A zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai évek óta a közönség elé tárják a hónap műtárgyát. A város polgármesteri hivatalának aulájába kihelyeztünk egy üvegvitrint, ahol hónapról hónapra megmutatunk egy mutatós műtárgyat: vagy az adott hónap jellegéhez igazodva vagy az intézmény egyik új szerzeményét.
A pandémiás időszak némileg átalakította a kialakult szokást, ugyanis voltak olyan hónapok, amikor a lezárások ezt lehetetlenné tették. Ekkor az online felületekre koncentráltunk, ahol óramű pontossággal minden hónap elsején új és új műtárggyal köszöntöttük az olvasókat. Így szerepelt többek között januárban a múzeum Facebook oldalának borítóképén egy pár korcsolya, áprilisban egy türelemüveg, júliusban egy korabeli fényképezőgép, szeptemberben egy iskolai palatábla, novemberben egy gesztenyesütő, decemberben egy adventi kalendárium. A weboldalon ezt kiegészítettük a tárgyat bemutató írással, ami lehetett blog vagy műtárgyismertető.
Az idei év februári műtárgyának bemutatását sikerült újra összehangolni. Ez a hónap a báli szezon időszaka, így számba vettük, mik azok a tárgyak, amik az ünnepi estek elengedhetetlen kellékei voltak. Így esett a választásunk egy a 19. század végéről származó nagyon mutatós strucctollas legyezőre. Régi idők mesés világába kalauzol el minket a műtárgy, még akkor is, ha a tollai enyhén hiányosak. Pompázatos látványa feledteti velünk ezt a kis hibát. A fekete strucctollas legyezőnek sötétbarna márványos mintázatú celluloid küllők adják a vázát, amiket sötétbarna vékony szalaggal fontak össze. A végén két kis fém szegeccsel felerősített mozgatható fül látható, erre kötötték a fekete fonalból sodrott szárat a három szálból fonott karikával, és a selyemfonalból készített bojttal. Gondos őrzése azért is fontos, mert restaurálása rendkívül összetett és nagy szakmai tudást, nem utolsósorban rengeteg időt igényel. Éppen ezért nagyon fontos a tárolás mikéntje a múzeumi gyűjteményben, hogy generációk sora meg tudja még csodálni ezt a páratlan alkotást.
A legyezőt már az ókori keleten is ismerték. Az első strucctollas változat i.e. 1370-ből való egyiptomi sírleletből származik. Európában a korai középkorban egyházi, liturgikus célokra használták a kör alakúra nyitható flabellumot és a hosszú nyelű, kör alakú ripiont. Itáliának köszönhetjük, hogy ez az „édes kis semmiség” a kontinensen elterjedt. A reneszánsz hozta divatba a négyszögű, zászlóforma és kör alakú, festett legyezőt tükörrel a közepén, strucc- és pávatollal keretezve. A 16-17. század fordulóján Medici Mária honosította meg Franciaországban, és a készítők nagy számát mutatja, hogy 1673-ban Párizsban céhbe tömörültek.
A Versailles-i udvarban a legyezővel az etikett is foglalkozott, az udvarhölgyek csak a királynő jelenlétében nyithatták ki e közkedvelt kelléküket. Párizsban a rokokó idején a legyezőnek fontos szerep jutott a kapcsolatok udvarló fázisában. Ha a hölgy a legyezőjét gyorsan kinyitotta, majd a homlokához tette, a hódoló boldog lehetett, ugyanis ez azt jelentette: „Minden gondolatom az Öné.” Ha a kisasszony a zárt legyezővel megérintette a jobb fülét, akkor azt közölte a kedvessel: „Ügyelnek rám, vigyázzon!”. De ha a nyitott legyezőt a nő lassan a térde mellé csúsztatta, akkor a fiatalember valamennyi reménye elúszott, ugyanis azt juttatták kifejezésére, hogy szerelmüknek nincs jövője.
A legyező fontos szerepet főleg a 18-19. században töltött be, amikor a női öltözködés kelléke lett. A legyező a polgárság köreiben is elterjedt, és a báli ruha kiegészítőjeként, modern változata a nyári kánikulában máig előfordul.
A Göcseji Múzeum strucctollas legyezőjével tehát ebben a hónapban több helyen is találkozhat az érdeklődő: olvashat róla a Facebook oldalon, sok érdekességet megtudhat a weboldalon lévő blogírásban, de ha elsétál a zalaegerszegi polgármesteri hivatal felé, a vitrinkiállításon belül ez a gyönyörű fekete tollas műtárgy kacérkodik majd a 21. századi szemlélővel. Itt azonban egy meglepetéssel is készültünk: a legyező mellett kiegészítésként egy 1896-os zalaegerszegi estély „tánczrendje” is díszíti a teret.
