"Minőségét megőrzi!" mottóval elkezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az országos rendezvénysorozat idén a gasztronómiai kultúrát és annak múzeumi vonatkozásait állítja a középpontba. Egyre gyakrabban érezzük, hogy elveszünk a rengetegben. A tömérdek tudásanyag és az interneten ránk zúduló sokszor fals információ miatt úgy érezzük, kell egy olyan hely, ahol az ember hiteles, valóban fontos értéket kaphat. Ha pedig megbízható forrásra van szükség, a múzeumokra lehet számítani.
Megköszönve a múzeumbarát közönségünk bizalmát és évek óta tartó töretlen lelkesedését, idén úgy döntöttünk, valamivel szélesebbre tárjuk a kaput, és olyan titkos helyekre is invitáljuk őket, ahová csak nagyon ritkán engedünk bepillantást. Persze arról is érdemes beszélni a civil látogatóknak, mi az útja a tárgyak múzeumba és gyűjteményi raktárakba kerülésének. Minden műtárgynak története van és ezt a muzeológusok gondosan feljegyzik és őrzik az utókor számára. Jónéhány kiválasztott műtárgy pedig hosszabb-rövidebb időre kiállításokba kerül mindannyiunk tudásának bővítését szolgálva.
A képzőművészeti raktárban azonnal meglepődést váltott ki a padlótól a mennyezetig érő speciális állványrendszer, ahol katonás sorrendben pihennek a festmények. Dr. Kostyál László művészettörténész a műremekek bemutatása előtt kitért az alkotások helyes tárolására, és mesélt arról az útról, amíg a csavarokkal összeszereltfémpolcos rendszerről végre át lehetett térni a jelenleg is látható megoldásra. A közönség olyan műveket láthatott a teremben, amelyek valamilyen formában kötődnek a gasztronómiához és az étkezéshez.
A vizuális kaland egy ismeretlen művész solymászokat ábrázoló festményével kezdődött, de láthattak az érdeklődők Kaszaházi Lacher Antal, Szabó Lajos Roland és Muharai Mihály festményeket is. Persze a látogatás végére maradt egy mestermű, Barabás Miklós Vásárra induló bérci oláhok című festménye, amelynek másik hiteles változata a Magyar Nemzeti Galériában látható. Korabeli forrásokból tudjuk, hogy ebből az alkotásból többet is festett a mester - jelenlegi ismereteink szerint négyet -, és a művész kutatója azt is biztosan állítja, ahol a képen a rügyező vessző jelen van, az biztosan Barabás keze munkája.
A történeti dokumentumtárban Erős Krisztina történész várta a kivételes helyzetben lévő látogatókat. A zalai és zalaegerszegi írott forrásokat gondosan őrző teremben megtudtuk, hogy savmentes borítékok és dobozok csak az elfogadottak, és a helyszínen a fő ellenség a pára. Nem véletlenül ellenőrzik a műtárgyvédelemmel foglalkozó munkatársak naponta több alkalommal a mérőműszerek értékeit.
A gasztronómiai témához kapcsolódva 1918-ból származó kézzel írt és 1958-ban gépelt korabeli szakácskönyveket tekinthettek meg az érdeklődők, de előkerült néhány 1940-es élelmiszerjegy is, amire főleg a fiatalabb generáció tagjai csodálkoztak rá. A történeti fotótárban feltűnt, hogy nincs ablak, ami nem véletlen. A roppant sérülékeny fotográfiáknak ez az állapot tökéletes. Néhány kivételes példányt megmutatott a történész a vendégeknek, s közösen számos információt leolvastak, ami tökéletes kordokumentumoknak bizonyulnak: mit viseltek a szereplők, mi volt a frizuradivat, hogyan alakultak az emberi kapcsolatok, milyen berendezési tárgyakat tartalmazott a korabeli enteriőr.
Rózsaszín álom - így jellemezte Kiss Nóra néprajzkutató azt a bájos, 20. század eleji kávéskészletet, ami néhány éve került a múzeum gyűjteményébe. A kétszemélyes készlet apró csészéibe legfeljebb egy kis adag kávé, mondjuk ristrettoférhetett. Az alpakka tálcán egy rózsaszín-fehér mázas kis fedeles kancsó, két csésze és cukortartó fért el csipesszel és két kiskanállal, melynek végén a kávébabot imitáló bakelit díszítés fokozta a kávézás élményét.
A csészék alján a Sarreguemines porcelángyár zöld, máz alatti jelzése segít a korát meghatározni. Abban az időben készülhetett, amikor a francia alapítású cég a mai Németország területén is gyárat nyitott. A Zalába költözött Bőgner család tagjaisokat utaztak, főként Németországba, ott vásárolhatták szuvenírként a kis készletet. Három generáció is nagy becsben tartotta, épségének megőrzése annak köszönhető, hogy a vitrin dísze volt, kávézásra nem használták.
A néprajzkutató főként a kávézás témaköréhez nyúlt, amikor a közönség elé tárta a néprajzi gyűjtemény további műtárgyait: két tófeji kerámiacsészét, cukortároló dobozokat, kávépörkölőt, kávéfőzőket. A néprajzi gyűjtemény amúgy is a konyhai téma kimeríthetetlen tárháza, nehéz feladat volt csupán néhányat kiválasztani.
Kiss Nóra néprajzkutató a konyhai eszközök mesés világába kalauzolta el a vendégeket
A rendkívüli alkalom, a „raktárles” nagy élményt jelentett a múzeumbarát közönségnek, többen a közösségi oldalakon sajnálkoztak, hogy lemaradtak a valóban csak csekély létszámú érdeklődőt befogadó programról. Ígéretünkhöz híven azonban lesz folytatás, találunk még alkalmat, időt és tematikát, hogy felfedjünk apró titkokat, amelyeket eddig a múzeum falai gondosan őriztek.
Borítókép:
