MúzeumTrip! Állandóan változó

A BTM képzőművészeti gyűjteménye és egy 1977-es kiállítás

Árvai Mária – Róka Enikő
2020-09-27 19:46

MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger, Nyíregyháza, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Kecskeméti Katona József Múzeum után most a Budapesti Történeti Múzeum vendégei vagyunk. Az intézmény története után a városi régészetben mélyedtünk el,  áttekintettük az Újkori Várostörténeti Főosztály első világháborús adatbázisát, most pedig a képzőművészeti gyújteménybe látogatunk. 

 

 

Állandó az állandó?

 

A huszadik század második felének szellemtörténeti változásai a múzeumokat sem hagyták érintetlenül: az abszolút történeti elbeszélések, a „nagy narratívák” kora leáldozott, s a múzeumoknak is szembe kellett nézniük a történeti és a múzeumi interpretáció múlékonyságával és a többszólamúság kívánalmával. A szemléletváltás a múzeum anyagának folytonos újraolvasását és újrarendezését eredményezte: az állandó kiállítás „állandósága” elenyészett, a múzeum „diszkurzív térré” változott, ahol a látogató immár nem csupán be- és elfogadja az elé tárt narratívát és értékrendet, hanem vitába bocsátkozik vele, s közben reflektál saját helyzetére is. A múzeumok – akár művészeti gyűjteményekről, akár társadalmi múzeumokról vagy városi intézményekről legyen szó – funkciójuk újradefiniálására kényszerültek: elszigeteltségükből kilépve igyekeztek valóban párbeszédbe elegyedni a társadalommal, munkájuk integráns részévé tették a kritikai szemléletet, az analízist és a folytonos revíziót.

 

Balról jbbra Kolozsváry Ernőné, Földes Emília, háttal Ország Lili, Kolozsváry Ernő a Képek szobrok a 30 év magyar művészetéből c. kiállítás megnyitóján, 1977 május 26.
Forrás: BTM Adattár 

 

 

Állandóan változó

 

A BTM képzőművészeti gyűjteménye – melyet 1989-től újra Fővárosi Képtárnak hívnak – a Kiscelli Múzeum épületében kapott helyet, s mintegy 40 ezer műtárgyat őriz. 2016-ban az „állandó kiállítás” 1945 utáni részét kényszerűen bezárták, mivel a BTM központi épületében, a Vármúzeumban elkezdődtek a Szent István terem munkálatai, s az 1967 óta ott működő metszettár Kiscellbe költözött. Az egykori állandó kiállítóterek egy része raktárrá változott a raktárbővítési munkák idejére. A bővítési projekt többszöri kudarca miatt ez az átmeneti állapot négy éve ténylegesen rögzült: egy csonka, önmagában értelmetlen, a háború végével hirtelen megszakadó állandó kiállítás maradt torzóként a kiállítótérben. Magyarország egyik legjelentősebb 1945 utáni képzőművészeti gyűjteménye láthatatlanná vált.

 

Az épület szűkösségével vagy a rekonstrukciók menetével a Képtár kevéssé számolhat, ezeket rajtuk kívül eső tényezők formálják. Egyértelmű muzeológusi felelősség azonban a láthatatlan gyűjtemény láthatóvá tétele: ha valós térben installált állandó kiállítás formájában ez ma kivitelezhetetlen, akkor más technikákat vet latba. Mint minden beszorított helyzet, ez is lehet kreatív lehetőség: van idő s mód a kísérletezésre, az állandó kiállítási anyag különböző szempontok szerinti újragondolására.

 

A fenti elméleti és gyakorlati megfontolások – az állandó kiállítással kapcsolatos teoretikus kétségek és a helyhiány – vezettek ahhoz, hogy az állandó helyett egy „állandóan változó” kutatási és kiállítási program szülessen meg abból kiindulva, hogy Budapest második legjelentősebb 17-21. századi képzőművészeti anyaga, amelyet a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár őriz, komoly edukatív lehetőségeket hordoz. Jó válogatással elmondható egy „kis magyar művészettörténet”, de ezen túlmutatóan a gyűjtemény és a tárgytörténetek mögött felsejlenek a 20. századi történelmi események, traumák, diktatórikus korszakokban az ellenállás és az együttműködés, az autonómia és az alkalmazkodás kérdései is, melyekről elemző módon, ítélkezéstől mentesen szólni alapvető feladata egy múzeumnak.

 

Az „állandóan változó” program valójában a múzeum történetéből kiinduló időbeli keresztmetszetek sorozata, melyek révén egyszerre válik megismerhetővé a gyűjtemény anyaga és a gyűjtemény története. A kiválasztott időpontok a gyűjtemény történetének fordulópontjai, melyekből előre- és visszatekintve felrajzolhatók a mindenkori politikai/kultúrpolitikai mezőben lévő intézmények működési módozatai, a gyűjtemény gyarapításának lehetőségei és választott irányai, továbbá az adott időszakra érvényes kánon kontextusai.

 

Az adott időpontból kiinduló kiállítás ötlete nem új, s a BTM-ben is van előzménye: az 1971. Párhuzamos különidők című, 2018-ban a tranzit.hu-val közösen rendezett kiállításon a múzeum hatvanas évektől 1973-ig tartó időszakát is bemutatta és publikálta. A jövőben feldolgozni tervezett témákat a gyűjtemény alakulásának kiemelt fordulópontjai köré szervezi. Ezek közül az első az 1977-ben megnyílt  Képek, szobrok a 30 év magyar művészetéből című kiállítást vizsgálja. Ezt követően az 1980–1989 közötti időszak gyűjtemény- és múzeumtörténete kerül a fókuszba, Ország Lili hagyatéka egy részének BTM-be kerülésétől a Temp-rom-tér kiállításig (1988), majd a Fővárosi Képtár rendszerváltás utáni időszakával foglalkoznak a Képtár szakemberei.

 

A kiállítássorozatban a tárgyak a történeti kontextussal olyan szövetet alkotnának, amelyben egyenrangú szerepet játszana a kánon és maga a kanonizációs folyamat, benne a múzeum és a muzeológusok szerepe. A látogató számára világossá válna: a tárgyaknak megszületésüket követően is van története, pozícióik változnak, s ezek a változások a szcéna különböző aktoraihoz, szakemberekhez és magukhoz az intézményekhez köthetők.

 

Enteriőrfotó a Képek, szobrok a 30 év magyar művészetéből c. tárlatról, Domanovszky Endre, Martyn Ferenc, Vilt Tibor és Korniss Dezső műveivel, 1977, BTM Vármúzeum.
Forrás: BTM Adattár

 

Főpróba – 1977

 

A 2018–19-ben rendezett 1971. Párhuzamos különidők című tárlat eredményei nyomán a Fővárosi Képtár az 1974-től megváltozó intézményi háttér és szerzeményezési irányok gyűjteményeikre gyakorolt hatását kívánja pontosan felmérni, kitekintve nagyjából az 1980-ig terjedő időszakra – amely időponthoz egy újabb személyi változás és irányváltás köthető.

 

A huszadik századi művészettörténeti kánon kialakításában a múzeumi kiállítások különösen fontos szerepet játszottak. 1977-bena Budapesti Történeti Múzeum 1967-ben megnyitott Vármúzeumában rendezett kiállítás, a Képek, szobrok a 30 év magyar művészetéből megpróbált ízelítőt adni a megelőző évtizedek számottevő művészeti eredményeiből. A művek döntő hányada a BTM gyűjteményéből került ki, ezt egészítették ki néhány nagyobb közgyűjteményből, művészektől és magángyűjtőktől kölcsönzött darabokkal. A hetvenes években Budapesten nem volt olyan állandó kiállítás, ahol látható lett volna az 1945 utáni időszak képzőművészete. A Magyar Nemzeti Galéria ugyan nyolc évvel a BTM után, 1975-ben a Budai Várba költözött, de 1977-ben ezt a kiállítást még nem tudta volna megrendezni, nem volt még hozzá saját anyaga. A főváros második képzőművészeti gyűjteményének, a későbbi Fővárosi Képtárnak kortárs része 1977 előtt nemcsak a közönség, de a szakma számára is ismeretlen volt. Éppen ezért a kiállítás egyfajta reveláció volt: akkor szembesült a szakma és a közönség azzal, hogy milyen gyűjtemény épült 1959–60 óta a fővárosban.

 

Miután a Fővárosi Képtár első gyűjteménye 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria részévé vált, a kifejezetten képzőművészeti anyag gyűjtése a Fővárosi Tanács 1959. decemberi határozata alapján indult újra. A szerzeményezési program első szakaszát 1973-ig Bertalan Vilmos művészettörténész irányította. Ebben a korszakban a két világháború közötti, posztnagybányai anyag vásárlásán volt a hangsúly, de Bertalan század eleji darabokat és egy-egy 19. századi művet is vásárolt, továbbá jelentős anyag került be a kortárs szocialista modernizmus művészeitől. Az Európai Iskola művészeinek alkotásait nem gyűjtötték, közülük csak Vilt Tibor és Schaár Erzsébet voltak kivételek. Bertalan Vilmos főigazgatóhelyettessé való kinevezését követően 1973-tól Tőkeiné Egry Margit vezette a képzőművészeti osztályt, helyettese Földes Emília lett, aki korábbi évfolyamtársával, Mattyasovszky Péterrel szorosan együttműködve vette át a gyűjteménygyarapítás feladatát. A huszadik század eleji gyűjtés hiányainak pótlása mellett ezúttal az 1945 utáni művészet, az Európai Iskola és a hatvanas évek kerültek a fókuszba.

 

Az 1977-ben a Vármúzezumban rendezett kiállítás engedélyezésekor a visszaemlékezések szerint szükség volt a muzeológusok találékonyságára, hogy az akkor még a fővárosi múzeumi terekben elfogadottnak egyáltalán nem mondható európai iskolás vagy a nemrégen disszidált művészek munkái kiállításra kerülhessenek. Ez az eset is mutatja az akkori kultúrpolitikai korlátokat, az együttműködés és a határok feszegetésének „állandóan változó” stratégiáit.  A fővárosban, prominens helyen való megjelenés az egyéni művészi életutakra, egyes életművek (például Ország Lili vagy Deim Pál) kanonizációjára is jelentős hatással volt.

 

A Képek, szobrok a 30 év magyar művészetéből című tárlat értelmezhető a Németh Lajos által írt, 1968-ban megjelent korszak-monográfia, a Modern magyar művészet recepciótörténetének a részeként is, amennyiben az abban megjelenő értékrendet, kánont tükrözte vissza. Nemcsak a kiállító művészek neve, de a kiállított művek is sok esetben egyeznek a Németh Lajos által kiemeltekkel. Ezzel összhangban a tárlatról teljesen hiányzott az Iparterv-generáció, a nonfiguratív, geometrikus absztrakt festészet, a konceptuális művészet. Az alkotóktól és gyűjtőktől kölcsönzött művek közül a kiállítást követően jó néhány vásárlás útján a Fővárosi Képtár gyűjteményébe került: 1977-78-ban vásárolt a múzeum Csernus Tibor, Ország Lili, Deim Pál, Korniss Dezső, Anna Margit, Veszelszky Béla, Barcsay Jenő, Kokas Ignác, Orosz János, Schaár Erzsébet, Vilt Tibor, Szántó Piroska és Martyn Ferenc kiállított műveiből, tovább őrizve ezzel Németh Lajos 1968-as kánonját.  

 

 

A járványügyi helyzet, mint minden múzeumban, a BTM Fővárosi Képtárban is felülírta az aktuális kiállítási terveket, a munka azonban nem állt meg. A kutatás a tervezett kiállítássorozat első ütemét illetően folyamatosan haladt.

Interjúk készülnek az érintettekkel, zajlik a múzeumban fellelhető irattári anyagok felkutatása, a szakirodalom gyűjtése és folyamatos feldolgozása. Emellett a kutatás a mikrotörténeten keresztül kibontható további szálakat is vizsgálja. A tervek szerint – amelyek, akárcsak a múzeumi kánon, időről időre átíródnak – jövő év végén lesz látható a kiállítássorozat első darabja.

 

 

Leadkép: Ország Lili és Barcsay Jenő a Képek szobrok a 30 év magyar művészetéből című kiállítás megnyitóján, 1977. május 26. Forrás: BTM Adattár

MúzeumTrip, digitalizáció
2020-09-22 20:00
MúzeumTrip, múzeumtörténet
2020-09-15 20:00
MúzeumTrip, régészet
2020-09-18 20:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00