A Kunstsammlungen Chemnitz aktuális időszaki kiállítása Henry van de Velde munkásságát és az európai modernizmus és termékdesign kezdeteinél betöltött szerepét mutatja be. A tárlat egy rendkívül gazdag textilgyűjteményből is ízelítőt ad, valamint rávilágít arra is, milyen szálak fűzik az alkotót Chemnitzhez, Európa idei kulturális fővárosához.
Az iparművészettől a termékdesignig
Henry van de Velde pályáját Brüsszelben az 1890-es években kezdte, mint képzőművész, de hamarosan az angol Arts and Crafts mozgalom hatására az iparművészet felé fordult. A mozgalom legjelentősebb alakja William Morris szellemében hitt abban, hogy a korszak művészetének feladata, hogy a mindennapi életet a művészeten keresztül megváltoztassa és jobbá tegye. Van de Velde 1900-ban települt át Berlinbe és Németországban lett befutott művész. Tagja lett a Deutscher Werkbundnak is, melyet 1907-ban alapítottak a művészetek, az ipar és a kézműves termelés együttműködésének előmozdítására.
A kiállítás bemutatja azt is, hogy az Arts and Crafts mozgalom van de Veldén kívül milyen más csatornákon hatott a német bútorgyártásra. Arthur Lasenby Liberty londoni áruháza után 1879-ben Berlinben is nyitott üzletet, ahol nemcsak az ázsiai import termékekeit hanem az Arts and Crafts művészeinek munkáit is árulta. Mackay Hugh Baillie Scott személyében pedig elsőként kapott egy Arts and Crafts művész németországi megbízást. Baillie Scottot 1897/98-ban a hesseni nagyherceg kérte fel a darmstädti hercegi palota (Neuen Palais) enteriőrjeinek megtervezésére. A Baillie Scott által megálmodott bútorokat a Dresdner Werkstätten, a későbbi Deutsche Werkstätten Hellerau elődje gyártotta le.
A Deutsche Werkstätten Hellerau számára 1903-tól Richard Riemerschmid úttörő módon sorozatgyártott, szétszerelhető bútorokat tervezett a középosztály számára is elérhető árakon. A gyár egészen új együttműködési formát alakított ki a tervező művészekkel, akiknek províziót fizetett a munkájáért. Ez merőben más volt, mint ahogyan Van de Velde dolgozott: ő ugyanis még mindig gazdag megrendelőknek a megbízásait teljesítette.
A Deutscher Werkbundban 1914-ben tört ki egy vita, amely valójában már a századfordulón is érzékelhető feszültség tetőpontja volt. Az építész Hermann Muthesius és támogatói a használati tárgyak szabványosítása mellett érveltek. Ezzel szemben Henry van de Velde és tábora szerint a szabványosításnak semmi köze a művészethez és ezzel a művészeti szabadság sérthetetlensége mellett tette le a voksot. Az Arts and Crafts mozgalommal elinduló és a kézműves hagyományokhoz ragaszkodó mozgalom és az ipari formatervezés úttörői közt lévő feszültség végeredményben termékenyen hatott a későbbi formatervezés gyakorlatára.
Az európai modernizmus kezdetei és az iparművészet négy citadellája
Berlin után van de Velde Weimarba helyezte a székhelyét és 1902-ben a nagyherceg szolgálatába állt, mint tanácsadó. Oktatói tevékenysége egy parművészeti szemináriummal vette kezdetét, majd iparművészeti iskolát is működtetett 1908 és 1915 között. Ebből az időszakban több tehetséges tanítványa is megalapozta pályáját, mint Erika von Scheel vagy Max Nehrling, akiknek a műveivel a kiállításon is megismerkedhetünk.
Van de Velde iparművészeti iskolája a későbbi Bauhaus elődjének is tekinthető. A Kunstsammlungen Chemnitz különösen gazdag gyűjteményt tudhat magáénak a Bauhausban készült textilekből, melyeknek az alkotója sajnos nem minden esetben ismert. Megismerhetjük továbbá a Chemnitzben született Mariane Brandt művészetét is, aki a Bauhaus fémműhelyének egyik kiemelkedő művésze volt.
Ezt követően van de Velde pályájának brüsszeli állomásához érkezünk. 1925-ben őt bízták meg a „La Cambre” néven ismert iparművészeti főiskola megalapításával. Hazájában az első kormányzati megbízását 1933-ban a genti egyetemi könyvtár épületére kapta, melynek berendezési tárgyaiból is kapunk ízelítőt.
A világháború után a Bauhausnak az 1953-ban alapított ulmi főiskola lépett a nyomdokaiba. A Bauhaus egykori művészei, mint Max Bill, Otl Aicher, Inge Aicher-Scholl, vagy a textilművész Helen Schmidt-Nonné vitték tovább a Bauhaus szellemiségét.
Henry van de Velde ekkor már 92 éves volt. Időskori emlékirataiban a weimari iparművészeti iskolát, a Bauhaust, a brüsszeli La Camre-t és az ulmi főiskolát nevezte meg az iparművészet négy citadellájának. A kiállítás ezekre a helyszínekre koncentrál és mutatja be van de Velde örökségét.
Van de Velde Chemnitzben
A négy citadella mellett ötödik helyszínként is tekinthetjük Európa idei kulturális fővárosát, Chemnitzet, melynek ugyancsak sok kötődése volt a művészhez.
Henry van de Velde a chemnitzi Wilhelm Vogel papír- és bútortextil gyárának is dolgozott, mely Szászországban a legjelentősebb textilüzemek egyikének számított. Vogelt rokoni kapcsolatok fűzték az Esche családhoz, így nem csoda, hogy Van de Velde 1902-ben Herbert Esche családi villájára is megbízatást kapott. Az Esche-villa van de Velde első németországi építészeti megbízatása volt. A jelentős szecessziós összművészeti alkotás ma Henry van de Velde Múzeumként működik és az eredeti enteriőrök mellett a Kunstsammlungen Chemnitz gyűjteményének darabjai is megtekinthetők.
Az Esche-villát a további megbízások követték. 1907/8 folyamán épült meg a chemnitzi teniszklub, melyet 1960-ban sajnos lebontottak. Az épületről gazdag fotódokumentáció és egy virtuális rekonstrukció érhető el az interneten. Van de Velde ezen kívül Johanna Esche bátyjának Theodor Koernernek a villájára is megbízást kapott 1913/14-ben. A Koerner-villát 2003-ban újították fel és ma különböző vállalkozások székhelyeként működik.
Nem véletlenül nyitotta ez a kiállítás az Európa kulturális fővárosa évet. Nem csak azért, mert van de Velde fontos építészeti és iparművészeti együtteseket hagyott maga után a városban, hanem azért is, mert elindítója volt az európai korai modernizmusnak. Mint reformer a szociális igazságosság és emberi méltóság szolgálatába akarta saját művészetét állítani. A kiállítás nemcsak múltidézés, hanem inspiráció is a kreatív ipar számára arra, hogy a művészet erejét napjainkban is a közösség javára fordítsuk.
Borítóképen: Henry van de Velde/Nick Roericht, teáskanna TC 100, Esche-villa, zeneszalon, fotó: Lorenz Ebersbach
