EN facebook

Petőfi útkereső éveit mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma kiállítása

KIÁLLÍTÁS

2023-05-20 19:00

2023. május 13-tól látogatható az „Egész uton haza felé” – Petőfi vándorlásai című időszaki kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjában, A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon. Az ellipszis alakú Akadémiai Teremben elhelyezett tárlat Petőfi életének és művészetének 1844–1847 közötti időszakát mutatja be.

 

Ezek az útkeresés évei voltak a költő számára, aki a színészetet maga mögött hagyva 1844 februárjában Pestre érkezett, és a fellendülő irodalmi életben elindította írói pályáját. Ezt követően számos utazást tett hazájában, melyek célja az volt, hogy bejárja, megismerje, költői eszközökkel birtokba vegye az általa fontosnak tartott irodalmi és történelmi emlékhelyeket, felkeresse barátait, tapasztalatokat gyűjtsön. Tájleíró költeményei mellett könnyed és humoros hangvételű, lendületes prózában is megörökítette úti élményeit: 1845-ös felvidéki útját az Úti jegyzetekben, két évvel későbbi utazását az Úti levelek Kerényi Frigyeshez című alkotásában.

 

A kiállítás elsősorban ezekből a szövegekből válogat, amelyek a költői-írói válaszutakról, lelki vívódásokról, boldogságkeresésről is vallanak. A látogatók a költő vándoréveit jelképező, a terem közepén installált szekeret megkerülve követhetik végig Petőfi fizikai és lelki-gondolati útját. A kiállítótérben három asztalon interaktív játékokkal várják az érdeklődőket, akik társasjátékkal és fabábukkal eleveníthetik fel János vitéz varázsmesés történetét, vagy Petőfi útitársaként küldetéseket teljesíthetnek, megismerve a költő és kora utazási szokásait.

 

 

 

Kurátor: Nyiri Péter

Kurátorasszisztens: Stumpfné Braun Zsuzsanna

Látványterv és grafika: Kemény Gyula, Bogdándy Gábor

Projektfelelős: Kodolányi Judit

 

 

Borítókép:

Prestel, Juhann Erdmann Gottlieb, akvarell, 1835 körül (Magyar Nemzeti Múzeum)

beruházás, látogató, múzeumandragógia, téma, természet
2022-07-24 19:00
irodalom, múzeum, múzeumi marketing, múzeumpedagógia, virtuális
2021-10-12 16:00