EN facebook

Szolnokon nyílt meg az Budapesti Illusztrációs Fesztivál vidéki körútjának első állomása

KIÁLLÍTÁS

2022-01-12 07:00

2021. január 8-án nyílt meg a Szolnoki Galériában az Illusztrációra fel! Válogatás a Budapesti Illusztrációs Fesztivál 2021 alkotásaiból című időszaki kiállítás, mely a tavaly ősszel Budapesten második alkalommal megrendezett illusztrációs fesztivál első vidéki állomása. Az ünnepélyes megnyitón a tárlat kurátorai, Révész Emese művészettörténész és Herbszt László illusztrátor köszöntötték a vendégeket.

 

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy vidéken minél több helyen és a határon túl is megmutassuk ezt a műfajt. Megmutassuk azért, hogy kedvet csináljunk hozzá a fiataloknak, hiszen meggyőződésünk, hogy ma, 2022-ben egy nagyon trendi műfaj az illusztrációs művészet. Kedvet csináljunk a szülőknek ahhoz, hogy amikor könyvesboltban a gyerekeknek válogatnak könyvet, akkor a kezük odatévedjen azokra a kiadványokra, amelyeket a szakma legjobbjai a legjobbaknak tartanak. Kedvet csináljunk hozzá a pedagógusoknak, akiknek sorvezetőként megmutatjuk a legfrissebb tendenciákat.” – fogalmazott Révész Emese köszöntő beszédében.

 

 

 

Bár a Damjanich János Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének döntő többsége grafika, az intézmény 2022-ben első alkalommal rendez illusztrációs tematikájú kiállítást. A Szolnoki Galériában megrendezésre kerülő vendégtárlat több mint 70 művet mutat be a 2021-ben második alkalommal meghirdetett Budapesti Illusztrációs Fesztivál alkotásaiból. A Billufeszt szervezői pályázatot és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket azért hívták életre, hogykétévente teret adjanak a hazai illusztrációs művészet legjobbjainak. A biennálé célja a magyar illusztrációs művészetek megújítása, a hazai irodalmi illusztráció ösztönzése, és a fiatal tehetségek bemutatása, hosszabb távon pedig célkitűzésük a magyar illusztráció nemzetközi szinten történő reprezentálása.


Elsősorban klasszikus értelemben vett illusztrációk alkotják az Illusztrációra fel! című tárlat gerincét, azaz olyan művek, amelyek konkrét szöveges tartalomhoz kapcsolódnak. A szervezők sem a technikát, sem a méretet nem kötötték meg, mivel a nyilvános tárlaton a közönség már digitális nyomatok formájában, kinagyítva látja az alkotásokat. A tárlat három kategória válogatott pályaműveit mutatja be: így felnőtt és gyermekirodalmi illusztrációkat, tudományos illusztrációkat és szöveg nélküli képeskönyveket (böngészők, lapozók, silentbookok). A kiállítók között éppúgy jelen van a hazai illusztráció ezredfordulón indult „nagy generációja”, mint a frissen pályára lépő fiatalok.

 


A Szolnoki Galéria földszintjén kaptak helyet a felnőtt irodalmi, a tudományos irodalmi illusztrációk és a szöveg nélküli képeskönyvek kategória pályaművei. Az emeleten gyermekkönyv illusztrációkat tekinthetnek meg a látogatók, ahol egy edukációs sarkot is kialakított BarlánéKulánda Krisztina, a Damjanich János Múzeum múzeumpedagógusa. Ebben az egységben bele lehet lapozni a kiállított illusztrációkhoz kapcsolódó kiadványokba, papírszínházakba, de lehetőség nyílik bábozásra és rajzolásra is. A múzeum a mintegy egy hónapon át tartó tárlathoz számos ingyenes kísérőprogramot szervez, így január 13-án és február 6-án tárlatvezetéseket, január 24-én bábelőadást, január 29-én pedig programnapot, amikor kreatív gyermekfoglalkozásokkal, papírszínházzal, interaktív meséldével, kurátori tárlatvezetéssel, valamint kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket.


Az ILLUSZTRÁCIÓRA FEL! Válogatás a Budapesti Illusztrációs Fesztivál 2021 alkotásaiból című időszaki kiállítás 2021. február 6-ig, hétfő kivételével 9-17 óra között várja a látogatókat a Szolnoki Galériában (Szolnok, Templom út 2.)

 

 

 

kiállítás, látogató, programajánló, téma
2021-12-22 07:00
képzőművészet, kiállítás, kortárs, látogató
2021-11-27 07:00
örökségvédelem, régészet, tárgy, téma, történelem
2021-06-08 07:00