MúzeumTrip! Kecskemét dobogós képzőművészeti gyűjteménye

„ÁLLANDÓ IRÁNYÍTÓI ÉS FEJLESZTŐI LEHETNEK A KÖZÍZLÉSNEK

ifj. Gyergyádesz László
2020-09-09 20:00

MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger, Nyíregyháza és a Magyar Nemzeti Múzeum után most a Kecskeméti Katona József Múzeumban vendégeskedünk. Miután megismertük a múzeum legfrissebb projektjeit, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben vendégeskedtünk, most pedig a Képzőművészeti Gyűjteményé a főszerep! 

 

 

  • Iványi Grünwald Béla: Kertben, 1911 (vászon, olaj, 85x100 cm)

 

Magyarország egyik legnagyobb, legrangosabb műtárgyegyüttese, mely kategóriájában – 19–20. századi, illetve a mindenkori kortárs magyar képző- és iparművészet – dobogós helyen található. Első nagyobb lélegzetű anyaga Nemes Marcellnek, a nemzetközileg is jegyzett magyarországi műgyűjtőnek, mecénásnak köszönhető, aki összesen 80 képet ajándékozott Kecskemét városának. 1911. május 20-án kelt levelében először 79 alkotást, hogy „azok a majdan Kecskemét városa által emelendő városi múzeumban” kerüljenek elhelyezésre. Két nappal később pedig Domenico Tintoretto Keresztelés című oltárképét is az adományhoz csatolja, hogy azt a Nagytemplom egyik oltárán helyezzék el.

 

  • Perlrott Csaba Vilmos: Kálvária, 1911–1912 (vászon, papír, olaj, 100x80 cm)

 

(A II. világháború alatt nyoma veszett, ahogy Jan Kupetzky Lovastanulmánya is.) Nemes szándékai szerint a képtáralapítást a művészeti életnek, a népnevelésnek a fővároson kívüli minél szélesebb körben való elterjedését szolgálta: „e decentralisátió megvalósításának első lépése vidéki múzeumok alapítása kell, hogy legyen, melyek [...] a vidéki kultúr gócpontokon a bennük felhalmozandó műtermékek révén állandó irányítói és fejlesztői lehetnek a közízlésnek”. Bár a kollekción belül többek között Jakobey Károly, Lotz Károly, Marastoni Jakab, Molnár József, Munkácsy Mihály és Székely Bertalan művei képviselik a 19. századi magyarországi festészetet, a gyűjtő – a kortárs magyar művészet nagy támogatójaként – elsősorban 20. század eleji festményeket ajándékozott Kecskemétnek. Szinte minden jelentős iskola képviseltetve van: a nagybányaiak közül például Ferenczy Károly, Glatz Oszkár, Mikola András és Thorma János; a Szolnoki Művésztelep részéről Jávor Pál, Lechner János Ödön, Zádor István és Zombory Lajos; a gödöllőiektől Frecskay Endre és gróf Zichy István; a Nyolcaktól Czigány Dezső, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Kernstok Károly és Pór Bertalan. Az irányzatokhoz, iskolákhoz kevésbé besorolható festők közül pedig megtalálhatjuk Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József és Vaszary János alkotásait is. Nemes az adománylevelében is utalt arra, hogy a gyűjtemény alapítása szorosan kapcsolódott a Kecskeméti Művésztelep létrehozatalához, így nem meglepő, hogy egyes darabjai az első korszak (1909–1919) nélkülözhetetlen képi dokumentumai, mint ahogy a felajánláskor kikötött éves városi műtárgyvásárlásból származó alkotások is, többek között Bálint Rezsőtől, Bornemisza Gézától, Erős Andortól, Herman Lipóttól, Iványi Grünwald Bélától, Kmetty Jánostól, Perlrott Csaba Vilmostól, vagy éppen Pólya Tibortól. 

 

 

  • Tóth Menyhért: Parasztok, 1969–1971 (vászon, olaj, 162x230 cm)

 

A múzeumi gyűjteményfejlesztés legjelentősebb korszaka a hetvenes–nyolcvanas években köszöntött be. Tóth Menyhért hatalmas életművének megszerzésén túl több kisebb-nagyobb gyarapodási tétel is volt, melyek elsősorban a Kecskeméti Művésztelep első és második korszakához kapcsolódtak. Az, hogy az egyre gyarapodó kollekció, melynek sokáig nem volt igazi otthona, 1983-ban – Kecskeméti Galéria, majd Kecskeméti Képtár néven –a főtéri Cifrapalotába költözhetett, s a képzőművészeti állandó kiállítás október 8-án végre megnyithatta a kapuit a látogatók előtt, elsősorban az ún. Farkas István–Glücks Ferenc-gyűjtemény városunkba kerülésének köszönhető. E művészettörténeti szempontból igen jelentős együttes lényegi része Farkas István festőművésznek és mindenekelőtt édesapjának, Wolfner Józsefnek volt köszönhető. Az utóbbi, mint az 1885-ben alapított Singer és Wolfner könyvkiadó- és kereskedő vállalat (1923-tól részvénytársaság) elnök-vezérigazgatója, indította el többek között 1902-ben a Művészet című folyóiratot, melynek szerkesztője Lyka Károly volt. Alapító tagja volt a Nemzeti Szalonnak, s mindenekelőtt kiváló ízlésű műgyűjtő, egyben műpártoló, olyan művészeket támogatva, mint például Fényes Adolf, Csók István, Nagy István, Vaszary János vagy éppen Mednyánszky.

 

  • Farkas István: Vörös asztal körül, 1931 (fa, tempera, 115x145 cm)

 

Farkas István 1932 áprilisában, az apja halála után, mint kizárólagos örökös, kényszerből lett a kiadó vezérigazgatója. Ennek ellenére nagy energiákat fektetett a munkájába, melynek révén műgyűjtőként is jelentőset alkotott (pl. Barcsay Jenő, Borsos Miklós, Gadányi Jenő, Hincz Gyula, Vilt Tibor), így különösen nagy szerepe volt Nagy István, de mindenekelőtt Mednyánszky alkotásainak az utókor számára való megőrzésében. Természetesen később a gyűjtemény részévé váltak a saját festményei is. Szerencsénkre, hiszen addigra közülük már több elveszett, szétszóródott, vagy megsemmisült. Tragikus halála és a II. világháború után a Wolfner–Farkas-gyűjteményt az örökösök öt részre osztották. 1948 szilveszterén Farkas István két idősebb fia, Károly és Pál Olaszországba, Rómába disszidált. Az alkotásokat az akkori politikai viszonyok közepette azonban nem vihették ki magukkal, így tulajdonrészük az 1947 márciusában rendezett budapesti emlékkiállítás kapcsán megismert Glücks Ferencnél és feleségénél maradt részben valós, részben hamis vételi szerződések révén, bízva egy kedvezőbb történelmi helyzet eljöttében. Ez a hetvenes évek végén érkezett el, s bár az első választás a pécsi Janus Pannonius Múzeum volt, a Glücks házaspár 1980. augusztus 1-én végül a kecskeméti múzeummal (és a Magyar Állammal) kötött ajándékozási szerződést. A 288 tételnyi (mintegy 400 darab) alkotás, melyben Glücksék önálló szerzeményei is voltak, 1989. február 27-ig bezárólag három ütemben kerültek a múzeumba. A többek között Ámos Imre, Anna Margit, Egry József, Ferenczy Béni, Nagy Balogh János, Rippl-Rónai József, Rudnay Gyula, Szalay Lajos, s természetesen Farkas Károly és Kohner Ida műveit tartalmazó gyűjtemény három alkotó – Mednyánszky László, Farkas István, Nagy István – esetében életművet érzékeltető minőségű és nagyságú anyaghoz is jutott.

 

 Ámos Imre: Rabbi kakassal, 1938 (vászon, olaj, 46x38 cm)

 

 

A gyűjtemény legnagyobb egysége az 1980-ban elhunyt miskei festőművész, Tóth Menyhért többezres – a 20. századi magyar képzőművészet talán legegyetemesebb érvényű – életműve, melynek mintegy kilencvenöt százaléka lelt otthonra Kecskeméten. (1973/74-től kezdve, még a művész életében vásárlás, majd 1981 után hagyatéki szerződés útján.) Hosszú élete során – bár elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát – a paraszti életvitelt soha el nem hagyta, napközben szobafestő és földműves, este pedig festőművész volt. A természettel való igen aktív, erőteljes, álmokban és mesékben gazdag együttélés jellemezte. Egy kiveszőfélben lévő emberi világlátást képviselt, melyben az emberlény és a természetanya még együvé tartozott, és olyasfajtaképpen beszélgettek egymással, mint ahogy tette ezt Mikszáth „tűzhelyalapító tót atyánkfia”, Lapaj, a híres dudás.

 

  • Nagy István: Kucsmás parasztfej, 1925 körül (papír, pasztell, 40x30 cm)

 

Természetesen az elmúlt évtizedekben is gyarapodott a gyűjtemény, de az erre fordítható költségvetés hiányában túlnyomórészt ajándékozás, minimálisan pályázat útján. Érthető módon így elsősorban a kortárs művészet felé fordultunk. Ezen belül a legkiemelkedőbb terület a kortárs magyar zománcművészet, de még inkább a 2000-ben indult, s a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléhoz szorosan kapcsolódó módszeres gyűjtői tevékenység, melynek eredményeként a képzőművészeti gyűjteményen belül létrehoztunk egy, a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető, speciális gyűjteményi egységet. Ez a részkollekció szerencsére folyamatosan gyarapodik, melynek köszönhetően már túl vagyunk az 520. beleltározott tételen. (2020-ban, a jubileumi biennálén például 81 alkotás került ajándékként hozzánk.) Az alkotóktól tudjuk, hogy adományozási kedvüket jelentősen fokozta az az elmúlt másfél évtized során, országszerte megrendezett 15 kiállítás, melyek során egy-egy válogatást mutattunk be ebből a tematikus alapon szerveződött kollekcióból, így élővé téve ezt a múzeumi tárgyegyüttest (pl. Budapest, Szent István Bazilika; Klebelsberg Kultúrkúria; Pécs, Pécsi Galéria; Szentes, Koszta József Múzeum). A legutóbb, 2019 nyarán a Tihanyi Bencés Apátságban volt nagysikerű tárlatunk, amely új látogatottsági rekordot hozott, hiszen a bemutatót 6 hét alatt 59.892-en tekintették meg a helyszínen!

 

  • Lantos Ferenc: Nagy tulipán (Tettyei térelem, 1969, zománcozott acéllemez, 97x97 cm)

 

A gyűjteménynek otthont adó Cifrapalota eredetileg „Kecskemét város bérpalotájaként” épült fel Márkus Géza budapesti építész tervei alapján. A magyaros szecesszió emlékei közé sorolt, 1903-ban befejezett épületen a legtöbb megoldás a Lechner-iskola jellemzőit mutatja: így például a hullámzó vonalú attikának, mint a felvidéki pártázatos reneszánsz jellegzetes elemének tudatos felhasználása; a vakolatarchitektúrával is tagolt homlokzat – pécsi Zsolnay-gyárban kivitelezett – színes majolikabetétei, plasztikus, kék, zöld és piros pirogránit ornamensei; illetve a magas tető mázas cserepei és organikus formálású, fantáziadús, szintén pirogránit „kéményei”, „gombái”, „galamb-kibúvói”, „virágdíszei”. Az első és a második emelet ablaksorai között, illetve a pártázaton a cifraszűrök rátéteihez, hímzett díszítéseihez (virágozások) hasonlatosan megjelenő, változatos formájú majolikamezőkön a nemzetközi (floreális Art Nouveau) ornamentika magyar népművészeti motívumokkal keveredik. Az épületet egykor gazdaságossági okokból többfunkciósra tervezték.

 

  •  Lencsés Ida: Áldozat, 2000 (gobelin, 4-es felvetés, haute lisse, gyapjú, selyem, fémszál, ezüst, 165x200cm)

 

A földszinten eredetileg bérbe adható üzletek, raktárak sorakoztak; egykori bejárataik, kirakataik helyén azonban 1949 után többnyire ablakok kerültek kialakításra. Az első emeletet az átadást követően a Kereskedelmi Kaszinó bérelte ki, míg a második emeleten bérlakások voltak kialakítva. Az épület szinte teljes belső dekorációja a Kaszinó ovális alaprajzú dísztermében, az ún. „Pávás teremben” összpontosul. A részbeni hiányok (pl. arany háttér a fehér stukkók uralta mélyített felületeken, ornamentális falfestés a két szív alakú mezőben) ellenére ma is rendkívül látványos teremben a kék eozinmázas csempék; a meggypiros és kék mázas pirogránit díszek; a festett gipszstukkókból kivitelezett, de eredetileg eozinos kerámiából tervezett nyolc páva; a gazdag stukkóegyüttes (rózsa és gránátalma virágmotívumokkal); az azt hordozó, egészen a rabicfalas megoldású mennyezetig felnyúló vakolatarchitektúra, majd annak hullámvonalas lezárása; s végül a két sárgaréz csillár (kék színű és szív alakú Tiffany-üveg berakással) összhangjában, motívumaiban az épület külső kialakítása, díszítése köszön vissza.

MúzeumTrip, kiállítás, múzeumtörténet
2020-09-07 20:00
képzőművészet, iparművészet, kiállítás, műhely
2020-01-29 10:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00