EN facebook

Pannóniából származó ókori Vénusz-szoborfejet vásárolt a székesfehérvári Szent István Király Múzeum

TÁRGY

2023-08-01 07:00

Pannóniából származó, Székesfehérvárhoz köthető, ókori Vénusz-szoborfejet vásárolt egy belgiumi aukción a székesfehérvári Szent István Király Múzeum.

 

A témában tartott 2023. július 31-i sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy amint fény derült a szobor létére, a város azonnal megpróbálta "hazahozni" a 2-3. századi műtárgyat, amely az útlevele alapján egyértelműen Székesfehérvárhoz és környékéhez kötődik. Miután aukción sikerült megvásárolni a műtárgyat, a Szent István Király Múzeum gyűjteményébe került.


A következő egy hónapban a múzeum látogatóközpontjában közszemlére teszik a szobrot, hogy bárki megtekinthesse a közpénzből megvásárolt értéket.


Ez volt az első alkalom, amikor aukción visszavásároltak egy műtárgyat, s szándékaik szerint a jövőben is így tesznek majd, ha a költségvetés engedi - tette hozzá a polgármester.


Belényesy Károly, a múzeum szakmai igazgatóhelyettese közölte, hogy júniusban bukkant fel a Rob Michiels bruges-i aukciósház katalógusában egy genti magángyűjteményből származó római kori tárgy: a feltehetően császárkori, pannóniai eredetű mészkő női fej származási helyeként Székesfehérvárt jelölték meg. Az eredetiségvizsgálat tanúsítványa szerint a műtárgy állapota jó, a mészkő női fej orra későbbi kiegészítés.


Mint mondta, igyekeztek közvetlenül a tulajdonostól megvásárolni a szoborfejet, de ő ragaszkodott az árveréshez, így végül ily módon 4000 eurót (mintegy 1,5 millió forintot) fizettek érte.

 


A 305 milliméter magas és 152 milliméter széles műtárgy csaknem egy hónap alatt érkezett Fehérvárra.


A szakember megjegyezte, hogy a kiállítás után alapos vizsgálatnak vetik alá a szobrot a Szépművészeti Múzeum közreműködésével; a roncsolásmentes neutronrezonancia-képalkotás kutatási módszer alapján elvégzett analízis eredményei szerint kezdődik a restaurálás.