„A nyelvmúzeum egy eszme intézményesítése: a magyar nyelv, anyanyelvünk nemzeti identitásunk, kultúránk alapja, közös kincsünk, melynek megőrzése, továbbadása, minél jobb megismerése kötelesség és felelősség.” Interjú Nyiri Péterrel, a 10 éves Magyar Nyelv Múzeuma főosztályvezetőjével.
A Magyar Nyelv Múzeuma megnyitásával új fejezet kezdődött tíz éve a hazai muzeológia történetében. A széphalmi intézmény az első és egyetlen (anya)nyelvi múzeum Magyarországon; de Európában is egyedülállónak számít. Évfordulók alkalmával az ember mindig számot vet. Milyen volt az elmúlt tíz év?
Az elmúlt tíz év az építkezés ideje volt, hiszen a nyelvészeti muzeológiának nem volt előzménye, módszertana. Az első kiállítások megteremtésével párhuzamosan a rendezvények jellegét, témáját is meg kellett határozni, ki kellett találni, hogy milyen tartalommal töltsük meg az intézményt. A nyelvmúzeum igen összetett, több szerepet is betöltő létesítmény, hiszen egy gyönyörű környezetben lévő zarándokhely, történelmi emlékhely, emellett kiállítóhely, gyűjtemény, közösségi tér és múzeumpedagógiai központ. Az elmúlt években minden területen tudtunk fejlődni és sikereket elérni. Számos kiállítást kínáltunk a látogatóknak, pályázataink (pl. levélíró pályázat), versenyeink (pl. nyelvijáték-verseny, szépíró verseny, szavalóverseny) és hagyományos rendezvényeink (pl. Varázskert óvodásoknak és kisiskolásoknak, Kazinczy lábnyomán vetélkedő) lettek, az épület nagyon sok kulturális rendezvény (konferenciák, irodalmi estek, koncertek) otthona volt, és komoly eredményeink vannak a múzeumpedagógiában is. Az első lépesek, a nekirugaszkodás és a lendületbe kerülés évtizede volt ez. Az első lépéseknek megvan a maguk bája, a maguk semmihez sem fogható hangulata, különleges adomány az, hogy szakmailag meg kellett, meg lehetett teremteni valamit. Örömmel mondom, hogy – bár egy új intézmény esetében előfordulhattak volna – nem voltak tévutak, egyenesen haladtunk előre, és most már határozottabban, magabiztosabban folytathatjuk az utat. Kialakult a nyelvmúzeum profilja, működési rendszere, megvan minden alap a további sikeres folytatáshoz.
Majdhogynem üres épületet vettek át gyakorlatilag 2008. április 23-án. Még állandó kiállítása sem volt akkor a múzeumnak. Most pedig bármerre indul az ember, mindenhol frappáns megközelítésű, izgalmas nyelvészeti kérdéseket boncolgató, nyelvi tárlatokra talál. Aki gyakran jár ide, az tudja: itt mindig van újdonság. Mi határozza meg a tematikákat?
A nyelvmúzeum valóban időszakos kiállításokkal indult, de egy félév múltán már jött az első állandó kiállítás, amely komoly tapasztalatokkal szolgált. A feladat, hogy a nyelvet múzeumi környezetben bemutassuk, nem egyszerű. A múzeumra mi a szó eredeti jelentésének megfelelően a múzsák, azaz a művészetek és a tudományok találkozóhelyeként tekintünk. Megközelítésünk tehát tudományközi, a nyelvet a maga összetettségében, életünket ezer meg ezer szállal átszövő voltában akarjuk megmutatni, és ehhez segítségül hívjuk a társtudományokat (az irodalom mellett a néprajzot, történelmet, de például a lélektant is – volt már nálunk családterapeuta-konferencia is a beszélgetés, történetmondás fontosságáról, ez szintén nyelvi téma).
Ez már önmagában tematikus sokszínűséget jelent. Keressük azokat a témákat, amelyek pedagógiai szempontból is fontosak, és amelyekről talán kevesebb szó esik, és amelyek hatékony eszközei az anyanyelvi ismeretterjesztésnek. Ezeket a témákat dolgozzuk aztán fel minél több szempontból és módszertani megoldással, illetve minél több műfajban. Egy-egy témához tartozik nálunk kiállítás, rendezvény, pályázat, verseny, múzeumpedagógiai foglalkozás és publikáció is. Hadd említsem egyik kedvenc témámat: küldetésünk a kézzel írás népszerűsítése, és ehhez kapcsolódóan van installációnk Íráspont elnevezéssel, valamint foglalkozásunk, levélíró pályázatunk (Írj levelet Kazinczy Ferencnek!), versenyünk (Betűvetők szépíró verseny) és természetesen rendezvényünk. Hasonló kiemelt téma még a klasszikus irodalom népszerűsítése (Klasszikus irodalom. Frissítés most!); a nyelvi játék és nyelvi humor (Humorban nem ismerünk tréfát), a népnyelv, nyelvjárások megőrzése (Be kell hordanunk a szavakat!), a nyelvhasználat erkölcsi felelőssége és persze állandó témánk: Kazinczy Ferenc élete és életműve.
2013-ban a múzeumi törvény változásakor a nyelvmúzeum nem a területileg illetékes önkormányzat fenntartásába került, hanem kiemelt jelentőségű intézményként az országos hatókörű Petőfi Irodalmi Múzeumhoz. Változott-e a közgyűjtemény munkája ennek hatására?
A Magyar Nyelv Múzeuma kezdetben a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum irányításával, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság tagintézményeként működött. 2013-tól az intézmény a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja, önálló főosztálya. Az anyanyelv háza a döntés alapján a profiljában hozzá legközelebb álló országos múzeumhoz került. A PIM a hazai muzeológia – nem csak az irodalmi muzeológia – méltán elismert intézménye, s a változás, a hozzájuk kerülés nagyon hamar látható szakmai fejlődéssel járt. Új kiállítások, stabil anyagi háttér, fejlesztések jellemzik az együttműködést, amelynek jól követhető íve van. Ez megmutatkozik pl. a tárlatokban is: az átvett vagy kisebb léptékű kiállításoktól fokozatosan jutunk el az önálló, nagyszabású tárlatokig. A PIM gazdagodott egy vidéki múzeummal, a nyelvmúzeumnak, ennek a még fiatal, gyermekkorát élő helynek pedig nagyon hasznos és szükséges a több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező budapesti munkatársak segítsége, támogatása; korábban E. Csorba Csilla, 2017-től pedig Prőhle Gergely főigazgató vezetésével.
A múzeum Budapesttől 257 kilométer távolságra fekszik, még a megyeszékhelytől is majd 90 kilométerre a szlovák határ mellett. Mégis olyan népszerű, hogy évente több tízezer látogatója van. Mi a közgyűjtemény titka alapvetően?
A Magyar Nyelv Múzeuma sajátos helyszín a magyar múzeumi rendszerben. Egyrészt hosszú évtizedek után ez volt az első olyan épület, amely múzeumnak épült, s ez szimbolikus. A nyelvmúzeum ugyanis nem úgy alakult, hogy volt egy tárgyi hagyaték, amelyet el kellett helyezni, vagy volt egy üres kastély, amelyet meg kellett tölteni. A nyelvmúzeum egy eszme intézményesítése: a magyar nyelv, anyanyelvünk nemzeti identitásunk, kultúránk alapja, közös kincsünk, melynek megőrzése, továbbadása, minél jobb megismerése kötelesség és felelősség. Ennek az eszmének, illetve küldetésnek, feladatnak ad módszertani, muzeológiai, közművelődési gyakorlatot – és persze elméletet is – az intézmény. Meghatározó a hely összetettsége, a múlt, jelen és jövő együtthatása. Egy temetkezési hely, szakrális hely áll a kert középpontjában, a Kazinczy-sírkert ugyanis nemcsak egy család sírkertje, hanem az utókor olvasatában (s ez megkezdődött már a reformkorban) ez a magyar nyelv iránti elkötelezettség, a cselekvő hazaszeretet jelképes helye is, amely 1873-ban kiegészült a Kazinczy lakóháza helyén emelt emlékcsarnokkal.
Ezt a szellemiséget – a hely szellemét –, hagyományt és gyakorlatot (hiszen éppen Kazinczy élete bizonyítja, hogy a cselekvő hazaszeretet, a nemzeti közösség gyarapító szolgálata a körülményektől, nehézségektől és helyszíntől függetlenül is lehet hatékony gyakorlat) közvetíti, viszi tovább és gondolja tovább A Magyar Nyelv Múzeuma egy 21. századi, a legmodernebb elvárásoknak is megfelelő épületben. A hely tehát mintegy a nyelv összetettségének a leképeződése: benne van a történetiség (a múlttól a jelenig jutunk), és benne van az egyidejűség (a múlt és a jelen egyszerre él és hat benne). A nyelvmúzeum feladata éppen a nyelv sokszínűségének a megmutatása és az anyanyelvi kultúra közvetítése – végzetes elkötelezettséggel és meggyőződéssel a hagyományokban gyökerezve, a gyökerekből táplálkozva, de modern eszközökkel, kreativitással, új módszertani megoldásokkal is (kiállításokban, rendezvényekben, foglalkozásokban).
Széphalom a maga komplexitásával hat. Az pedig, hogy mindez nem a fővárosban vagy egy nagyvárosban, hanem vidéken, egy kisváros mellett történik, sokszor meglepi a látogatókat, akik örömmel nyugtázzák, hogy a központtól távol, a határ mellett is van, lehet ilyen. A trianoni határ melletti lét adottság és kötelesség egyszerre: meg kell szólítanunk a határon túli magyar közösségeket (nemcsak a Felvidéken, hanem Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken is), és ezt meg is tesszük.
Az innovációiról híres Petőfi Irodalmi Múzeum szeret itt is új kísérleteket tenni a kiállításokkal. Ilyen a Nyelvlesen-Kalandozás a nyelv körül, amely tárlat hazánkban először élt a flow-elméletben rejlő lehetőségekkel, illetve vette át a szabadulószobák játékos jellegzetességét; vagy az októberben nyílt Aranyul – Toldi Miklós és a magyar nyelv, amely audiovizuális megoldásaival még azt a közönséget is meglepi, aki gyakori vendég a megújuló hazai múzeumi terekben. Hogyan fogadja a nyelvmúzeum közönsége, hogy vidéken, ebben a – birtok miatt – klasszicista környezetben ilyen modern témafeldolgozásokkal találkozik?
Itt utalok az előző válaszra is. Ha kellő bölcsességgel és alázattal fogunk hozzá, akkor a szakrális helyen, a neoklasszicista emlékcsarnok melletti modern épületben lehet helye a modern megoldásoknak. A multimédiának természetesen van tere a múzeumban, valóban jó példa erre az Arany-kiállításunk, amely egy audiovizuális tárlat, középpontjában egy film áll. Kísérletként is felfogható: vajon hogyan fogad a közönség egy olyan bemutatót, amelynek fő eleme egy kb. 50 perces mozgóképes anyag sok információval és kérdésfelvetéssel, miközben a látogatót körülveszik a tárgyak és az Arany-idézetek. A nyelvmúzeum ugyanakkor nem olyan helyszín (tudom, hogy nem egyedül van ezzel), ahol a vitrinektől két méterre kell állni csendben, és egy tárgyat figyelni. Vannak hagyományosabb kiállításainak, vannak nekünk is vitrinjeink, de a Nyelvlesen kifejezett gondolkodtató, megmozgató, cselekvésre késztető (igazán interaktív) tárlat, amelyben a fiatalok nyelvi játékokat és nem nyelvi játékokat is megoldanak, olykor guggolnak vagy leülnek a rejtvények mellett, csapatban munkálkodnak, sikerélményük van, a játék kivezeti őket a szabadba, és közben nagyon sok információt, érdekességet megtudnak anyanyelvükről és általában a nyelvről, illetve önmagukról. Éppen ez az egyik legfontosabb feladat: az önreflexióra készetetés, magyarul és érthetően: a tudatos nyelvhasználatra nevelés.
Kiemelném a nevelés szót, amelyet – nekem ez meggyőződésem – célként bátran vállalnunk kell. A szórakoztatást megelőzi az ismeretátadás, a legjobb persze, ha e kettő együtt jár, de tartalom nélkül csak formát, látványt, hangulatot adni bizony kockázatokkal jár. Azt is vallom, hogy bátran használjunk, közvetítsünk, teremtsünk narratívákat; nem didaktikusság ez, hanem egy határozott értékrend vállalása. Erre szoktuk azt mondani, hogy A Magyar Nyelv Múzeumában több a pont és a felkiáltójel, mint a kérdőjel. Széphalmon megpróbáljuk visszavezetni a fiatalokat a hagyományos kommunikációs formákhoz: a kézzel íráshoz, a beszélgetéshez, egymás felé forduláshoz, mert a gyerekek úgyis érintőképernyőjüket babrálva érkeznek, nem biztos, hogy a múzeumban is ezt kell kínálnunk nekik. Az elmúlt évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy lehet a múzeum legnépszerűbb pontja az a hely, ahol mártogatós tollal írhatnak képeslapot, vagy az a hely, ahol semmi más nem történik, csak éppen tréfás, de életbölcsességet is tartalmazó graffitiket lehet olvasni.
A sokszínűség a kiállításainkban is megjelenik, ez is vonzó lehet a látogatók számára. Az ide látogató megkoszorúzhatja Kazinczy sírját, az emlékcsarnokban megtekintheti gyermekkori képét vagy hajtincsét, kézírását, utána mártogatós tollal írhat levelet nagyszüleinek, fotókiállítást nézhet meg, Kazinczy korát idéző asztalnál fejthet meg titkosírást, aztán számítógépes nyelvi játékokat is játszhat, vagy éppen emotikonokat mozgathat az érintőképernyőn. Mindezek után pedig a herbáriumban sétálhat, és a bazsalikomot megdörzsölve és megszagolva olvashat verset a gyógynövényekről. Talán megengedhető annyi elfogultság, hogy azt mondjam: ilyen sokszínűséget nem sok múzeum kínál.
Radványi György építészmérnök egy sokfunkciós épületet tervezett annak az álomnak a megvalósítására, amelyet először Pásztor Emil nyelvész vázolt fel 1994-ben, majd éveken át a Kazinczy Társaság dédelgetett, mire tíz évvel ezelőtt valósággá vált. Ez az épület lehetőséget ad arra, hogy terei múzeumi, közösségi, sőt alkotói funkciót is betöltsenek. Kihasználja ezt a múzeum a programjaival?
Széphalom mint tér kiváló adottságokkal rendelkezik. A nyelvmúzeum épületét megtöltöttük kiállításokkal, és a ház közösségi térként is jól működik. Konferenciáknak, hangversenyeknek, vetélkedőknek, táboroknak ad helyet. Az Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor résztvevői augusztusban éjszakába nyúlóan használják az előteret vagy a színpadot, a diákok felszabadultan mozognak az épületben.
A múzeum elrendezése sajátos, belépünk egy nagy térbe, és onnan nyílnak a kiállítások, be-bepillanthatunk egy-egy terembe, halljuk, látjuk egymást. Az épület egyszerre nyitott és zárt. Nagy üvegfelületei egyrészt barátságosan csalogatják a látogatókat, másrészt jó kilátást kínálnak a kertre. Időtálló anyagok – vas, beton, üveg, kő – őrzik a munkánkat, a bástya pedig méltó szimbóluma a magyarságot évszázadokon át megtartó, legalább háromezer éves, szerkezeti vonásait bámulatra méltóan megőrző magyar nyelvnek.
A kertet szintén használjuk, hadd említsek néhány példát. A Kazinczy-sírkert megemlékezések állandó helyszíne, az Emlékcsarnok előtt díjakat adunk át (itt van pl. az Édes Anyanyelvünk Kárpát-medencei Anyanyelvi Verseny döntőjének eredményhirdetése. Nyaranta óvodások és kisiskolások töltik meg a kertet, és volt már ott szóháborúnk is (a számháború mintájára). Kedvelt kiállításunk az élő tárlat, a Széphalmi irodalmi herbárium, amelyben a növényzet az installáció (az örökzöldtől a fűszernövényekig), és azt mutatja be, hogyan ragadta és ragadja meg az ember és természet kapcsolatát a szépirodalom.
Ha már a kérdésben szóba került, hangozzék el itt a múzeum rövid, adatos története: A Magyar Nyelv Múzeuma küldetése 1994. március 19-én, a sátoraljaújhelyi székhelyű Kazinczy Ferenc Társaság közgyűlésén kezdődött, ekkor mondta el javaslatait dr. Pásztor Emil, az egri tanárképző főiskola tanára egy széphalmi magyar nyelvtörténeti múzeum létesítéséről. Az ötlettől a megvalósulásig tizennégy esztendő telt el; csak 2001-ben rakták le az alapkövet, és elkészült a nyelvmúzeum tématerve. Az építkezés – Radványi György Ybl-díjas építész tervei alapján – pedig csupán 2007-ben kezdődhetett el, az Összefogás Tokaj Világörökségéért elnevezésű program egyik beruházásaként (az Európai Unió 400 millió forintos, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés 300 millió forintos támogatásával). Az új intézmény 2008. április 23-án nyílt meg, díszvendégként jelen volt és beszédet mondott dr. Kazinczy Ferenc kutatómérnök, a nagy nyelvújító ükunokája Svédországból. Külön köszönet illeti az álmot valóssággá váltókat: dr. Ódor Ferencet, aki akkor a megyei közgyűlés elnöke volt, Szamosvölgyi Pétert, Sátoraljaújhely polgármesterét, dr. Kováts Dánielt, a Kazinczy Ferenc Társaság alapító elnökét és Fehér Józsefet, aki akkor a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója és a Kazinczy Társaság elnöke volt. 2012 végéig a nyelvmúzeum a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság tagintézménye volt, 2013-tól pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik főosztálya.
A látogatók jelentős része diák. A Nyelvlesen kiállítás játékosan vezeti be őket a nyelvészet világába. De a nyelvtanozással kapcsolatos sztereotípiákat rombolják a múzeumpedagógiai foglalkozások is. A múzeum szinte minden területen meg tudja támogatni a magyar tanárok munkáját. Ezt elismerve 2015-ben múzeumpedagógiai nívódíjban részesült A Magyar Nyelv Múzeuma. Mennyire nehéz közel hozni, élményszerűvé tenni az anyanyelvet a mai diákság számára?
A Magyar Nyelv Múzeuma alapja egy eszme, a „nyelvében él a nemzet reformkori gondolata”, az a meggyőződés, hogy a nemzeti nyelv a nemzeti lét hajléka. Kováts Dániel így fogalmazta meg a nyelvmúzeum küldetését: „… a magyar nyelv az egész világ magyarságának közös tulajdona: őseinké, a miénk, az utódainké. Az intézmény [a nyelvmúzeum] tehát nemzeti múltunk és jelenünk kincsestárának bemutatásával hasznosan szolgálhatja anyanyelvünk, nemzeti művelődésünk, nemzeti emelkedésünk ügyét. […] Az intézmény küldetése, hogy a hely adottságait, a genius loci kisugárzását is hasznosítva a magyar nemzeti műveltség egyik alapértékét, az anyanyelvi kultúrát közvetítse az érdeklődőkhöz. A múzeum a maga gyűjtőkörében általános tematikájú országos közgyűjtemény, amely a magyarul beszélő közösségek teljes körére kiterjeszti figyelmét országhatáron belül és kívül.” Az anyanyelvi ismeretterjesztésben kiemelt feladat, hogy tudatosítsuk a nyelv gazdagságát, és arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy mindig a helyzetnek, alkalomnak megfelelő stílust, regisztert használják (helye lehet a szlengnek is, de nem magyarórán vagy a postán).
A kiállítások mellett szükség van múzeumpedagógiára, hogy ezt a cél hatékonyan elérjük. A múzeumpedagógia a nyelvmúzeum egyik sikertörténete. Nem voltak előzményei, nem volt anyanyelvi múzeumpedagógia. Korábban is voltak (tehát már 2008-tól) kezdeményezéseink, de határozottan 2012-ben döntöttük el, hogy a múzeumpedagógia lesz a fejlesztésünk egyik legfontosabb területe. Megkezdtük a munkát, a PIM-hez kerülésünk után lett kinevezett múzeumpedagógusunk (korábban a tárlatvezetés mellett végezték ezt a tevékenységet teremőreink), és 2015-ben megkaptuk a Múzeumpedagógiai Nívódíjat. Szép futam volt, és nem is a díj önmagában a fontos, hanem az, hogy az a program, amelyért megkaptuk az elismerést, a Széphalmi Szó-Kincs-Tár(s) volt hazánkban az első komplex anyanyelvi múzeumpedagógiai program. Ez tehát gyakorlati és egyszersmind elméleti alapozás volt, sőt több is annál, egy új múzeumpedagógiai „ágazat” megteremtése.
Csakugyan nagyon fontos, döntő jelentőségű is lehet, hogy miként ismertetjük meg csodálatos anyanyelvünket, amelyen mindent ki lehet fejezni, amit akarunk, érzünk, gondolunk, amelyen minden tudományág művelhető, az irodalomtörténettől az atomfizikáig, amelyen a leginkább megérthetjük a világot és megértethetjük magunkat másokkal. A hatékony, tudatos anyanyelvhasználat ráadásul rendkívül hasznos (hogy a 21. század egyik kedvelt varázsszavát használjuk: piacképes), hiszen minden területen sikeresebbé teszi az embert. Kreatív megoldásokkal megpróbáljuk bebizonyítani, hogy az anyanyelv elsajátítása, tanulása (amely igazi élethosszig tartó tanulás) nagyon is élményteli, örömteli, felszabadító hatású tud lenni. Ebben a múzeumpedagógia a legnagyobb segítségünk. Nem véletlen, hogy éppen a nyelvi játék és nyelvi humor a legnépszerűbb téma, mert ez az anyanyelv-pedagógia egyik leghatékonyabb eszköze: beavatás az anyanyelv páratlanul szép és gazdag világába, a szórakoztatva tanulás-nevelés kiváló módja. A diákok pedig fogékonyak erre. Nem szabad tehát engednünk a tartalomból, az értékek átadásának szándékából, a nevelésből; de ki kell választanunk a megfelelő eszközöket. A fiatalok esetleges érdektelenségére, a nyelvtan iránti ellenszenvre nem lehet válasz egy minimálprogram, pláne nem a lemondás, elengedés. A helyes válasz csakis a helyes módszertan lehet. Az elmúlt tíz év mindenképpen ezt bizonyítja.
A nyelvészetnek a széphalmi múzeum lett az egyik bázisa. A szakma képviselői közül kik és hogyan segítik a múzeum munkáját? Illetve mi az a töltekezés, amit számukra a múzeum nyújt?
Elsőként kell megemlítenünk a Petőfi Irodalmi Múzeum kiváló szakembergárdáját és kiterjedt kapcsolatait. Rendszeresen együttműködünk a tudományterület intézményeivel, szakmai csoportjaival (a Magyar Tudományos Akadémiával, az Anyanyelvápolók Szövetségével, a Honismereti Szövetséggel, a Kazinczy Ferenc Társasággal, az Országos Széchényi Könyvtárral, a Sárospataki Református Teológiai Akadémiával, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoporttal, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodával, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával, a hazai nyelvtudomány képviselővel és szervezeteivel, egyetemi tanszékekkel, nyelvi kutatóműhelyekkel, írószövetségekkel, valamint határon túli magyar intézményekkel, szervezetekkel. Az elmúlt évtizedben komoly szellemi kör alakult ki a nyelvmúzeum körül és a nyelvmúzeumban. Elég csak megnézni ehhez kiadványaink, sorozataink – pl. Múzsák Kertje és a Kazinczy Társaság kötete, a Széphalom – szerzőinek listáját, akik között nemzetközileg elismert szakemberek is vannak. Az ő ittlétükkel egyre gazdagabb az intézmény, amely gondolatokból, eszmecserékből is épül és gyarapszik, és ők maguk is töltekeznek, erőt, motivációt kapnak. Sokaktól hallottuk már egy-egy konferencia végeztével: „Reméljük, mihamarabb visszatérhetünk ide.”
Kevés látogató tudja, hogy komoly szakkönyvtára van a Magyar Nyelv Múzeumának. A kutatók számára is különleges élmény Busa Margit hagyatékába betekinteni?
Busa Margit kiváló Kazinczy-kutató, Kazinczy-bibliográfus volt, aki könyveit a nyelvmúzeumnak adományozta. Ez egyre bővülő szakkönyvtárunk alapja. Busa Margit páratlanul szép gyűjteményt hozott létre Kazinczy Ferenc munkáiból és irodalmából. Kazinczy és a Kazinczy-kor, a magyar nyelv és az irodalomtudomány gyűjtőkörünk fő elemei. Folyamatosan dolgozzuk fel a könyvanyagot, amely nagyszerű segítője a széphalmi szakmai munkának, és nagyszerű segítője lehet a kutatóknak. Nagyon értékes könyvtárról van szó, amelynek nagyon értékes darabjai is vannak, hatalmas különlenyomat-állománnyal, kuriózumnak számító nyelvészeti kiadványokkal. Említsünk meg a nyelvmúzeum kézirat- és dokumentumgyűjteményét is! Az anyanyelvi művelődés, az anyanyelvi mozgalom sok ezer kézirata, több tízezer levele, számos hanganyaga van nálunk, s ezek kordokumentum értékűek; fontos információkat adnak arról, hogy a 20. században hogyan látták, értékelték, használták anyanyelvüket a beszélőközösség tagjai; általánosságban és egészen konkrét nyelvhasználati kérdésekben is. Ha mindezt összevetjük a korábbi évszázadok vagy éppen a 2010-es évek nyelvszemléletével, nyelvhasználói magatartásával, nagyon tanulságos képet kapunk magunkról és a nyelv változásairól is.
A következő tíz évet egy kertrekonstrukcióval kezdi a múzeum. Milyen jelentőségű ez a munka?
A nyelvmúzeum 2007-2008-as építése során rendezték az új épület körüli udvart, de nem volt alkalom a kert felújítására. Most ezt a munkát lehet elvégezni, és ez hatalmas fejlesztés. Megtörténhet a két terület, az angolparkos, kegyeleti rész és a modern épület uralta udvaros rész egymásba szervesítése. Olyan közeg ez, amely már most is megvan, de még szebb, igényesebb és következetesebb lesz: önálló identitású és funkciójú, de egymáshoz kapcsolódó egységeket kínál Széphalom. Megújulnak az utak, lesz világítás, tereprendezés, és megtörténik a kert rekonstrukciója, amely által Széphalom erősödik, vonzóbb lesz, talán joggal mondhatjuk: gyöngyszeme a magyar kultúra helyszíneinek. Kulturális fejlesztésként tekintünk a pályázatra, hiszen nem önmagában az a cél, hogy legyen egy szép kertünk (nyilván ez is nagyon lényeges), hanem az, hogy ez által, egy megújult, méltóbb környezetben még hatékonyabban tudjuk fogadni a látogatókat, még több ismeretet és élményt kínálva nekik. Nemcsak látványelem lesz a kert, hanem a kultúraközvetítés, a közművelődés eszközege és színtere. Restauráljuk az Emlékcsarnokot és a Kazinczy-sírkertet is. A pályázat során megújul a kertészházunk, alkotóház lesz, s ez újabb távlatokat nyit az irodalomszervezésben, Széphalomnak az irodalmi életben való pozicionálásában. A fejlesztésnek rendezvények, magyarországi és határon túli pedagógusok találkozói, műhelymunkái is a részei, továbbá megszületik tizenkét tematikus út applikációkkal. Eredménye lesz emellett egy új állandó Kazinczy-kiállítás a nyelvmúzeumban. Nagy jelentőségű, hogy a pályázatban partnerünk Királyhelmec Önkormányzata, ott egy szabadtéri színpad épül. A program egyik legfontosabb hozadéka, hogy az együttműködés során szorosabbra fonjuk a kötelékeket, és tudatosítjuk, hogy ápolnunk, gondoznunk, táplálnunk kell ezt a köteléket-kapcsot. A pályázat címe: Connecting Heritages, vagyis összetartó örökség, mert a kultúra, anyanyelv valóban összeköt minket, sok évszázados hagyományok tesznek közösséggé minket, s ezt a jelenkorban is őriznünk kell.
A megújuló történelmi emlékhelyen milyen újdonságokat, változásokat terveznek még a látogatók és a szakma képviselőinek megszokott magas színvonalon történő kiszolgálására?
Magyar Nyelv Múzeuma a következő tíz évben erősíteni próbálja státuszát, azt, hogy hazánkban és a Kárpát-medencében is az anyanyelvi művelődés egyik központi helyszíne legyen. A kapcsolatok bővítése nagyon fontos, s ebben kiemelt célterületek a határon túli magyar közösségek, szervezetek. Nagy álmunk, hogy az irodalmi életben Széphalom újra fontos, idővel igazodási, mértékadó pont legyen, ebben a megújult kert és az alkotóház nagyon sokat segíthet, de a kiadványaink és egy megindítandó folyóirat is ezt támogatná. A kiállítások kapcsán az állandó Kazinczy-tárlatról már szóltam, szükséges új állandó nyelvészeti kiállítás is, és szükségesek olyan rendezvények, amelyek országos hatókörűek és elismertségűek, mindemellett hatékonyan kell szolgálnunk a helyi közösségeket is. Nem mellőzhető a reklámozás, az, hogy Széphalmot jobban népszerűsítsük, hogy megmutassuk azt a sokszínű munkát, amelyet itt, az ország szélén végzünk. Sokszor emlegetjük Kosztolányi gondolatát: „Széphalom, ahol csak húsz ház állt, a magyar Weimar lett.” Ez a múlt kötelesség és felelősség is számunkra, mert hisszük, hogy A Magyar Nyelv Múzeuma sokra hivatott intézmény. És mi – a magyar nyelvért és kultúráért tenni akarók közössége – azért dolgozunk, hogy lépésről lépésre növeljük Széphalom rangját, és e nemzeti emlékhely a jövőben ne csak a múlt, hanem saját teljesítménye okán is megérdemelje a „magyar Weimar” nevet.
