Többségében éppen Kazinczy Ferenc a történetmesélője a „Szokott ösvényen szokatlanul” című új állandó kiállításnak, amellyel a PIM – A Magyar Nyelv Múzeuma újranyitotta kapuit. A nyelvújítás vezéralakjának szavai mellé Nyiri Péter kurátor sző narratívát. Tényekre alapozva közösen rajzolják meg a látogató képzeletében azt a teljes Kazinczy-portrét, amely a 21. század magyarjának fúj riadót a cselekvésre.
Ki volt Kazinczy Ferenc? Nyelvújító. Vágja rá a legtöbb látogató, de általában sejtése sincs róla, hogy milyen nagy tettek kellettek ahhoz, hogy önszántukból vagy tanári ráhatásra majd két évszázad elteltével is tízezrek látogassanak el a széphalmi mester sírjához és az egykori birtokán emelt nyelvmúzeumba.
Széphalom látogatójaként valószínűleg eddig senkiben sem ébredt hiányérzet, amikor tiszteletét tette a tekintélyt parancsoló relikviákkal berendezett Kazinczy Ferenc Emlékcsarnokban. Az itt bemutatott eredeti, családi hagyatékból tárlókba kerülő tárgyak jelentették sokáig a fő támpontot ahhoz, hogy a „zarándokok”-ban hitelesítsék a „szent öreg” létezését, az iskolában tanultakat és ezek alapján a róla megalkotott képet. Hatalmas eszmeiségük és értékük ellenére ezek a relikviák azonban mégiscsak apró szilánkjai annak a teljes Kazinczy-életútnak, személyiségnek és munkásságnak, amely naggyá tette a birtok egykori tulajdonosát. A Magyar Nyelv Múzeumában nyílt új állandó kiállítás ezt a hiányt pótolja: éppen ott segít a látogatóknak teljességében értelmezi Kazinczy életét és munkásságát, ahola nyelvújító, irodalomszervező, író és költő, családapa 25 éven át lakott és alkotott.
Az új tárlat nem kiragad valamit a jeles személyiség életéből és munkásságából, hogy a köré építse narratíváját; mint ahogy a Petőfi Irodalmi Múzeum tette a Kazinczy születésének 250. évfordulójára készült – Budapesten, majd Sátoraljaújhelyen is hosszú ideig látogatható – nagysikerű A Szép és a Jó - Kazinczy és a művészetek című kiállításában. Most „szokott ösvényen szokatlanul” tekinthet be a látogató a teljes életműbe, hiszen Nyiri Péter kurátor és Kemény Gyula látványtervező olyan tárgyakat, olyan levelezésből kiragadott szövegeket használt fel, amelyek akár ismerősek is lehetnek, mégis egy olyan kivételes miliőt teremtettek általuk, amelynek mondanivalója messze túlmutat az eddig ismert, az átlag látogatóban élő Kazinczy képen.
Csöppet sem unalmas karakter
A címválasztás klasszikus idézet, amely egyfajta önvallomás Kazinczytól. Egy bátor, kíváncsi, kötelességtudó, mégis harcos, a múltat tisztelő, ám a tompa megszokással dacoló férfi képét festi. Szavaira, miszerint az egész életét „szokott ösvényen, szokatlanul” élte, ráerősít a kiállítás.
És miért is ne hinnénk ennek a karakterábrázolásnak, ha belegondolunk, hogy micsoda kapcsolati hálót mozgatott a huszonöt kötetet megtöltő több mint hatezres levelezésével, amely közel négyszáz, a 18. sz. végén –19. sz. elején élt különböző vallású, rangú és vagyonú gondolkodó életébe enged bepillantást, akik meghatározták koruk kulturális életét (ld. Czifra Mariann)? Ezt a minőségi figyelmet csak egy olyan ember érdemelhette ki, akinek példáját és hatását ma is érdemes élővé tenni. Ennek gondolatiságába kapaszkodik a tárlat is, amelynek az ismeretátadáson túl célja, hogy bátor, a szokatlan döntésektől nem megriadó, cselekvő emberek lépjenek ki a nyelvmúzeumból.
A példa, a nemesi családban született Kazinczy korának sok más alakjához hasonló utat járt be, sokszor került másokhoz hasonló élethelyzetbe, ő azonban tetteivel mindig valami eredeti, valami újszerű választ keresett, nem azt, amit vártak tőle, ami kézenfekvő lehetett volna. Nem simult bele a társadalmi elfogadottságba: nemesi katonapálya helyett a költészetet választotta, a diákkori csínyek helyett a művelődést, a börtönévek alatt a kesergés helyett az alkotást, a gazdálkodás mellett az irodalomszervezést, a takarékoskodás helyett a nyelvújítás nemzeti ügyéről, a magyar nyelvről szolgáló drága levelezést. A küzdésbe vetett indoka, a szokatlan útválasztásának oka minden esetben a világnézete volt, amit a szépségbe, jóságba és igazságba vetett hitére alapozott.
Éppen ez a szokatlanság Kazinczy művelődéstörténeti nagyságának forrása. Ez tette őt ikonná, kultikussá, példaképpé, akinek tanítását kívánták, kívánják a következő generációk; és erre éppen a tárlat előterében található Orlai Petrich Soma által festett kép az egyik bizonyíték. A festmény Kazinczy és Kisfaludy Károly 1828-as találkozásának állít emléket: a széphalmi költő szimbolikus kézfogásával átadja a stafétabotot a következő írónemzedék (Zádor, Helmeczy, Bajza, Toldy, Vörösmarty, Szemere Pál, Bártfay és Kiss Károly) számára, akik elismerik az ő szellemi nagyságát. A kiállítás másik bizonyítéka Kazinczy szellemiségének nagyságára Petőfi, Arany és Jókai tanúsága, valamint azok a szavak, amelyek gyökeret vertek szóhasználatunkban, a magyar nyelvben.
Egy teljes életet 100 nm-en
Első ránézésre a kiállítás egy „szokott ösvény”. Látványában éppen ilyen klasszikus eleganciát képzelünk el egy Kazinczy-tárlathoz. Megoldásában is elsőre a hagyományos lineáris vezetés tűnik fel, mivel kronológiai sorrendbe veszi végig az életút nyolc főbb állomását. Láthatjuk a költőt családi körben, diákként, ifjúságának bécsi élményei között sziporkázva, kassai tanfelügyelőként kiteljesedve, a szabadkőműves körben, a magyar jakobinus mozgalom tanainak követőjeként, a börtönben is a szellemi örömforrás után kutató alkotóként, a szabadulása után pedig széphalmi életét építgető sokgyermekes apaként és irodalomszervezőként.
A tárlat az elcsendesedés érzetét kelti, gondolatiságával mégis hullámokat vet az ember tudatában. Nyiri Péter kurátor ugyanis egy szokatlan módját választja a Kazinczy-portré megrajzolásának csupán csak azzal, hogy Kazinczyt mesélteti önnön szavaival, és csak itt-ott, az életút jelentős csomópontjainak felvezetéseként sző bele némi narratívát. Így válik a mondandó egy kerek egésszé, egy tanulságos történetté. Kazinczy azt meséli el, hogyan lett a tehetséges érsemjéni nemesifjúból minden nehézség ellenére kultúrateremtő alkotó: miként dacolt a szülei által presszionált katonai pályával, és miképp védte meg lelkét és szellemét a börtönben, a szegénységben, a keserű küzdelmekben, hogy a modern magyar nyelvi kultúra megteremtőjévé válhasson.
Az idézetek által megvallott, családtagokhoz, pályatársakhoz és barátokhoz fűződő érzelmek, valamint az őszintén kimondott szakmai és magánéleti dilemmák és döntések egy új, emberibb és sokkal valóságosabb aspektusban ábrázolják a széphalmi mestert, mint amit az eddigi róla szóló leírások nyújtottak. A költőnek ez a kitárulkozása – amit csak az ismert eddig, aki műveit és levelezését olvasta –átfesti a látogatók tudatában korábban élő Kazinczy-képet.
A kiállítás legszívfacsaróbb egysége talán nem is a feketeségével ingerszegénységet érzékeltető szűkös börtön. Sokkal inkább az az időkapuként funkcionáló ablak az ifjúkori nemesi pompával kevert bécsi kulturális közeg megtapasztalásai és az időskori, anyagi nehézségekkel sújtott széphalmi évek között. A kontrasztot teszi szemléletessé és az életúton esett csorbát teszi érzékletessé az ablak egyik oldalán a vakolatlanul maradt, a földrajzi periférián álló zempléni kúriával és a másik oldalán berendezett, a szellemi nyüzsgéstől vibráló kassai szalonnal. Vajon, ha előre látja fiatalon a ráváró sorsot, akkor más ösvényen jár, vagy máshogyan? Vajon ha nem azon a szokatlan módján járja végig életútját, ahogyan tette, akkor szerez-e annyi megtapasztalást, amely ekkora genius-szá tette őt? A kiállítás széphalmi életét megjelenítő egysége ugyanis jól érzékelteti irodalomszervezői nagyságát, azzal, hogy bemutatja a magyar nyelvre és kultúrára legnagyobb hatással levő levelezőtársait. A falra vetítve, mint gondolattérkép megjelennek az üzenetváltásban legaktívabb barátok, és azok a szavak, amelyek legsűrűbben fordulnak elő az adott személlyel történő levelezésben. A kifejezések csokrából jól tematizálható, hogy a mester kivel miről és milyen mélységben értekezett, és leszűrhetők az egyes levelezőpartnerekhez fűződő érzelmei. Igazán izgalmas kaland, ahogyan az is, hogy a látogató saját maga választhat találomra egy viaszpecsétes borítékot a felkínált 30-ból, amelyet a monitor érzékelőjéhez tartva „feltörhet”, és elolvashatja, kinek és miről szólnak a fentebb stílben írt gondolatébresztő sorok.
Mint ahogy elmerenghet a látogató Az Ő képén is, amely a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verse Kazinczy Ferenctől feleségének, nyolc gyermeke anyjának, Török Zsófiának. A dolgozószoba falán megjelenített költemény a szerető férjet mutatja be, ahogyan a költő apaságáról vallanak a kiállításban gyermekeiről írt saját sorai.
Igaz történet tanúi
Kazinczy Ferenc és Nyiri Péter látogatók számára közösen szőtt, igaz történetének a tárlatban elhelyezett tárgyak adnak hitelt. A képzőművészeti alkotások, kéziratok, könyvek, kordokumentumok és családi hagyatékból származó bútorok részben eredetiek, részben hiteles másolatok. Amellett, hogy ezek a tárgyak illusztrálják és alátámasztják a történetet, közelebb hozzák a ma emberéhez a XIX. századot. A tárlatban jelen vannak a kor hazai és külföldi nagy alkotói, a kultúrára hatást gyakorló jelentős személyiségek, akik Kazinczyra példaképként, vitapartnerként vagy szellemi társként hatással voltak. Ilyen például Mozart, Baróti Szabó Dávid, Ráday Gedeon, vagy azok a portréfestők, akiket annyira tisztelt, hogy szívesen dolgoztatott is velük. Így külön öröm, hogy van több olyan, korábban az Emlékcsarnokban bemutatott festmény is, amelyek erre a kiállításra újultak meg: restaurátor dolgozott a Kazinczy édesanyjának és nagyapjának portréján, az író egyenruhás gyermekkori képén, a Stunder alkotta 1791-es arcképen, Török Sophie képén, valamint a nagyméretű Orlai kép is felfrissülhetett. Ebben a vizualitásra épülő világban ezek a festmények jelentős támpontot jelentenek.
De ami igazán különlegessé és hitelessé teszi a tárlatot, az maga az egykori Kazinczy-birtokon elterülő, nemrég megújult, öt és fél hektáros emlékkert, amellyel együtt a kiállítás olyan teljességet kínál a nyelvújítás vezéregyéniségéről, amely csak itt, Széphalmon érhető el, és élhető át.
„Szokott ösvényen szokatlanul” – Impresszum
Kurátor: Nyiri Péter
Projektfelelős: H. Bagó Ilona
Látványtervező: Kemény Gyula
