A Magyar Múzeumok OnLine Perspektívák című interjú sorozatában múzeumi szakembereket kérdezünk az elmúlt időszakról, a járványhelyzet okozta változásokról, személyes tapasztalatokról, arról, hogy mi jelentett számukra nehézséget, inspirációt és hogyan látják a szakmájukat, a múzeumok helyzetét?
Dr. Kuti Klára, néprajzkutatót, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának főmuzeológusát ezúttal Sóki Diána kérdezte. Az interjú meghallgatható a Magyar Múzeumok OnLine SoundCloud csatornáján, a képre kattintva.
Kuti Klára 2017 óta dolgozik a Magyar Nemzeti Múzeumban, emellett jelenleg a MOME designelmélet képzésében és a Képzőművészeti Egyetem restaurátor képzésében vesz részt oktatóként. Korábban - tizenkét évig - Pécsi Tudományegyetemen Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszékén oktatott magyar néprajzot, európai etnológiát, anyagi kultúrát, tudománytörténetet, de tudományos segédmunkatársaként dolgozott az MTA Néprajztudományi Intézetében is. Munkája során tapasztalatot szerzett Ausztriában, Németországban. Múzeumi vonalon először 2014-ben kezdett dolgozni a Kuny Domokos Múzeum Német Nemzetiségi Múzeumában.
Fotó: Kuti Klára © Villányi Csaba
Kuti Klára nagy változást élt meg 2020 tavaszán, az első lezárások idején, ami elsősorban nem a járványhoz kapcsolódott: a korábbi szervezői munkakörből gyűjteményi, muzeológusi munkakörbe került.
“alig vártam a lezárások végét, hogy végre
betehessem a lábamat a raktárakba és átvehessem
a Nemzeti Múzeum három legújabb kori gyűjteményét”
Három érdekes történetű és összetett gyűjteménynek lett a vezetője, amit egyszerűen jelenkori vegyes gyűjteménynek hív. A gyűjteményi darabok a 90-es évek első felében kerültek az egykori Munkásmozgalmi Múzeum megszűnését követően a Nemzeti Múzeum állományába.
“az elején az volt a kihívás, hogy nagyon
keveset lehetettélőben találkozni a tárgyakkal
és elsősorban a digitális adatokra voltam utalva”
Bár az emberek élete az elmúlt időszakban jobbára a digitális térben, a képek és szövegek absztrakt hálójában zajlott, Kuti Klára gyűjteménykezelőként mégis épp a digitális nyilvántartás nehézségeivel találta szemben magát, ami jobban megértette vele a képi reprezentáció összetettségét, a műtárgy- és enteriőr fotózás sajátosságait.
mindenmegvan - a jelenkori vegyes gyűjtemény Instagram fiókja
“el kéne azon gondolkodni, hogy milyen
fotográfiai anyaggal reprezentáljuk a műtárgyainkat”
Ez a felismerés nem csak a reprezentáció szempontjából vetett fel számára kérdéseket, de a műtárgyak muzealizálása során alkalmazott klasszifikáció nehézségeivel is szembe kellett néznie. Fontos tapasztalatként fogalmazta meg, hogy a digitális adatértelmezés és nyilvántartás gondolkodása milyen erősen hat a múzeumi nyilvántartás gondolkodására. Amíg a megelőző évtizedek sokkal megengedőbbek voltak a klasszisba, vagy klaszterbe sorolás szempontjából, addig a digitális nyilvántartás adatbázisa csak akkor tud megfelelően működni, ha egy egységes szempontrendszer szerint osztályoz.
A műtárgyak és a gyűjtemény mellett Kuti Klára múzeumi közösség szempontjából is több változást fogalmazott meg. Ezek egy része a kommunikáció formájára, másik része pedig a közösségi hang artikulálására vonatkozott.
"meg kellett találni azokat a csatornákat, hogy
hogyan lehet egyszerre nem csak a közvetlen munkatársainkhoz,
hanem mondjuk az egész munkaközösséghez,
vagy munkatársi közösséghez szólni"
Tapasztalata szerint jelenleg az intézmény kollektívája azt tanulja, hogy az információ megosztása, a közös problémafelvetés és problémamegoldás rendkívül fontos. Mindez összekapcsolódik a közalkalmazotti létből munkavállalóvá válás tapasztalatával, ami során a közösség érdekeinek érvényesítése olyan pozitívumokat hozott, amilyen (a hivatástudat mellett) megjelenő érdekvédelem.
"ezt a fajta nyugodtságot, amit a közalkalmazotti lét biztosított,
ezt el kell engedni, és konkrétan aktívan tenni kell azért,
hogy a munkavállalók a saját érdekeiket, a saját jogaikat,
a saját lehetőségeiket, a saját potenciáikat artikulálni tudják"
Klára a közösségi médiát is igyekszik tudatos fórumként használni, a tapasztalatait olyan módon kamatoztatni, amely ezeknek a felületeknek kommunikációs előnyeire épít. 2017-ben a Kuny Domonkos Múzeum Német Nemzetiségi Múzeumában így indította el a #raktárszerda kezdeményezést, ami a szerdai napok olvasottságának növelése mellett a gyűjtemény láthatóvá tételét is célozta, hiszen igyekezett olyan tárgyakat bemutatni, amik azelőtt még soha nem voltak kiállítva. A járványhelyzet okozta lezárások idején újra aktuálissá váltak ezek a posztok.
"A múzeumi digitális megjelenésben számomra
(...) a hálózatosodás a fontos."
Hangsúlyozta, hogy különbséget kell tennünk a digitalizáció és a digitális megjelenés fogalmai között. Míg az egyik az a műtárgyak digitális replikájának, multiplikálásának bonyolult kérdésével kapcsolódik össze, addig a másik a tartalmak közvetítésére, a reprezentációra és az emberek közötti kapcsolati háló építésére, aktiválására, fenntartására szolgál.
"egy múzeumi Facebook oldal a legritkább esetben
kapcsolódik más oldalakhoz, illetve az lehet, hogy
kapcsolódik és követnek más tartalomszolgáltatókat,
de a legritkább esetben válik láthatóvá ez a kapcsolat"
Ezzel szemben ő azt tapasztalja, hogy a múzeumok nem éltetik azt a fajta hálózatot, ami az interakciót valóban elősegíti, amit a közösségi média oldalak mérnek (a kattintást, a lájkolt tartalmakat, a kommenteket). Kifejezetten figyeli, hogy egy múzeum mikor kapcsolódik be egy másik intézmény diskurzusába, de ilyen aktivitásokat viszonylag ritkán tapasztal.
"azt veszem észre, hogy a múzeumok nem arra használják
a közösségi médiát, amire kitalálták, hanem arra használják,
amire saját magukat 200 éve: hogy egy autoriter kijelentést tegyenek"
A #raktárszerda esetében több olyan poszt is megjelent már, amit nem Klára hozott létre. Örömmel tapasztalta, hogy más múzeumok is elkezdtek kapcsolódni ehhez a kezdeményezéshez, hiszen ebben az interakcióban, kapcsolódásban látja a sorozat lényegét.
A múzeumok mai feladata, funkciójára is a közösség felől érdemes rákérdezni. Mit tud adni egy társadalomnak a múzeum intézménye? Klára meglátása szerint ezt a mai társadalom egy problémája felől érdemes megválaszolni: a ma embere nem tudott megbékélni a saját múltjával és sok a feszültség az egyénben, a közösségekben és az emberi kapcsolatokban is. Ez az, ami a múzeumok feladatát kijelöli.
"a múzeumoknak és az egyéb emlékezetpolitikai intézményeknek
az lenne a legfőbb feladata, hogy ne negatív energiákba,
hanem pozitív energiákba fordítsa ezt a feszültséget és
a múlttal való elszámolást, leszámolást, kibékülést segítse elő"
A gyűjtemény is, ami felett őrködik, az elmúlt 70 évben összegyűjtött tárgyak, ennek a feszültségnek a lenyomatai, amelyeket azért is érdemes megszólaltatni, hogy elvezessenek bennünket a megoldásig, a megbékélésig, és ebben a múzeumnak fontos szerepe és felelőssége van.
"most ezért lenne nagyon nagy szükség a múzeumra, mint
egy diskurzusteremtő intézményre, ami bevállalja azt, hogy
nem kész kijelentéseket prezentál, és nem soha nem volt aranykorokat
mutat föl, amihez egy ilyen művi kapcsolatot épít, hanem szembesül azzal,
hogy a jelenben élő generációknak az emlékezetével kellene tudnia mit kezdeni”
