúlás és az emlékezés volt, mégis felsejlett a humor, a szatíra. Gyermekem érezhetően vette az üzeneteket, és amit talán a kamasz lelke legjobban megérzett: őszinte emberek vették körül. Nem volt lebegtetés, nem lehetett érezni a hazugság legapróbb szikráját sem. Érzékeny, elegánsan kitárulkozó, az élet rezdüléseire azonnal reagáló művészemberek gyűrűjében érezte magát. Ez hatott. Este hazafelé az autóban felnőttesen rám nézett: „Anya, jövőre is eljöhetünk.”

 

 

emlékezet, gyűjtemény, kiállítás, látogató, történelem
2021-08-05 07:00
építészet, örökségvédelem, tárgy
2020-02-28 16:00
képzőművészet, kiállítás, kortárs
2020-07-04 07:00