A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre és Csorna után most a Tapolcai Városi Múzeumba kalauzoljuk el olvasóinkat!
A tapolcai MúzeumTrip előző írásában részletesen megismerkedhettünk múzeumunk legújabb várostörténeti kiállításával. Most járjuk végig képzeletben a többi termet és az udvart. Kicsi a hely, ami rendelkezésre áll, de ami van, az maximálisan kihasználásra kerül. Minden terem egy-egy önálló világ, bár erős kapcsolatok vannak közöttük. Tanterem nem létezhet taneszközök nélkül, ebben az épületben tanulta a betűvetést Batsányi János, az épület részben az egykori tapolcai vár köveiből épült. Minden összefügg mindennel.
Séta egy régi iskolában
A Tapolcai Városi Múzeum jogelődjeként 1982-ben megnyílt Pedagógiai Gyűjtemény intézményi gyűjtőköri és gyűjteményi tevékenysége kezdetben elsősorban Tapolca és a Tapolcai járás oktatástörténeti emlékeinek megmentésére és megőrzésére szakosodott. A múzeumépület, mint őrző és bemutatóhely városi szinten a lehető legjobb választás volt, hiszen az első építési periódusban készült traktusa már a 18. század első harmadában alsófokú oktatási intézményként funkcionált. A „Séta egy régi iskolában” című tárlatunk e hajdani iskolaépületben kalauzolja látogatóinkat a 18–20. századi iskolatörténet írott és tárgyi emlékeinek világában, s miután a látogatóink zöme is az általános iskolai és középiskolai diákság soraiból kerül ki, a múzeumépület nem vesztette el pedagógiai funkcióját, az iskolások ma is tanulnak e falak között: megismerkedhetnek az elmúlt évszázadok általános oktatástörténeti és tapolcai iskolatörténeti vonatkozásaival. A hely másik egyedi és különleges vonása pedig szintén érzékletessé teszi a történelmi korok egymás utáni és egymásra rétegződését, hiszen múzeumunk a török kori tapolcai végvár helyén és részint annak köveiből épült fel.
Az iskolatörténeti tárlatunk két szekciója az osztályterem és a tanszer- taneszköztörténeti kiállítás. Az osztályterem a 20. század elejének elemi népiskolai hangulatát tolmácsolja. Mindjárt a bejárati ajtó melletti fogason ott függ a kántortanító kalapja és sétapálcája. A katedrán ott az osztálykönyv, a tapper, a kalamáris és az elmaradhatatlan mogyorópálca. A napkezdő közös imádságok zeneszerszáma a harmónium, Petőfi Sándor „Füstbe ment terv” című megzenésített versének kottájával, felette a falon Himnusz szintén kottázott papírtáblája. A berendezést alkotó fából ácsolt korabeli padok és vaskályha mellett körös-körül szemléltető ábrák a természettudományok és a történelem területeiről, köztük szorzótábla, mennyiségtani oktatókép, magyar történelmi eseményeket megjelenítő színes olajnyomatok Hunyadi János hősi harcaitól, Zrínyi Ilona küzdelmein keresztül, egészen 1848/49 felemelő pillanatainak megidézéséig. Külön figyelmet érdemel a katedra mögötti falon látható 1893-as Európa térkép, amely Kogutowicz Manó munkája, a terem keleti oldalfalán pedig id. Lóczy Lajos geográfus 1902-es Balaton térképét szemlélhetjük. A két üvegezett iskolai szekrényben korabeli tankönyveket, palatáblákat, tintatartókat és gyermekjátékokat találunk, utóbbiak között a csutkababát, rongylabdát, üveggolyókat, csúzlit, bugylibicskát, bilickét, búgattyút és a kukoricahegedűt.
A tanszer és taneszköztörténeti tárlatrész a 17. század második fele és 20. század első harmada közötti időszakból sorakoztatja fel a pedagógiatörténeti műtárgyaink legjavát. A két legkorábbi iskolatörténeti tárgyi emlékünk egy 1669-ben készített réz szögmérő és egy a csillagképek rendszerét modellező armilláris szféra, nagy méretű csillagtérkép tablóval kiegészítve. A gazdag tankönyvi és tanítói-tanári vezérkönyvi anyagban felfedezhetjük Johann Baptist Horváth: Légtechnika (1784), Vályi András: Beszéd a nemzeti nevelésről (1791), Szilasy János: Nevelés tudománya (1827), Vincze Paulin: A nevelésről (1832), Sasku Károly: Tanítás alaptudománya (1837), Török János: Publicistikai és nemzetgazdasági némely dolgozatai (1858) és James L. Hughes: Tanítók hibái (1893) című munkáit. Az egykori szemléltetőeszközök között többek mellett a Nap, a Föld és a Hold keringését közérthetően bemutató tellúriumokat, galvanométert, Calderoni-féle vízbontó készüléket, elektroszkópot, Segner-kereket, elektro-mozgógépet, fényerősség mérőt, Lechlance-féle galvánelemet, gőzgépmodellt, növénymintákat, rovarok és tengeri élőlények preparátumait, maggyűjteményt, gyermekmunkákat (faragásokat, kézi hímzéseket, horgolt csipkéket, ajaksípokat stb.), detektoros rádiót, telefont, gyertyás és petróleumlámpás diavetítőket láthatunk.
Batsányi János emlékkiállítás
Batsányi János költő, nyelvújító, tudós, a magyar felvilágosodás korának egyik kiemelt szereplője Tapolcán született 1763. május 9-én. Tapolcai, keszthelyi, veszprémi, soproni és pesti tanulmányi éveit követően főnemesi családi nevelőként, majd lapszerkesztőként működött, mint a kassai Magyar Museum alapító-szerkesztője és cikkírója. Tapolcai múzeumtörténeti szempontból hangsúlyos tény, hogy Batsányi 1769/70 táján az akkor még a mai múzeumépületben működő iskolában kezdte alsófokú tanulmányait, amelyre 2006 óta márványtábla is emlékeztet az intézmény boltíves tornácának falán. Batsányi későbbi pályafutása során a francia forradalom és a forradalmi eszmék híveként két alkalommal is bíróság elé került és vizsgálati fogságot, illetve börtönbüntetést szenvedett. Bonaparte Napóleonnak a magyar nemességhez címzett 1809. évi kiáltványa magyarra fordítási munkálataiban ő is részt vett. Az emlékkiállításunkban a képi és tárgyi rekvizítumok mellett két enteriőr idézi meg a költő korát. A dolgozószoba íróasztalán írásai és levelei nemesmásolatai mellett bonapartista attributumok, Napóleon 1809 schönbrunni kiáltványának másolata láthatók. Ámor és Psziché porcelánszobra pedig feleségével, Baumberg Gabriella bécsi költőnővel közös életútját szimbolizálja. A másik enteriőr a linzi Duna-parti temető azon szegletét jeleníti meg, ahol a Napóleon melletti cselekményei miatt börtönre, majd élethossziglani száműzetésre ítélt költő nyugodott 1845 és 1934 között, amikor is nejével együtt exhumálták, majd Tapolcára hozták őket. A kiállítási enteriőrben az eredeti síremléküket látjuk, amelyet még életében maga Batsányi készíttetett. 1934-ben a sírkövet is elhozták és 1995-ig ez állt a tapolcai Régi temetőben kialakított díszsírhelyen. A lassú állagromlása miatt azonban egy méret- és formahű márványmásolat készült róla, amellyel kiváltották az eredet példányt, amely így jutott a múzeum birtokába.
Eredeti Batsányi relikviaként megtaláljuk ugyanitt az 1827-ben Pesten kiadott verseskötetét, valamint a Martinovics-féle összeesküvés idején keletkezett bírósági ítéletét 1795-ből. A falakon körben F. H. Füger 1807-es Batsányi portréjának reprodukciója, Kajáry Gyula festőművész 1995-ös nagy méretű Batsányi grafikája, a költő veszprémi várbeli domborművének fotója Csikász Imre szobrászművésztől, nyomtatványok, dokumentumok és numizmatikai emlékek a tapolcai Batsányi kultusz történetéből.
Lapidárium
Egy város és vár története a faragott kőemlékek tükrében
A Tapolcai Városi Múzeum korábban csak szórványosan gyarapodó faragott kőemlékeinek a száma komoly mértékben kezdett nőni az 1984–1989 közötti tapolcai és városkörnyéki régészeti feltárások, valamint leletmentések során (Szent György-hegyi középkori kolostor 1985, római kori szentély Badacsony ÉNy 1987). A tapolcai ásatások közben a római kor, az Árpád-kor és a késő-középkor kőfaragványai mellett a 16–17. századi itteni várépítkezések faragott kőanyaga egészítette ki az egyre gazdagodó kollekciót. Mindezek legszínvonalasabb darabjainak bemutatására jött létre a múzeum lapidáriuma, ahol az „Egy város és vár története a faragott kőemlékek tükrében” című állandó kiállításunk vezeti végig a látogatókat a település és közvetlen vonzáskörzete ókori, középkori és kora újkori történelmén.
Tapolca római kori elődtelepüléséről már Rómer Flóris említést tett az 1860-as években a Balaton-felvidéken végzett kutatásai során, és az ókori települési előzményt a korabeli írott forrásokban szereplő Caesariana-val azonosította. S valóban, Tapolcán már a 19. század középső harmadából ismeretesek dokumentált ókori régészeti emlékek. A véletlenek és különböző talajmunkák, építkezések során az is kiderült, hogy a római kori település egykori temetője a mai Csányi László utca területén feküdt. 1987 nyarán gázvezeték árokásás közben bukkant elő és került régészeti feltárásra az a római kori női temetkezés, amelynek kiállítási bemutatása fogadja a lapidáriumba érkezőket. A hajdani sírüreget tegulákkal, nagy méretű tetőfedő cserepekkel bélelték ki és fedték le. A mészrétegen fekvő eltemetett középkorú hölgy sírmellékletei vékony falú kerámiapohárból, bronzhuzalból sodrott karperecből és kék színű üvegpaszta gyöngyökből fűzött nyakláncból állt.
A városkörnyék római kori építkezéseinek ritka emlékeként jutott a múzeum tulajdonába a Badacsony-hegy Korkoványi-dűlőjében 1987 nyarán végzett leletmentés alkalmával egy szentélyépítmény több építészeti tagozata. A térségbeli homokkőből faragott elemek kora a 2–4. századra tehető.
Az Árpád-kor időszakát két szakrális emlék képviseli templomi szenteltvíztartók képében. Az egyik a tapolcai r. k. plébániatemplom szentélye közelében, házépítési alapárokásás közben bukkant napvilágra, míg a másik a diszeli városrész r. k. temploma melletti földmunkák során jött elő.
A tapolcai templom külső falait a 15. századtól színes, gótikus stílusú freskók ékesítették. A külső déli falon ma is kivehető Szent Kristóf és a vállán ülő gyermek Jézus nagy méretű de töredékes alakja. A szentély külső keleti falán pedig a Jézus születése című bibliai jelenet töredéke volt látható 1979/80-ig. A freskót ekkor leválasztották a falról, konzerválás és részleges rekonstruálás után pedig ma a lapidáriumi tárlatrész leghangsúlyosabb látnivalójául szolgál.
A mai Templom-dombi épületek (múzeum, r. k. általános iskola) a késő középkori/török kori tapolcai vár helyén állnak, s részben annak köveiből is épültek. A régészeti ásatások egyes szezonjaiban a vár faragott kőemlékei ugyancsak előkerültek. Az erődítmény első építési periódusának egyszerűsített makettje, mintegy térbeli tömegvázlatként szemlélteti a vár egykori tömegalakításának jellegét: a téglalap alaprajzot és a hengeres saroktornyokat. A kapcsolódó kőemlékek többsége hajdani nyíláskeretekhez tartozó töredék. A leglátványosabb kőfaragvány egy malomkőre emlékeztet, ám teljesen más célt szolgált hajdanán. A vörös homokkőből készült, méteres átmérőjű, épségben megtalált lelet a tapolcai vár 17. századi kialakítású felvonóhidas-farkasvermes kapuvédő rendszerének 1985-ben megtalált ellensúlyaknájának az aljáról került napfényre. Eredeti funkciója szerint a felvonóhíd leeresztésének és felhúzásának könnyítését szolgálta, az ugyanekkor, de törött állapotban megtalált másik ellensúlykővel egyetemben.
„Régi Tapolczaiak Kőkertje”
A parkosított múzeumudvar helyet ad egy folyamatosan fejlődő szabadtéri gyűjteményrésznek is, amely „Régi Tapolczaiak Kőkertje” címmel a 2-300 éves időtávlatban itt élt tapolcai polgárcsaládokra emlékeztet, és speciális módon őrzi emléküket. A gyűjteményrészi bemutató anyaga a Keszthelyi úti Régi temető megszűnt és megszűnő temetkezéseinek felszámolt síremlék és sírkőanyagából gyarapodik, kiemelt tekintettel a művészeti értékre és az érintett családok várostörténeti szerepére (Barabás, Calligaro, Farkas, Hosof (Hosoff), Körmendy, Kulcsár, Kutasi, Mayer, Mersits (Mersics), Mónos, Vastag, Wittmann stb. családok). A széles társadalmi keresztmetszeten belül a hajdani gazdálkodó mezővárosi polgároktól, a kézműveseken keresztül, a molnármesterig találhatunk kapcsolódó monumentumokat. Érdekes részlet az 1941-ben létrehozott, majd 2000-ben felújított I. világháborús emlékparkból származó eredeti jelképes sírkövek sora, amelyek a Nagy Háborúban elesett tapolcai katonák emlékét vigyázzák.
Legnevesebb funerológiai kőemlékünk Calligaro Angelo és családtagjainak (Calligaro Vitoria 1864–1914, Calligaro Angelóné 1894–1963) komplett síremlék-felépítménye olasz-magyar nyelvű felirattáblákkal. Az olasz nemzetiségű, dél-tiroli születésű Calligaro Angelo (1862–1939) cement- és műkőgyáros üzemtulajdonosként korának tekintélyes tapolcai polgára volt, cégemblémás kútkávái, átereszei, vályúi a mai napig sokhelyütt használatban vannak Tapolcán és az egész nyugati Balaton-felvidéken. A szabadtéri kőkertünkben megtalálható egy Calligaro-féle kútkáva is, amelyen felbukkannak az üzemi mintakönyvek domborműves megjelenítésű, színezett cégemblémai: a vizeskancsó, a lépő lúd, a virágváza és a piros színű cégnév, illetve készítési évszám.
Nem illeszkedik szorosan a Régi Tapolczaiak Kőkertje tárlattematikájához, de ugyanitt kapott szabadtéri bemutatást több más beton- és kőaanyagú műtárgyunk, köztük homokkőből faragott 19. századi kézimalom, sótörő kő, kerékvető kövek és ZC-250 típusú 250 kg-os 2. világháborús német gyakorló betonbombák, amelyeket eredetileg az 1937–1941 között Tapolcán diszlokáló, kétmotoros Junkers Ju-86 típusú harci repülőgépekkel felfegyverzett 3. (később 4.) honvéd nehézbombázó ezred repülőszázadai használtak kiképzési célokra. A három darab, sérült állapotú militáriánk gyakorló bombavetés során tört össze.
