Pedagógus, rendezvényszervező, Réti István-tanítvány, és a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesület utolsó elnöke 1940-től 1945-ig. Schubert Gyula életét és munkásságát nem egyszerű néhány mondatban összefoglalni és kielemezni, mivel jelentős alakja volt Pozsony két világháború közötti művészeti életének. A pozsonyi kiállítás ezt a hiányt pótolja be egy kiválóan megszervezett és átlátható struktúrán keresztül.
2024. december 5-én a karácsonyi piac és a turistaáradat forgatagában egy nagyon egyedi kiállítás nyílt meg a Pozsonyi Városi Képtárhoz tartozó Mirbach Palotában. Noha nem ez az egyetlen időszaki tárlat amivel a szlovák fővárosi múzeum büszkélkedhet, e kiállítás egy teljesen új szempontot képvisel az intézmény életében.
A megnyitót egy színvonalas ünnepség kísérte végig, melyen a múzeum vezetősége és a kiállítás kurátora (Kiss-Szemán Zsófia, Pozsony Városi Képtár, Modern művészeti gyűjtemény, kurátor), illetve a festő déd-unokahuga - Kamila Magálová – is részt vett, aki jelenleg a Szlovák Nemzeti Színház ünnepelt tagja.
A kiállítás szorosan kötődik a pár éve kinevezett igazgatónő múzeumpolitikájához. Az új vízió alapján nemcsak a kortárs művészeti kiállítások megrendezése és népszerűsítése kerül előtérbe, hanem egy Pozsony-centrikus gondolkodásmód bevezetése, amely a város múltjára történő reflektálásra összpontosít.
A kurátor korább kiállításai közül érdemes megemlíteni a Gwerk Ödön és a Arnold Peter Weisz–Kubínčan kiállításokat. Ezek a régebbi a tárlatok is már arra helyezték a hangsúlyt, hogy a képzőművész milyen szerepet vállalt munkássága révén Pozsony művészeti életében, s ez a viszony mennyire volt kölcsönös. A mostani válogatás a struktúrája egy jól áttekinthető kiállítási anyagon jött létre, amely nemcsak saját múzeumi anyag, hanem a kölcsönzéseknek is köszönhető.
Az első nagy teremben először találkozunk azzal a kapoccsal, amely megszilárdította Schubert Gyula és a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesület kapcsolatrendszerét. Egy grafikai album, amely az egylet tagjairól készült portrékat tartalmaz. Nemcsak az aktív tagok, hanem a támogatók és a műalkotók akik rendszeresen részt vettek a szervezet társasági életben. Ezek közül láthatunk néhány színvonalas munkát kiállítva a teremben. Ez a dolog nem tűnik annyira meglepőnek, hisz a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesület vegyes társasága többfajta műelméleti szemléletet képviselt.
Ezt követően a kurátor egy sokkal specifikusabb témát emel ki, amely a „Duna” és „Pozsony” viszonyrendszerére épül. Kiss-Szemán Zsófia olvasata szerint a dunai tájkép, az öböl, a hajólerakat és a Dévényi panorámapont szerves részei voltak a város mindennapi életének. Ebből csak azt a következtetést lehet levonni, hogy Schubert szintúgy saját örökségeként bánt a dunai „veduta”-val, mint ahogy más pozsonyi képzőművész mint pl. Weiner-Král Imre. A dunai látkép gyönyörű példáitól eljutunk a tér és a horizont viszonyrendszeréhez, amely a kurátor olvasata szerint már Mednyánszky-tól egy olyan kérdéskör volt amely érdekelte a régió művészeit, mint pl. Gwerk Ödönt és szintúgy Schubert Gyulát is.
Végül Schubert Gyula és a portré viszonyrendszerét ismerhetjük meg, amelynek eléggé komoly példáival szembesülünk a kiállításon. A festő nemcsak egy tehetséges portréfestő, hanem a másolat és a hitelesség problematikáját egy újabb szintre vitte. George Kubler szavaira hivatkozva a kurátor kiemelte, hogy a másolás és a téma újrainterpretálása Schubert-nél a pillanat állandóságának meghosszabbítását is jelentette.
Példaként érdemes megemlíteni a Stephan Ladislaus Endlicher portrét, amely egy 1842-es nyomat alapján készült el. Ezen az 1943-as műalkotáson Schubert közelebbre hozza a nézőhöz a híres botanikus személyiségét és elkötelezettségét, viszont itt érdemes azt kiemelni, hogy a realitás átértelmezése a festőnél sokkal inkább azokhoz a modern új-realista stílusirányzatokhoz is kötődött, melyek az 1930-as években a csehszlovák művészeten belül eléggé elterjedtek voltak.
A plurális szemlélet és a változatos stílusirányzatok bőségét tekintve a kurátor hangsúlyozta kiemeli, hogy Schubert Gyula bátran vállalt megjelenést olyan egyleteken belül is – pl. SZ.U.M (Szlovenszkói Úttörő Művészek) –, melynek egyes tagjai (Prohászka István, Gwerk Ödön, Reichentál Ferenc, Dex Ferenc) radikális társadalmi, művészeti, és politikai nézeteket vallottak. Ennek fényében fontos lesz azt kiemelni, hogy ez a kiállítás nem egy monografikus tárlat, hanem egy önreflektáló rendezvény amely egy művész és a város művészeti szellemisége közötti viszonyrendszert térképezi fel őszintén és objektíven.
