1974-ben halt meg Mosonmagyaróváron családjától távol a két világháború közötti csehszlovák modernizmus kiemelkedő alakja, (Tallós) Prohászka István / Štefan Prohászka. Életmunkássága egy megpecsételt közép-európai sorsként is értelmezhető. Ezzel szemben munkássága szerteágazó volt, és számos műve még mindig lappang vagy előkerült a műtárgypiacon.
Az I. világháború utáni közép-európai társadalmi és politikai status quo felbomlása újabb népcsoportok emancipálódási vágyát ébresztette fel és a Monarchia-béli állami művészeti struktúra átszerveződéséhez vezetett. Ez alatt azt kell érteni, hogy a régebbi szervezetek (pl. Presburger Kunstwerein) megtartották függetlenségüket, ezzel szemben jelentős módon lecsökkent actio radius-uk, s olyan képzőművészeti csoportosulások jöttek létre, melyek radikálisabb szemléletű képzőművészeket is befogadták.
Újabb stílusirányzatok lepték el a műtárgypiacot vagy az állami galériákat, és szabadabb lett a kortárs művészeti szcéna is. Prága, Pozsony, Kassa és Bécs lettek a támpontok, viszont Budapest kevésbé volt ajánlott „vadászterület” a magyar nyelvű csehszlovák képzőművészek számára. E művészek közé tartozott (Tallós) Prohászka István / Štefan Prohászka (Somorja, 1896 – Mosonmagyaróvár, 1974), akinek halála 50-ik évfordulója alkalmából nyílt egy emlékkiállítás 2024. november 8-án a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban.
Lőrinc Gyula: Tallós Prohászka István portréja, 1971, olaj, vászon, 65,5x53,7 cm, Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum, ltsz. 2023.02.01.
Tallós Prohászka István: Állatvásár, 1937, olaj, vászon, magángyűjtemény
A kiállítás létrehozása 2023. február–március tájékán kezdődött el az örökösök felkeresése és a lappangó műtárgyak felkutatásával. Ezt követte a hagyaték dokumentációjának elkészítése, amely szükséges volt annak érdekében, hogy létrejöjjön egy kiadvány a kiállítás mellékleteként. A tárlat megnyitásakor nemcsak a mosonmagyaróvári és a somorjai önkormányzat jelenléte vált fontossá, hanem a Pozsonyi Városi Képtár vezetőségének támogatása is. Ez utóbbi később fontossá fog válni, hisz várhatóan 2026 decemberében egy pozsonyi kiállítás révén Prohászka nemzetközi figyelmet is kapni fog a szakma részéről.
A mosonmagyaróvári kiállítás nemcsak a művész vizuális nyelvezetének változatosságát mutatja be, hanem egy tematikus szempontot képvisel annak érdekében, hogy átláthatóvá és követhetővé váljon a laikus néző számára is. Az első terem nemcsak a művész szakmai sikereit mutatja be néhány emléktárgyon (pl. fotók, katalógusok, levelek, vörös útlevél), hanem a néző előtt feltárja a művész arckifejezéseinek komplexitását. Mindenképp kijelenthető, hogy Prohászka életét nemcsak szakmai elismerések, hanem a bukások és az egyéni tragédiák jellemezték.
A második terem ezzel szemben a közép-európai sors egyik legmegrázóbb oldalát mutatja be, amely a művész és a háborús frontvonal viszonyrendszeréhez kötődik. Prohászkát 1915-ben sorozták be és a hadszintéren folytatott tevékenysége 1919 októberéig tartott. E négy év alatt egy gigantikus grafikai anyagot hozott létre, melyen a művészi gesztus virtuozitása és a háború borzalmaitól való menekvési vágy nyilvánul meg. Olyan témák jöttek elő grafikáin, melyeknél nem a frontvonal legszörnyűbb eseményei látszódnak, hanem az emberi együttlét vagy a családi szeretet legbensőségesebb pillanatai. A harmadik terem ezzel szemben hátat fordít az előző szoba tematikájának és nyíltan prezentálja Prohászka „Sturm und Drang” művészeti tevékenységét. Az 1920-as években olyan vizuális élmények hagytak komoly nyomot benne, mint pl. a berlini modernizmus, a Tabán társadalmának drámai oldala és a csehszlovák modern realizmus spektrumai.
A negyedik terem a művész 1930-as években kifejtett tevékenységét mutatja be. Az ebben a korszakban elkészült munkái komoly szakmai sikert hoztak és nem tántorították el olyan társadalmi kérdések pedzegetésétől, mint pl. a „kettős identitás” kérdése, a rurális lét hátulütői, és a szociális érzékenység képmutatása. Az itt kiállított művek nemcsak a csehszlovák falvak piacvilágának tömegszerűségét térképezi fel, hanem a szakrális témák bonyolult ellentmondásait. Sajnos, a szakmai sikerek 1947-ben megtorpannak. Egy újabb status quo alakul ki a társadalom-politikai struktúrán belül, amelyben a művész nem találta meg a helyét. Emiatt kénytelen volt biztosabb támpontokat szerezni saját magának, s emiatt a Somorjához való közelség és magánéleti okokból Mosonmagyaróváron talált elhelyezkedést. Annak ellenére, hogy belépett a Magyar Képzőművészek Szabadszervezetébe és a Győr-Sopronmegye Képzőművészeti Munkacsoportba, munkássága nem tudott elérni olyan komoly áttöréseket, mint pl. az 1920-as és 1930-as években.
Az ötödik és a hatodik terem ezt szakmai megtorpanást próbálja bemutatni mindenféle előítélet nélkül. Mindkét terem az 1950-es, 1960-as és 1970-es évekre helyezi a hangsúlyt, és igyekszik bemutatni azt a változatosságot, amely képzőművészeti tevékenységét jellemezte és meghatározta. Az 5. terem az 1950-es évek hamis optimizmusát mutatja be falképterveken és megyei kiállításokon bemutatott szoc-reálszerű műveken keresztül. Ezt követően a 6. terem feltárja és prezentálja a néző előtt azt a disszociációt és a fizikai realitástól való eltávolodást, amely Prohászka képzőművészetére jellemző volt az 1960-as és 1970-es években. Művészete teljes mértékben lehanyatlott és képtelen volt több okból kifolyólag kimozdulni az általa megvetett miniverzumból. Ennek fényében láthatjuk, hogy műveinek tematikája egy belterjes társadalom mindennapjait mutatja be és nem próbál kilépni a város határain túl. A hetedik terem jelenti a legnagyobb meglepetést, hisz reprodukciókon és fénymásolaton keresztül kézzelfoghatóvá teszi, hogy a képzőművész nemcsak a saját vizuális világát próbálta fejleszteni, hanem színművészeti darabok megírásával, újságírással és költészettel is foglalkozott.
Tallós Prohászka István: Moson, 1960, olaj, vászon, 89,5x105 cm, magángyűjtemény
A kiállítás látogatható 2025. április 9-ig a mosonmagyaróvári Cselley-házban (9200 Mosonmagyaróvár Fő utca 19.) keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.
A szerző Juhász Bálint, a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum művészettörténész-muzeológusa és a „Tallós Prohászka István Egy rejtőzködő modernista” kurátora.
