"Mindenki kilyukasztotta a jegyét?
Akkor indulunk! Első állomásunk Landorhegy."
A zalaegerszegi Göcseji Múzeumban ismét csavartak egyet a jól bevált recepten, belvárosi séta helyett a Kulturális Örökség Napjai alkalmából ezúttal Ikarus buszos városnézésre hívták a közönséget. Örökségeink ugyanis nemcsak a múzeum falain belül, hanem azon kívül is lépten-nyomon elkísérnek minket.
Zalaegerszeg lakótelepeit járták be az érdeklődők, a történetek kimeríthetetlen tárházát pedig Béres Katalin történész-főmuzeológus biztosította. A menetjegy érvényesítése után mindenki elfoglalta a helyét, ki ülő- és ki állóhelyét. Hiába, ez régen is hasonló módon történt és megtanultuk egy életre, hogy az időseknek és a kismamáknak mindig átadjuk az ülőhelyet. Az utazás során mindenkiben feltörtek az emlékek, sokan újra bejárták gyerekkoruk vagy fiatal felnőtt éveik állomásait: bölcsőde, óvoda, iskolák, első panellakás, kezdő munkahely...
Zalaegerszegen 1949-ben még csak 21 ezer ember élt, aztán az erős iparosításnak köszönhetően ezrek költöztek be a városba a környék falvairól és távolabbi vidékekről, így néhány évtized alatt megháromszorozódott a lakosság száma. Az ikonikus helyszínek első állomása Landorhegy volt, az a városrész, ahol elsőként alakítottak ki méretes lakótelepet az újonnan érkezőknek. Bejárta a közönség a ZA-KO Ruhagyár környékét, majd a legnagyobb általános iskola épülete előtt elhaladva felidézték az akkor teljesen szokványos kulcsos gyerekek életét, az ABC-k hangulatát, az itt élő emberek által telepített fás-ligetes parkokat, az első tízemeletes házak és a városi művelődési központ építését, valamint az ukrajnai Herszon testvérvárostól ajándékba kapott Sevcsenko szobor állításának történetét. De hogy miért építettek ilyen sok garázst akkoriban személyautók hiányában, erre is tökéletes és érthető választ adott a történész. A lakások szűkös terei okozta feszültség sok családi perpatvar kirobbantója volt, a férfiaknak szükségük lett egy helyre, ahol a hobbijuknak élhettek és néhány csendes órára elvonulhattak. Ez pedig adta a további ötletet, hiszen sokan valódi műhelyként használták a kuckót. A hiánygazdaság tüneteit enyhítve néhányan kisebb „vállalkozást” indítottak a garázsokban, vagyis maszekoltak.
Madách utca
Vitathatatlan tény, hogy Landorhegy volt a prototípus, itt tapasztalták ki elődeink a hatvanas években, hogyan érdemes iparszerűen építkezni. Ezzel ellentétben a Kertváros családi házas övezetnek indult, jogosan tette fel a kérdést az utazóközönség, vajon a sok kertes Kádár-kockára és sorházas épületegyüttesre lehet-e azt mondani, hogy lakótelep? A falvakról a városba költözött emberek sokáig ragaszkodtak a megszokott életvitelükhöz, legtöbben - hiába volt többszobás a lakásuk - a konyhában élték a mindennapokat, a nappalit tisztaszobának hagyva. De azt is megtudta a közönség korabeli újságcikkből, hogy a sok panasz hatására a városi tanács csak 1968-ban rendelte el Zalaegerszegen a ló, a szarvasmarha és a sertés tartásának a tilalmát. A kertes családi házas övezeten túl a betelepült nagyszámú munkavállaló miatt az építőiparnak nagyobb fokozatra kellett kapcsolni, először négy-, majd tízemeletes házak garmada emelkedett ki a földből.
A nosztalgiautazást Páterdombon fejezte be a csoport, azon a városrészen, ami sokáig mostohagyereknek számított, a vasúti sínek ugyanis némileg leválasztották a területet a város többi részétől. Nem csoda, ha a helyijáratú autóbuszközlekedést is itt vezették be legkésőbb. A főként családi házas övezetet követte az emeletes házak építése, majd középiskolákat is létesítettek, és a Zrínyi Miklós Gimnázium gyakorlókertjéről is hallottak történeteket az ideiglenes turisták. Habár évtizedekkel ezelőtt fiatalos részeknek számítottak a lakótelepek, ma már az elöregedés szimbólumává váltak.
A rendezvény végén a nosztalgiautazáson résztvevők mosollyal az arcukon szálltak le a ma már ritkaságnak számító Ikarus buszról, biztosítva a szervezőket arról, ha újra indítanak hasonló programot, rájuk biztosan számíthatnak.
